Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2008. november 12. szerda

Tervkritika 11 | akinek ez a 3. háza

A Tervkritika rovat következő épületét olyan építi, akinek ez már a 3. háza lesz. Úgy is mondhatjuk, van már saját tapasztalata, nem is kevés.

Az alábbi kísérőlevelet kaptam a küldemény mellé:

Kedves Miklós!
Élve honlapján felajánlott lehetőséggel, szeretném véleményét kérni az épülő házunk terveiről.
Ez a 3. házam amit építtetek -nem vagyok kivitelező, de fiatal korom(31) ellenére így hozta az életem. A 2. és 3.házam terveit ugyanaz az építész készítette, mivel elégedett voltam az előző munkájával és az építkezés alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki, így a bizalmam töretlen volt iránta. Végig Ő kísérte FeMü-ként az előző házam kialakulását és a mostanira is Őt kértem fel.
A házról és kialakulásáról pár szó: mint említettem ez a 3. házam, talán eddig ezt volt a legnehezebb formába önteni. Maga a helyszín kiválasztása is több mint 1 évig tartott, de szerencsére találtunk egy ideális helyet sok keresés után.
Sajnos az alapterület adott volt, mivel egy meglévő lábazattal rendelkező telket vásároltam meg, amely részben pincézett volt. A
teljes levél

Kezdem azzal, hogy a meglévő lábazat (alapozás) nemcsak azzal jár, hogy előre megköti a kezünket, hanem azzal is, hogy ha bővíteni akarjuk és a meglévő mellé új alapozást szeretnénk még, úgy a kettő nem fog együtt dolgozni, mert másképpen süllyednek meg, ez feloldható, de csak többlet szerkezet beépítésével. Ezt azért jó tudni.

A másik fontos dolog – és ezt inkább az olvasók kedvéért írom le – a rönkház, jellegénél fogva a viszonylag egyszerű geometriájú alaprajzokat szereti. Az alábbi alaprajz is ilyen és látható, hogy igyekeztek racionálisan elhelyezni mindent. Az én személyes ízlésemnek jobban tetszene egy olyan belső elrendezés, ahol a háló-fürdő funkciók jobban együtt vannak és elkülönülnek a többitől, de az is igaz, hogy aki a 3. házát építi, az ezzel már tökéletesen tisztában van és vélhetően ennek tudatában alakította a helyiségkapcsolatokat.

Nem ismerve a részleteket, azt azért meg kell jegyezni, hogy a tájolás sem az ideális, hiszen a nappali egyik oldala ÉK-i, a másik DK-i, a szülői háló viszont DNY-i. Tudom, ez is szokás és ízlés kérdése, de én meggondolnám és inkább DK-re nyitnám meg a szülői hálót, estére bizonyosan kevéssé melegedne fel.

A WC valóban keskeny és mindenképpen bővítendő a fürdő rovására. A fürdő belső elrendezése pedig még megérne némi átgondolást. Az biztos, hogy a gardróbajtó mögé helyezett WC kagyló – ebben a formában nem fér el és használhatatlan is, a kád és a zuhany közötti keskeny közlekedő sem igazán szerencsés.

Az épület alacsony hajlású tetőszerkezetét célszerű lenne jobban kinyújtani (1-1,2 m), mert így nyáron megfelelő árnyékot adna, míg télen – az alacsonyan járó – nap akadálytalanul besüthetne ! A másik megjegyzésem inkább apróság: Ha más nem akadályozza, akkor a bejárathoz vezető járdát vezessük direktbe neki az ajtónak, furán hat, és igazából semmi sem indokolja, hogy Z alakban menjünk be a házba.

Összefoglalva azt mondanám, hogy ennél rosszabb soha se kerüljön a Tervkritika boncasztalára, még a fent említett kifogásaim mellett is. Van egy pont a tervezésben, amikor az építész szempontjait felülírhatják az építtetők szokásai, és ez így is van rendben, hiszen ő fog lakni benne, amit egy 3. házát építőtől el is lehet fogadni

 

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.  A Tervkritikával kapcsolatos egyszerű szabályokat / tudnivalókat itt találja meg.
[poll id=”17″]

Hozzászólások (9): megnézem

  • Propeller

    2008. november 12. szerda 09:51

    #7120

    koos.hu – Tervkritika | akinek ez a 3. háza…

    A Tervkritika rovat következő épületét olyan építi, akinek ez már a 3. háza lesz. Úgy is mondhatjuk, van már saját […]…

  • Gerendaház

    2008. november 13. csütörtök 08:39

    #7180

    Én vagyok, aki a kritikát kértem a házról. Köszönöm az észrevételeket! Komolyan gondolkodom a módosításokon, bár az ablakot már nem tudjuk módosítani sajnos.
    A lépcsőre racionális ok van, sajnos a közművek pont a lépcsővel szemben jönnek be, ezért kellett elfordítani, egyébként mindig a vízóra aknán kellene keresztül lépkedni.

  • Szabóbácsi

    2008. november 13. csütörtök 09:30

    #7181

    Átesett a ló túloldalára. Az előszoba, fő háló, „vizes” helyiségek alulméretezettek. A hálónak legalább 3m átlagos belmagasságúnak kéne lennie az elegendő térfogat érdekében.

  • Gerendaház

    2008. november 13. csütörtök 13:48

    #7195

    Bizonyára Önnek ezek fontosak hogy nagyon legyenek. Ha elolvasta a levelemet, pont ez volt a cél hogy ezek a helyiségek akkorák legyenek amekkorának lennie kell számomra. Bizonyára vannak alapvető elképzelések, de a 3.házamnál már tudom hogy nekem és családomnak mire van szükségünk. Az eddigi hálók még ennél is kisebbek voltak (9m2)- igaz votl nagyobb is-, a fürdő 7m2 és tökéletesek voltak arra amire használtuk. Soha nem merült fel hogy változtatni kellene rajta.
    Mindazonáltal köszönöm észrevételét, de úgy gondolom hogy jelen esetben ez az Ön elképzeléseit indokolja, nem pedig azt amit mi szeretnénk. A fő szempont hogy nekünk megfeleljen és úgy gondolom ezt sikerült is elérni.

  • Szabóbácsi

    2008. november 14. péntek 02:17

    #7219

    Nem fontosak hogy nagyok legyenek, de van egy minimális méret ami alá nem célszerű menni. Sajnálom, pár év múlva a 4. házát fogja építeni.

  • Hawaii

    2009. november 11. szerda 09:22

    #30179

    Látom, a spambotok szeretik ezt a post-ot. 🙂

  • zeugma

    2012. január 8. vasárnap 15:36

    #83177

    Csak erre jártam, és szólok, hogy egy spam-komment még bent maradt. 🙂

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább