Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. szeptember 17. csütörtök

e-Társak, lenne egy törvényjavaslatom!

Kapcsolódnék még pár gondolattal Harkay Gábor tegnapi írásához, megjegyezve, hogy számos bekezdésében szó szerint a számból vette ki a szót (ha nem írt volna róla, én biztosan kiegészítem).

Tegyünk egy gondolat kísérletet. Azt javasolnám a törvényhozásnak, hogy hozzanak egy olyan törvényt, miszerint az elkészült házat addig nem lehet használatba venni (áramot, vizet, gázt bekötni), amíg azt egy minősítő intézet (ÉMI…) át nem vette és nem adott róla ki egy tanúsítványt, ami természetesen nem csak energetikai, hanem általános. A kivitelezést megelőzően az építtető és a kivitelező eleve arra szerződne, hogy I. vagy II. osztályú lesz a munka és ezt a kivitelező az árakban is érvényesíthetné. A tanúsítás során  pl. az I. és a II. osztályú elfogadható lenne, de a III.-V osztályú már nem. Milyen minőségű a csempézés, a vakolás…stb, nem részletezem?

A tanúsító adna pl. egy II. osztályú besorolást és ha ez megegyezik a szerződésben vállalt minőséggel, akkor a tanúsítás költségét az építtető fizetné, ha nem, akkor a kivitelező + meg kellene térítenie a két minőség közötti árkülönbséget. Ha viszont csak III-V osztályúra értékelnék, akkor a kivitelezőnek ki kellene javítania és addig nem kaphatná meg a visszatartott pénzét. Az így nyert – az egész házra vonatkozó – tanúsítványt aztán később egy eladásnál, hitelfelvételnél, támogatás igénylésnél fel kellene mutatni. Aki megelégedett a II. osztályú minőséggel, az eladáskor nyilván hátrányt szenvedne…és most direkt kérem nekem ne jöjjön senki sem azzal, hogy majd jól megbundázzák..mert ez most csak egy gondolatkísérlet és ott minden lehetséges, még a jogkövetés is 🙂 !!

Tudom, hogy már most is van egy ehhez hasonló jogszabály, amely bizonyos értékhatár felett kötelezővé teszi a kifizetendő számlaösszeg letétbe helyezését, de azt elsősorban az alvállalkozók védelmére találták ki és nem arra, hogy hibátlan kivitelezésre kényszerítsék az építőipar szereplőit. Ezt a témát boncolgatja az Elfogadták a 2. építési gyorsító csomagot c. cikk.

Szóval mi is történne ennek hatására?

Mivel egy hibás teljesítéskor a tanusítás (és az újratanusítás) költségeit a kivitelező állná és főképpen, hogy ily módon ellenőrizve lenne, nem nehéz elképzelni, hogy rövid idő alatt az építőipari vállalkozások jelentős része beadná a kulcsot és csődbe menne. Hozzáteszem, nagyon helyesen.

Ausztriában  – amelyik hozzávetőlegesen hasonló nagyságrendű piac, mint a miénk – 15 ezer építőipari vállalkozás működik. Nálunk 90 ezer. Nagy részük korábban kirúgott alkalmazottakból kényszervállalkozókká lett munkások, szakemberek, akik legnagyobb része híján van a tőkének, a megfelelő eszközöknek és persze embereknek, de ez nem gátolja őket abban, hogy vállalkozzanak. Még az alvállalkoztatással sem lenne semmi baj, ha nem lenne 10 lépcsős szub-alvállalkozói hierarchia egy nagyobb projektben.

A mostani válság mellékes hatásaként nyilván lesz egy tisztulási folyamat is, bármennyire is kegyetlenül hangzik ez leírva, de be kell látni az építőipar jelenlegi helyzete nálunk még mindig meglehetősen rendezetlen és alacsony színvonalú, hiába van egyre több megbízhatóan és jól teljesítő kivitelező.

Ha valaki ismer olyan képviselőt, aki fantáziát lát  a fentiekben és felvállalja, hogy a parlament elé viszi, akkor kérem szóljon !

Hozzászólások (11): megnézem

  • atuse

    2009. szeptember 17. csütörtök 09:38

    #11584

    Az eszme támogatandó, de a honi állapotokat és ügymenetet ismerve nem tartanám szimpatikusnak!
    De ha játszunk a szép élet gondolatával, akkor én tovább fűzném a szines gyöngyöket:
    akkor válna ez szimpatikus ötletté, ha egyben jelentősen csökkenne a végleges állapotig való vezető út „göröngyössége. Azaz (ahogy a tarokkban mondják: „végén az erőszak”) az ellenőrzés a folyamatvégére tevődne át és formálissá válna a megelőző aktus.

    Két nem teljesen idevágó adalék:
    1. az ÉMI 30%-kal drágában ad ki egy minősítést (ami csak Magyarországon érvényes!) mint egy ausztriai minősítő intézet (ami egész európában érvényes)!!!!!
    2. megérkezett a „Gyorsítás-3”
    https://www.kozlonykiado.hu/nkonline/index.php?menuindex=200&pageindex=kozltart&ev=2009&szam=129
    Október 1.-től hatályos!

    Jó munkát, hideg sört és boldog családot mindenkinek!

  • koos.hu » Oldal nem található

    2009. szeptember 17. csütörtök 11:11

    #11588

    […] hülyeségre akarják… TÉMA: e-Társak, lenne egy törvényjavaslatom! atuse: Az eszme támogatandó, de a honi állapotokat és ügymenetet… TÉMA: Tervkritika 44 | karakteres, kisvárosias íz Szabóbácsi: Mindenki azt hiszi ő más, […]

  • Propeller

    2009. szeptember 17. csütörtök 11:16

    #11589

    koos.hu – e-Társak, lenne egy törvényjavaslatom!…

    Tegyünk egy gondolat kísérletet. Azt javasolnám a törvényhozásnak, hogy hozzanak egy olyan törvényt, miszerint az elkészült […]…

  • blö

    2009. szeptember 17. csütörtök 11:38

    #11591

    Kivitelező: Akkor megyek, megveszem azt az ötkamrás, háromrétegő üvegezésű ablakot.
    Építtető: Nem jó, nincs rá pénzem, vedd meg az olcsóbbat.
    Kivitelező: Dehát mi elsőosztályú munkára szerződtünk, szarból várat ugyebár…
    Építtető: Nem érdekel. Nem veszünk drágábbat. Majd te megveszed a kártérítésből, amire a koós-lex kötelez.
    .
    Még tudnám ragozni.

  • aglaca

    2009. szeptember 17. csütörtök 18:19

    #11595

    Miért is kell még egy vízfej hivatalt bevonni az építőipari kivitelezésbe, hogy még néhány éhes szájat betömjünk, vagy legyen még egy hivatal akivel meg kell küzdeni és lehet pereskedni?
    Ha valaki ma is meg akarja követelni a minőséget a kivitelezőtől annak a mai keretek között is meg van a lehetősége. Például fogadjon egy független műszaki ellenőrt, vagy bízza meg az építészt, hogy tervezői ellenőrként működjön közre (esetleg mind a kettő). De kezdhetnénk ott is, hogy a beruházók / építtetők csupán kössön egy hivatalos kiviteli szerződés, és máris sokat tettek a minőségi kivitelezés érdekében. Feltehetjük a kérdést vajon miért nem teszik?
    Talán azért mert pénzbe kerül ez is, ami nincs, vagy nem akarják rá szánni a kivitelezésre.
    Őszintén szólva abból is elegem van, hogy már megint Ausztriával példálózunk, hogy 15 ezer meg 90 ezer …
    Egyrészt az ausztriai minőség egy szikrát sem jobb mint nálunk (tudom mert volt szerencsém kint élni egy darabig), ha jobb minőséget találunk valamely kivitelezésnél akkor az többe is kerül. Másrészt nálunk azért van ennyi vállalkozás, mert mindenki az adóelkerülésre játszik. Ide sorolnám a járadékfizetés alól való kibújástól a láncvállakozások között eltűnő Áfacsalás két véglete között lévő összes okosságot. Vállalkozóként tessék tisztességesen alkalmazni és bejelenteni a segédmunkástól az építésvezetőig mindenkit és akkor máris csak 15 ezer vállalkozás lenne nálunk is.
    De hát megint a pénz, pénz, pénz…

  • atuse

    2009. szeptember 17. csütörtök 18:21

    #11596

    Építtető: -Na, jó becsapjuk a mamát zaciba, mert kiválóan főz!
    Kivitelező: -Ön megfogta az Isten lábát! De, hogy ne fázzék tegyünk 25 cm hőszigetelést!
    Építtető: És az jó lesz?
    Építési osztály: Hoci a minősítést, mert rád szabadítom a Pallas Athene cerberusát!
    ÉMI: -800 gurigáért minősítem…
    Tűzoltó: -Ácsi emberek, ez nem felel meg a szabályzatnak!
    Főépítész: -És hol van az épített kultúra? Kocka_ablak mindenütt! Az ebugatta!
    Építtető: -Akkor inkább veszek panelt, arra van távhő kompenzáció is! Lakást szerettem volna, nem kalandtúrát!…

  • Molnár László

    2009. szeptember 18. péntek 10:12

    #11610

    Szerintem minden eladásra épülő ingatlan mögé kellene valamelyik bankot rakni, mint ahogy pénzváltóknál megcsinálták. A vásárlók számon tudnák kérni az utólagos minőségi kifogásokat, az alvállalkozók pedig biztosan megkapnák a pénzüket. Az, hogy az igy elkészülő ingatlanok ára rögtön másfél-kétszerese lesz a mostaniaknak, az már egy másik kérdés!

  • aglaca

    2009. szeptember 19. szombat 21:24

    #11636

    Tisztelt Koós Miklós!

    Alapvetően egyet értünk, csak a probléma alapvetően az, hogy az építtetők maguk is hajlandóak lemondani a jó minőségről az olcsóbb kivitelezés érdekében.
    Őket hogyan lehet ebben megakadályozni?
    Az más kérdés, hogyha valaki eladásra épít egy házat akkor a gyanútlan vevő nem tudja, hogy milyen minőséget vesz és ezért később csalódhat a megvásárolt ingatlanban, de erre nincs orvosság 🙁

  • Rezsnyák Péter építész

    2010. szeptember 5. vasárnap 14:19

    #73405

    A felelős műszaki vezetőt be kell jelenteni az építkezés kezdetén, ezt mindenki jól tudja. Azonban az önkormányzat a használatbavételi engedély során abszolúte nem ragaszkodik az eredetileg bejelentett személyhez és annak nyilatkozatához, egyetlen …….(direkt nem írom ki, nem akarok tippeket adni!)nyilatkozattal behelyettesíthetik azt az embert, aki addig a hátát tartotta mindenért. Így a felelős műszaki vezető cégét már ki sem kell fizetni. Természetsesn az építtető pedig csinál, amit akar, okos szakikkal, a hivatalok asszisztálásával. Először akkor szembesül a sok etikátlansággal és kamataival, mikor az ingatlant eladná.

TERV KRITIKA
Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés

Tisztelt Koós Úr!  Családi házunkat háromgyermekes családnak terveztettük. Betonfödémes lesz, hogy később – ha esetleg szükség lesz rá – emeletet húzhassunk rá könnyedén. Ennek megfelelően úgy terveztettük a házat, hogy a lépcsőnek legyen helye, mégpedig az addig gardróbként funkcionáló helyiség helyén. A szülői háló a bejárat mellett kapna helyet, onnan nyílna a szülői kis fürdő. […]

Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés
2017. július 22. szombat
TERV KRITIKA
Tervkritika 178 | cikkcakkos ház

Tisztelt Koós Miklós! Ismerem a felteteleket, kerem az ingyenes tervkritikat. Építkezés előtt állunk (2018 tavaszán kezdenénk) és régóta olvasgatom a tervkritika sorozatot. Igen hasznosnak találom laikus szemmel. Néhány gondolat az igényeinkről… Az új családi házunkat 3 gyermekünk (2, 4, 6 évesek), a feleségem és jómagam részére szeretnénk építeni CSOK felhasználással. Külön szobákat és fürdőszobát szeretnénk […]

Tervkritika 178 | cikkcakkos ház
2017. január 10. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább