Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. május 13. szerda

Tervtanács | hogyan lakjon egy építtető?

Tervtanácsra kellett vinnem egy emeletes családi házat. Ugyan az övezeti besorolás ezt nem indokolta volna, a műszaki osztály mégis úgy döntött, hogy vigyem. Előtte részletesen átrágtuk már az építési előadóval az egész házat, mivel az építtető a beépíthetőség maximalizálását kérte, így egy lejtős teleknél az építménymagasság számítás közel sem egyértelmű és akkor finoman fogalmaztam. Lényeg, hogy a terv már többszöri egyeztetés után került a tervtanács elé.

Közbevetőleges megjegyzés, a műszaki osztályon többször elhangzott az a mondat, miszerint ELŐZETESEN nem lehet állást foglalni a tervről, csak ha már be lett nyújtva. Szerencsére az építési előadó volt annyira készséges, hogy ennek ellenére segítőkészen járt el.

Az 5 fős tervtanács, élükön a főépítésszel siettek leszögezni – a GoogleMaps térképes prezentáció után -, hogy az épület tömegével, környezetbe való illeszkedésével nincs semmi baj, az megfelelő. A főépítész azonban elkezdte firtatni az építménymagasság számítási metodikáját, ami elég meglepő volt számomra, mivel azt gondolnám, hogy ez nem a tervtanács dolga, erre szolgál az építési (műszaki) osztály. Bár hiába jeleztem udvariasan, hogy ez már egyeztetve lett az építési osztállyal, a főépítész csak nem engedte a koncot, aminek a végén kijelentette, hogy az építési osztály ezt rosszul tudja és ezt ő nem tudja elfogadni.

E velős megállapítás után a tervtanács többi tagja is megélénkült és elkezdték jobban vizslatni a tervet. Majd azt kezdték el firtatni, hogy miért kell a házban 4 fürdőszoba, miért van benne 2 nappali és két lépcső? Amire az volt a válaszom, hogy az építtető családösszetétele, életmódja és elvárásai alakították így. PONT. De minek egy házban 4 fürdőszoba? Mondom, azért mert ennyit szeretnének és nem ismerek olyan jogszabályt, ami tiltaná a 4 fürdőszobát, a 2 nappalit, sem a 2 lépcsőházat. Bár – így utólag – kicsit tökösebben egyszerűen csak annyit kellett volna válaszolnom, hogy

semmi közük hozzá!

Számítva hasonló kérdésekre, előzőleg megkértem a megbízómat, hogy ő is feltétlenül jöjjön el, mert tanulságos lehet számára is. Az lett.

Bár a válaszom nem igazán győzte meg őket a 4 fürdőszoba létjogosultságáról, az épület tetőszerkezetére terelődött a szó (az épület emeletes, rajta egy meglehetősen karakteres – 45 fokos – magastető, ami nem volt beépítve). A tervzsűri egyik tagja azt kezdte el, hogy ez a tetőszerkezet olyan szép és olyan izgalmas, kár lenne ezt eldugni egy padlástérben. Azt válaszoltam, hogy a megrendelő nem kívánja beépíteni a tetőteret.

Ha viszont nem lesz beépítve – folytatta – akkor az emelet feletti födémet jobb lenne elhagyni és összekötni az emeletet a padlástérrel, mert így érvényesülni tudna a fedélszék. Erre az válaszoltam, hogy ez a megoldás nem merült fel, mert nem akarnak tetőteres szobákban lakni, egyébként sem szeretnének olyan helyiségben aludni, amelyiknek középen majd 7 méter a belmagassága.

Akkor esetleg – szólt hozzá a másik zsűritag – lejjebb lehetne hozni a tető ereszvonalát. Finoman felhívtam a figyelmét, hogy az egy másik ház volna, mivel akkor a mostani ablakok helyett vagy csupa tetősíkablak vagy kiálló tetőablakot kell elhelyezni, amit nem szeretnénk.

Márpedig ez így nem jó! Azt bizony célszerű volna összenyitni, mert a tető tömege….bla.bla bla….. A mellettem ülő megbízóm a döbbenettől alig bírt megszólalni és kérdően nézett rám, majd felállt és azt mondta: Tehát Önök ezzel azt akarják sugallni, hogy a tervezőm nem megfelelő tervet készített nekem, mint megrendelőnek? Megerősítem, amit ő mondott,

NEM SZERETNÉNK 7 méter belmagasságú szobában aludni.

Már megbocsássanak, de ez az én házam, hadd döntsem el, hogyan nézzen ki belülről.

A főépítész ezután átvette a szót és szép lassan tagolva – hogy a jegyzőkönyvvezető és a többiek is értsék – azt indítványozta, hogy mivel a terv a fentiek miatt nem megfelelő, ezért ne javasolja a tervtanács engedélyeztetésre. Majd a szavazáson 6:0 arányban így is tettek.

páros lábbal lettünk kirúgva

és ha nincs ott a megrendelő, el sem tudtam volna neki mondani, tulajdonképpen miért is rúgtak ki? Teljes volt a döbbenet. Irány az építési osztály, az előadóhoz, aki az egészet mindössze annyival intézte el, hogy

„azok hülyék és nem tudják, mi a dolguk„.

Majd cca. 2 hét múlva kiadták az építési engedélyt, és azóta már építik is.

Maradjanak velünk, mert a következő részekben további konkrét beszámolót olvashatnak.

kapcsolódó anyagok
 252/2006. (XII.07.) korm. rend. a tervtanácsokról
 Tervtanácsok | az előzmények: VÉT, ÉVM, ÉSzB
 Tervtanácsok | hogyan működnek?
 Tervtanácsok | mit (vagy kit) vizsgálnak?
 Tervtanácsok | hogyan lakjon egy építtető?

Ha van olyan történetük tervtanácsokról/zsűrikről, önkormányzati esetekről, kamaráról, visszaélésekről, kifogásolható eljárásokról illetve ezek ellenkezőjéről, amiket szívesen megosztanának az olvasókkal , akkor kérem küldjék meg nekünk (ne a hozzászólásokhoz). A legérdekesebb, legtanulságosabb eseteket megjelentetjük (természetesen név, önkormányzat, tervzsűri megnevezése nélkül, mert nem az igazságszolgáltatás a célunk, hanem a tapasztalatok megosztása).

[poll id=”25″]

Hozzászólások (10): megnézem

  • Tamás

    2009. május 13. szerda 11:54

    #9556

    Úúúristeeen 😀 Ezek hol élnek?? A rendszerváltás előtt? Sok begyepesedett agyú! Mit szólnának ha megnéznék azt a fullfull minimal háztervet, amiben én szeretnék élni…még tető sincs rajta 🙂

  • KGyST

    2009. május 13. szerda 15:29

    #9561

    A fenti zsűri hozta a tervtanácsok átlagos szintjét: a béka segge alatt volt.

  • káeská

    2009. május 13. szerda 20:38

    #9571

    Szerintem meg egyszerűen csak bizonygatni akarták „fentebbvalóságukat”, miszerint igenis beszólhatnak egy „jónevű” építésznek. Nekik is lehetnek rossz napjaik, az meg hogy a hivatalban a se@@nyalás a fő ideológiai szempont, nos azt hiszem ezzel nincsennek egyedül az országban. Azért én szívesen olvasnám az ő verziójukat is!

  • Hawaii

    2009. május 14. csütörtök 01:42

    #9574

    Amellett, hogy én is szívesen olvasnám az ő verziójukat is, kikívánkozik:

    „Magyarország, én így szeretem!”

  • blö

    2009. május 14. csütörtök 06:41

    #9575

    Az hogy hülyeségeket beszélnek, az rendben van, mert őszintén szólva, mit lehet ott hirteln alaposabb tanulmányozás nélkül mondeni. Mert valamit mondani kell. Bírálatkényszer 🙂 van. Ha már odaültek bírálnak. Ha kell ha nem. De hogy ne támogassanak. Ők is tudják, hogy csak úgy őrizhetik meg az arcukat, ha megbírálnak, keményen, aztán támogatnak.
    Amúgy is azért kéne működniük, hogy szakmatestületi támogatást adjanak az építésznek. Annak hiányában, kasza.

  • blö

    2009. május 14. csütörtök 06:52

    #9576

    Talán akkor volna hasznos, ha az építész és a műoszt közti vitát kell eldönteni, de akkor tényleges jogosultsággal és felelősséggel.

  • Propeller

    2009. május 14. csütörtök 07:46

    #9578

    koos.hu – Tervtanácsok | hogyan lakjon egy építtető?…

    252-2006, Magyar Építész Kamara, tervtanács…

  • #9733

    […] VÉT, ÉVM, ÉSzB Tervtanácsok | hogyan működnek? Tervtanácsok | mit (vagy kit) vizsgálnak? Tervtanácsok | hogyan lakjon egy építtető? Tervtanácsok | egy illegitim? tervtanács döntése Ha van olyan történetük […]

  • Szabóbácsi

    2009. május 20. szerda 15:49

    #9746

    Többször lehetett tapasztalni hogy túlmennek a hatáskörükön, kibújik belőlük a tervező.
    Nehéz az egót, a szubjektumot hátrébb tolni, de egy államigazgatás kiegészítéseképp,… kellene.
    Egyébként elég feleslegesek, viszont nekik kellemes mellékes minimális felelősséggel.

  • koos.hu - Blogtörténet | legolvasottabb cikkeink

    2009. május 28. csütörtök 12:54

    #9946

    […] Tervtanácsok | hogyan lakjon egy építtető? […]

SZAKMA
Milyennek ítéli meg az építéshatósági-, a tervtanácsi- és a főépítészi rendszert? | Kérdőív az építészekről 2017 – 4. rész

A kérdőívbe több téma esetén is elhelyeztük a szabad szavas válaszok lehetőségét, amivel szerencsére a kitöltő kollégák éltek is. Az azonosságok kiszűrése után következzenek tehát ezek a válaszok, mindenféle kommentár nélkül (szerk. megjegyzés: a vastaggal szedettek megegyeznek az én személyes véleményemmel is)  általában az egyes rendszerelemeknek való megfelelés folyamatosan párhuzamos munkát kíván, sokszor ellentmondásos a […]

Milyennek ítéli meg az építéshatósági-, a tervtanácsi- és a főépítészi rendszert? | Kérdőív az építészekről 2017 – 4. rész
2017. június 26. hétfő
SZAKMA
Településképi vélemény kontra építéshatóság, címszavakban

Látszólag egyszerű tervezési feladat szép fővárosunk egyik kerületében. Adott egy agilis tervező páros, aki a tervezési feladatot megkapva (2015. április) berohan az építéshatósághoz egyeztetésre, hogy mit és hogyan lehet a telekre építeni. Az építéshatósági előadó beteg, a helyettes ügyintéző közli, hogy ők nem adhatnak tájékoztatást, azt kizárólag a kerületünkben csak a főépítész adhat. Ha van […]

Településképi vélemény kontra építéshatóság, címszavakban
2016. március 23. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább