A MÉK-ben 2017-ben választások lesznek, ennek kapcsán a kamara jelölő bizottsága felkérte a tagságot, hogy mondja el, milyen kamarát szeretne. Nem kell új javaslatok után keresgélni, nem kell feltalálni a spasnyolviaszt, ha már egyszer készen van szinte a teljes program:

„… Meg kell fordítani a kamarák működésének irányát!... A jelenlegi MÉK > területi kamara (küldöttek) > kamarai tag irányultságon alapuló működést visszafelé, az egyes területi kamarák tagjaitól kezdve kell szervezni (becsatornázni:állandó, személyre szabott elektronikus kapcsolatokkal, gyakori küldöttértekezletekkel) az egyes területi kamarák küldöttei és elnökségei felé (ebben fontos, vezetőszerepe lehet a BÉK-nek).
A MÉK működése is csak ezen alapulhat, ugyanezzel a módszerrel, mely a területi kamarák küldöttei (elnökségei) irányából mutat a MÉK vezetése felé, s nem fordítva.

A MÉK működési modellje csak e „piramis” talpától felfelé irányuló lehet, s nem felülről lefelé ható, melynek szélsőséges példája az elmúlt négy év.
A MÉK nem találhat ki sajátmaga számára feladatokat, azok meghatározása csak tagságától eredhet. Tehát pillanatnyilag működésében, költségvetésében a MÉK-nek minimális volumenűre kell terveznie ömagát, (véget vetni a „csinált” munkabizottságok, beszámolók, adminisztrációk és költségek világának, helyette rugalmas, „élő”, problémafeltáró-összegző-javaslattevő- tagsági javaslatelfogadó metódussal nagytámogatottságú követelések érvényesítését kell szolgálnia).

Véget kell vetni a nem követhető külső pénzügyi támogatásoknak (melyek mindíg a függetlenség gátjai) és ugyanígy, azok követhetetlen teljesítéseiknek is. Álljon a MÉK saját lábán kis adminisztrációval, de nagy szakmai támogatottsággal, (szűnjön meg a Nonprofit Kft., a mondvacsinált, felduzzadt, valójában eredménytelen bizottságok zöme, szűnjön meg a területi kamaráktól kényszerűen egyre több pénzt követelő szándék), legyen a MÉK igazi, átlátható, érdekvédelmi, demokratikus közösség (tagjainak közössége és az ő szakmai működésük rendíthetetlen őre)!

Ínséges időkben az érzelmes, de értelmesen szervezett közösség az egyetlen túlélést jelentő erő. Ez a szakma elszigetelődve egymástól és a társadalomtól egy jól öltözöttnek álcázott, professzionálisnak mondott, hivatalszerűen álműködő csúcsszervezettel „professzionálisan” fogja felszámolni magát, építészet helyett árbevételt, tervezés helyett számítógépes adminisztrációt szolgálva.

A területi kamarák minden egyes tagjától „becsatornázott” országos kamara felállása az utolsó esély az építészet sajátosságaihoz igazított szakmagyakorláshoz és ennek kivívásához. Csak dokumentált, nagy háttértámogatás lehet az az alap, mely folyamatos érdekvédelmünkhöz vezet. Közös, megvitatott, elfogadott stratégiára van szükség (melynek létrejöttét akadályozta az elmúlt négy év), mely szakmánk minden ágazatára vonatkozó ideális szakmagyakorlási modellt, jelenlegi bajaink részletes feltárását jelentő gyűjteményt és változtatási iránymutatókat jelent …”

Mónus János építész írása  forrás