Regisztráció/Belépés

iszlám témájú cikkek

MÉB
MÉB 33. | Világ mecsetei

A következő blog és a szerzője több szempontból is figyelemreméltó, számomra pedig aktuálisan is, lévén a világban található mecsetekkel foglalkozik. De ez nem minden,a Világ mecsetei nevű blog szerzője Jakab György mindezt hívő muszlimként, sőt imámként teszi. Mi a bloggal a célod, küldetésed? A blog célja egy többéves képgyűjtési tevékenység országonkénti bontásban való közlése volt. […]

MÉB 33. | Világ mecsetei
2010. május 27. csütörtök
SAJÁT
Az első magyarországi mecset tervtanácsi fogadtatása

Az engedélyezési eljárás előtti állapotban lévő tervet benyújtottuk a XI. kerületi önkormányzat tervtanácsa elé, mely azt megvitatta. Magával az épülettel nem volt érdemi, alapvető kifogásuk, bár volt aki a sok (?) iszlám jelképet sokallotta, többen észrevételezték a hátsó, kizárólag menekülésre használható tűzlépcsőt illetve vitatták, hogy a telek közlekedése (ki és behajtás) megoldható-e egyáltalán? Időközben a […]

Az első magyarországi mecset tervtanácsi fogadtatása
2010. május 21. péntek
SAJÁT
Az első magyarországi mecset látványtervei

A tervezett bemutató kis sorozatunk első részében az előzményekről, a másodikban a terveket mutattuk meg, most végül lássuk a látványterveket! A nyitó és a záró képen az eredeti helyszínre lett beültetve e látványterv. Ha hozzá kíván szólni, az első résznél teheti meg Most jelzem, hogy a téma érzékenysége miatt a hozzászólásokat moderálom, az esetleges pártpolitikai, […]

Az első magyarországi mecset látványtervei
2010. május 13. csütörtök
SAJÁT
Az első magyarországi mecset tervei

A tervezett bemutató kis sorozatunk első részében az előzményekről esett szó, most lássuk magát a tervezést. Az első megkeresés még 2008-ban érkezett, azonban a tényleges tervezésre csak 2009 nyár végén került sor. Azért ekkor, mivel ekkor fogadták el a területre vonatkozó szabályozási tervet, ami alapja volt az egész tervezésnek. A telek beépíthetősége és a megbízó […]

Az első magyarországi mecset tervei
2010. május 12. szerda
SAJÁT
Az első magyarországi mecset előzményei

Mindjárt pontosítanom kell: a török idők óta nem épült mecset Magyarországon. Az iszlám vallás hívei sok-sok évtizede vannak jelen a magyar társadalomban, és bár gyakorolják a vallásukat, mivel nincsenek templomaik, nyilvános közösségi rendezvényeik, igen keveset tudunk róluk, másrészt oly mértékben integrálódtak a többségi társadalomba, hogy szinte észre sem vesszük őket, mint vallási közösséget. A nálunk […]

Az első magyarországi mecset előzményei
2010. május 11. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább