Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2011. október 9. vasárnap

Hazajáró | Eszterházy-mauzóleum, Ganna

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét:

Gannáról egészen a közelmúltig nem hallottam, ám egy cikkben olvastam valahol, hogyha az ember elmegy megnézni Szarvaskő várát, akkor feltétlenül el kell menni Gannára és megnézni az Eszterházy-mauzóleumot.

Így aztán ez is volt a cél.

Ganna Döbröntétől nem messze található, a Pápa felé és a Devecser felől vezető út is ott megy át (persze nem a főút). A hatalmas templomot el sem lehet hibázni. Ennél többre azonban ne számítsunk, a 320 fős településen nincs semmi más, még egy vegyesbolt sem (vagy legalábbis nem a főutcán), vagy legalábbis mi nem találtuk meg.

Ne is vesztegessük a szót, hiszen ez a templom a falu templomaként működik, miközben az Eszterházy-család sírhelye is egyben.

Az Eszterházy-családdal a Hazajáró-rovat számára tett kirándulásaink/egyéb utazásaink során már többször találkoztunk, hiszen jártunk Eszterházán – bocsánat, Fertődön – a kastélyban, a magyar Versailles-ban, vagy Eisenstadtban – khmm, Kismartonban – szintén a kastélyban, vagy megnéztük Forchtenstein – izé Fraknó – várát, amely mind a mai napig a család tulajdonában van.

De az Eszterházyak szellemével találkoztunk Majkon, ahol a vadászkastélynak átépített kolostorban laktak, ill. Vértesszentkereszten, amelynek köveit a majki építkezéshez hordták el. De a soron következő úticélok közül ehhez a családhoz kapcsolódik a pápai kastély, a szigligeti kastély, ill a tervezettek közül a tatai vár és kastély is.

Kattintsanak az alábbi fotóra és nézzék meg a fotóstúra többi felvételét és a hozzá készült leírást is!

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, így kértem meg Andrási Zsolt barátomat is, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (0): megnézem

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább