Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. június 27. kedd

E-közmű | az MMK konzultációs portált nyitott a kérdéseknek és a javaslatoknak

Két hete számoltunk be arról, hogy  július 1-től a kérelmezők már csak online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. A tervezők az e-közmű rendszerből tölthetik le a közművezeték-üzemeltetőktől származó térképi adatokat, valamint az egyesített közműnyilatkozatot.

Kizárólag az e-építés portálon elérhető megújult elektronikus közműnyilvántartó rendszeren keresztül, ügyfélkapus bejelentkezést követően indítható el a közműegyeztetési folyamat 2017. július 1-től. 

Az MMK honlapjáról

Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) kormányrendelet 2013. november 1-jei hatálybalépésekor már előírta a közművezeték-üzemeltetők számára, hogy hálózataikra vonatkozó téradataikat tegyék elérhetővé egy központi, államilag üzemeltetett rendszer részére – ezzel jött létre az egységes elektronikus közműnyilvántartás alap-intézményrendszere. A rendelet 2016. novemberi módosítása kimondta, hogy 2017. július 1-től a tervezéshez szükséges adatokat csak a tervezői jogosultsággal rendelkező, az e-közmű rendszerben regisztrált tervező vagy az általa képviselt tervezési vállalkozás igényelheti.

A rendszer ismertetésére a Magyar Mérnöki Kamara közösen a Lechner Tudásközpont munkatársaival június 20-án és 22-én teltházas tájékoztatót tartott, ahol számos felmerült kérdés megválaszolása mellett a nyitott kérdések és a mérnöki javaslatok gyűjtésére konzultációs portál nyitásáról született döntés.

Az alábbi felületen, a „Következő” gombra kattintva várjuk a kamara tagjainak észrevételeit a rendszerrel kapcsolatban – ezek az érintett Miniszterelnökségi helyettes államtitkárság és a Lechner Tudásközpont részére kerülnek továbbításra.

forrás és a konzultáció oldala:

https://info.mmk.hu/konzultacio/

az e-közművel kapcsolatos írásaink

 

Hozzászólások (0): megnézem

TECH
Best of 2017 | új online szolgáltatás az e-közmű

az e-közigazgatás fontos állomása volt, az un. e-közmű bevezetése. „… Július 1-től a kérelmezők már csak online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. A tervezők az e-közmű rendszerből tölthetik le a közművezeték-üzemeltetőktől származó térképi adatokat, valamint az egyesített közműnyilatkozatot. Kizárólag az e-építés portálon elérhető megújult elektronikus közműnyilvántartó rendszeren keresztül, ügyfélkapus bejelentkezést követően indítható el a közműegyeztetési folyamat 2017. július […]

Best of 2017 | új online szolgáltatás az e-közmű
2018. január 12. péntek
TECH
E-közmű | újabb hasznos információk a rendszerről

Július 18-án felkerült a Lechner Tudásközpont oldalára egy újabb rövid tájékoztató – KÉRDEZZ-FELELEK, amely többek között a Kamara által létrehozott konzultációs felületen érkezett kérdésekre ad választ a kollégák számára. forrás: MMK A fentiek kiegészítik a korábban általunk is bemutatottakat   E-közmű | Milyen szolgáltatásokkal és költségekkel számolhatunk?   az e-közmű témában írt eddigi cikkeink  

E-közmű | újabb hasznos információk a rendszerről
2017. július 29. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább