Regisztráció/Belépés

további cikkek

.:iStván:.
2010. január 16. szombat

Az építési bejelentési eljárás buktatói

A napokban kaptam meg Cser Eszter építész újabb írását, amiben az építési bejelentési eljárás változtatásáról írja meg a véleményét. Ő jegyezte korábban a kiviteli terv ’határai’ című írást is.

Az építész az építéshatóság felelőssége, avagy az építési bejelentési eljárás buktatói

A 192/2009 (XI.15.) Korm. Rendelet 30 § (3) bek. alapján a bejelentési eljárás esetén az építtető a bejelentéssel egyidejűleg megkezdheti az építési tevékenységet. Az építésügyi hatóság ekkor a bejelentésben foglaltakat nyilvántartásba veszi.

Bejelentési eljárás vonatkozik például az 50 m2-nél kisebb, 2,5 m-es vagy annál kisebb építménymagasságú tároló, garázs épületekre, 2,0 m-es vagy annál kisebb támfal építésére, 30 m2 vagy annál kisebb kereskedelmi és vendéglátó célú építmény építésére, 500 m3 és annál kisebb térfogatú épület bontására (6,0 m-es vagy kisebb építménymagasságú)

Ez több szempontból is aggályos, és a későbbiekben több problémát fog felvetni, mind építéshatósági szempontból, mind tervezési szempontból.

A tervezői szempontból:

A tervező egy kis tároló épület bejelentési terve esetén is bemegy az építésügyi előadóhoz és leegyezteti annak helyét, magasságát. Erről az egyeztetésről jegyzőkönyvet a legritkább esetben hajlandók felvenni, mert igazából a jogszabályok alapján a tervező tökéletesen tudhatná hova lehet és hova nem építeni.

A jogszabályok, mint tudjuk, évente, félévente változnak, a helyi rendeletek folyamatosan módosulnak, próbálják követni az országos rendeleteket, a politikai, helyi érdekeket. Tervező, Építtető, Előadó legyen a talpán, aki naprakészen követni tudja, mikor melyik van éppen érvényben, milyen aktuális szövegezéssel, és azt hogyan kell értelmezni.

Ha a beadás után, az előzetes egyeztetés ellenére kiderül, hogy arra a helyre nem lehet elhelyezni az épületet, és időközben az építtető jóhiszeműen elkezdte az építkezést, akkor ebből nagy gondok lehetnek.

Ekkor ki a felelős? …

Az előadó, aki eltévedt a jogszabályok értelmezésének és változásának sűrűjében és nem adott pontos tájékoztatást, vagy adott tájékoztatást a legjobb tudása szerint, de a főnöke máshogy gondolta, vagy leegyeztette a főnökével, de Ő időközben meggondolta magát?

Az építész, aki leegyeztette a bejelentési tervet?

Az építtető, aki elkezdte az építkezést, mivel erre a jogszabály lehetőséget adott?

Építéshatósági szempontból:

  1. A beadott dokumentáció általában nem azonnal kerül az előadóhoz, hanem 1-3 nap is eltelik, mire iktatás után az előadó kezébe kerül. Ekkor már az építkezés ill. a bontás javában folyhat.
  2. Ha a bejelentési kérelem hiányosan lett beadva, akkor az előadónak nincs igazán lehetősége hiánypótlást kiírni, több helyen erre találtak kiskaput, de igazán „minek” hiánypótlás, ha már épülhet az épület.
  3. Ha az ingatlanon társtulajdonos is van, akinek szükség lenne a hozzájáruló nyilatkozatára, de ez ’sajnálatos módon elfelejtődött’ (magyarul nem járult hozzá, esetleg, vagy nem is tud a terv beadásról, az építési szándékról), akkor mire az előadó megírja a hiánypótlást az épületet elbonthatják, vagy esetleg már fel is építhetik egy részét.

Pl: Péntek reggel beadásra kerül, a kérelem. Egy épületet el lehet bontani 1-2 nap alatt, vagy egy tároló épület alapozását, lábazatát el lehet készíteni egy hétvége alatt. Hétfő délután ügyfélfogadási időben a társtulajdonos bejelenti az építkezés elkezdését, vagy a bontás megtörténtét. Az előadó sajnos ügyfélfogadási időben általában csak élet és balesetveszélyes esetben mehet ki, helyszínelni. Kedden kimegy az előadó és leállítja azt az építkezést, amelyet a jogszabály alapján a kérelem beadásával egyidejűleg el lehet kezdeni.

Innentől csak a papírmunka szaporodik, mind építéshatósági, mind bírósági szinten és megy az egymásra mutogatás.

  1. Ha az előzetes egyeztetések ellenére úgy dönt az építésügyi hatóság, hogy az épület még sincs jó helyen és ír egy levelet az építtetőnek, hogy nem veszi tudomásul az építkezést. Ez idő alatt egy kis melléképület már el is készülhet.

Voltam az Építésztovábbképző oktatásán az októberi jogszabály változtatásokkal kapcsolatban. Mikor megpróbáltam felvetni ezeket a problémákat, a meghívott előadó közölte:

„Az embereket ’jogkövető magatartásra’ kell szoktatni, ez a jogszabály azt célozza meg, hogy minden ember jogkövetően jár el (a bejelentési terv hiánytalanul kerül beadásra, és teljesen szabályos)… De, nincs.”

Ma Magyarországon ezt el lehet várni, de komolyan nem lehet gondolni.

Véleményem szerint a jogszabályból kimaradt az, hogy az építkezés csak akkor kezdhető el, ha a beadott kérelem hiánytalan, és a tervdokumentáció szabályos.

De szerintem egy esetleges 10 munkanapos ügyintézési határidő ellen senki nem emelne szót. A tervezők, és az építéshatósági előadók főleg nem. Egy ilyen típusú építkezés kezdésénél 2 hét halasztás nem okozhat gondot.

Cser Eszter építész(A cikk szerzője több évig építéshatósági előadóként dolgozott)

Hozzászólások (24): megnézem

  • stuksza

    2010. január 16. szombat 11:17

    #60222

    Tisztelt Koos Úr!
    Folytatnám az említett folyamatot, miután Nekem már volt ilyen munkám:
    A Földhivatal nem akarta felvinni az így megvalósult épületet, mert nincs róla hivatalos papír (se építési, se használatbavételi engedély). Mikor megmutattam az erre vonatkozó jogszabályt, akkor kitalálták, hogy csak úgy fogják felvinni, ha a tulajdonos és két tanú (??) nyilatkozik arról, hogy az építkezés megfelelt az előírásoknak.

  • Cser Eszter

    2010. január 16. szombat 17:48

    #60228

    stuksza hozzászólására írnám:
    Van egy pár önkormányzat ahol, a nyilvántartásba vételről írnak egy levelet az építtetőnek. Bár azt nem tudom, hogy a Földhivatal ezt elfogadja-e. Ha nem akkor még mindig lehet az Építéshatóságtól hatósági igazolást kérni az épületre vonatkozóan (hogy elkészült, szabályos, nem engedély nélkül épült), bár ezért 20000 Ft igazgatási díjat kell fizetni.

  • Vcsigu

    2010. január 16. szombat 18:13

    #60229

    Aranyos ez az egész történet. Jogkövető magatartásra az ügyfelet? Melyikre?
    Nekem olyan ügyem volt, hogy engedély és bejelentés nélküli épületet leegyeztette a hatósággal 2* az ügyfél. Felépítette és a Földhivatali bejegyzéshez kért volna igazolást a hatóságtól október 20 körül. És felszólították hiánypótlásra bejelentési tervdokumentáció becsatolására, mert elmúlt október 01. Másodfokot kereste meg az ügyfél, mert visszamenő hatálynak értelmeztük, ráadásul kedvezőtlen hatással az ügyfélre. Várja a választ 🙂

  • SzabAn

    2010. január 17. vasárnap 12:04

    #60238

    Azt hiszem egyre mélyebbre süllyedünk abba társadalmi felállásba, amit úgy hittünk, a rendszerváltással magunk mögött hagyunk! Történetesen arra gondolok, hogy csak azt szabad tennem, amit a „hatóság” megenged. Okkal reszket minden építész és megbízója, hogy mi lesz, ha a „magasságos Hatóságnak” nem tetszik a bejelentési terv (egyébként is hasonlít a fából vaskarikához….), vagy éppenséggel a levélváltás során megváltozik a jogszabály, söt a leginkább ez tetszett: „a fönök meggongolja magát”.
    Hát ennyire kiszolgáltatottak vagyunk, melyik lábbal is kelt fel a fönök? Nem lehetne egyértelmü, legalább az építész számára érthetö építési szabályokat hozni, vagy ha már ez nem megy, vitás esetben az „állampolgár” javára engedni?
    Mert ha nem lehet, akkor végre felépítettük a kommunizmust.

  • silhouette

    2010. január 19. kedd 08:18

    #60299

    Nem ide tartozik, de azt hiszem megér egy gondolatmenetet a dolog. Van ugye a 104/2006. Kormányrendletnek egy 9.§ -a, (7) bekezdése. Azt mondja hogy nem folytathat építészeti műszaki tevékenységet az építészeti műszaki dokumentáció engedlyzeésében vagy az annak alapján megvalósítandó építmény kivitelezésének építésfelügyeletében feladatot ellátó hatóság köztsizviselője. Egyrészt. Ezt a passzust ki érti? Másrészt van ugye a 343/2006. kormáynrendletnek egy 8.§-a, mely szerint viszint csak akkor áll fenn összeféshetetlenség, ha a köztiszviselő a saját maga által készített tervet engedélyezi, magyarra lefordítva. Összgezve, a nagy tekikntélyű építészkamara elérte, hogy néhány felhőtlen hónap után aaz a nyomorult köztiszviselő, aki így egészítette ki az amúgy is „nagy” jövedelmét még ezt se tehesse, vagy pusztán nem jól értelmezett jogszabályok, jogszabályok ütközéséről van szó? Ha valaki érti, könyörgöm világosítson fel!!!! Nem hiszem, hogy az a néhány terv, amit néhány tervezőként praktizáló hatósági ember készített nagy onkurenciát jelentene a nagy építészeknek. Így a kamarai tag építésznek, aki választék nem lévén kénytelen hatóságként dolgozni jó, ha a összehajtogatja az engedélyét és a kalapja mellé tűzi, emelett fizetheti az egyre emelkedő tagdíjat, bízva abban, hogy majd az ország másik felén, ahol nincs illetékességi területe felfedezik tehetségét és azonnal megbízzák munkákkal. Valami it nagyon nem jól működik. Szerintem.De csak szerintem.(?)

  • Vcsigu

    2010. január 19. kedd 08:40

    #60300

    Kedves Silhouette!
    Én voltam hatósági szakember is és mellette tervezéssel is foglalkoztam. Nincs azzal semmi gond, ha valaki mindkettőt folytatja, de azért szerintem kissé elvtelen, ha valaki a saját hatóságánál, saját főnökénél engedélyezteti a tervét. Nem kell az ország másik felébe elmennie, hogy kiegészíthesse a köztisztviselői jövedelmét, elég a másik városig elvinni a jó hírét.És ez még az a válfaja, amikor hivatalosan teszi a dolgát. De hányan íratják alá más tervezővel a tervüket és utána kiadják rá az engedélyt. ÉS ezzel szerzik a piacot, mert az ügyfelek ezt érzik garanciának, hogy ő tutira jól intézi a dolgokat. Szóval ez már inkább etikai kérdés magammal és a többi tervező kollégával, ill. a piaccal szemben.

  • silhouette

    2010. január 19. kedd 09:09

    #60301

    Kedves Vcsgu. Ez rendjén is lenne, néhány apróságot azonban a figyelmedbe ajánlanék. HA olyan területen dolgozol, ahol mondjuk huszonegynéhány település tartozik az illetékeésségi területedbe, és az egyik határ keresztben 80 kilométer, a másik határ hosszában 110, az már azért erőteljesen befolyásolja a piacra történő betörését egy szomszédos városba egy tervezőnek. A másik. Eszem ágában sem lenne tervezési munkát vállalni, ha úgy meg lennék fizetve, mint a Lajtától nyugatra egy köztsizviselő, vagy nem mennék el köztisztviselőnek, ha a tervezésből úgy meg lehetne élni, mint a Lajtától nyugatra. Vagy az egyiket csinálnám, vagy a másikat. Én sem tartom tisztességesnek ha a saját főnököm engedlyezi a terveimet, dehát erre is lehetne tisztességes jogi eszközt találni. Erre találták ki a kizárás jogi eszközét, amelyet ha beépítenének ebbe a keménykedő rendletbe mindjárt jobb szájízzel kezelné mindenki.A harmadik. Tudva lévő, hogy sokan terveznek más nevén, de ezt Ön is tudja, hiszen volt hatósági ember. Minek kényszerítik bele nyilvánvaló jogsértésbe azokat, akik így kénytelenek kiegészíteni a jövedelmüket? Miért nem lehet lazítani a gyeplőn, csak valami erősebb kontroll beiktatásával?

  • silhouette

    2010. január 19. kedd 09:17

    #60303

    Még valami. Pusztán azért, mert valaki hatósági ember és úgy tervez, hogy aláíratja mással még nem biztos, hogy engedélyezhető és jó minőségű terveket készít. Ha pedig szar terveket engedélyeznek és építenek meg a megbízói, akkor azok meg is érdemlik. Ezzel tehát azt szerettem volna mondani, hogy önmagában az, hogy valaki hatóság még nem jelent konkurenciát senkinek. Ha emellett minőséget is produkál, az már más.ezt pedig nem lenne szabad írigyeln, oly módon, hogy mindeféle rendlettel megfojtjuk a másik oldalt.Csak kíváncsiságból egyzser kellene egy névtelen felmérést végezni arról, hogy ugyan az országban abból az alig néhány száz hatósági ügyintézőből mennyi tervez effektíve. Nem biztos, hogy az derülne ki, hogy miattuk nincs munkája az építészeknek. Azt hiszem, hogy felelsleges évente 300-400 épíítészhallgatót képezni. Sok az eszkimó és kevés a fóka. De ez már politka és ebben én nem kívánok rsézt venni, csak el szeretnék gondolkodtatni néhány embert arról, hogy nehogy azt gondolják, hogy a köztisztviselői életpálya zökkenőmentes és járható.

  • Vcsigu

    2010. január 19. kedd 14:16

    #60309

    Igen ebben egyetértünk sok az eszkimó, kevés a fóka. Abban is egyetértünk, hogy ha egyik vagy ha másik oldal meg lenne fizetve akkor nem lenne ezekre a dolgokra, meghasadásos dupla munkavállalásokra szükség. De ez már nem is politika, ez már annál is rosszabb., Csak azt akartam az előző hozzászólásomban írni, hogy legyen itt vagy ott az építész (hatóság – tervezés) vannak etikai normák saját magunkkal szemben, amit vagy betartunk vagy nem. És ennek ellenőrzése nem földi hatóságok dolga, hanem a lelkiismeretünké. Nekem is lett volna lehetőségem a saját terveimet engedélyezni, de nem. Mert én így láttam helyesnek. És láttam már nagy munkákat is elúszni olyan helyekre, ami sógor-koma-jóbarát kategóriába esik. Szóval láttam sok mindent és úgy gondolom, hogy a lelkiismeretünkre van bízva kinek mi a helyes, mi fér bele. Mindenki meg akar élni, alkotni szeretne. Csak… De bocs, ha túl szentimentális lennék.
    Én már nem vagyok hatóság. És biza meg kell keményen dolgozni, hogy minden kifizetést tudjak teljesíteni. És ezek után értsem meg azt a hatóságot, aki úgymond feketén keresi meg előlem a kenyerét. És utána hiába mondja az ügyfél, hogy nem ezt akartam. Másik tervet nem fog készíttetni, csak keserű lesz a szája. A többi csak tervezőnek meg nem lesz munkája. Ezek nem nagy pénzek, de sűrű fillér, ritka forint 🙂

  • silhouette

    2010. január 19. kedd 21:35

    #60316

    A helyzet az, hogy alapvetően a negatív oldaláról közelítetted meg a dolgot. Én csináltam pár tervet eben a jogszabályhézagos időben a saját területünkön, de csak a bajom volt vele, ha lehet még szigorúbban bírálták el a kollégák, az pedig eszembe sem jutott, hogy én bármilyen módon befolyásoljam az engedélyezést.Ha ennek lenne valami törvény által szabályozott kotrollja azt hiszen minden további nélkül működne a dolog.Sokkal rosszabb így a helyzet, hogy eleve csalásra van kényszerítve az ember gyereke, de a nagyobb baj az, hogy mint ahogyan te is eleve a rosszat feltételezed.Azt feltételezed, hogy a hatósági emberek visszaélnek azzal, hogy hol dolgoznak és az ügyfelekre rákényszerítik magukat. Ezt ugye két okból nem tudom elfogadni. Ha valaki egy nagyobb önkormányzatnál dolgozik, az az elfoglaltságánál fogva abszolute kizárt, hogy ezt a tervezési dolgot üzletszerűen csinálja, mert nincs az az ember, aki éveken keresztül ezt fizikailag bírná. Másrészt alapvetően sajna az terjedt el a köztudatban, hogy milyen korrupció uralkodik ezen a területen.Ez si nagyon rossz, de elejét lehetne venni mindenféle suttogásnak korrupciónak, ha engednének a gyeplőn. A becsület az nagyon fontos dolog. Legalábbis nekem.Tiltással nem lehet eredményeket elérni még a gyereknevelésben sem.

  • silhouette

    2010. január 19. kedd 21:46

    #60317

    Az építőiparban gyakorlatilag megállt az élet és azt gondolom, hogy nem az alapján fog a szelekció működni, hogy egy önkormányzati dolgozó rákényszeríti magát egy ügyfélre, hanem az alapján, hogy ki milyen minőségű tervet készít. A hatóságban dolgozó akárkinek megvan az az előnye, hogy naprakész az jogszabályok között, el tudja mesélni az ügyfélnek, hogy miket kell beszereznie ha építési engedélyt akar kapni és nem azzal kell bajlódnia, hogy a csak tervezők által benyújtott tervekhez a hatóság által gyakran több oldalban kiírt hiánypótlások után rohangáljon, ha egyáltalán sikerül megfejtenie a számára kínai nyelvnek tűnő hiánypótlási jegyzéket. Azért ez sztem valamilyen szinten előnyt jelenhet egy-egy csak építtetőnek, ha éppen azon gondolkodik, hogy a nagynevű, ám igen trehány és gyenge minőségű terveket készítő csak tervezőt, vagy a szerény nevű, ám az önkormányzat kötelékében dolgozó és feketén tervezgető, de eredményesen dolgozó tervezővel konspiráljon.EZ is piac, ahol a szelekció működik. Vagy így, vagy úgy. Hát ezt a paranoiás állapotot kellene kezelni valahogy.De semmiképpen sem izomból, ahogyan ezt eddig is tette az építészkamara.

  • silhouette

    2010. január 20. szerda 08:33

    #60327

    Tisztelt Koós Úr! Kérem segítsen Ön ebben a témakörben. A 104/2006. Korm. rendelet szerint nem tervezhet köztiszviselő, vagy a 304/2006. korm. sz. rendlet szerint nincs összeférhetetlenség.Ahány területi kamarával, vagy I. és II. fokú hatósággal beszéltem mind másképpen értelmezi a dolgot.Nem a témához tartozik,de más fórumot nem találtam a kérdésem feltevésére.

  • Tibor

    2010. január 25. hétfő 11:23

    #60408

    Tisztelt Högyeim, Úraim!
    Úgy gondolom, semmi köze az itt leírtakhoz, de….
    Olvasva jogszabályokból adódó nehéz helyzetüket, meglepődve tapasztalom, micsoda gondokkal néznek szembe „ott fent”.”Idelent” picit hétköznapibb dolgok jelentenek problémát, ami ott „fent” nagyon közhelyesnek tűnhet.
    2 hónapja nem dolgozunk, nincs megrendelés (építőipar).
    A számlák gyűlnek, anyagi készletek elfogytak.
    Úgy tűnik lassan fel kell adnom 15 éve folytatott tevékenységemet az építőiparban.Sajnos csak ehhez értek.Mindenki azt gondolja, hogy a jó szakikat megbecsülik.Egy fenét.
    Lényeg :
    1.mennyit raksz a borítékba (tiéd a megrendelés)
    2.mennyire vagy olcsó (tiéd a megrendelés)
    3.milyen kapcsolataid vannak (tiéd a megrendelés)
    …,még ha így külön menne is, de nem!
    1;2;3 ez mind kell ahhoz, hogy megrendelést kapj.
    E-három feltételnek egy Bt. nem igazán tud megfelelni.Marad a morzsa (lakosság szűk rétege).
    Fejétől bűzlik a hal-mondják-, de hát itt csak büdös halak vannak.
    Amíg ott fent azon vannak ki milyen közel menjen a fazékhoz és mekkora kanállal- addig itt lent….
    De kit érdekel ez?Majd elmegyünk villamost vezetni,(már ha felvesznek)igaz picit nagy a túljelentkezés–2007 év végi jelentkezők száma 60-70fő, 2009 év végi jelentkezők száma 1400fő–de nem baj, 1 próbát megér.(27 embert vesznek fel).Inkább maradjunk az építőiparnál, nézzük az Expres-t.Festő hirdeti magát 20éves munkatapasztalattal,autóval,szerszámokkal munkát vállal(biztos alkoholista,dohányzik és lusta)500ft-os órabérért!!! Tavaly nyáron még 800-1000ft-ot fizettek egy festő szakinak (feketén,vagy zsebbe). Vázolhatnám órákon keresztül mennyire mélyre jutott az építőipar, de úgy érzem semmit nem érek el vele. Talán eljutunk oda újra(mint a divatban a retro holmi),hogy nem úgy néznek egy munkásemberre mint a legutolsó senkire.

  • silhouette

    2010. január 25. hétfő 12:14

    #60409

    Abszolute egyetértek Tibor! Azért még mindig működik a derék szakmunkásokban, hogy számla nélkül ennyi, számlával annyi. A minap hívtam egy derék gipszkartonos szakmunkást. Cca. 2-3 négyzetméter gipszkartont kellen építeni, a dolog csak annyiban bonyolult, hogy egy vb mestergerendát kell eltakarni. Már majdnem kezet ráztunk, amikor megkérdztem, hogy mégis mennyib fog ez nekem kerülni. Azt mondta emberünk, hogy ötvenezer. Azt hittem nem hallok jól. Mondtam neki, hogy nem azt kérdztem, hogy mennyi pénzre van szüksége, hanme azt, hogy a munka mennyibe kerül.Megismételte aaz előző összeget. Természetsen járulékmentes pénzről van szó. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mit mondott? azt modnta igen, de vegyem figyelembe, hogy ő a hidegben dolgozik.Mondtam, hogy akkor engedmény jár, ha bent dolgozik? merthogy ez belső munka. Nem-mondta, sőt ha a főnöke is jött volna, akkor legaláb 100 ezret mondott volna. Mondtam neki, hogy én is mondtam volna valamit a főnökének, de azt inkább most nem mondanám. Azt mondta, hogy ő napi 10 ezret kap a főnökétől. Mondtam neki, hogy ha napi 10 ezret keres, akkor az havi cca 220 ezer netto, megkérdeztem, hogy tudja-e ez mennyi nettoban? Az cc0 380-400 ezer forint. Mondtam neki, hogy nekem 216 ezer mérnök léttemre a hav bruttóm és komolyan gondolja-e, hogy én meg fogom rendelni tőle ezt a munkát. És ezzel elköszöntünk egymástól. Szomorú szájízzel, ugyan, de elment. A dolog tanulsága azt, hogy azt gondolom, hogy a szakmunkásoknak is meg kellen tanulni, hogy jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Van egy összeg amit hqjlandó lettem volna ezért a munkáért fizetni, de így nem keresett még annyit sem az emberünk. Viszont a zsebemben marad még az az összeg is, mert a munkát – ugyan több idő alatt – meg tudom én is csinálni a fiammal még akár szórakozásképpen is.Szóval nem biztos, hogy a most 500 forintos bérrel hirdető festő alkoholista, lehet hogy pnta az első felvilágosiltak között van aki rájöttek arra, hoyg a világ legnagyobb pofátlansága ha egy nyikhaj festő napi 15-20 ezer fonritot akar keresni adó és járulékmentesen. Nyilván akinek nem inge, az ne vegye magára.

  • Tibor

    2010. január 26. kedd 08:51

    #60444

    Tisztelt silhouette!
    Teljesen megértem, és engem is felháborítanak az ilyen és ehhez hasonló dolgok.Ami a legszomorúbb,ezeknek a pofátlan;hazug;átvágós embereknek bármilyen körülmények közt van munkája.
    A számla dologra kitérve : mindig számlás árat kell mondani, 99% ban (lakossági megrendelő) inkább számla nélkül kérik, mondván :-mit csináljak én a számlával.
    A másik oldal a megrendelői oldal amely nem azt nézi, hogy milyen minőségű munkát kap csak az érdekli minél olcsóbb legyen.
    Felhívnak mondjuk 1db 4×5-ös szoba,tapéta le,fűrészporos tapéta fel, lefesteni színesre.
    Ez cca. 70m2 falfelület kivéve belőle a nyílászárókat. Ennek a munkának nettó 1200ft/m2-től (panel-tol a belvárosi lepukkantig,A+Md)indul az ára + a színes festék (már ritkán kevergetünk, a megrendelő kiválasztja a színt, mi kikevertetjük, ez árban nagyon változó). Tehát panel esetében pl: 70×1200=84.000ft+anyag de mert ínséges idők járnak
    legyen 70.000+anyag(anyag kb.színnel együtt 30.000)
    Tartunk 100.000ft-nál nettó! Elég soknak tűnik
    Ez 2 ember 3napi munkája, akkor ez most sok?
    Mert sokszor úgy érzem, leadom a ft/m2 árat, és a tulaj kalkulálgatja, mennyit keresek 1 nap alatt.
    Na ez a hozzáállás az építőiparhoz felettébb siralmas állapotokat eredményez.
    A fűtésszerelő baráti alapon nekem megcsinálta a fűtést 830.000ft ért 60m2 lakás (anyag kb.450.000ft) azaz Md: 380.000ft, 10nap alatt végzett(1 segéddel).Akkor most hol is állunk??(Az anyagbeszerzési trükkökről nem is beszélek, min.+50.000 még a zsebbe került) Ennyibe kerül és kész!Persze határok vannak, és mindenkinek ott a lehetőség, kérdezzen meg több szakembert is!Én festőnek tanultam, de már 6éve generálkivitelezéssel foglalkozok.A munkában természetesen aktív vagyok, nem engedhetem meg magamnak az öltöny-nyakkendő trendit.Kitanultam a burkoló és a gipszkartonos szakmát is, muszáj volt.
    Sajnos alapvető felfogás változás kéne ide mind a megrendelői, mind a kivitelezői oldalról!Természetesen mindkét oldalon vannak kivételek.Van megrendelő akinek 11éve dolgozok, szinte minden évben, és van olyan akinek 1x dolgoztam, de soha többet nem vállalok tőle megrendelést.

  • Tibor

    2010. január 26. kedd 08:58

    #60445

    Még 1 gondolat:
    A napi 10.000ft-al egy gond van.
    1. Nyugdíja nem lesz
    2. Egészség biztosítása valószínűleg nincs
    3. Éves szinten kb. 9 hónapot dolgozik
    Nem is olyan jó az a 10E !

  • silhouette

    2010. január 26. kedd 09:54

    #60446

    Kedves Tibor. Anélkül, hogy bárkit megbántanék, természetsen elsimerve a minőségi munkát végző szakemberete a következő észrevételt tenném. Sajnos a megrendelők többsége ki van szolgáltatva a mestereknek.A mesterek annyit kérnek el a munkájukért, ami az arcátlanság határát súrolja főle olyanoktól akik nem is konyítják a szakmát.A kilenc hónapról. Ugye még emlékszik, amikor a balatoni lángossütőket meg a vendéglátókat szindták az emberek az 500 forintos lángosért. Bizonyára arra is emlékszik, az indok az, hogy nekik 3 hónap alatt kell megkeresniük az egész évi betevőjüket.Ugye milyen felháborodás követte ezeket e kijeentéseket, Hát a festők 9 hónapjáról nekem is ez a véleményem.Eyg mérnök, mint pl. én, aki nagyon sokat tanult azért, hogy házakat tervezhessen nagyon óvatos számokat kell hogy mondjon, hiyzen a végtermék az csak egy rajz. Azért egy picit sérti az önérzetemet, amikor elhívom a mestert, fagyizás közben a fagyit szürcsölve, arany gyűrű a kezén, arnay karkötő, vsalt nadrá, és fagyi szürcsőlés közben odaszól, hogy ennyiből meg ennyiből megcsinálJUK. Találkoztam ilyennel is. Hát mondanom sem kell, a fagyiját már nem volt ideje megenni a házamban.Szóval ha lyan kerestek lennének, hogy egy festő ilyen pofátlan áron dolgozzon, mint amit az én emberem kért, akor semmi baj nem lenne. De a helyzet nem ez. Így hát énis leírnék eyg 5×4 m-es szoba költségvetését az én megközelítésemben. Teddy henger (készletben, jó minőség) 800 forint. Nyélhosszabbító cca 1500 forint. Vödör 300 ft. Glettenyag, cca. 2000 forint. Előrekevert festék, jó fedőképességű, jó minőségű cca. 10000 forint. Takarófólia cca 300 forint. Sör a szomszédnak aki segít cca 2000 forint. A rezsi anaygokat 60 százalékkal megszorzom az újrafelhasználhatóság miatt. Az mindösszesen: 2600×0,6= 1560+10000+300+2000=13860 forint és egy hétvégén megvan. Akkor a többi 90 ezer mi a szüzmária a festő részéről? ezt nem tudom elképzelni. Amikor viszont a festő eljön hozzám tervet készíttetni felszalad a szemöldöke a tervezési díj hallatán és csak hüppög, hogy mi kerül ezen a rajzon ennyibe, ez csak egy rajz. Hát ebből azt gondolom, hogy alapvetően a szemléletneknek kellen megváltozni és végre elérni odáig, hogy pl egy ház trve nem egy szükséges rossz.

  • Tibor

    2010. január 26. kedd 14:10

    #60449

    Tisztelt silhouette
    1.
    Akkor félreértette a 10.000ft-ra írt észrevételemet.
    Ezt arra vonatkozóan tettem, hogy ennek meg kéne változnia. NE FEKETÉN KERESSEN 10.000FT-ot NAPONTA!
    Keressen 600-800ft-ot óránként bejelentve tisztességesen, szakmai tudásának megfelelően.
    2.
    pl. fűtésszerelő sem tanult sokat (szakmunkás vizsga),de ahhoz képest egyéni vállalkozóként vagy Betéti társaságban vállalkozó fűtésszerelőt szerintem ön is megirigyelne!És ne gondolja bárki is, hogy a fűtésszerelés olyan nagy varázslat!
    Leegyszerűsítve, mint ahogy ön is a festést :
    műanyagcsövek, hozzá kölcsönzőből egy Press gép, csőfogó, +egy pár kiegészítő, a többi a boltban az anyag.
    3.
    Nem értek hozzá de: program 3-5órás használata a számítógépen,10 ív nyomtatópapír, nyomtató 10 perces használata stb-stb, Így nem lehet nézni a dolgot.
    Erre mondtam azt, hogy szemléletváltásra volna szükség, ami elég nehezen elképzelhető az elkövetkezendő 10 évben.

    Dolgoztam Brüsszel-ben a Magyar Külügyminisztérium-nak (bérelt diplomata lakások festése), de arra képtelenek voltak(nem is akarták), hogy elintézzék azt, ne feketén keljen dolgoznom a követségi épületen kívül(a követségi épület kerítésén belül magyar törvények, magyar jog).
    Na persze akkor többe került volna egy picivel.
    Azért számlát kértek tőlem a munkáról!!!!
    Tipikus magyar felfogás.
    Ha ezen a szinten nem megy tisztességesen, mit várunk a hétköznapi emberektől?

    Visszatérve még 1 gondolatra.

    Ez ugye nem komoly:
    -Így hát énis leírnék eyg 5×4 m-es szoba költségvetését az én megközelítésemben. Teddy henger (készletben, jó minőség) 800 forint. Nyélhosszabbító cca 1500 forint. Vödör 300 ft. Glettenyag, cca. 2000 forint. Előrekevert festék, jó fedőképességű, jó minőségű cca. 10000 forint. Takarófólia cca 300 forint. Sör a szomszédnak aki segít cca 2000 forint. A rezsi anaygokat 60 százalékkal megszorzom az újrafelhasználhatóság miatt. Az mindösszesen: 2600×0,6= 1560+10000+300+2000=13860 forint és egy hétvégén megvan. Akkor a többi 90 ezer mi a szüzmária a festő részéről?

    Egy szakember ha meglát valahol készletben 800ft-ért teddy hengert, rácsot, teddy nyelet.Maximum jót nevet. 🙂
    Teddy bunda minőségi: 1470ft
    Teddy nyél: 500ft
    Teddy rács: 300ft
    Takarófólia( ami nem jön utánam, ha elmegyek mellette) 860ft
    Tesa ragasztószalag 500ft
    Glettanyag: pl Szériaglett 3500ft
    stb.-stb.
    És megnézem, sőt fizetek minden költséget ha ezt 2 laikus ember 2 nap alatt megcsinálja a megfelelő minőségben.
    Azért csinálja a festő, mert tudni kéne pontosan, a műveleti sorrendeket, és az egyéb hozzávalókat.
    Egyéb hozzávalók: Tapétázó asztal: 20000ft
    Létra (panelnál elég a 4-es) : 8000ft
    Tapétázó gép: 17000ft
    Némi szakmai tudás,tapasztalat
    (A barátomnak én is ingyen segítek, szabadidőmben)
    De nem részletezem tovább, mert én tudom ezeket, maga meg tudja hogyan kell megtervezni pl. egy házat.
    Lényeg, laikusként nagyon könnyű festeni, tervezni meg bármi mást elvégezni amiért pénzt kell kiadni.
    A hiba a másik oldalon van, ezen munkák elvégeztetésére meg kéne tudni keresni a pénzt!
    De hát nálunk ez nem így van sajnos.
    És most megint egy közhellyel élnék:
    Aki lop csal hazudik és becsap másokat, annak van pénze mindenre,(de persze ő is alkudni fog egy terv elkészítésén, vagy egy helyiség kifestésén)
    mi meg azt keressük, miért ennyi vagy annyi, mert nem tudjuk megfizetni, amit egy reális keresetből meg kéne tudni fizetni.
    pl. Brüsszel, mosogatógép szerelő kijött egy meghibásodott géphez:
    Kiszállás: 30euro kb.8000ft
    Alkatrész: 12euro kb.3200ft
    Szerelési díj:45euro/megkezdett óra=kb. 12000ft
    Összesen: 87euro=kb.24.000ft
    Fizetés nyugta ellenében kp.+ 1 kávé
    Mindenki happy, és a kutya nem firtatta mennyit is keresett aznap 4 kiszállással(mi voltunk a 3.)
    Talán mert abból a keresetből meg lehet fizetni, amit ott keresnek.
    Ez hiányzik nálunk is, a reális kereset!
    No ez a nem egyszerű!: persze ez nagyon felületes példa : ha kifizetik a takarítónőnek amit kell, lesz pénze kifizetni a festőt, a festőnek lesz pénze kifizetni a tervezőt, a tervező végre vehet egy autót magának, az autószalon felveheti a takarítónőt. NA DE KI FIZETI KI ELŐSZÖR A TAKARÍTÓNŐT, hogy beinduljon a gépezet??
    Csak az első lépést kéne meglépni fentről és már indul is a motor, akkor talán mi is mosolyogva élményeinket írogatnánk ide egymásnak.
    Egy szó mint száz, a festő nem tudja megfizetni a tervezőt, a tervező sem a festőt, nemhogy autót vegyen, a takarítónő éhen hal, de az autószalon működik!!

  • silhouette

    2010. január 27. szerda 12:25

    #60474

    Kedves Tibi. Okfejtése teljesen helytálló, néhány apró tényre azonban ismét felhívnám a figyelmét. Minden munka annyit ér, amennyit kifizetnek érte. Ez örök axióma. Ha előre megkérdezi, hogy mennyit kér a fűtésszerelő a munkájáért, akkor nyilván hangosan felkacag amikor meghallja az árajánlatot. Aztán megy a következőhöz és mindezt ismétli addig amíg már olyan fűtésszerlőtől kap árat amelyet az Ön vállalkozáshoz szokott füle is szívesen hall. Igaza van. A tervkészítés csak nyomtató és papír kérdése. Azonban az nem mindegy, hogy mit nyomtat ki a nyomtató a papírra. Általában a márnök által a nyomtatónak adott gépi parancsot megelőzően a végzett munka szellemi eredménye kerül – a legtöbb esetben – papíralapú hordozókra. Ezt hívják tervnek(és nem rajznak). Ez a papírhordozóra vetett tervnek nevezett sok ákombákom abból a célból készült, hogy közölje a szellemi alkotás létrehozójának a szándékát hogy mit is szeretne a fizikai valóségban létrehozatni derék szakmunkások segítségével. Anélkül, hogy lebecsülném a szakmunkát,vagy szakmunkásokat úgy tudom, hogy OKJ-s tanfolyamokon el lehet sajátítani pl. a festő szakmunkát is. Hangsúlyozom, mindeféle lekicsinylés nélkül mondom, mert a jó és becsületes szakmunká(s)t nagyon nagyra becsülöm. Viszont úgy tudom, hogy az épülettervezés tudományát nem lehet OKJ-s tanfolyamokon elsajátítani, ehhez azért több ismeretre van szükség.Tehát, több időráfordítást igényel annak a tudásnak a megszerzése, hogy épületet tervezhesssen valaki, minhogy kifessen egy lakást.Logikám végső következtetése tehát az, hogy míg a nagyobb tudást igénylő szakmát gyakorló nem tud annyi jövedemmet elérni, mint a kevesebb szellemi ráfordítással elérhető tudás kétkezi gyakorlója. Ezt én értékaránytalanságnak vélem és ez nagy nagy probléma. Amikor derék festőnk kimondja a tervezőnek a frankó festési árat, akkor derék építészünknek a tarkójáig felszalad a szemöldöke, gyors fejszámolás után, de kénytelen zsebbe nyúlni, mert nincs más lehetősége és akkor még elismerően cuppogni is kell a munkához, el kell viselni, hogy a bunkó parasztja télen a saras bakancsával végig ballag a frissen rakott szalagparkettán, illetve a festés alatt évő helyiségben télen csukott ablaknál cigerettázik.Amikor rászólok megsértődik(személyes tapasztalat). Míg midőn derék festőnkben megteremtődik a szándék, hogy otthont létesítsen magának elballag egy tervezőhöz és megrajzoltatja a házát. Amikor építészünk az ár felé tereli a társalgás fonalát festőnk majdnem szívrohamot kap a számok hallatán, mondván, hogy mi kerül ezen a rajzon ennyibe? Volt akinek már elmagyaráztam. Nem is kötöttünk üzletet. Szóval összefoglalva. Nekem nem azokkal az emberekkel van a bajom, akik becsületesen , komoly referenciákat bemutatva tudnak munkára ajánlkozni és egy tisztességesen kialkudott(olyan ami mindkét félnek megfelel)áron végzik a tanult szakmájukat, hanem azokkal akiket pl. ajánl egy ismerős, elhívom és azt gondolja, hogy velem megütötte a lotto 5öst, mert annyira pofátlan árat kérhet, amilyet csak akar. Remélhetőleg ezekben az ínséges időkben előbb utóbb elkezdenek gondolkodni ezek a vállalkozók és végre beköszönt a piaci helyzet. Amikor mindenki annyit kereshet, amennyit a munkája megér. Sem többet, sem kevesebbet. És ezzel én befejeztem, elvégre ez egy jogszabálybogozó és nem panaszláda. Maradok Tisztelettel és Üdvözlettel mindenkinek.

  • silhouette

    2010. január 27. szerda 12:29

    #60475

    Kedves Tibi. A mondandójának végén tett konklúziójávsal mélyen egyetértek, de ezt egy másik helyen kell megvitetni.

  • Tibor

    2010. január 28. csütörtök 07:58

    #60492

    Úgy látom a lényegi kérdésekben eljutottunk oda, hogy teljes a harmónia.
    Amúgy a „bunkó, tahónak” sajnos most is van munkája.
    Mert valahogy a gyanútlan megrendelőhöz mindig eljut a pofátlan senkiházi, lejáratva ezzel a tisztességes embereket.
    Én dohányos ember vagyok, de még ha kint a hamutartó az asztalon, akkor is kimegyek dohányozni(erkély,folyosó,stb)max. rám szolnak, hogy bent is lehet.
    Igen elkanyarodtam a témától, ezért elnézést is kérek!
    Úgy gondolom, hogy a munkához mért reális kereset
    még nagyon távol ettől a társadalomtól, de-a remény hal meg utoljára!
    Tisztelettel Tibor!

  • Bujóczki András

    2010. február 10. szerda 19:01

    #60739

    Na egyre érdekesebb a fejlemény!A törvényeket és rendeleteket mindig változtatgatják ugy félévenként,hogy a HATOSÁGOKON NE LEHESSEN SZÁMONKÉRNI SEMMIT!!! Emellett már csak az az legszebb az egészben ,hogy az I.foku Ép. Hatoság vezetöje a JEGYZŐ (akinek tudjuk tejhatalma van az ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERBEN!!!)Mit fognak ezután tenni abban az esetben HA PÉNTEKEN AZ ÖNKORMÁNYZATNÁL FOGADOIDŐBEN BEJELENTEM,HOGY KÉMÉNYT FOGOK ÉPITENI A TÁRSASHÁZ KŐZÖS TULAJDONÁBA LÉVŐ SZELLŐZŐIBE A LAKOKÖZÖSSÉG HOZZÁJÁRULÁSA NÉLKÜL??? Ezekután hétfőre felépitem a kéményt és KÉREM HÉTFÖN SZINTÉN ÜGYFÉFOGADÁS KERETÉN BELÜL A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLYT???Ugyanis a TÁRSASHÁZ ALAPITÓ OKIRATA SZERINT A KÖZÖS TULAJDONBA LÉVŐ TERÜLETEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ MINDEN ZULAJDONOS HOZZÁJÁRULÁSA SZÜKSÉGES!!!Akor megkell szüntetni az ÉPITÉSI HATOSÁGOKAT-KŐZIGAZGATÁSI HIVATALOKAT és ezen HATOSÁGOK FELÜGYELETÉT ELLÁTÓ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEKET!!!Habár a KORRUPCION KIVÜL EDDIG SEM VOLTAK SEMMIRE HASZNÁLHATOK!!!És azt ki fogja garantálni,hogy az ÉPITKEZÉSHEZ A TERÜLET AZ ÉPITTETŐ TULAJDONÁBAN ÁLL_E!!!Az ÉN garázsom épitéséhez megvolt a TÁRSASHÁZ TULAJDONOSOK HOZZÁJÁRULÁSA+ MEGKAPTAM AZ ÉPITÉSI ENGEDÉLYT,DE A MISKOLC VÁROS JEGYZŐJE VISSZAVONTA ,MERT KIDERÜLT ,hogy a TÁRSASHÁZ KÖZÖS TERÜLETÉN A BIRÓSÁG ELNŐKÉNEK (felesége+aposa)JOGTALANUL ÉS OKIRATHAMISITÁSSAL+ HIVATALI VISSZAÉLÉSSEL SZERZETT GARÁZSTULAJDONT!!!Ezért az ÉN ÁLLTALAM A TÖRVÉNYEKET BETARTOTT ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERV ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATAL JOVÁHAGYVA SZERINT KÉSZÜLLT,MÉGIS A KORRUPCIÓ ÉS A BÜNCSELEKMÉNYEK SOROZATÁT ELJKÖVETŐK GYŐZTEK !!!MERT MAGYARORSZÁGON AZ–IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS FÜGGETLEN—PERSZE SAJÁT ÉRDEKBŐL FÜGGETLENITIK MAGUKAT,hogy a rengeteg -ÜGYVÉDNEK+ JOGÁSZNAK+BÍRONAK SAJÁT TÖRVÉNYEIK SZERINT LEGYEN MUNKÁJA!!ÉS ŐKET NEM LEHET FELELÖSSÉGRE VONNI!!!Pedig ugy dukálna,hogy az az ÜGYVÉD AKI OLYAN DOLGOT VÉD AMELY TÖRVÉNYTELEN ÉS VASZIT akkor KIRUGNÁK AZ ÁLLÁSÁBÓL mint a becsületes egyszerü halandóval teszik!Akkor biztosan nemvolna 3-4 szeres tuljelenkezés!!!Érdekes BOKROS ELVTÁRS SEM RÁJUK VETNÉ KI A TANDÍJAT!!!Egyébbként nagy tévedés azt hinni,hogy az ÉPITÉSI HATOSÁGOKON SZAKEMBEREK ÜLNEK-sok helyen még az átkosban szerzett piroskönyvvel és két-három hetes KŐZIG TANFOLYAMMAL BIRÁLJÁK EL AZ ÉPITÉSZMÉRNÖKÖK TERVEIT és nembeszélve arrol,hogy a JEGYZŐ MINT AZ ÉP.HATOSÁG VEZETŐJE milyen ÉPITÉSZETI SZAKKÉPZETSÉGGEL BÍR!!!Nemszámit,mert nálunk mindent a politikusok az észkombányok a HÜLYE NÉP MEG MINDENT ELVISEL!!!SZAKÉRTELEMRE MÁR NINCS SZÜKSÉG–NA PERSZE SZAKEMBER KÉPZÉS IS SIRALMAS ÁLLAPOTBAN VAN!!!Rendet kellene tenni,mert azokkal a törvényekkel és rendeletekkel semmire sem lehet menni amelyik mire HATÁLYBA LÉPNE MÁR MEGVÁLTOZTATJÁK!Az országba még az sem tiszta,hogy milyen KŐZIG. RENDSZER müködik MEGYEI,vagy REGIONÁLIS???Mindegy csak igy egy csomo PROTEKCIOS ÜL A HIVATALOKBA JÓ PÉNZÉRT ,DE a tudás a „BÉKA SEGGE ALATT”!!!Üdv,a szakmályukat becsülettel végzőknek!!!

  • silhouette

    2010. február 11. csütörtök 04:30

    #60744

    Nem tisztem, de egy kicsit megszólítva érzem magam, mint építéshatóság és tervező is.Nem biztos, hogy jók a legutóbbi, az építést szabályozó rendeletek, de egy biztos, az eddigi gyakorlattal ellentétben sokkal nagyobb felelősséget hárít át az építtetőkre, mint az eddig volt, ezzel felnőtt emberekké tett az eddig a hatóságtól függő építkezséeket. Túlságosan szabályozva volt az építkezés már, túlságosan az építéshatóságokra hagyva a felelősséget, minregy döntőbíróként eljárva bizonyos ügyekben. Ez így jó. Megszokták az emberek, hogyha bármi bajuk van azonnal rohannak a hatósághoz, majd az rendet csinál. Csakhogy érteni lehessen, ha az autómon elromlik a fék nem hívok rendőrt.A jegyzőről. Valószínű a jogi hierarchia iemeretének hiánya okozza, nem a jegyző gyakorolja az építésügyet, vannak a hivatalokon belül arra alkalmas emberek, akik előkészítik az ügyeket, a jegyző a törvényesség betartásáért felelős. Egy hivatalon belül nemcsak építésügy lehet tehát, amiért a jegyző a felelős, hanem a gyámügy is például.Szakemberekről. Évente ccsa 300-400 építőipari felsőfokú végzettséggel rendelkező végez az országban. A mi hivatalunk 2(!) éven keresztül hirdetett ügyintézői állást, míg az ország másik végéből jelentkezett egy srác.Tehát nem biztos, hogy a képzetlenséggel van a baj, bár ahogyan írja a piros könyv nem szerepel egy jogszabályban sem ami feltétele lenne a hatósági jogkör betöltésének tehát az egyéni sérelmek ilyen síkra terelése lehet hogy bántó lehet néhány ember számára, mint például én is. A tervezőkről. Építéshatósági dolgozóként van alkalmam találkozni sokféle és sokszínű tervvel tervezővel.Néha azon gondolkodtam, hogy némelyik építész terező tervét név nélkül elküldeném az építészkamarának okulásképpen, mert elképesztő módon igénytelen alkotások. Mind tartalmában, mind kivitelezésében.Azt gondolom, hogy ha kérek egy hatóságtól valamit, engedélyezési terv formájában, akkor megtisztelem azt a hatóságot azzal, hogy legalább valamilyen rendben adom be a hozzá tartozó iratokat, nem pedig egy reklámszatyorban ömlesztve.Ez alapvető tisztelet azt gondolom, ami nemhogy engedélyt kérőként, hanem mint ember is megilleti a másikat. Találkoztam vezető tervező művével, amiről eleinte eldönteni sem tudtam, hogy tulajdonképpen mi is.Ha nem lett volna ráírva, hogy engedélyezési terv, akkor egy szemétből előkerült újságpapírnak véltem volna. Koszos, gyűrött, információhiányos, egyszóval minősíthetetlen. Összegezve.Nem minden pontján jó az új építésügyi jogszabály, de egyvalami eleme nagyon fontos, a felnőtt magyar állampolgárok kezébe teszi a felelősség nagyrészét építésügyekben, ami nagyon jó. Mert ha a felnőtt magyar állampolgár tud reklamálni a jogaiért és felelősséget tud hárítani bármely sérelme esetén egy hatóságra, akkor a felnőtt magyar állampolgár jusson el odáig, hogy a kötelességeit is teljesítse és vállaljon felelősséget a cselekedetiért, ne mástól várja a bajai orvoslását.Vannak olyan országok, ahol már évszázados a demokrácia, de az építésügy még ennyire sincs bonyolítva mint nálunk. Amikor álltam egy felhőkarcoló tövében és felfelé néztem, majd oldalra elgondolkodtam azon, hogy a derék magyar tűzoltók itt hogyan kapnának szívrohamot, mert a két cca egymástól 30 méterre álló cca 80-100 méteres épület között bizony nem volt meg a dőlési távolság, mégis hosszú évtizedek óta ott álltak mindenféle tűzvészre utaló jel nélkül.

  • Bujóczki András

    2010. február 11. csütörtök 12:46

    #60747

    Az előzöekhez még annyit,hogy mi történik abban az estben,ha az épitkezéssel a KŐZÖ TERÜLETEK TULAJDONVISZONYÁBAN VÁLTOZÁS KÖVETKEZIK BE??? Hogyan fogja érvényesiteni a TULAJDONOSI JOGVISZONY VÁLTOZÁST —A FÖLDHIVATALI ELJÁRÁSNÁL–A változás érinti a TÖBBI TULAJDONOS TULAJDONI RÉSZARÁNYÁT és EHHEZ ALAPITÓ ÓKIRAT MODOSÍTÁST IS KELL KÉSZITENI!!!A többi tulajdonos majd csak késöbb-vagy egyáltalán nem értesül a TULAJDONÁBAN beállt változásról!!!

ÉPÍTÉSI JOG
Fogalommeghatározások | építménymagasság, épületmagasság, homlokzatmagasság

Azt feltételezem, hogy a szakmánkból sincs mindenki tisztában azzal, hogy PONTOSAN mi a különbség az építménymagasság, az épületmagasság és a homlokzatmagasság között, de főképpen melyiket, mikor kell figyelembe venni. Eredetileg az általam fogalommagyarázatra szoruló kifejezések közül a „12/A Beépítési magasság„-t gondoltam megvizsgálni, de jött pár levél az építménymagasság kontra épületmagasság témában és úgy véltem, nagyobb látószögre […]

Fogalommeghatározások | építménymagasság, épületmagasság, homlokzatmagasság
2017. július 8. szombat
SZAKMA
Jogszabálybogozó | Hogyan számoljuk a hasznos alapterületet?

A Fugában megrendezett „300-as kategóriáról” szóló képzés végén egy kérdés mindannyiunk számára fontos problémahalmazt lökött a felszínre, ez pedig az, hogy mi történjen, ha nem vagyunk egy előírásban biztosak, hogy tartsuk be a többértelmű jogszabályokat. Bár én csak egy tervező vagyok, így az én véleményem pusztán egy a sok hang közül, de az ott felmerült […]

Jogszabálybogozó | Hogyan számoljuk a hasznos alapterületet?
2016. július 10. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább