Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. október 11. kedd

Épülő villája bontására kötelezték Csipak Pétert

A sokak által ismert Csipak féle villa története egészen váratlan fordulatot vett, a II. kerület építési hatósága a teljes villa bontására kötelezte a tulajdonost. Az év elején az Index portál vizsgálódásai és oknyomozása nyomán vizsgálat indult Csipak Péter villa építkezése ellen, mert engedély nélkül jelentősen túlépítette a rendelkezésre álló területet, mi több, ehhez jogtalanul állami erdőterületet is igénybe vett, magyarán önkényesen elbirtokolt.

A kezdetekben mindenki tagadott és hárított, majd a nyáron az Erdészeti Hatóság a jogellenesen használatba vett területre épült épületrész bontására kötelezte az építtetőt. A határozat után már nehézzé vált a védhetetlen védelme, de a ködösítés tovább tartott. Mint szakmabelit, különösen az ragadott meg, hogy

… Kérdésünkre, hogy akkor ki készítette az épület felépítését lehetővé tevő tervet, a BÉK-elnök széttárta kezeit: Pálffy a meghallgatáson azt mondta nekik, hogy akkor már nem dolgozott Csipak Péternek, így nem tudja, ki lehet felelős …

Elmondtuk, hogy a Pálffy-irodában akkoriban dolgozó építészek állítják: ők készítették a terveket a főnökük utasítására, és mivel tudták, hogy megszegik a szabályokat, a tervet „felsőbb utasításra” nem szignálták. Bálint Imre válaszul azt hangsúlyozta, hogy a BÉK nem hatóság, így nincs joguk vizsgálatot folytatni. forrás: Index.hu

Nos nem kell túlzottan bennfentesnek lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk, a fenti helyzet tarthatatlan és ebből az építész nem húzhatja ki magát, túl sok a résztvevő ahhoz, hogy valaki komolyan gondolhassa, elhiszik, hogy neki, mint tervezőnek ehhez semmi köze. Ráadásul nem arról van szó, hogy 1-1,5 méterrel vastagabban fogott a ceruza a helyszínrajznál vagy hogy „pontatlan volt a geodézia”, hanem itt 2000 m2-t csaptak hozzá az amúgy is óriási telekhez. Ez olyan brutális méret, ami kizárja, hogy ez nem volt szándékos. Ráadásul odaépült egy épületszárny, tehát nem csak hátsókertet és ezáltal a fűfelületet növelték

Azt nem tudom, hogy csak adminisztrációs hiba-e, de a MÉK adatbázisa szerint P.Gy-nek pillanatnyilag nincs tervezési jogosultsága, az ugyanis 2010 végén lejárt.

Azt sem tudni egyelőre, hogy indult-e bármiféle vizsgálat a tervezővel szemben, de nyilvánvaló – különösen most a bontási határozat után – a Magyar Építészeti Kamara sem tehet úgy, mintha nem volna eszköz a kezében és nem vizsgálódhatna. De vizsgálódjon csak és hozzon döntést. Az Index.hu szerint a kamara vizsgálódott, de még nem ismert annak eredménye.

Nem fogja segíteni a tervező szakmai megítélését az sem, hogy ő volt az, aki az V. kerületben ugyancsak Csipak Péter által megrendelt  és a Foster iroda által tervezett gigantikus beruházás magyarországi samesze volt (ő adta a projekthez a magyar tervezési jogosultságot). Mindannyian emlékszünk, hogy mekkora botrány kerekedett az ügyből, ahol egyszerűen figyelmen kívül hagytak alapvető kötelezettségeket és amire még nem volt példa, a Kamara olyan építészeket hívott vissza emiatt a Központi Tervtanácsból, mint Balogh Balázst, Fazakas Györgyöt, dr. Finta Józsefet. Pontosan ugyanúgy járt el a beruházó, mint a saját háza építésénél. Császár vagyok, bármit megtehetek!

Nem tartanám kizártnak, ha az építtetővel szemben büntető jogi felelősségre vonásra is sor kerülne, hiszen itt a közterület pofátlan eltulajdonításáról van szó. Jó lenne, ha egy ilyen ügyet nem lehetne csak úgy megúszni és nem csak akkor, amikor politikailag reflektorfénybe kerül egy kerület egy megüresedett képviselői hely miatt. Mindenki azt szeretné, ha itt nem csak valamilyen kirakateljárással álcáznának holmi politikai, gazdasági, érdekcsoporti vagy valamilyen személyes konfliktust.

Az építtetői és a tervezői felelősségen túl sokkal izgalmasabb és komolyabb a hatóságok szerepe, pontosabban az, hogy vajon vizsgálni fogják-e követtek-e el bármilyen szabálytalanságot, visszaélést. Az építési folyamat törvényileg szabályozott módja a fenti túlépítést gyakorlatilag kizárja. Mindez csak akkor történhet meg, ha valaki ezzel visszaél. Vajon indul-e hivatalos belső vizsgálat, esetleg ügyészségi feljelentés, nyomozás, miegymás?

Csipak Péter véletlenül a tájvédelmi körzetbe építkezett

Hozzászólások (41): megnézem

  • Tüke

    2011. október 11. kedd 07:45

    #81964

    Én csak egy tv.műsorban (valamelyikben) hallottam ezzel kapcsolatosan ezt-meg azt,- ( az is igaz,- elkapcsoltam onnan ) – laikusként a véleményem : sok víz le fog folyni a Dunán, amire „befejeződik” ez a történet ! (Ne legyen igazam!) – (remélem – megélem – amikor még „visszatérünk” erre a témára.)

  • epiteszikon

    2011. október 11. kedd 07:53

    #81965

    Őszintén szívesen megnézném a terveket, mert maga a ház abszolút profi. Olyan amiből túl sok nincs e kis országban. Sajnos efféle épültetekhez kellenek a Mecénások, Akik lehet egyik kezükkel lehetőséget/megélhetést adnak az ország szerintem első számú építész irodájának, de a másik kezével „kér” valami szívességet. Vagy táncba viszi a felkért irodát. S attól félek a kettő együtt tud csak menni. De komolyan a ház JÓ, a légi fotón az erdő felé egy részben fedett valami van pl, s valami kör lukasztású födémet sejtet. Szóval megnézném a tervelt. Mert tanulnánk belőle.

  • Tüke

    2011. október 11. kedd 08:04

    #81967
  • Tüke

    2011. október 11. kedd 08:10

    #81968

    Bocs, elrontottam
    https://ingatlanmenedzser.hu/luxus/20101208_csipak_villa_budan.aspx. ( bár sok minden ebből sem látszik)

  • sby f. j.

    2011. október 11. kedd 09:10

    #81971

    [re=81965]epiteszikon[/re]:
    Csatlakozom a nézetedhez kedves epiteszikon.
    Valóban nem semmi a közel 2000m2 (1800). Az egész megvásárolt 3 ingatlanhoz mérten azért már egy kisebb hányad, de nem akarom kisebbíteni a dolgot, viszont ez is igaz.
    Úgy rémlik valahonnan, hogy a bírságolás mértéke a szabálytalan építés értékének többszöröse is lehetne. Ezt is megteheti az építési hatóság.
    Továbbá az „elbitorolt” területet egy magasabb áron, ebben a helyzetben el lehet adni az építtetőnek. Ezek együttese egy olyan nagy szám lehet ami másoknak (értsd hasonló engedély és tulajdonjog tisztázása, szándéka nélküli építés) visszatartó példa érték.
    Sajnálnám, ha egy 2,3-2,5 Milliárdos új építmény lenullázódna…

  • sby f. j.

    2011. október 11. kedd 09:41

    #81973

    [re=81972]Koós Miklós[/re]:
    Ebben a kérdésben biztos elfogult vagyok Miklós. Igaz, „anyagilag sajnos” nem vagyok/voltam még Cs. Péter, de ilyen helyzetben viszont igen. Az is is igaz, hogy nem 2000m2-t érintett a dolog, csak 1400-at.
    Az az utóélet, ami volt, engem biztos visszatart hasonlótól, függetlenül attól, hogy „megúsztam” egy ici-pici bírsággal 13-14 évvel ezelőtt.

  • sby f. j.

    2011. október 11. kedd 09:55

    #81975

    [re=81972]Koós Miklós[/re]:
    Ez a „kiköhögi” kissé sántít azt hiszem. Te is tudod, én is, hogy egy vállalkozás hiába nagy érték, azt nem egy bankszámla betéte.
    Nem akarlak lebecsülni, de engedj meg egy példálózást, ne a számok „bántsanak”, csak a vonulata.
    Mondjuk a Koós tervező iroda össz értéke + piaci értéke 100-150 MFt. Az is lehet, hogy ettől függetlenül a bankszámlád „vastagsága” annak meg csak egy 2-5%-a.
    Erre gondoltam a válaszomban, lásd: idézet „(mert egy jómódú ember kiköhögi)”.
    Bizony előfordul, és nem is ritkán, hogy egy úgymond jól-menő vállalkozónak szinte napi „filléres” gondja is akad és olykor csak „száraz köhögés” az eredménye…

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. október 11. kedd 10:11

    #81976

    A hivatal más esetekben igen szigorú. Egy felmérési tervben levő hiba miatt egy portál 20 centivel nagyobb lett,azaz 420 cm lett a valóságban. Le is állították az építkezést. Megjegyzem, az épület befoglaló méretei nem változtak! A szerkezetépítés legelején geodéta jött ki az önkormányzattól, és a telekhatárokat, épület sarokpontokat, magasságokat ellenőrzött GPS alapú műszerrel.Esély nem volt, hogy mást építsünk, mint a terveken volt! Ezek ismeretében igen érdekes ennek az épületnek a története. Vagy nem csak Juszticia szeme van bekötve?

  • Beg

    2011. október 11. kedd 10:22

    #81978

    A kamara az idézett index cikk megjelenésekor jelezte, hogy a cikkben leírttal ellentétben folytat vizsgálatot, melynek hatására a következő index.hu -s cikk jelent meg nyár közepén: https://index.hu/belfold/budapest/2011/07/28/a_csipak-villa_tervezojet_is_eliteltek/

  • Beg

    2011. október 11. kedd 10:27

    #81979

    A fent idézett cikkre emlékeztem. Most megpróbáltam utánakeresni, de a tervező ellen ténylegesen kiszabott szankcióról nem találtam hírt.

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. október 11. kedd 10:32

    #81983

    O*s*z*k*ó úr házával mi lett? Ott is eltértek a tervektől, rendesen, ha jól tudom.

  • vizeslabda

    2011. október 11. kedd 11:43

    #81987

    Horkai György II. kerületi háza sem piskóta történet… kb. kétszer akkora lett, mint amekkora lehetne a szabályok szerint.

  • sby f. j.

    2011. október 11. kedd 12:02

    #81988

    [re=81977]Koós Miklós[/re]: Nem közterület volt, a földmérőm tévedett. A terület hibát már a befejezés közeben érzékeltem, de jórészt az igen nagy változások építési engedélyének módosítása nélkül tettem. Évek múlva került helyére a dolog egy megvalósulási engedéllyel, bírsággal és használati engedéllyel.

  • epiteszikon

    2011. október 11. kedd 20:35

    #81994

    Balaton part amúgy hemzseg az ilyen ügyekkel. Tihanyban konkrétan két monument épületre tudok bontási engedélyt 🙂 KB 3-6 éve tart az ügy. Építtető nem bont. Önkorinak nincs pénze, hiszen a bontási költség (robbantása/ferőfejes gép /hulladékelszállítás / elhelyezés igen komoly tétel.) DE sokfelé vannak ily csodák. De ez a ház ez..egyszerűen JÓ. De ez kérem Reflektorfényben van. Nem is picit. Megmondom mi lesz (Ponyvaregény után szabadon) ( ez most vicc, de érdekesség). Meg kell bízni a kerületi főépítészt /annak barátját / barátjának barátait / Vitya valamelyik barátját/Fletó valamelyik barátját / a kettő közös barátait (akik azonosak akár) / a Zeppelin tervezésével és amíg az leköti a kapacitást 🙂 addig Csipak Úr élvezhető minimal square meter hause-át. Amúgy adják el neki azt az erdő darabot. Az a ház tényleg bomba.

  • epiteszikon

    2011. október 12. szerda 08:56

    #82009

    Ok, igaz. Kíváncsian várom a fejleményeket ez ügyben. De addig is szívesen látnám a ház terveit.

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. október 12. szerda 09:20

    #82010

    Megdöbbentő, hogy mindíg van ember és van az a pénz, amiért eladja lelkét a Disznófejűnek.Ha ez az éj leple alatt, sötétben, és titokban történik, azt mondom, legalább tudják, hogy nem illik a medencébe pisálni. Itt és most azonban a trambulinról hugyoznak mindenki fejére!

  • aa

    2011. október 12. szerda 14:21

    #82017

    Az építésznek is kinézhetne egy kis börtön. Mert pont azért kötelező építész igénybevétele, hogy az előírásokat betartsa és betartassa. Senki sem kényszerítette hogy az építtető szabálysértésének falazzon, enélkül sem halna éhen.

    ÉS egyértelműen a bontás az egyedüli megoldás, megspékelve a természet helyreállítási költségével. Nehogy már a szabályok ilyen tudatos megsértésénél pénzbírsággal megússzák!

    A ház meg alapból nem illik a környezetébe, ocsmány, hivalkodó, azt reprezentálja, hogy a bűnözők szabadon mutogathatják mennyit loptak össze. Aki ilyet tervez, az nem építész, hanem egy elvtelen senki. És akinek egy erdőbe benyomuló vasbeton kocka tetszik, azzal magát minősíti.

  • epiteszikon

    2011. október 12. szerda 18:54

    #82019

    Kedves aa.
    A tervezői honlapját kérlek nézd meg.
    https://www.palffyarchitects.hu/index.php?skinid=7
    Ezt elsősorban Japánból hozza, de szerintem a legjobb Magyar Építész. Van még egy hazánk fia. Ő Amcsiban született, és él. Dolgozik. . Nézd meg Őt is. Hidd el. Ez egy JÓ irány és Ők ezt a legmagasabb szinten Űzik.https://www.spfa.com/. Van helye. De amikor mindig barackszínű/piroscserepes vackokkal akarnak megbízni, nem lenne felszabadító egy ilyen visszafogott dolog ? És Hidd el. E háznak egy csomópontja bonyolultabb, mint amit a mai klasszikus Magyar Építész Gárda meg tudna oldani. Azaz magasabb Mérnöki /Esztétikai ügy. (Magyarán ami itt egy csomópont, az máshol egy egész estés szélesvásznú 150ezres vacak engterv……). Én most itt nem az Építtetőt védem !!! Hanem azt hogy mi is lehetett volna. Például Odaverni a Közép-Európai mezőnyben minden Nálunk szinte jobb Szlovén/Horvát/Szerb/Osztrák mezőnynek. Ezt sajnálom. Csipaknak mindegy. Majd megoldja máshol, mással. Jó ez a ház.

  • Kati

    2011. október 12. szerda 20:44

    #82020

    [re=82019]epiteszikon[/re]: „De amikor mindig barackszínű/piroscserepes vackokkal akarnak megbízni, nem lenne felszabadító egy ilyen visszafogott dolog?”

    Ó… vagyis a kényszerszülte, környezetbefolyásolta gagyidivat valamint a törvénytelen és öncélúan bonyolult között nem lenne semmi? Ezt kötve hiszem.

  • epiteszikon

    2011. október 12. szerda 22:01

    #82021

    Kati. Két út van A piros tabletta. Vagy a kék. 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=rBTypchRq80. Én az építészt megvédeném. Mert ilyen házat itt a fórumon együtt 20-an sem terveztünk. Együtt. (Sokan írogatunk itt, de ha őszinték volnánk, szóval…. Pálffy teljes portfóliója odavág. Magaslabda. Nem a mi játszóterünk. De az értékét látni kell. Én csak azt akarom. Ahogy írtad: „kényszerszülte”.
    Félek azok mindig a szülés közben eleve halva született ügyek. Nem lehetünk rá büszkék. ” De körbevesz, mindenhol jelen van”. Nézd meg Zsuffáék Hévizí épületét. Mindenhol barack/kék „barokk” . S egyszer csak ott áll egy Valami eszement jó dolog. Ahogy szeretjük a BMW, Audi , VW kocsikat, úgy én az azokhoz passzoló modern házakat is szeretem. S együtt. Nem külön. Tehát amit az Audi diktál pl (formavilág amit miden cég koppint..(öblös, sikoly féle hűtőmaszk= minden márka koppintja) úgy a házakban meg ez a TREND. Ma Ez. De időtálló ügy.
    De emögött Tudás és Ízlés van. CSipak bontsa le. Építse fel EZT máshol. Ennyit kérnék. Nem nagy ügy :).

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. október 13. csütörtök 08:12

    #82024

    [re=82021]epiteszikon[/re]: Tehát amit az Audi diktál pl (formavilág amit miden cég koppint..(öblös, sikoly féle hűtőmaszk= minden márka koppintja) úgy a házakban meg ez a TREND.
    Ja, meg környezetvédelmi területre építkezni,Natura 2000-re, azt is az Audi diktálja…
    Így járt, aki tiltakozott:”Az előzetes letartóztatás során nem volt könnyű az élete, hiszen egy 30 négyzetméteres cellában 16 „nehézfiú” és számos csótány társaságában helyezték el.
    https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:809OO2WRkDoJ:greenfo.hu/hirek/2011/10/06/zsak-ferenc-ismet-szabad+zs%C3%A1k+k%C3%B6rnyezetv%C3%A9d%C5%91&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

  • aa

    2011. október 13. csütörtök 20:25

    #82029

    „De amikor mindig barackszínű/piroscserepes vackokkal akarnak megbízni,”

    A fenti ház ugyanez a kategória, csak az értéke 2 nagyságrenddel nagyobb.
    Semmi eredetiség nincs benne, ilyet ezrével lehet találni a világban.

  • Kati

    2011. október 13. csütörtök 20:31

    #82030

    [re=82021]epiteszikon[/re]:

    Lehet, hogy egy jól megépített „kényszerszülte” ötven év múltán is lakható és vállalható lesz, szemben ezekkel a csillogó csodákkal, amiket nem lehet fenntartani, sem eladni, marad a bontás…

    Tegnap kitöröltem a hozzászólásom aljáról, de most beírom egy ismerősöm pár éve elhangzott mondatait: otthagytuk az első építészt, mert láthatóan azon zakatolt az agya, milyen szupermodern technikákat, egyedi látványt lehetne beletervezni a házba. Mi meg nem azt akartuk.

    Azt gondolom, hogy az építész feladata, hogy „ízléstneveljen”, de az is, hogy elkerülje az öncélú megoldásokat. (És hangsúlyosan az, hogy az érvényben lévő törvényeket betartsa.)

  • Bujnóczki András

    2011. október 15. szombat 11:44

    #82038

    Azért megnézném,hogy az erdő közepén,milyen engedélyek és területrendezési és beépitési tervek alapján épültek azok a „TYÚKOLAK”.Nem számit,mert az épen hatalmi pozicioban lévő HATOSÁG egy ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL hozzájutathat haveri alapon a KISZEMELT ZÖLDÖVEZETI TERÜLETHEZ!!Nem kell ahoz sok idönek eltelni,hogy az ,az erdőrész TOVÁBB PUSZTUL.Van annyi pénz és összekötetés,hogy minden megoldható!!!Igazad van Miklos,amig PÉNZEL MINDEN MEGOLDHATÓ,addig ugysem lesz rend.Még ha lebontásra kerülne is az épitmény(amit kétlek)mikorra fog BEGYOGYULNI AZ ERDÖN EJTETT SEB???

  • Szabóbácsi

    2011. október 17. hétfő 00:03

    #82044

    [re=81965]epiteszikon[/re]: Ja a ház jó. Gimnáziumnak, önkormányzati hivatalnak.
    Újabb példa hogy vannak egyenlőbb emberek. Ez egy a sok közül. Még a Kamara is kesztűs kézzel bánik az üggyel, amikor egy kis Nóném tervezőre vehemensen ráugranak. Ugyanaz a Kamara is mint a rendőrségünk: a kispolszkist szívatja, a merdzsósnak előzékenyen hajbókol.
    Nem értem miért nem mennek a kényszerbontások? Úgyis sok építőipari vállalkozás van alulfoglalkoztatva. Aztán ráterhelnék a megmaradt ingatlanra annak a költségét, plusz a bírságot. Kicsit ráfeküdnének erre a bevételszerzési módra, nem is kéne felemelni az áfát.

  • Dr. Halász Bence György

    2011. október 29. szombat 18:20

    #82214

    [re=82019]epiteszikon[/re]: Szerintem meg ha az építészkamara is olyan lenne, mint a mienk, jogászoké, akkor most vagy 5-10 évig semmit sem tervezhetne. És ezúttal egyet is értenék…

  • Tüke

    2011. október 31. hétfő 07:15

    #82226

    Akik ismerték volna, -tőlük elnézést !
    https://ingatlanmenedzser.hu/otthon/2011/6/20/20110620_maganvilla_pecsett
    (esetleg hozzá a pécsi építményadókat 2012-től)
    Valamivel frissebb hír :
    Tapasztalom, hogy egyes újságokban az eladó ingatlanokról egyre több a fotó és vagy tervrajz is. Szombaton találtam ezt, mert a hirdetésben megadta,hogy részletesebben itt olvasható róla.
    https://www.villagreen.eu/hun_m1.htm
    (Apróhirdetésben megadta,hogy 180 millió Ft )

  • Tüke

    2012. január 9. hétfő 09:27

    #83183
  • pongrácz éva zsuzsanna

    2012. március 17. szombat 12:28

    #83752

    Pongrácz Éva Zsuzsanna Bernáth-díjas művésztanár vagyok.Véleményemet röviden summázom a fenti témában. Hiába jó egy elgondolás, hiába tehetséges egy építész és hiába érzi magát mindenhatónak egy megrendelő, ha a kivitelezés törvénytelen, épp úgy, mint a beruházó, aki fizetésképtelenné válik az épületének kivitelezése során. A dominó elv alapján dőlnek ki sorban az ügymenetben a hitelezők, a beruházók, a tervezők, az engedélyeztetők, az engedélyezők. A körbetartozásról elmondható, hogy annak nincs felelőse, ugyanis a körbetartozás egy manipulációs attrakció látható tényezője csak. Ezért aztán senki sem felelős semmiért és mindenki él tovább, ameddig a sors jónak látja…Senkit nem lehet felelősségre vonni. Viszont a jogi processzus sok embernek adhat munkát.

  • Rezsnyák Péter

    2014. február 5. szerda 00:20

    #87383
  • Szabóbácsi

    2014. február 5. szerda 07:47

    #87384

    A Google Earth-ön megnézve most sokkal befejezettebbnek tűnik, mint 2011-ben.

  • Rezsnyák Péter kivitelező építész

    2016. március 12. szombat 16:53

    #109554
  • Pető János

    2016. március 13. vasárnap 01:38

    #109555

    Úgy tűnik a bontás nuku. Az új tulajdonost pedig már nehezebb lesz kötelezni.
    Persze ha a tulajdoni lapra is rávezettették a bontási kötelezettséget, talán, de bizonyára ez nem történt meg

  • jJoci

    2016. augusztus 28. vasárnap 08:54

    #111696

    Lebontani !!! Őrültség!!! Pénz elherdálása.Megfelelő érvekkel megkérdezni a tulajdonost hogy esetleg nincs-e kedve jótékonyan felejánlani valami gyógyintézménynek. Netán tájvédelmi igazgatóságnak.

    • Tóth Szilveszter

      2016. augusztus 28. vasárnap 15:23

      #111699

      tájvédelmi igazgatóság 🙂 🙂

HÁZ-TERV
Ugye emlékeznek még, miért a KÖZTI kapta a megbízást az új Népstadion, bocsánat Puskás Ferenc Stadion tervezésére?

Nos azért – igencsak leegyszerűsítve és ha nem így lenne, nyugodtan javítsanak ki – mert az eredeti tervek is a Köztiben készültek, ergo emiatt nekik szerzői joguk van erre az épületre. Ennek következményeként olyan meghívásos, közbeszerzést írtak ki a tervezésre, aminek egyetlen meghívottja a Közti volt. 4 éve íródott: „Skardelli György egy éve dolgozik a […]

Ugye emlékeznek még, miért a KÖZTI kapta a megbízást az új Népstadion, bocsánat Puskás Ferenc Stadion tervezésére?
2016. augusztus 27. szombat
HÁZ-TERV
Jól halad a pécsi 25 emeletes lakóház bontása

A pécsi 25 emeletes lakóház, mely sokáig Európa legmagasabb (és leghosszabb ideig) lakatlan magaslakóháza kétes dicsőségével büszkélkedhetett, hamarosan eltűnik, a nagyobb részét már elbontották. Az egykor 80 m magas épületnek saját Wiki szócikke is van.

Jól halad a pécsi 25 emeletes lakóház bontása
2016. augusztus 27. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább