Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2010. április 5. hétfő

3 éves a koos.hu blog

Ma van pontosan 3 éve, hogy elindult a kooseptar.hu blog a lehetőségek az új honlapon című bejegyzéssel. Azóta váltakozó intenzitással és látogatottsággal, de megjelenik rendszeresen. Időnként elfáradok, és nem írok, időnként viszont annyi a mondanivaló, hogy nem győzőm megírni a posztokat.

Egy egyszemélyes „szerkesztőség” – amelyik nem ebből él – már csak így működik.

Persze ez egyben nem is igaz.

Már régen nem egy egyszemélyes produkció ez, hiszen egyre többen vannak, akik megosztják a tapasztalataikat, véleményüket, szaktudásukat az olvasókkal, ezért úgy illendő, hogy most róluk is essen szó. Íme a stáblista ABC sorrendben:

Babits Bernadett okl. építészmérnök és rehabilitációs környezettervező szakmérnökkel egy slendriánul megírt cikkem kritikája kapcsán futottam össze és sikerült rávennem, hogy tegye helyre a tévedéseket és szedje csokorba az akadálymentes kialakítás legfontosabb elemeit | Kapcsolat

Cser Eszter okl. építészmérnök 2009 december óta – mondhatjuk úgy is, hogy  – állandó szerzőnk. Korábban építéshatósági előadó volt, így egy olyan oldalról ismerte meg az építési folyamatot, ami mindannyiunk számára hasznos tanulságokkal szolgálhat. Írásait itt találják meg | Kapcsolat

C I V E R T A N | László János légifotózással kapcsolatos fotóival a Hazajáró sorozat számos cikkében találkozhattak. János honlapja a www.civertan.hu a magyar légifotózás egyedülálló archívuma és adatbázisa.

Harkay Gábor okl. villamosmérnök, épületenergetikai szakértő az épületenergetikai tanúsításról és az azzal kapcsolatos jogszabályi háttérről illetve a tanúsítás szükségszerűségéről írt . Gábor mellesleg pályakezdő építészként a legelső megbízóim egyike volt …| Kapcsolat

Horváth György okl. építészmérnök, szervező szakmérnök (az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó ZRt. vállalkozási osztályvezetője) írásai a jogi szakszerűségükkel járultak hozzá ahhoz, hogy sokunk számára kevéssé ismert jog mégiscsak értelmezhető és megérthető legyen.

.:iStván:. (aki építész) írásaiban beszámolt napjaink erdélyi kalákáiról, miképpen segítik nyaranta a hazai fiatalak (építész és kertészmérnök hallgatók) a hagyományos erdélyi építészeti tradíciók fennmaradását, megújítását. Izgalmas beszámolókat olvashattunk a különböző helyszíneken kalákában megvalósított fűzfaépítményekről fürdő és más izgalmas felújításokról | Kapcsolat

Miováczné Mátai Márta lakberendező – mellesleg régi kedves barátunk – a saját lakását mutatta be és azt, hogy kitartással egy egész lakásra való bútor össze lehet vadászni ugyanabban a stílusban, ami jelen esetben az art-deco, amely oly meghatározó volt a múlt század első felében | Kapcsolat

Muzsai István építész írása a Velencei Biennálé magyar vonatkozásáról | Kapcsolat

Nagy Norbert | Manitu Solar egy remek cikksorozatban a napelemek fajtáiról és működéséről írt.

Tóth István | Cseresznye.net a napkollektoroknak szentelt egy cikksorozatot, ahol szó került nem csak a különféle alaptípusokról és azok működéséről, hanem a megtérülésükről is.
.

Varga Edit építész egy ragyogó előadást tartott egy teljesen új típusú hőszigetelésről, amely írásban jelent meg itt a kooseptar.hu-n. Edit 2005-ben diplomázott építészként, 2006-tól a BME Épületszerkezettani Tanszék PhD-hallgatója, 2008-tól a Stuttgarti Műszaki Főiskolán dolgozik | Kapcsolat

Vértesy Mónika okl. környezetmérnökkel egy építészeknek szóló kérdőív kapcsán találkoztam. A passzívházzal kapcsolatos írásai az ézsé kft. honlapján jelennek meg, amik közül számosat mi is átvettünk, mivel úgy véltük szélesebb érdeklődésre tarthat számot | Kapcsolat

Hozzászólások (6): megnézem

  • bodor attila

    2010. április 5. hétfő 10:05

    #67283

    további gyümölcsöző éveket kívánok a koos.hu-nak

  • Ajtony Laura

    2010. április 6. kedd 09:57

    #67999

    Boldog Születésnapot kívánok és gratulálok a nagyon érdekes és színvonalas bloghoz.
    Üdvözlettel
    Ajtony Laura

  • Török Zoltán

    2010. április 9. péntek 21:45

    #70506

    kifejezetten örülök, hogy elkészíthettem és gondozhattam egy ideig az oldalt, persze sikerre a tartalom vitte (=

    mondhatni én vagyok a legrégebbi olvasód, csak így tovább!

  • Bujóczki András

    2010. április 10. szombat 19:05

    #71140

    Sók sikert a továbbiakban is.Elnézést,ha néha durva voltam,de az igazságtalanság roppant felháborit.A hozzászolásaimban arra probáltam rávilágitani,hogy menyire lehet sakkozni a törvényekkel.Sajnos mindig a HATALOM győz,mert ha kell akkor a törvényeket,kormányrendeleteket,miniszteri rendeleteket egy ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL a protekcios javára eldönthetnek-sajnos!!!
    Ezután sem leszek kiméletes,mert engem nem a politika,hanem az igazságosság vezérel.
    Mégegyszer sok sikert és reméllem,hogy megéred a 10 éves évfordulot is.

TECH
Ma 10 éves a koos.hu blog és 15 éve van honlapunk

  1996 A legelső internetes honlapom az azóta már megszűnt geocities.com oldalon volt geocities.com/koosm név alatt. 1999 Az index.hu égisze alatt indították el az index topikjait, köztük az Építkezés-felújítás nevű fórumot. Hacsak Tamást lehet tekinteni a hazai internetes építészeti tanácsadás ősapjának, ezt a műfajt ő teremtette meg és űzte elég sokáig igen magas színvonalon. Én […]

Ma 10 éves a koos.hu blog és 15 éve van honlapunk
2017. április 5. szerda
TECH
Ma 9 éves a koos.hu

 9 éves a blog. Jövőre 10 és akkor abbahagyjuk az évfordulózást. A kooseptar.hu ismét átalakulás előtt áll, de most nem a dizájn, hanem a tartalom területén. Ez viszont lényegi változás lesz, hamarosan beszámolunk róla. Köszönet mindenkinek, hogy az oldalnak mind több a hűséges olvasója. Igyekszünk a továbbiakban is olyan cikkeket, híreket, beszámolókat közzétenni, ami érdekli […]

Ma 9 éves a koos.hu
2016. április 5. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább