A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a KN (Kormányzati Negyed) mégsem épül meg az eredeti szándékok, pályázat és nyertes terv alapján. Mi több egyre inkább arról lehet olvasni, hogy az egész leáll és e leállítás okozta blamázst miképpen lehet szalonképesen eladni annak a sok értetlenkedőnek (akik persze eddig se igazán tudták nyomonkövetni, mi is zajlik […]
a német baumraum nevű cég lombházak|treehouse-k építésével és részbeni előregyártásával foglalkozik. Fára épített épületeik elsősorban kiegészítő funkciójuak, vagyis leginkább pl. egy családi ház/üdülő kertjébe ajánlják, mivel legtöbbször csak egy lakó(háló)helyiség található bennük. Szinte mindegyikhez készítenek egy-egy nagyobb teraszt is. Lombházaik formája egyszerű, modern, kevéssé emlékeztetnek a megszokott formákra. Az alábbi képre kattintva megnézhetik az eddig […]
Gyerekkorunk meséiben az igazi gazdagság nem Európához kötődött, még csak nem is Amerikához, hanem a „mesés” Kelethez. Pár ezer éve ez volt a világ közepe, a világ 7 csodája közül mindegyik erre volt megtalálható, az igazi építészeti attrakciók, monumentális alkotások nagyrészt itt születtek. Akárcsak pár ezer év elteltével, napjainkban is. A történelem ismétli önmagát, hiába […]
India legkisebb államában, Kerala-ban található ez a luxusszálló, bár inkább úgy kellene mondani különleges szálló, hisz itt az apartmanok mind a fa tetején találhatóak, függőhidak kötik össze öket. Az épületek építőanyaga bambusz, leginkább nyitottak, hisz az időjárás ezt lehetővé teszi. A video és a fotógaléria önmagukért beszélnek Fotógaléria Linkek: Paradise Kerala Árak, foglalás Egy élménybeszámoló […]
Bardóczi Sándor tájépítő mérnök jelentetett meg egy nagyon fontos bejegyzést a „tájbájolás” nevű blogjában: Szerencsi Massza címmel. Cikkében azt boncolgatja, hogy a megújuló energiaforrások közé felvett energiaerdők és energiafűvek vajon mennyiben szolgálják a széndioxin mérséklésével kapcsolatos globális elvárásokat ? Talán nem árulok el nagy titkot, amikor leírom, hogy a véleménye szerint SEMMIVEL. Bardóczi Sándor cikke: […]
Ez a gömb alakú faház egy 17 méter magas, ágaitól lecsupaszított kőrisfa törzsén liftként siklik felfelé és lefelé. Az ausztrál származású művész, Nicholas von der Borch gondolta ki ennek a közel 1500 kg tömegű háznak az ötletét, megtervezte, majd néhány segítőtárssal megvalósította. A művész magyarázata szerint ezzel a faházzal a gyermekkor elfeledett ötleteinek akart emléket […]
A debreceni sorozat második része. A Nagyerdőben találtam meg Debrecen legszebb házát. Olyan, amibe holnap beköltöznék. Fachwerkes, növénnyel befutott, kicsit kopott, de gyönyörű. A többi fotó az egyetemről, a klinikai tömbről, a temetőről és a belváros további részeiről készült. fotók a Nagytemplomról és a környékéről a Debrecenről szóló előző cikk Nézze meg nagyobb felbontásban
„Debrecenbe kéne menni” mondja a nóta, de én ezt sokáig nem fogadtam meg….és nagyon bánom. Nagyon szép város, szépen felújítva, gondozva, látszik rajta a „civisek” magukénak vallják. Ilyenkor ősszel, erősen utószezoni árakon és mindenféle kedvezménnyel, pár nap az Arany Bikában igazán a megfizethető kategóriába tartozik. Kiváló kiindulópont a környék felfedezéséhez (Hortobágy…stb). Mégegy ilyen, hegyhez szokott […]
A Sárga üdülőtelep Szeged ÉK-i részén, a Tisza jobb partján található ártéri területen, vagyis olyan helyen, amit nem véd gát, ha jön a víz, elönt mindent. Így aztán minden ház lábakon áll. Nagyobb térképre váltás A terület apró telkein szinte egymásba érnek a nagyrészt saját kezüleg épített házikók, sok esetben vityillók, de persze vannak komolyabb […]