Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. július 15. csütörtök

Alkotmányellenes az Étv. 30. § (4) bekezdése

Ma jelent meg az Alkotmánybíróság tegnap kihirdetett 144/2010. (VII. 14.) AB határozata

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában meghozta a következő
határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértő, alkotmányellenes helyzet jött létre azáltal, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény nem tartalmaz szabályt arról, hogy a fővárosban az ingatlan tulajdonosa mely önkormányzattal szemben érvényesítheti 30. § (4) bekezdésében szabályozott igényét. Ezért felhívja az Országgyűlést arra, hogy jogalkotási kötelezettségének 2010. december 31-ig tegyen eleget.

2. Az Alkotmánybíróság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. § (4) bekezdése, valamint 60. § (2) bekezdésének második mondata alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. forrás:

az alkotmánymódosítás lényeg az, hogy a fővárosban nem lehet tudni, hogy ki számít települési önkorményzatnak a főváros vagy a kerületi önkormányzat, aki egy egy esetleges kisajátításkor eljárhat. Az AB kötelezte az Országgyűlést, a törvény kijavítására.

Kártalanítási szabályok
30. §
(4) Ha az ingatlan rendeltetését a helyi építési szabályzat, illetőleg a szabályozási terv valamely később megvalósítandó – jogszabályban megállapított – olyan közérdekű célban határozza meg, amelynek megvalósítása a tulajdonostól nem várható el, és ez a tulajdonosi és építési jogokat korlátozza, a tulajdonos a közérdekű cél kedvezményezettjétől, illetőleg ennek hiányában a települési önkormányzattól követelheti az ingatlan megvételét. Ha a megvételre vonatkozó megállapodás az erre irányuló kérelemtől számított öt éven belül nem jön létre, az ingatlant ki kell sajátítani.

A törvény hatálybalépése és átmeneti rendelkezések
60. § (1) E törvény – a (2) bekezdés kivételével – 1998. január 1-jén lép hatályba.
(2) A törvénynek a 30. § szerinti kártalanítási szabályai a törvény kihirdetését követő 8. napon; a településtervezési, az építészeti-műszaki tervezési, a műszaki szakértői, az építési műszaki ellenőri jogosultsággal, a településrendezési és építészeti tervpályázatokkal kapcsolatos előírásai, valamint a 41. §-a és a 62. § (2) bekezdés j) pontjának előírásai a törvény kihirdetését követő 60. napon lépnek hatályba.
E törvény 30. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni a törvény hatálybalépésétől kezdődően a korábbi rendezési tervek alapján fennálló, a tulajdonosi érdekeket sértő övezeti előírások változásával, az egyedi határozattal elrendelt, továbbá az egyedi határozattal el nem rendelt tilalmakkal kapcsolatban.

Hozzászólások (1): megnézem

ÉPÍTÉSI JOG
Változik a kamarai és az építési törvény

Újabb un. „saláta”törvénnyel lettünk gazdagabbak (amikor egy törvényben változtatnak meg több korábbi rendeletet és/vagy törvényet). A mostani törvény neve: 2012. évi CLVII. törvény A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggõ egyes törvények módosításáról. A törvény módosítja 1. A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény-t A módosítás számos összeférhetetlenségi, kinevezési […]

Változik a kamarai és az építési törvény
2012. november 4. vasárnap
ÉPÍTÉSI JOG
277/2008 | dokumentációk nyilvántartása

A Magyar Közlöny 2008. november 24-i 166. számában jelent meg a 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet az építésügy, a településfejlesztés és rendezés körébe tartozó dokumentációk központi nyilvántartásáról, amely 2009. január 1-jén lép hatályba. A jogszabály szerint a VÁTI által működtetett Dokumentációs Központ fogadja és tárolja a terveket elektronikus formában. A jogszabály szerint gyakorlatilag az összes […]

277/2008 | dokumentációk nyilvántartása
2008. december 12. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább