Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2009. március 17. kedd

Petíció a központi dokumentumtár ellen

Az alábbi petíció közzétételét kérték tőlünk, amivel mi magunk is teljes egészében egyetértünk. Sajnálatos, hogy ezt ismét csak egy privát akció és nem a Magyar Építész Kamara intézi hivatalból.

Petíció a Magyar Köztársaság kormányához

Alulírott, felelős magyar építészek követeljük a kiviteli tervek kötelező központi dokumentációját előíró 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet azonnali visszavonását!

A rendelet

  • átgondolatlan, mivel a kiviteli tervi részletezettségű adatokra az építésben résztvevő, ezért a tervekhez egyébként is hozzájutó szereplőkön kívül másnak nincs szüksége;
  • szerzői jogot sért, ha az összegyűjtött terveket – a rendeletben meg nem határozott – személyeknek valóban kiadják, mivel az építész és társtervezők szellemi munkája hozzájárulásuk nélkül nem többszörözhető;
  • végrehajthatatlan sok esetben, hiszen ha az építtető nem készítteti el a kiviteli tervet, az építész nem tudja azt beadni;
  • jogsértő az építészekkel szemben, hiszen az építészek szolgáltatást végeznek, az építési szándékhoz nincs közük, annak terhei a beruházóra tartoznak. A megkövetelt dokumentációk elkészítése elviselhetetlen mértékű anyagi terhet ró rájuk, amiért ellenszolgáltatást nem kapnak, ráadásul a társtervezők tervlapjainak dokumentálását is feladat- és felelősségi körükbe utalja;
  • életszerűtlen, mivel kötelezővé teszi a pdf formátumot, aminek készítésére nem alkalmas minden tervezőprogram, ráadásul nem biztos, hogy a jövőben is korszerűnek számít-e majd. A tervtár létrehozásának egyetlen célja az lehet, hogy a dokumentációkat a későbbiekben használni lehessen, ennek ellentmond a kizárólag szerkeszthetetlen formátumban előírt archiválás;
  • veszélyes az építtetőre, üzemeltetőre, használóra nézve, mivel a beadott, igen részletes műszaki tervekbe, beleértve elektromos, gáz, riasztórendszer tervét, lehetővé teszi illetéktelenek, akár bűnözők, terroristák betekintését.

Felhívunk minden építész tervezőt, hogy ezért a rendeletben előírt tervszolgáltatást csak abban az esetben kezdje meg, ha a terv szerzői jogáról a VÁTI szerződést írt alá vele, melyben minden tervező kössön ki felhasználói díjat a többszörözésért, az aktuális kamarai tervezési díj legalább 10%-át felhasználásonként. Valamint kösse ki, hogy a tervtár, mint érdekelt, megkeresi az építtetőt, aki hozzájárul a tervmásoláshoz, adat kiadáshoz.

Felhívjuk a kormányt, hogy rendelet visszavonását követően azonnal kezdjen meg szakmai egyeztetést, mely a központi tervtár létrehozásának feltételeit az érintettekkel közösen alkotja meg!

Felhívjuk a kormányzatot, hogy az építésügyet érintő jogszabályalkotás során jelenlegi és múltbeli – például az Országos Tűzvédelmi Szabályzat esetében is – előfordult súlyos szakmai hibák elkerülésére mielőbb hozzon létre felelős Építésügyi Minisztériumot!

Követeljük továbbá, hogy minden az építést érintő rendelet és törvényi szabályozás előkészítésébe kötelezően vonja be az építész és mérnöki kamarákat vétójoggal, ezzel tegyen eleget az Európai Unió szubszidiaritási elvének!

Kelt Budapesten, 2009. március 15-én

a petíció honlapja és akik már aláírták

Hozzászólások (9): megnézem

  • Dulácska

    2009. március 18. szerda 00:15

    #8764

    A korrektség kedvéért (forrás: https://www.mek.hu):

    „MÉK elnökségi határozatok :
    A dokumentációk központi nyilvántartásáról szóló 277/2008. (XI.24.) számú korm. rendelettel kapcsolatban

    2/2009. (01.30.) sz. MÉK Elnökségi határozat
    Az Elnökség felhatalmazza a MÉK elnökét, hogy a 277/2008. (XI.24.)sz. kormányrendelet miatt forduljon haladéktalanul a miniszterhez. Amennyiben záros határidőn belül nem történik meg a rendelet visszavonása, úgy az alkotmánybírósághoz fordul.

    A MÉK Elnöksége a 2/2009. (01.30.) sz. határozatában foglaltak alapján 2009. március 5-én megküldte a levelet a miniszternek, valamint tájékoztatásul a szakállamtitkárnak és az országos főépítésznek. Amennyiben nem történik meg 30 napon belül a rendelet visszavonása, akkor a MÉK az Alkotmánybírósághoz fordul.”

  • Propeller

    2009. március 18. szerda 08:56

    #8767

    koos.hu – Petíció a központi dokumentumtár ellen…

    277-2008, jogszabály, Magyar Építész Kamara…

  • sityu

    2009. március 18. szerda 09:46

    #8768

    A kezdeményezés jó, az aláírók listája impozáns, de egy-két mondattal vitatkoznék:

    „A megkövetelt dokumentációk elkészítése elviselhetetlen mértékű anyagi terhet ró rájuk, amiért ellenszolgáltatást nem kapnak”
    „életszerűtlen, mivel kötelezővé teszi a pdf formátumot, aminek készítésére nem alkalmas minden tervezőprogram, ráadásul nem biztos, hogy a jövőben is korszerűnek számít-e majd.”
    Ezek egyszerűen nem igazak:
    -a kiviteli tervet egyébként is el kell készíteni, sokszorosítani; az hogy ezt el is kell küldeni, az nem szabad, hogy ‘elviselhetetlen’ terhet jelentsen, továbbá nyílvánvaló, hogy ezeket a többletköltségeket át kell hárítani az építtetőre, ha meg nem megy, akkor nem kell elvállalni a munkát;
    -a pdf-ről:
    –egyrészt kvázi szabvány, a microsoft-nak van egy nyögvenyelős próbálkozása a leváltására, de szerintem még az érdemi megszorongatás sem fog menni; az, hogy korszerűnek számít-e, irreleváns, mivel a használata várhatóan évtizedekig jellemző marad (a dwf, dwg formátumok esetében esetleg igazak is lettek volna az érvek);
    –olyan szoftverrel dolgozni, aminek még szabványos (windows)nyomtatási kimenete sincs, az szerintem nagyobb szopás, mintha mindent kézzel csinálnánk; szabványos nyomtatóként telepíthető pdf-íróból pedig még ingyenesen elérhető is van egy tucat;
    –a terv-sokszorosítással foglalkozó vállalkozóknál majd’ mindenütt lehetőség van a terv-szkennelésre, ami jórészt alapból pdf kimenettel bír (a plusz költségekről az elején írtam);

    A fenti amatőrizmusok, könnyen lesöpörhető érvek szerintem teljesen fölöslegesek a petícióban; ezek nélkül is pont elég nyomós érv maradt volna (teljesen fölösleges muníciót adni az ellenoldalnak ilyen butaságokkal – komoly az esélye, hogy ezen gyönge érvek kipícézésével fognak ‘ellentámadni’).
    Az meg más kérdés, hogy célszerű-e az ügyből kihagyni a kamarát, ill. célszerű-e párhuzamosan futó ügyet csinálni? S természetesen nem azt akarom mondani, hogy a kamara jó, mindent jól csinál; pusztán taktikai, célszerűségi, működőképességi aggályaim vannak.

  • Bakos lászló

    2009. április 14. kedd 14:42

    #9138

    Élvezettel olvastam,a nagy valószínűséggel, nálam fiatalabb kollégák hozzászólásait. Az élvezet egyik tényezője az volt, hogy szemmel látatóan nem egészen jól érzékelik a probléba lényegét.

    A legfontosabb „lényeg” : magánember magánépületéhez semmiféle állami szervnek nincs, nem lehet semmi köze a rendelet sugallta módon!!!!!!

    DE: a közpénzből megépült épület terveihez való utólagos hozzáférés igenis eminens állami (régebben : népgazdasági!) érdek!!!
    Minden további részletkérdés ekörül kell, hogy forogjon. Ebbe beleértendő az is, hogy — mivel a R.-ben nincs egy szó sem arról, hogy a tervező (figyelem : a R. csak tervezőt ismer. De ki a tervező??????), köteles beadni a teljes kiviteli , (megvalósulási) dokumentációt akkor is, ha az nem készült el, vagy nem teljeskörűen készült el. Tehát : kár azzal riogatni bárkit is, hogy az állam rá akarja kényszeríteni a tervezőt olyan többletkiadásokra( kiv. dok. készítése, majd központi archiváltatásra), amelyek az érdekkörén kívül esnek. Ami nincs, mert ab ovo lehetetlen, arra nem kényszeríthet senki és semmi!!!

    A további lényeg(ek) . nem olyan pancserek „alkossanak” jogszabályokat, akik a Napnál is világosabban láthatóan vagy még életükben nem terveztek egyetlen épületet sem, vagy nem ismerik az építési folyamat (igaz sokszor változott) hierarchiáját, köteleményrendszerét, amelyet a sok évtizedes gyakorlat már kialakított…), nem hallottak a magán – és állami tulajdon közötti elvi különbségről (hacsak nem a volt építési oszt.vez. nagypapa szúrós morgolódásaiból.., ).
    Tisztelettel ajánlom minden érdeklődő figyelmébe : az ántivilágban létezett (igaz teljesen más szituációban,…) egy Beruházási Kódex, amely minden, az építésüggyel kapcsolatos, s egymással összehangolt jogszabályt tartalmazott, s amibe a politkai prominensek nem pofáztak bele.. (pedig ők csináltatták, de volt annyi természetes, régebben úgy mondták : józan paraszteszük), mert tudták, a szakmai ügyeket marha nehéz hatalmi szóval elintézni, pláne akkor, ha még nem is logikusak…

    Tehát : új rendelet kell, de csakis és kizárólag az állami pénzekből megvalósult létesítményekre vonatkozóan!!!
    Bakos László (71)
    okl. építészmérnök
    Veszprém

  • #14054

    […] sokan emlékeznek – leginkább a szakmabeliek – az éve eleji tiltakozásra, melyet Petíció néven indítottak és amihez interneten keresztül lehetett csatlakozni. Idézet:[…]Petíció a […]

SZAKMA
MÉK választások 2017 | 5. rész – Mi lehet az új MÉK vezetés programja?

A MÉK-ben 2017-ben választások lesznek, ennek kapcsán a kamara jelölő bizottsága felkérte a tagságot, hogy mondja el, milyen kamarát szeretne. Nem kell új javaslatok után keresgélni, nem kell feltalálni a spasnyolviaszt, ha már egyszer készen van szinte a teljes program: „… Meg kell fordítani a kamarák működésének irányát!… A jelenlegi MÉK > területi kamara (küldöttek) > kamarai tag […]

MÉK választások 2017 | 5. rész – Mi lehet az új MÉK vezetés programja?
2017. július 30. vasárnap
SZAKMA
MÉK választások 2017 | 4. rész – Mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei 2013-ban?

A MÉK-ben 2017-ben választások lesznek, ennek kapcsán a kamara jelölő bizottsága felkérte a tagságot, hogy mondja el, milyen kamarát szeretne. Újabb javaslatok helyett úgy vélem 4 év elteltével érdekes olvasni arról, hogy 2013-ben a tisztújításon mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei ? ” … Hajnóczi Péter elnökjelölt „belügyekre” és „külügyekre” osztotta a tennivalókat. A belügyek terén szerinte a […]

MÉK választások 2017 | 4. rész – Mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei 2013-ban?
2017. július 28. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább