Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. július 17. hétfő

Kíváncsi mire költenének legtöbbet a magyarok az otthonukban?

[sajtóközlemény] Ha a magyarok nagyobb összeget tudnának költeni az otthonukra, akkor energiahatékony berendezésekbe fektetnék a pénzüket. Ezt az eredményt hozta az E.ON Európában végzett reprezentatív felmérése.

Az eredmények az „Élet Európában” című vizsgálatból származnak, melyben az E.ON és a Kantar EMNID közel 8000 embert kérdezett meg Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Svédországban, Törökországban és Magyarországon 2016 decemberében.

A megkérdezett német válaszadók 27 százaléka mondta, hogy inkább költene otthona dekoratív berendezésére, míg mindössze 19 százalék adna pénzt otthona zöld átalakítására. Ezzel a németek a középső tartományba kerültek Európában a két szélső értéket képviselő Cseh Köztársaság és Románia között, amennyiben a csehek 39 százaléka mondta, hogy inkább szépen berendezett otthont szeretne, míg a románok mindössze 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára az elegáns vagy előkelő lakhely a fontosabb.

Az energiahatékonyság növelését célzó beruházások élharcosai a magyarok. A megkérdezett magyarok több mint fele (51 százaléka) mondta, hogy szívesen költene energiahatékonyságra, míg csupán 18 százalékuk választaná inkább az otthona csinosítását. Romániában és Olaszországban is az energiatakarékosságot részesítik előnyben (37, illetve 34 százalékban). Nagy-Britanniában az eredmény nem csupán visszafogott, hanem szokatlan is volt, mert a britek sem az energiatakarékosságot, sem az ízléses berendezést nem találták fontosnak. Viszont 21 százalékuk szeretne több teret, és inkább otthona bővítésére költene.

A fenti sajtóközlemény az E.ON-csoport vezetésének aktuális feltételezéseire és előrejelzéseire, valamint az E.ON számára jelenleg hozzáférhető információkra alapozó, jövőre vonatkozó megállapításokat tartalmazhat. A különféle ismert és ismeretlen kockázatok, bizonytalanságok és egyéb tényezők miatt lényeges eltérés mutatkozhat az E.ON tényleges jövőbeni eredményei, pénzügyi helyzete, fejlődése vagy teljesítménye és a közleményben szereplő becslések között. Az E.ON SE-nek nem áll szándékában aktualizálni vagy a jövőbeni eseményekkel és fejleményekkel összhangba hozni ezeket a jövőre vonatkozó megállapításokat, és erre semmilyen kötelezettséget nem vállal.

Hozzászólások (1): megnézem

  • Szabóbácsi

    2017. július 22. szombat 08:33

    #116074

    Érthető. A németek egyszerű külsejű, de az európai átlagnál jobb hőszigetelésű házakban laknak. Sokra ráférne egy csinosítás.
    Romániában viszont eléggé elterjedtek a „paloták”, melyek -gyanítom- hemzsegnek a szerkezeti csomóponti hibáktól.
    Nálunk félúton a túltervezett, valódi szellemiségétől homlokegyenest szembemenő, barokkosan zsúfolt, modern építészeti gesztusokkal telehányt épületek a jellemzők. A nem túl régi épületek is szép számmal tartalmaznak hőhidakat.

ZÖLD
A légkondicionálók rántják mélybe az emberiséget

„… Egy nagyon kedvezőtlen spirál alakulhat ki a légkondicionálók körül. A globális felmelegedés hatására egyre többet helyeznek működésbe, a több légkondicionáló viszont gyorsítja a felmelegedési folyamatokat. Elmondhatatlan megkönnyebbülést jelent, ha a nyári, pokoli melegből egy okosan hűtött, hűvös, légkondicionált szobába lép be az ember. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közelmúltban készített előrejelzése szerint az említett hűtőberendezések […]

A légkondicionálók rántják mélybe az emberiséget
2018. július 29. vasárnap
ZÖLD
E.ON Energy Globe | Pályázzon október 15-ig, és nyerjen egy 100% elektromos Nissan LEAF-et!

Elindult a nevezési időszak a 2017-es Energy Globe Magyarország programra, amelynek keretében már 6 kategóriában – Vállalat, Önkormányzat, Jövő generációja, Épület, Ötlet, Egyéni kategória – keressük a legjobb hazai környezet- és energiatudatos kezdeményezéseket. Az Energy Globe Magyarország díj a 177 ország részvételével zajló Energy Globe nemzetközi verseny hazai fordulója, amelyet idén immáron másodjára hoz el […]

E.ON Energy Globe | Pályázzon október 15-ig, és nyerjen egy 100% elektromos Nissan LEAF-et!
2017. szeptember 8. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább