Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. november 24. péntek

Tervkritika 192 | még csak vázlat

Tisztelt Koós Úr!
Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk az oldalára. Nagyon sok hasznos tudnivalóval lettünk “bölcsebbek”. Egy 2 felnőtt 2 gyermek számára szeretnénk egy élhető családi házat építeni. Ami nagyon fontos volt, hogy ha lehetséges, a hasznos alapterület ne haladja meg nagyon a 100 nm-t. A telek 18 m széles és oldalhatáros beépítésű. Az alap ötletünket egy kis segítséggel le is rajzoltattuk, amit csatolok is. A nyílászárók méretei még nem a véglegesek, de ezeken kívül mi már jónak találjuk. Nagyon érdekelne minket az Ön véleménye, hogy mint szakember mire hívná fel a figyelmünket.

Hangsúlyozottan vázlatról beszélhetünk csak, hiszen a kapott tervek mennyisége és kidolgozottsága is csak erre utal.

Számos ehhez hasonló, de túlbonyolított vagy éppen rosszul kialakított alaprajzot láttunk már. Ez azokhoz képest teljesen korrekt. Jól vannak elszeparálva a funkciók, az oldalhatáros beépítéshez képest elfogadhatóak a helyiség tájolások is. Nyilván szerencsésebb lenne, ha nem a NY-i, hanem a K-i oldalhatárra kellene elhelyezni, de itt ez az adottság.

Ami észrevételem lenne, az nem lényegbe vágó és nem is igényel áttervezést, csak finomhangolást:

  1. az étkező túl nagy, a nagyobbik fele nem bútorozható közlekedő terület. Érdemesebb volna szűkebbre venni és a megtakarított területet inkább nappalihoz csapni.
  2. a Wc előtti teret nem szükséges külön ajtóval is lezárni. A WC nyílhat az előszobából, a kézmosó is szerencsésebb, ha WC-n belül található
  3. A gyerekek fürdője tágas, viszont a szülői fürdőben – különösen a mosdó – a használhatóság határán mozog.
  4. a gyerekszobákban az ajtókat úgy célszerű elhelyezni, hogy amelyik falra rányílnak, oda legalább egy 45 cm mély polcot még el lehessen helyezni. Ezt nem lehet mindig megtenni, de itt van hely rá, hogy elhúzzák az ajtók nyílásait a sarkoktól.

Összefoglalás | A gyerekszobák – előszobával határos – belső tartófala felesleges, ezt leszámítva a szerkezeti kialakítás alapvetően rendben van, az alaprajz vázlatnak teljesen megfelelő.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

[poll id=”18″]

Hozzászólások (11): megnézem

  • csuliga

    2017. november 24. péntek 10:13

    #116755

    Kiegyenlíteném a két gyerekszoba méretét a kiugró homlokzati rész szűkítésével és előre való nyújtásával. Ezáltal eltűnne a túl szűk beugrás a bejáratnál és a arányosabb lenne a főhomlokzat is.

  • szilvai

    2017. november 24. péntek 14:02

    #116757

    Miért a gyerekszobák vannak a legnagyobb forgalmú helyen? Szerintem a bejárat az első konyhaablak helyé lenne jó, a bejárat helyén a WC, a kamrát kitenném a többi mellékhelyiség közé valahová, akkor nyugodtabb lenne a gyerekszobák folyosórésze. Az arányokkal, méretekkel lehet még játszani.

  • Cseh Zoltán

    2017. november 25. szombat 00:35

    #116760

    Tisztelt Koós Miklós!
    Alapvetően az ön véleményére figyeltem és mondhatom, nem egészen értek vele egyet.
    1. Ha a Wc előtti tér nincs ajtóval lezárva, akkor a Wc ajtaját kinyitva szabadon áramolhat a Wc levegője a konyhába-étkezőbe. Azt hiszem ez ma sem számít szerencsés dolognak. Korábban pedig tiltott volt.
    2. A gyerekszobák fala bizonyára nem a teherhordás miatt vastag, hanem hangszigetelési okból.
    3. Nem tartom szerencsésnek a gyerekszobák esetén, hogy a szoba lakója az egyetlen ablakkal szemben ül, amikor asztalhoz ül. A helyes az lenne, hogy balról érkezzen az asztalra a fény. Ha szemből érkezik, az elvakítja az embert.
    Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.

  • Szabóbácsi

    2017. november 28. kedd 11:50

    #116776

    A két fürdő feleslegesen nagy (mosógép is benne?), ezzel szemben a háztartási helyiség (mosógép nélkül?) rendkívül kicsi.
    A kamra csigavonallá nehezíti a legtöbbet használt útvonalat, vagyis a konyhába vezetőt. Nemszólva hogy a lakás legmelegebb, de szellőzetlen pontjára sikeredett.
    Érthetetlen az előszoba felesleges beugrása is, amikor előtető van a bejárati ajtó fölött. A homlokzati beugratást pont az előtető hiánya miatt alkalmazzák más esetekben.
    A legtöbbet használt étkező egy sötét lyuk. Inkább közlekedő. Láthatóan nem tudtak mit kezdeni az itt feleslegesen jelentkező térrel, míg máshol meg szűkében vannak, mint pl. a felső hálószobánál.
    Érdemes az egészet átgondolni és egyszerűbbé, feszesebbé tenni, mint a tervkritika előző tervét. Így csak olyannak tűnik hogy van egy alaphelyiség és ahogy esik-puffan, körékerítették esetlegesen a többit.
    Továbbá nem árt átgondolni a hőszigetelést, fűtést, szellőzést sem.

  • Varga Péter

    2017. november 29. szerda 22:12

    #116785

    75-ös ajtó a lakószobákon OTÉK ellenesek. Mind a nappali- mind a szülői háló használatát korlátozza a rossz helyre tett ajtó. Maximum 4 emberre a 3 wc túlzás. A gyerekszobák ruhásszekrényei az ablak mellett rondák. Furcsa, hogy nincsenek könyespolcok. A nappalit sem lehet rendesen bútorozni.

  • Sziráki Ferenc

    2017. december 4. hétfő 15:03

    #116800

    Az helyiségek alaprajzi elrendezését, funkcionális kapcsolatait az építkező család már bizonyára alaposan átrágta; hogy miért ott vannak a gyerekszobák ahol, a szülői hálót miért így lehet megközelíteni, biztos meg van az oka.
    De szerintem az alábbiakon feltétlenül javítani kellene:
    – a kamra rossz helyen van, még akkor is, ha nem a korábbi „spájz” funkcióját tölti be.
    – rossz a konyha bútorozhatósága, valamint az ablakok miatt kevés felső szekrényt lehet beépíteni.
    – kicsi a háztartási helyiség, ez inkább csak egy „takarítószertároló”.
    – a vizes helyiségek túl- illetve rosszul méretezettek, a mosógépet a háztartási helyiségbe kellene elhelyezni. (mosás, szárítás, vasalás)
    – nincs gardrób a házban, nagyon fognak hiányozni a tárolók!
    – bár most még csak alaprajzról van szó, az az érzésem, az épület tömegének nem tesz jót ez a tetőidom, ami jelölve van az alaprajzon.
    A fentieket a vázlat szerinti alaprajzi kontúron belül lehet javítani úgy, hogy a fő helyiségek alapterülete nem változik, maradnak a funkcionális kapcsolatok, viszont nyerhetünk egy jó méretű háztartási helyiséget, amiben akár egy „hideg” kamra(szekrény) is kialakítható, a konyhához kapcsolódóan. „Amerikai konyha” lévén nem kell feltétlenül a homlokzatra tenni a konyhát. Egy légtér az egész, együtt szellőzik ki a homlokzaton, a munkapultok felett van helyi világítás, viszon itt lényegesen jobban bútorozható. De ha mégis igény, a konyha és az étkező megcserélhető.

  • szilvai

    2017. december 5. kedd 20:53

    #116822

    De még mindig ott tartunk, hogy az előszobai forgalom a gyerekszobák előtt zajlik! Zaj, kosz mind ott csúcsosodik, akárki teszi be a lábát a házba (pl. postás a délutáni alvás ideje alatt – zavar, vendég az esti lefekvés után -zavar). Ez a beosztás a kamasz, önjáró gyerekek esetében jó, amikor a szülő már jobb is, ha nem tudja, mikor jön-megy.

  • Sziráki Ferenc

    2017. december 6. szerda 21:54

    #116837

    Úgy-e ezen a helyen tervkritikáról van szó, és nem közös tervezésről. Pedig milyen jó lenne! Mert amikor kritizál egy építész, mindjárt beindul az agya, hogy ő hogyan oldaná meg – szerinte jól? Én is ezt tettem, készítettem egy skiccet, arra a tervezési programra, ami az alaprajzi vázlatról leolvasható. Mivel ide rajzot elküldeni nem lehet, megpróbálom leírni:
    Az épület elhelyezése, kontúrja, alapterülete, a fő helyiségek elhelyezése, tájolása, alapterülete, funkcionális kapcsolata nem változik. (Szerintem az adottságokhoz képest ez megfelelő.) De összeráztam a vizes csoportot úgy, hogy alapterületeik a szükséges és elegendő legyen, a fölösleges m2-ekből kijött egy méretes, konyhából nyíló háztartási helyiség és kiszellőztetett kamra(szekrény) (akár 3 egység, vagy több), megszűntettem a T alakú előszobát, az előszoba előtti beugrót. Azzal, hogy a 11 számú Kamra eltűnt innen, közvetlen bejárat lehetséges az étkezőbe. Ha szükséges a gyerekszobák szeparálása, azt is meg lehet tenni az előszoba kettéosztásával: az előszobából egyenesen továbbmenve jutunk (ha szükséges, ajtón keresztül) a gyerekszobák előtti térbe, amiben még egy nem elhanyagolható méretű gardróbszekrény is beépíthető, míg jobbra fordulva belépünk az étkezőbe, ill. az „amerikai konyhába”. Egyetlen, szerintem apró bibi, a vendég WC-t nem tudtam máshol elhelyezni, mint a gyerekek felségterületén. Mindezt összesen nettó 105,44 m2-en.

  • sajt

    2017. december 18. hétfő 15:34

    #116907

    1) hirdetni kéne, hogy legalább egy helyszínrajzt is legyenek szívesek mellékelni a t építtetők, mert környezet nélkül mit ér ez az egész okoskdás? itt még északjelet sem látok…
    2) úristen, dehogy van jól szeparálba, egyáltalán ugyanazt az alaprojzot tetted ki, amit te is néztél? Miért jó, hogy az előszoból nyílik két szoba? És hogy a harmadik meg a nappaliból, a tv mellől?
    A közlekedés is tök agyrém, a kamra mint valami kába-kő, az alaprajz közepén, azt kerenghetik körbe.

  • Alexandra

    2017. december 31. vasárnap 02:29

    #116949

    Északra néző hálószoba? Nem szeretnék egy ilyen szobában ébredni…
    Rettenetesen szétszabdalt alaprajz, rosszul elhelyezett ajtókkal, nehezen bútorozható szobákkal. A fürdőszoba berendezése idejétmúlt.
    Egyetértek az előttem szólókkal.
    Ez nem felújítás, hanem új építés, javaslom az egész feladatot elölről kezdeni.

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább