Regisztráció/Belépés

ÉPÍTÉSI JOG témájú cikkek

további cikkek

ÉPÍTÉSI JOG
Szakhatósági egyeztetés kudarca

Ilyen még nem történt velem, pedig jó néhány éve tervezek már. Megbízást kaptam egy alapítványtól, egy meglévő óvoda épület (önkormányzati tulajdonú, alapítványi működtetésű, de nem magán óvoda) bővítési terveinek elkészítésére. Mivel az anyagi keretek nagyon behatároltak, így konténerek elhelyezésével szerették volna megoldani a bővítést (nagyon kedvező fizetési konstrukciót ajánlottak). Többkörös egyeztetés történt a konténert szállító […]

Szakhatósági egyeztetés kudarca
2011. március 16. szerda
ÉPÍTÉSI JOG
Országos Építésügyi Fórum

Az építésügyért felelős miniszter létrehozta az Országos Építésügyi Fórumot Az építésügyért felelős miniszter az építésügyet közvetlenül érintő döntések előkészítésében közreműködő, konzultatív, javaslattevő és véleményező testületként létrehozta az Országos Építésügyi Fórumot. A Fórum feladata, hogy az építésügyi szakmai és civil érdekképviseletek és az építésügyben érdekelt kormányzati szervek közötti együttműködést és párbeszédet erősítse, továbbá az épített környezet […]

Országos Építésügyi Fórum
2011. március 10. csütörtök
ÉPÍTÉSI JOG
Óradíjas tervezési szolgáltatások

Számtalan alkalommal és számos helyen került már szóba a MÉK által ajánlott tervezési díjak nagysága. Szinte egyöntetű volt az a vélemény, miszerint olyan túlzóak a javasolt összegek, hogy egy szűk réteg kivételével ilyen összegeket a többség nem engedhet meg magának, hogy elkérjen a munkájáért, mert azonnal elveszti a megbízását. Bár a téma roppant kényes – […]

Óradíjas tervezési szolgáltatások
2011. február 14. hétfő
ÉPÍTÉSI JOG
Új kéményszabvány jelent meg

2010. december 1-én megjelent és hatályba lépett az MSZ 845:2010, amely az új magyar kéményszabvány. Jelentős szigorításokat hozott az idejét múlt MSZ 04-82/85 szabványsorozathoz képest, és megjelenésével egyidőben ezt a régi szabványt teljes egészében hatályon kívül helyezte. A Schiedel a partnerei számára egy kis szabványmagyarázattal szolgált, ebből vettünk át egy kis részletet: 1. „A szabvány […]

Új kéményszabvány jelent meg
2011. február 2. szerda
ÉPÍTÉSI JOG
Új építéshatósági illetékek

Stuksza Attila hívta fel a figyelmünket és küldte meg nekünk a frissen megváltozott építéshatósági illetékeket. Köszönet érte! Aki nem hinne a szemének, itt elolvashatja az egész törvényt! Megjelent a 2010. évi CLIII. törvény 5. § (3) bekezdéseként a Magyar Közlöny 2010. évi 192. számában. XV. Az építésügyi hatósági eljárás illetéke 1. Az építésügyi hatóságnál indított […]

Új építéshatósági illetékek
2011. január 28. péntek
ÉPÍTÉSI JOG
E-ügyintézés az ép. hatósági eljárásokban

az alábbi írás január elején jelent meg az e-epites portálon A kialakítandó építésigazgatási szakrendszert az elektronikus kormányzat már eddig kialakult és működő rendszeréhez, mint általános keret-rendszerhez kell igazítani. Ennek a keretnek a pillérei az ügyfélkapu, a hivatali kapu, az elektronikus fizetés, a már működő ügyviteli-ügyintéző szolgáltatások és más szakrendszerekkel való összekapcsolhatóság lehetősége. Természetesen mivel hatósági […]

E-ügyintézés az ép. hatósági eljárásokban
2011. január 18. kedd
ÉPÍTÉSI JOG
Ügyintézési határidő …

Ma reggel olvasom a hírekben: A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd forintos bankgaranciát. A főváros, ha van rá módja, fellebbez a határozat ellen. A kollégium a november 24-én kelt határozatában kimondta, a szerződésben […]

Ügyintézési határidő …
2010. november 26. péntek
ÉPÍTÉSI JOG
Bárki áttervezheti a házaimat ?!

Egy ártatlannak tűnő szaktervezői érdeklődés kapcsán teljesen véletlenül értesültem arról, hogy egy pécsi építésziroda, a Borza és Társai Építésziroda Kft. éppen áttervezi az egyik házamat, amit kb. 10 éve terveztem és amiről mindenki megelégedéssel szólt az elmúlt időszakban. A Nagymátéra tervezett vadászházat itt a kooseptar.hu-n is bemutattam már korábban. Mint kiderült már építési engedélyezési stádiumban […]

Bárki áttervezheti a házaimat ?!
2010. november 23. kedd
ÉPÍTÉSI JOG
Jobs és az átalakított Porsche

Mielőtt a cím miatt többen lehurrognának, tudom, hogy Steve Jobs (a gyengébbek kedvéért az Apple elnöke és teljhatalmú ura) Mercedes-szel jár, de most nem is az ő autójáról lesz szó. A mai bejegyzést kezdjünk egy hosszabb idézettel. A cikk a  https://iddqd.blog.hu blogon jelent meg. Amerikában nagyon jól fut a használt játékok piaca, a játékbolthálózatok szép […]

Jobs és az átalakított Porsche
2010. október 13. szerda
ÉPÍTÉSI JOG
Lényegi módosítás a közbeszerzési törvényben!

A MAGYAR KÖZLÖNY 2010. évi 131. számában jelent meg 2010. évi LXXXVIII. törvény a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról. A módosítások a törvény számos részét érinti, amiért azonban kiemeleten fontos vele foglalkozni, annak az az oka, hogy jól használható megoldást ad a körbetartozások megszüntetésére. Miről is van szó röviden? A fővállalkozónak először az […]

Lényegi módosítás a közbeszerzési törvényben!
2010. augusztus 16. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább