Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2010. augusztus 29. vasárnap

Hazajáró | Ócsai református templom

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét:

Ez egy korábbi fotótúránk története, igazából ez volt a második túránk a Hazajáró rovat részére. A zsámbéki fotótúránk után annyira rámozdultunk a román stílusú építészeti emlékekre, hogy egy egész gyűjteményt készítettem belőle. Eleinte ez képezte a Hazajáró-projekt vázát is, amit aztán Miklós ésszerű érvelésére reagálva feltöltöttem egyéb úticélokkal, látnivalókkal.

Mindenesetre egy verőfényes keddi napon Mónival autóba ültünk és elgurultunk az egyébként nem túl messze lévő Ócsa községbe, ahol megtekintettük a magyar történelem egyik példásan jó állapotban fennmaradt/helyreállított építészeti/vallási emlékét.

A jó hír az, hogy most nem tudom feltenni a kérdést, amit eddig szinte mindig, hogy ugyanis miért rom? Egyszerűen azért, mert nem rom.

Az ócsai az egyik legjobb eredeti állapotában fennmaradt magyarországi román építészeti stílusban épült templom. Bazilika, azaz háromhajós elrendezésű, ahol a főhajó magasabb a mellékhajóknál. Kereszthajós elrendezésű, három hajós elrendezésű, nyugati tájolású homlokzattal, tornyokkal – full extrás román stílusú templom, szinte mindennel rendelkezik, amivel lehet.

A sztori röviden annyi, hogy a XIII. században épült templom átvészelte az idők viharait. A nyomok alapján megállapították, hogy egy pillérrel hosszabb lett volna, azonban az utolsó pillérek helyére végül a tornyok kerültek. A homlokzatot befalazták, illetve tömörnek építették, ugyanis télire mindig lezárták az épület végét, tavasszal visszabontották és folytatták. Egyik tavasszal azonban nem jöttek a kőszállító hajók az árvíz miatt, úgyhogy kőfal annyira megkötött, hogy a korabeli eszközökkel nem lehetett szétbontani. Két sor szikla közé törmeléket és oltatlan meszet kevertek száraz habarcsnak, majd átnedvesítve a fal tulajdonképpen egyetlen kőtömbbé égett össze, ami fél év alatt kötött meg teljesen.

Így esett, hogy az épületnek nincs főbejárata és rövidebb is eggyel. A kőhiányról tanúskodik az is, hogy a boltozatos födémet végül egyenes fafödémmel váltották ki, ami viszont többször részben vagy teljesen megsemmisült.

A török időkben mecsetként üzemelt az akkor éppen félig tető nélkül maradt templom, majd a törökök és a katolikusok által üldözött reformátusok használták egyidőben illetve felváltva. A törökök után a katolikusok többször kísérletet tettek arra, hogy visszaszerezzék a templomot a reformátusoktól, többszöri sikertelen próbálkozás után letettek erről. 1773-1777 között felújították az akkor már életveszélyes templomot.

olvassák a folytatást is, mert nagyon érdekes

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, hanem Andrási Zsolt barátomat is megkértem, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (0): megnézem

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább