2016-ban ugyan ingyenessé tették bizonyos ingatlanok esetében, csak éppen nem értettem, hogy miért kérdezi a helyszínen a kéményseprő, hogy van-e  erre a címre bejelentve bármilyen vállalkozás? Mi köze hozzá? Igenám csakhogy egy nagyokos úgy fogalmazta meg az előírást, hogy bár a magántulajdonú házakban ingyenes a kéményseprés, de ha telephelyként akárcsak egy cég is be van jelentve, ugrik az ingyenesség. Mivel a cégadatbázisban erre rá lehetett keresni és láthatóan erre ment ki az egész, legalább 5 ször rákérdeztek, hogy lássák nem kamuzok-e. Pechemre be van jelentve ide cég. Az ő pechükre, hogy mikor kijöttek volna, addigra már eltörölték a kötelezettséget.

Mostanra már bizonyára mindenki hallott róla, hogy családi házak esetében megszüntették a kötelező kéményseprést. A hírnek sokan örültek, sokan nem, különösen a kéményseprők.

Az is elég közkeletű információ, hogy a szakmát államosították és beleolvasztották a katasztrófavédelembe. Ez már a tűzoltóság beolvasztásánál is kiderült, hogy az állam ezeket a döntéseket meggondolatlanul és megalapozatlanul hozta meg. Ez nincs másképpen a kéményseprés esetében sem. Csakhogy az államosított és mega méretűre duzzasztott katasztrófavédelem – minden fogadkozás ellenére – képtelen lett volna a teljes magyar kémény állományt időre leellenőrizni, márpedig a fűtési szezonban ez igencsak gondot jelenthet.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hát meg kell szüntetni a kötelezettséget és azt az állampolgárokra lőcsölni, hogy ha akarnak ellenőriztetni, akkor megtehetik. A probléma megoldva, az ilyenre szokták volt mondani, hogy „ügyes”.

Igen ám, csak hogy nem csak az volt a baj, hogy az állam kirúgta a kéményseprőket és maga próbálta ellátni a feladatát, hanem hogy korábban még megkerülhetetlen hatósági jogkörrel is felruházta a kéményseprőket. Volt idő, amikor minden új kéményt, új gázkészülék betervezése során eléjük kellett járulni és engedélyt kellett kérni, kéményenként 5-30 ezer Ft-ért. kazánteljesítménytől tették függővé, mintha a terv ellenőrzését ez befolyásolta volna.

Előszeretettel dobták vissza a kérelmeket, persze a díjat nem fizették vissza, lehetett újra kezdeni. Ha valaki ezt szerette volna elkerülni, akkor személyes konzultációra kellett elmenni, ami pl. Budapest esetében – ahová egy időben elég sokat terveztem -, a XIV. kerületi Mogyoródi utat jelentette. Egyszerre vagy négyen fogadták a delikvenseket. Ha szerencsénk volt, akkor megengedték, hogy ott helyben ráírhassuk a hiányzó dolgokat, rosszabb esetben vissza kellett menni, már a javított tervekkel.

Vidéken sem volt jobb a helyzet. Volt olyan környékbeli kéményseprő, aki mindenkinek előírta a kéményseprő járdát, feleslegesen és amikor megmutattam, hogy a saját utcájában semelyik vadonatúj házon sincs, akkor kirúgott és perkálhattam újra 6500 Ft-ot, hogy megkapjam az engedélyt.

A legfelháborítóbb azonban az volt, hogy egy időben a kondenzációs gázkazánok füstelvezetését is „szakértették”, amik tudvalevőleg nem voltak kémények, hanem a kazánok tartozékai. Amiket ráadásul különféle európai minősítő intézmények laborokban vizsgáltak és adtak ki tanúsítványt. Mit ellenőrizhetett ezen egy kéményseprő? Elképzelni is nehéz, de ezért is elkértek a pénzt.

Volt olyan hazai kazánforgalmazó illetve céges területi képviselő, aki szabályosan megfenyegette a helyi kéményseprőt, hogy ha az általa forgalmazott és telepített „égéstermék kivezetőhöz” hozzá mer nyúlni ellenőrzés céljából, ugrik a garancia és egyúttal beperli szándékos károkozásért.

És ez csak a dolog hatósági része. A tényleges kéményseprői tevékenység sem volt fenékig tejfel. emlékszem, amikor elkezdtek jönni ezek a fekete ruhás alakok, hogy beszedjék az éves kéményadót, az ürge tőlem kért egy darab papírt és egy doboz gyufát. Nem akartam hinni a fülemnek. Bedugta az égő papírt a kaminlyukba és ennyi volt az ellenőrzés, majd kiállított kéményjáratonként 2300 Ft-os számlát. Annyira felhúztam magam, hogy ordibáltam is vele, hogy ezt hogyan képzeli. Az utóbbi években már nem kértek papírt, hanem – gondolom – elhozhatták otthonról az asszony sminktükörjét, azt dugták be a kéménybe. Hihetetlen és ezért kellett fizetnem. ja és már nem hoztak magukkal semmilyen szerszámot sem, ergo ha valamit találtak volna ugyan mivel tisztították volna ki?

Ja és SOHA NEM AKARTAK kimenni a tetőre (nekünk van kéményseprő járdánk), de még a padlásra sem, szóval éveken keresztül szivattak ezzel a kéményseprő járda dologgal.

Fiatalként, első lakásunk átalakítását végeztük, amikor kihívtuk a kéményseprőt, hogy nézze meg a kéményt, megfelel-e. Azt mondta, hogy nem jó, át kell építeni és ő ebben tudna is segíteni. Baráti áron, számla nélkül „megcsinálják a kollégával a hétvégén”. A végén úgyis neki kell átvennie. Mondanom sem kell, olyan dilettantizmust mutattak és csak akkor derült ki, hogy semmiféle építőipari képesítésük, jártasság sincs, pusztán úgy vélték, hogy mint engedélyezők ezt megtehetik, a kuncsaftnak meg csak az engedély kellhet. Hát nem. El kellett zavarni őket.

Bármennyire is hihetetlen, de pár éve egy átalakítási munkánál az építtető jelezte, hogy a kémény utólagos béléscsövezésére vállalkozna a helyi kéményseprő. Sikerült erről gyorsan lebeszélnem.

Nyilván senki sem gondolja, hogy a kéményeink ellenőrzése elhagyható lenne és ne lenne fontos, de az a mindent átható totális dilettantizmus, ami egyes ezzel foglalkozókat jellemezte, azokért nem tudok könnyet hullatni. Sminktükröt én is be tudok dugni a kaminlyukba, hogy megnézzem szabad-e a kéményjárat.

Hol vagyunk már attól a mindenki által megbecsült és kiváltságos szakmától, mint amit a soproni Storno Ferenc, a Storno gyűjtemény megalapítója képviselt. (Mielőtt még bárki félreértené, a fentiek kizárólag a családi házakra vonatkoznak).

további írások a kéményekről