Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. június 27. kedd

Települési Arculati Kézikönyv (TAK) és MÉK általi véleményezése

a MÉK oldaláról:

A jogszabályban megfogalmazottak szerint “a kézikönyv a – települések természeti és épített környezete által meghatározott – településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze”, amely a szakmai kritériumoknak megfelel, de alapvetően a települési közösség akaratának kifejezése. A TAK elsősorban az építtetőknek készülő útmutató, amely segíteni kíván a tervezés folyamatában, bemutatva és kiemelve az adott település kulturális és épített értékeit, ajánlásokat megfogalmazva az olvasónak az egyes településrészek tekintetében. Az ajánlások nem kötelező jellegűek, nem az építtetői és tervezői szabadság korlátozása a cél, hanem a látómező kiszélesítése és ötletadás a vizuális és építészeti kultúra terén.

A TAK-nak természetesen meg kell felelnie a szakmai szempontoknak. Fontos, hogy a jogszabályban felsorolt tartalmi követelmények – mind a település vizsgálata, mind pedig az építészeti javaslatok – szerepeljenek a TAK-okban, mégpedig kellő érthetőséggel és kifejtettséggel, de ugyanilyen lényeges szempont, hogy közérthető és befogadható legyen az építtetők számára.

A TAK nem szabályrendszer (nem szabályoz és nem tartalmaz kötelezést), nincs jogi, „csak” kulturális – azaz morális – számon kérhetősége. Fontos a karbantartásuk, felülvizsgálatuk, mint a településrendezési eszközök esetében. Ahhoz, hogy a TAK elérje célját, szemléletformáló küldetését, valószínűleg hosszabb időre, évekre lesz szükség. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a felhasználás során megszerzett ismeretek alapján csiszolják, formálják a TAK-okat az önkormányzatok.

A 314/2012 (VII.11.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés b) pontja szerint a polgármester az elkészült kézikönyvet véleményezésre megküldi a Magyar Építész Kamarának (aki a területi kamarák útján látja el ezt a feladatát). A megküldött tervezetet a szervek, így az építész kamara is, 21 napon belül véleményezik. Az egyeztetés a Lechner Tudásközpont digitális felületén történik. A feltöltésről a polgármester, vélemény esetén a véleményező szerv gondoskodik.

A 21 napos határidő, nem a TAK feltöltésével kezdődik, hanem a kamara részére történő megküldéssel. Ez természetesen történhet direkt megküldéssel, és történhet a felületre való feltöltéssel egyidőben történő kamarának szóló – hiteles – értesítéssel.

2017. június 27.

MÉK elnökség

Hozzászólások (0): megnézem

ÉPÍTÉSI JOG
TAK és TVR | Mire való a helyi Településképvédelmi Rendelet (TVR)?

A témában korábban írt cikkünket, mely a TAK-tól  (Településképi Arculati Kézikönyvről) íródott itt találják. TAK és TVR | Mire való a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK)? A most bemutatandó TVR csak akkor készíthető el, ha már létezik elfogadott TAK, mert az önkormányzati rendelet ezen alapul. Míg azonban a TAK elsősorban egy ajánlás, tájékoztató, képeskönyv, épített örökségi […]

TAK és TVR | Mire való a helyi Településképvédelmi Rendelet (TVR)?
2018. január 31. szerda
ÉPÍTÉSI JOG
TAK és TVR | Mire való a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK)?

A kérdés teljességgel jogos, mi több, számos kolléga megkérdezte már: hogy kötelező-e betartani a TAK-ban leírtakat? A TAK egy nagyon fontos, évtizedes hiányt igyekszik pótolni, miszerint az egyes települések tárják fel és tegyék az ott élők számára ismertté, érdekessé és fontossá az ott található épített és táji értékeket. Ez az elsődleges funkciója. Itt nem a […]

TAK és TVR | Mire való a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK)?
2018. január 25. csütörtök

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább