Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. november 14. péntek

Tervkritika 12 | én keresnék egy (másik) építészt

A Tervkritika postaládájába ismét egy olyan épület terve repült be, amelyet el lehetett volna intézni akár egy mondattal is, de akkor hol maradt volna a tanulság? Márpedig tanulság mindig van. Íme a levélben írt kommentár:

Tisztelt Koós Úr!
Fiatal pár vagyunk, akik építkezésre adtuk a fejünket. Komoly elképzelésekkel vágtunk neki a terveztetésnek, ami végül az alábbi eredményt hozta.
A telek viszonylag kicsi (448nm, 30% beépíthetőséggel és a telek sarki, tehát utcafrontra építendő), de a tájolása E-D, és a helyszín adottságai miatt mégis a vétel mellett döntöttünk.
Az elképzeléseink között szerepelt egy jól élhető kényelmes ház, ahol a már meglévő kislányom mellett a már úton lévő második és esetleg a harmadik gyermek is elfér. Sajnos a fedett teraszról és a télikertről az alapterület miatt lemondtunk, hiszen nem sikerült belezsúfolni, sem ezeket sem a dupla garázst, így az a telek végében egy kis pincével és tárolóval együtt kap helyet mélygarázsként.
Nagyon érdekelne, hogy gyakorlati tapasztalata szerint milyen falazó anyag és szigetelés használatát ajánlaná, természetesen a jobb belső tér használhatósága érdekében új módszertől sem riadnánk vissza, természetesen a ház téli és nyári szigetelését is megoldva. Gyakorló háziasszonyként, a gardróbok és a tároló helységek fontosságával tisztában vagyok, ezt is igyekeztünk szem előtt tartani.
Az elmúlt időszakban rovatát követve nagyon tetszettek az ötletei és a
meglátásai, kérem, véleményezze a mi tervünket is!

Sajnos nem kaptam helyszínrajzot, se metszeteket, se homlokzatokat, így ezek hiányában kellene valamilyen megalapozott véleményt mondanom. Azonban a fentiek sem szükségesek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, aki ezt „tervezte”, az elemi hibákat követett el, és akkor nagyon visszafogottan fogalmaztam.

Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de felháborodásom oka az, hogy véleményem szerint minden Megrendelő megérdemli, hogy tisztességesen megtervezett házat kapjon egy szakembertől. Nem az a baj, ha egy építtető nem megfelelő instrukciót ad a tervezőnek, hanem ha a tervező azt kritikátlanul lerajzolja. Ugyanaz a maximális odafigyelés és hozzáértés várható el egy orvostól a kórházban, vagy egy asztalostól, amikor a lépcsőnket készíti és ugyanez attól, aki a majdani lakásunkat tervezi meg.

Az ehhez hasonlatos tervek láttán csak elszégyellni van kedvem … ha valamiért, hát ezért IS tart itt az épített környezetünk, mert nem voltunk képesek kirostálni a nem idevalókat. Nem ez az első terv, amire azt találtam írni, hogy tessék másik építészt keresni.

Aki hajlandó tovább is olvasni, annak pár mondatban leírom a legfontosabb hibákat. Az első gondolatom az volt, hogy behívom a rajzot egy ArchiCAD-be és az alaprajzra berajzolom az észrevételeimet, de aztán letettem róla.

Egyszerűbb lenne újrakezdeni. Nulláról.

Az előszoba egy hosszú folyosó, ami nem vezet sehová, jobbra egy ajtó, balra egy ajtó. Ez nem bejárat. A WC-kazán az étkezőből nyílik egy felesleges előtéren keresztül, mikor nyílhatna az előszobából is.

Aki a rajzot készítette, elfelejtette a középfőfalat a nappali és az étkező között, oda ugyanis egy nagyméretű kiváltó szükséges, ami ráadásul keresztülmenne a 45 fokban odahelyezett kandallón.

Azt gondolom, hogy alapvetően ott lett elrontva, hogy nem sikerült megtalálni a 3 szintet összekötő lépcső helyét, emiatt aztán hol a nappaliba, hol a galériába, hol a fürdőszobába lóg bele. Ráadásul a két lépcső még csak nem is egymás felett van, emiatt 50 %-kal több kihasználhatatlan búvóteret vesznek el a hasznos alapterületből. Továbbá nem lehet olyan lépcsőt tervezni, mint amilyen a terven szerepel, mert az életveszélyes (ha valaki a belső oldalára lép a fordulóban, akkor akár 80 cm mélyet is léphet). A lépcsők belépő mélysége pedig 25 cm, ami szintén elfogadhatatlanul keskeny.

Aki tervezésre adja fejét és ezt másoknak ellenszolgáltatás fejében végzi, annak illene ismernie a lakás alapbútorainak a méreteit és helyigényét. Ha a tervező ismerné ezeket a méreteket, akkor nem 2,1 hanem 2,7 m (0,15+4x,60+0,15) hosszú asztalt rajzolt volna 10 főre, ugyanis ekkora kell ahhoz, hogy mindenki normálisan, késsel-villával tudjon étkezni.

Már számos alkalommal megjegyeztem, ha csak egy mód van rá, akkor helyiség sarkába ne tegyünk ajtót, mert akkor azt a falat nem lehet bútorozni (a fürdők kivételével csak ilyen ajtók vannak). Az emeleten látszik ennek a korábban említett „lépcsőműnek” a következménye, nem magyarázom, önmagáért beszél.

A rajzoló az emeleten már teljesen elfelejtette, hogy ott egy középfőfalnak is kellene lennie, mert így nincs mire támaszkodjanak a födémek. Ez egészen példátlan! Ilyesmit nem lehet elnézni, elfelejteni vagy elrajzolni !

A szobából nyíló fürdő WC berendezések lefolyóvezetékét – a jelen elrendezésben – egyszerűen nem lehet hol levezetni, a cca. 1 m széles és a végén megnyitott gardrób helyiség pedig így nem használható.

 

 

A tetőtér valódi rejtély. Meglévő, bonyolult fedélszékű lakásban találkoztam már ilyen tetőtér beépítéssel, de egy újonnan tervezett házban még nem. Láthatóan ebbe végleg beletörött a rajzoló bicskája.

 

 

 

 

Az épület külsejével kapcsolatosan nem tudok mit mondani, mert a nyitóképen látható rajz csak annyit mutat, hogy egymásra raktak 3 szintet és sikerült 2 db sarokablakot egymás fölé elhelyezni. Ennyiben ki is merült a tömeg és homlokzatképzés.

Összefoglalva azt javaslom, hogy vegyenek egy mély levegőt és köszönjenek el attól, aki ezeket a rajzokat készítette és keressenek egy építészt pl. a Csongrád Megyei Építész Kamarában, lehetőleg minimum É2-es jogosultsággal. Lehet hogy drágább lesz valamivel, de kicsi az esély, hogy egy ennyire felkészületlen tervezővel fussanak össze. Önök is megérdemlik, hogy a nem kevés anyagi áldozatukért megfelelő terveket kapjanak.

 

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával. A Tervkritikával kapcsolatos egyszerű szabályokat / tudnivalókat itt találja meg.
[poll id=”17″]

Hozzászólások (50): megnézem

  • Szabóbácsi

    2008. november 14. péntek 02:26

    #7220

    Fogadják meg a cikkíró javaslatát. Ez a „terv” egyszeűen borzalom!
    Pár százezres tervezési többlettel sokmilliós, kiadástól menekülnek meg, szóval az egyik legjobb befektetés lenne.

  • sala

    2008. november 14. péntek 07:10

    #7233

    attttyaéég. minimális épszerkt tudással maga a megrendelő komolyabb házt tervezett volna…

  • Tóth Ákos

    2008. november 14. péntek 08:04

    #7240

    Viccesek a lépcsők…
    Nézzük csak: a földszintről felmegyek az emeletre az első lépcsőn, aztán tovább a következő emletre a második lépcsőn, egyenesen a fürdőbe??? És így még ajtó sincs a fürdőn, azaz egy az egyben a lépcsőházzal és a nappalival van egy légtérben. De ha az első emeleten a bal alsósarokban lévő szobába megyek, aztán át a gardróbon a követlezőszobába, és onnan kimegyek a szobaajtón a közlekedőre, akkor egyetlen lépcsőfok megmászása nélkül is felértem a második emeleti fűrdőhöz, sőt elég az első emeleti közlekedőn jobbra fordulnom és úgy is már a következő szinten lévő fürdő előtt vagyok??? Hogy is van ez?

  • Tóth Ákos

    2008. november 14. péntek 08:05

    #7241

    Persze ez csak rajzolási hiba, de azért akkor is…

  • Tóth Ákos

    2008. november 14. péntek 08:08

    #7243

    Ja és üdvözletem a kőművesnek, és az ácsnak, aki ezt a házat (Isten ne adja) fel próbálja építeni, és üdvözletem a „tervező” szüleinek is, mert az előbbi urak az esetleges építés közben bizony gyakran fogják őket emlegetni….
    Már elnézést….

  • Dina

    2008. november 14. péntek 08:33

    #7244

    … a terv már építési engedéllyel is rendelkezik….? Számomra az is hihetetlen lenne….

  • Gulyás Attila

    2008. november 14. péntek 08:46

    #7247

    Mindig azt hiszem, hogy más tervezők is legalább olyan jó – vagy jobb házat terveznek mint én. Soha nem szoktam a megrendelő előtt szidni más tervező munkáját, de ez a terv kicsapta a biztosítékot nálam. Ha valaki ennyire képes és ezt oda meri adni a megrendelőnek lehet jobb lenne más szakma után néznie. Ilyen munkával nem sok esélyt látok, hogy valaha ÉPÍTÉSZ lesz belőle. Feltételezem, hogy fiatal kollegáról van szó, ha nem akkor még súlyosabb a helyzet. Na megyek a sarokba sírni!

  • Horváth Károlyné

    2008. november 14. péntek 09:18

    #7251

    Ilyen csak a spórolós megrendelő agyából pattanhat ki. Sok-sok év magántervezői tapasztalatára hivatkozva mondom ezt.
    Ezt a tervet még nem látta szerintem szakember!
    Láttam már butaságokból összehordott „terveket aláírva, de ilyet még nem.
    Óriási veszélyt jelent ma az a tény, (volt már itt is rá példa)hogy a megrendelő arra hivatkozott, hogy egy egyszerű kis programmal ő is tud rajzolni, már csak a tervet kellene aláirni.
    Ez roppant szomorú.
    Úgy tűnik, a mi szakmánkhoz már mindenki ért.
    Kíváncsi lennék a megrendelő foglakozására.
    Nem tudom mit szólna hozzá pl. egy sebész ha, azt mondanám, hogy csak a műtőbe toljon be, mert az nekem egyedül nem megy, az operációt magam is el tudom magamon végezni, hiszen láttam már ilyet a TV-ben.
    Ismétlen, kizárt dolognak tartom, hogy ezt a tervet szakember látta volna!
    A spórolás eredménye képpen megérdelelné a tulajdonos hogy megépítse,(saját kezüleg, házilagos kivitelezésben) és használja egy életen át, más lehetőség hiányában.
    Hiszen minek egy tervezőt fogadni, az csak szükséges rossz, felesleges pénz kidobás!

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 12:16

    #7263

    Kedves Hozzászólók S Koós úr!

    Előrebocsájtom, hogy laikus vagyok, (s így nem érhet a vád, hogy anyagi érdekek vezérelnek) bár kiviteleztem már ezt-azt magamnak és másnak is.
    Ugyan mérnök vagyok, de más szakterületen.

    Nem lepett meg, hogy ennyire egyöntetűek voltak az elitélő vélemények, sőt az ellenkezőjén csodálkoztam volna. Laikusként is csak a hibákat látom. Hogy mégis hozzátegyek valamit megjegyzem, hogy több ponton a hatályos OTÉK-nak sem felel meg a látható terv. Ha ezt valaki engedélyezte, akkor csak végtelen hozzánemértésre, vagy nemtörődömségre, esetleg neadjisten korrupcióra kell gondolnom.

    Kétségtelen, hogy elsődleges a jövendő lakó speciális igényeinek a kielégítése, de meggyőződésem, hogy azért a szakma alapvető szabályait a tervezőnek, engedélyezőnek és kivitelezőnek szigorúan érvényesítenie kell. Éppen az építtető érdekében.

    Sajnálnám, ha a fiatal pár ragaszkodna ehhez a tervhez, ami egyébként is így megvalósíthatatlan, célszerűtlen, mint látvány csúnya és még módosításokkal is csak drágán kivitelezhető. Valóban válasszanak maguknak szakmát ismerő tervezőt, kezdjék előlről a munkát, milliókat kereshetnek rajta!

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 12:36

    #7265

    T. Horváth Károlyné!

    Mint mrnök-közgazdász nem látom spórolósnak ezt a tervet, sőt…,bár kétségtelen nincs elegendő adat ennek megbízható elbírálásához. Azonban gondoljon arra, hogy több helyen kihasználatlan terek vennak, mint Koós úr is megjegyzi, amit el lehetett volna szerintem is kerülni. S ez semmiképp nem célszerű, takarékos gondolkodásra vall, sokkal inkább hozzánemértésre, nemtörődömségre. Egyebekben egyetértek Önnel.

    Még egy. A spórolás abból is adódhat, hogy valakinek kötöttek az anyagi lehetőségei. Azonban annál inkább átgondoltan kell megalkotni a tervet. Felépíteni, lakhatóvá tenni egy családi házat fél év alatt sem okoz túlzott problémát,( persze, ha a finanszírozás megoldott) de ha rossz a terv, a már félkész vagy kész ápület helyrehozása esetleg már közel lehetetlen, de mindenképpen jelentős plusz anyagi teherrel jár.

    A tervezés idejével, költségeivel nem szabad spórolni, az még alig kerül pénzbe az összkötséghez képest, de nagyon sokat hozhat mind anyagiakban, mind az épüket használhatóságát, komfortját, fenntartási költségeit tekintve is.

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 12:44

    #7267

    „(a terv nem lett benyújtva engedélyeztetésre)”

    Ez szerencse. Kár az időért és az eljárási illetékért.

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 13:01

    #7270

    Hát igen. Mindig mondtam, a diploma nem ad észt.:-)

    Már elnézést a kifejezésért, de minden szakmában „ki lehet seggelni”. Nyilván ezek szerint egy technikusi minősítást is.

    Ismertem orvost (rokonom), aki kitünő volt az egyetemen, de sikertelen a szakmában. S az ilyenek újratermelődnek, ahogy a medika lányom mondja. Sőt éppen hogy átcsúszkálva a vizsgákon (6 helyett akár 8-9 év alatt) is lehet valaki orvos. Hogy milyen, az más kérdés. Kíváncsi lennék az említett tervező technikus tanulmányi eredményeire, tapasztalatára,eddigi munkáira, mert hogy a logikai képességeivel baj van, az fix! ( Remélem, olvassa ezt az írást, s más elfoglaltságot keres nagának! Ha van etikája… Még jobb lenne, ha megpróbálná megvédeni magát „hallgattassék meg a másik fél is” alapon.)

    A szakmai szinvonalát nem én vagyok hivatott negitélni, de valaki jogosuktságot adott neki. Az sem vétlen.

    ( Elnézést az OFF-ért! )

  • Nagy Nóra

    2008. november 14. péntek 13:44

    #7271

    Kedves Hozzászólók!

    Szeretnénk minden találgatásnak elejét venni, az általunk beküldött tervek előzetes tervek, az ötletelési fázis végén járunk, és nem felel meg az elképzeléseinknek ezért küldtük be véleményezésre!
    Mindenkinek köszönjük az építő jellegű hozzászólásokat, nagyon nyitottak lennénk arra, hogy legyen valaki aki „hozzáértő”, és az elképzeléseinket figyelembe véve esetleg a tervezést is elvállalja.

    Az alap elképzeléseinknek a terven szereplő szobaszámok felelnek meg, gardróbokkal, galériás nappalival, és egyterű nappali-konyhával.

    A telek mérete 20m*22,4m, 448nm, sarki és É-D tájolású, max beépíthetőség 30%.
    A telek mérete és az építési kötelezettségek, komolyan behatárolják a lehetőségeinket.

    Kérem, aki a tervezésben segíteni tudna, esetleg van ötlete arra, hogy ki lenne a feladatra alkalmas, az jelezze számunkra.

    Tisztelettel:

    Nagy Nóra

  • Selmeczi Géza

    2008. november 14. péntek 14:02

    #7275

    Letagadom, hogy valaha is közöm volt ehhez a szakmához, amikor ilyet látok. Nincs jelző rá. A többiek meg úgyis leírtak már mindent. Ez még ötlet szinten is gyalázat, a szakma megcsúfolása.

  • Horváth Károlyné

    2008. november 14. péntek 14:35

    #7283

    A 9 óra 08 perckor tett hozzászólásomat az alábbiakkal egészíteném ki:
    A spórolós megrendelő kifejezés a megrendelőre és nem a tervdokumentáció takarékosságára vonatkozik.Ismétlem, mint ahogy azt már kifejtettem, gyakran, sőt egyre gyakrabban találkozom olyan megrendelőkkel, akik az ő „kész szellemi termékük”-höz szeretnének csupán egy aláírást.
    Ez háborít fel engem.
    Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt a tervet egy szakember készítette, vagy bármilyen ráhatásra aláírta volna.
    Egyébként, ha ez tervdokumentáció része, akkor van hozzá műszaki leírás is, ami kitér a tervezett anyagokra, a hőszigetelésre, sőt már a hőtechnikai számítások eredménye is meg kell, hogy legyen benne.
    Valami nagyon nem tiszta számomra.
    Ha E-3-as és technikus az aláíró, akkor nem kezdő az illető. A jogszabályi okok miatt nem lehet.
    Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt a tervet szakember(akár technikus is) láthatta!
    Ismétlem, ez lehet az eredménye annak, ha a megfelelő képzettségű szakemberre sajnálja a megrendelő a pénzt.
    Ismétlem, ezzel akar spórolni, és ez a legnagyobb pazarlás. Ezt egy kicsit félreértették az előttem szólók.(legalábbis Ujvári Zsolt alapvetően)

  • Horváth Károlyné

    2008. november 14. péntek 15:19

    #7286

    Köszönöm, és kíváncsian várom! Annál is inkább, mert ha kezdő szakemberről van szó, akkor még nem szabad elfelejtenie azt, amiből még nem is olyan régen vizsgáznia kellett,ill. hogy aki mellett dolgozott, az milyen buktatókra hívta fel a figyelmét.
    Ha az érintett illető idősebb, akkor pedig az életben szerezhetett olyan rutint, hogy tudja egy munkánál mire kell odafigyelni.

  • Szabóbácsi

    2008. november 14. péntek 16:37

    #7294

    Kedves Nagy Nóra! Örülök hogy egy ez egy előzetes fázis. Szívesen segítenék a tervezésben, de én budapesti vagyok, míg ha jól vettem ki, a feladat Csongrád megyében van. Nem lehetetlen a távolság áthidalása, de azért számottevő. Mindenképpen előnyös egy helybeli tehetséges építész alkalmazása, de ha úgy gondolja, írhat nekem is a tehtube@gmail.com-ra. Üdvözlettel, SzZs.

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 20:56

    #7305

    „Ezt egy kicsit félreértették az előttem szólók.(legalábbis Ujvári Zsolt alapvetően)”

    (Kedves Asszonyom!

    Engem nem Ujvárinak, hanem Ujvárosinak hívnak! Kissé felületes volt az olvasásban,remélem nem ilyen a műszaki leírásaiban, tervezői költségvetéseiben…)

    Kösz a felvilágosítást, mostmár tiszta a dolog, de ennek a magyarázatnak a hiányában akárki más is félreérthette volna a spórolásra vonatkozó megjegyzését.

    Az előzményekből, ha igazat írt mindenki kiderült, hogy „szakember” követte el a tervet, s talán nem is ingyen.

    Én mindenesetre „baráti alapon” különösen vigyáztam volna a minőségre. ( Bár a ” baráti alap” csak fikció éppúgy, mint az ésszerűtlenül takarékos megrendelő feltételezése, hiszen a tervező ismert, aláírta a munkáját, amint Koós úr ezt korábbi hozzászólásában közölte.)

    ——————————————————————————–

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 20:59

    #7306

    „…sokkal rosszabb is van, ha lesz időm, bemutatom és megírom”

    Tanulni mások hibájából is lehet.

    Részemről kíváncsian várom az írásait. ( A jó példákat is persze.

  • Ujvárosi Zsolt

    2008. november 14. péntek 21:06

    #7308

    „…, az általunk beküldött tervek előzetes tervek, az ötletelési fázis végén járunk, és nem felel meg az elképzeléseinknek ezért küldtük be véleményezésre!”

    Kedves Nagy Nóra!

    Jó, hogy írt, mert így érthetőbbé vált a dolog.

    Sok sikert kívánok, nem lehetelen az igényeinek a kielégítése, remélem megtalálja a megfeklő szakembert.

  • Rádly Sándor

    2008. november 15. szombat 14:36

    #7378

    Tisztelt Koós Miklós Úr !
    A tervbírálatával most is egyetértek, a terv szerintem is szörnyű.
    Egy mondatán azonban fennakadtam: „keressenek egy építészt, lehetőleg minimum É2-es jogosultsággal.” Szerintem egyáltalán nem jogosultság-függő, hogy milyen a tervező. Régebben építéshatósági előadóként láttam több É-1 jogosultságú tervező által készített családi ház tervet, amelyek borzalmasak voltak. Többről kiderült, hogy az építtetők jóismerősei, de egyébként komolyabb középületeket tervezésében gyakorlottak. Szóval szerintem olyen tervező kell, aki családi ház tervezésében tapasztalt, függetlenül a jogosultságának fokozatától.

    Tisztelettel: Rádly Sándor

  • Propeller

    2008. november 16. vasárnap 09:03

    #7401

    koos.hu – Tervkritika | én keresnék egy (másik) építészt…

    Összefoglalva azt javaslom, hogy vegyenek egy mély levegőt és köszönjenek el attól, aki ezeket a rajzokat készítette és […]…

  • Balogh

    2008. november 16. vasárnap 11:13

    #7404

    Olvastam a kritikát, jogosnak is érzem, mégis szeretnék valamit hozzátenni:
    Mielőtt ítélkezünk, javaslom, hogy hallgassuk meg a másik felet is – nem tudhatjuk, hogy milyen körülmények között és milyen célra készültek ezek a rajzok.
    A típus hibák bemutatása örvendetes- sokat lehet belőle tanulni. (Nem egy vezető tervező rajzán is előfordult pl. a „nullára rakott ajtó”, a tartószerkezetek átgondolatlanságról pedig kollégáim tudnának naphosszat mesélni.)

  • Balogh

    2008. november 16. vasárnap 11:28

    #7405

    Még néhány dolog: nem ismerjük felek írásban vagy szóban kötött szerződését a tervezésre vonatkozóan. Szeretnék arra is utalni, hogy tervezőt a hibakijavítási lehetőség is megilleti.
    Csak akkor javasolnám építtetőknek az új tervező megkeresését, miután a szóban forgó tervezővel közösen felbontották a szerződést, mégpedig írásban. Egyoldalúan csak akkor, ha tervező visszautasítja a hibák kijavítását, olyan határidőt köt ki az áttervezésre ami ellehetetleníti építtetőket, stb.Ez utóbbi lehetőségről jogász véleményét nem árt meghallgatni.

  • Rádly Sándor

    2008. november 16. vasárnap 12:53

    #7408

    Tisztelt Koós Miklós Úr !
    Még kicsit folytatnám a jogosultságról szóló témát.
    Én É-3-as jogosultságú vagyok, gondolom ezt sejtette. É-3-ból É-2-be kerülni nem egyszerű feladat, közelít a lehetetlenhez. Egyik módja volt, hogy elvégezzek egy kétéves tanfolyamot, melynek hajmeresztőek a feltételei. Amellett, hogy szakmai tantárgyak az Építészettörténeten kívül nem voltak, köteleztek volna arra, hogy elmenjek (feladva a most bejáratott munkámat)egy olyan tervező irodába al-segéd-pót tervezőnek minimális bérért, ahol olyan vezető tervező dolgozik, aki nekik (az iskolának) megfelel. Gondolom Ön is belátja, hogy családos, kenyérkereső emberként ezt nem tehettem meg.
    A másik lehetőség (már nincs) az volt, hogy tervek bemutatásával megszerezzem az É-2-t. Erről beszélgettem egy régi évfolyamtársammal, aki egyik megyénk kamarájánál vezetőségi tag és a bíráló bizottságban is benne volt. Ő mondta, hogy jó program ez, együtt szoktak „röhögni” a terveken. Ez eléggé megalázó szerintem. Kifejtette a fő problémát is, azaz aki az É-3 jogosultságának megfelelő tervet nyújt be arról nem derül ki, hogy alkalmas-e az É-2-re, amennyiben magasabb jogosultságú tervet ad be, akkor elkapja a frakkját az Etikai-fegyelmi Bizottság. Emiatt aztán a jelentkezők nagy részét laza könnyedséggel utasították el !
    Az egyetemi posztgraduális képzést (három és fél évig kéthetente három nap) a mukahelyek nem tolerálják.
    Pedig higgye el, nem stílusom a kifogások keresése.
    Mindezek miatt még rengeteg É-3 jogosultságú tervező van és nem az igénytelen fajtából. Még létezik kis számban az ÉKE is.
    Továbbra is fenntartom azt, hogy egy É-3-as tervező, aki a jogosultságánál fogva max. kétlakásos házat tervezhet, sokkal gyakorlottabb lehet családi házak tervezésében, mint egy nagy épületek tervezésében gyakorlatot szerzett É-1-es.
    Tisztelettel: Rásly Sándor

  • Rádly Sándor

    2008. november 16. vasárnap 12:54

    #7409

    Elnézést kérek, a saját nevemet eltévesztem:
    Tisztelettel: Rádly Sándor

  • Rádly Sándor

    2008. november 17. hétfő 07:50

    #7433

    Tisztelt Koós Miklós Úr !

    Három aprósággal reagálok még:

    Valóban jó lenne egy egységes jogosultság.

    Valóban nem szerencsés dolog belekeverni a szociális tényezőket a jogosultság elbírálásába, de az élet mégis megteszi, sajnos.

    Valóban a referenciák alapján dönteni a célszerűbb és általában ez úgy működik, hogy egy elégedett építtető továbbadja a tervező nevét.

  • Balogh

    2008. november 17. hétfő 08:38

    #7434

    Tisztelt Koós Miklós Úr!

    Nem vagyok fogadatlan, és főleg nem prókátor. Csak arra próbáltam célozni, hogy egyoldalúan felbontani egy szerződést, nem biztos, hogy jóra vezet- függetlenül attól, hogy van-e főfal vagy nincs. Ez természetesen az Építtetőknek szólt.
    A másik amit javasoltam, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Pusztán azért, mert ez a dolgok rendje.
    Tisztelettel
    Balogh A.

  • csongrádi jános

    2008. november 17. hétfő 10:01

    #7439

    A bemutatott terv sajnos arról is árulkodik, hogy a számítógépes megjelenítés milyen zsákutcába vezethet. Tudniillik a laikus építtető korrekt kis vonalakat lát, olyan építészes az egész,a progam még térbeli ábrázolásra is képes… Tehát látszólag létrejött az építészmérnöki szolgáltatás. Később, építtetői oldalról komoly erőfeszítések után és más szakmabéliek segítségnyújtásával derenghet csak fel, hogy nem feltétlenül egy csónakban eveztek a tervezővel. A bemutatott rajzok arról árulkodnak, hogy készítője igenis igyekezett a tőle elvárható legmagasabb színvonalon dolgozni. Azonban az építészetről alkotott víziói sekélyesek, műveltsége alacsony, érdeklődése minimális, a kortárs törekvéseket nem ismeri. Tehetséges embernél ez könnyen orvosolható: építészetet oktató iskolákba kell eljárni, vagy Tadao Ando módjára egy vázlatfüzettel be kell járni a világot és építész szemmel figyelni. Nálunk valószínűleg az első megoldás a járhatóbb út.

  • Horváth Károlyné

    2008. november 17. hétfő 21:27

    #7456

    Tisztelt Koós Miklós Úr!
    Ön tudja, ki a tervező. Kíváncsi lennék, hogy ő mit szól a jelen helyzethez.
    Hallgattassék meg a tervező is, ha hajlandó nyilatkozni.

  • Tóth Ákos

    2008. november 21. péntek 11:26

    #7520

    „nekem is szereltek be már fürdőkádat, ami rossz irányba lejtett”
    HEHEHE!!!
    Nekem kivitelezői tapasztalatomból van ilyen sztorim… Jogerős engedélyezési pecséttel ellátott társasházi terven a fürdőkád a fürdőszoba ajtaja mögé keresztbe lett betervezve, azaz ha kinyitotta az ember az ajtót, akkor átesett a kádon. Ez ugyan még lehetne egyszerű szerkesztési, rajzolási hiba is, de az már nem, hogy a gépész tervező zokszó nélkül berajzolta oda a szennyvízcsatornát….
    Ugyanezen a rajzon találtunk ablak nélküli szobát is. (Biztos az anyósnak volt…)

  • Simon K.

    2008. november 27. csütörtök 14:14

    #7575

    Tisztelt Koós Miklós Úr!

    Két éve építtetünk családi házat. A nyugati határszélen lakunk. Jártunk előtte egy Bécs melletti készházparkban. Sok, szerintem jó ötletet láttunk. (persze olyat is, ami nem tetszett)
    Az első tervezőtől két hét után én is elbúcsúztam.
    Majd a kivitelezők réme lettem, mert keményen szóltam a hibákért.
    A fiatal párnak tapasztalatból az alábbi tanácsot adnám:
    Jó dolog a bizalom, de hasznosabb a mérőszalag.

  • tanonc

    2009. április 13. hétfő 10:36

    #9128

    Mint aktuálisan hallgató, még azt tenném hozzá halkan, hogy a jelenleg oktatásban lévő építészpalánták jogosultságszerzési lehetőségei teljesen kaotikusak. A Bolognai rendszer lehet, hogy hosszú távon használni fog, de kis hazánk nagy embereinek ismét nem sikerült megoldani a két (régi és új) rendszer közti átjárhatóságot, kompromisszumot.
    Főiskolásként, tervezés iránmt elkötelezettként úgy fest, a jogi gubancokból egyetlen kiút van: mesterképzés az országhatáron kívül.
    De a fényt már látom az alagút végén. Idealista vagyok. Egyszer majd hazajövök, és hozom a nyugati építészeti minőséget, amit magyar gyökerekre építek rá.

  • SZE-győr

    2009. december 14. hétfő 00:27

    #59332

    Hát, ha ilyen tervet csinálnék tanulóként (TANULÓKÉNT), akkor hazáig kergetne a mentorom. Ha ezen a terven 2 óránál többet dolgozott az illető, akkor sokat mondok. Teljességgel összecsapott munka. Minden hibáját elmondták már előttem. Amikor megláttam a felső szintet és azt a kis csavart a végén, hát..Nem tudom mennyire volt szabad a tervezés során az illető, de az biztos, hogy nem gondolta át és nem szégyellte ezt másnak is megmutatni. Én szégyelltem volna magam.
    Az előttem szólóhoz. Én BSC-n vagyok és váltig állíthatom, hogy ilyen terv láttán ténylegesen is megvert volna a tanárom már 2. évesként is, nem hogy most 7. szemeszterem során!
    Ami azt illeti gyakorlati tapasztalatom faszerkezeteknél van nagyobb, de hála a helyzetemnek nagyon sok építkezésen vállaltam szerepet és igazat tudok abban adni, hogy nagyon sok pénzt lehet értelmes tervezéssel megspórolni.
    1 óra gondolkodás kb 100 óra munkát spórol meg. És bizton mondom, hogy nem olyan túlzás ez a szám.

  • Periszkóp

    2010. február 4. csütörtök 11:19

    #60612

    Építésztechnikusok nem tanulnak épülettervezést, csak épületszerkezettant. Az építésztechnikus elnevezés csalóka. Persze nem kizárt, hogy Tadao Ando és Le Corbusier módjára képzik magukat, de akkor miből élnek meg?

  • SZE-Győr

    2010. február 4. csütörtök 22:55

    #60623

    Nos, ezt mire értetted?
    Annyit segítek, hogy ha a Bsc-s képzésre, akkor kijavítanálak ugyan is, egész tantárgysorozat épül az épülettervezésre, lakóépület tervezésére, mint külön társasházak és mint külön családi házak terén. Külön oktatják az ipari és mezőgazdasági épületek tervezését és a középületek tervezését.
    Mind -e mellett külön 1 éves képzés van csak a várostervezéssel kapcsolatban, a környezetünk felmérésén, környezetelemzésről. Ezen felül van 4 évnyi folyamatos számonkérés külön tanárokkal, külön órák keretében épületszerkezettan oktatás.
    Ma tudomásom szerint nem kap tervezési, azaz aláirási jogosultságot technikusi képzésben részt vett és végzett személy, ha tanulmányait nem folytatja.
    Remélem kielégítő választ adtam.
    Tisztelettel, egy hallgató

  • Tervkritika | jogunk van ronda házat építeni

    2010. június 30. szerda 00:02

    #72584

    […] azt lehet javasolni az építtetőnek, hogy keressen mást, aki ért ehhez a mesterséghez, ahogy a fenti ház tervkritikájában is megfogalmazódott. Azon nem volt mit […]

  • 10. hiba | amit az építész elkövethet

    2011. március 25. péntek 21:34

    #79275

    […] még ezekre a rajzokra? Azt hiszem ezek voltak a Tervkritika abszolút […]

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább