Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. június 8. csütörtök

Mai kormányinfón: Jön a CSOK felülvizsgálata + mi lesz a panelekkel?

MTI Fotó: Kovács Tamás

A mai kormányinfón hangzott el:
A kormány azért foglalkozik a panellakások kérdésével, mert Magyarországon 549 ezer ilyen lakás van, melyekben 1,15 millió ember lakik. Ezek elavultak, felújításra, modernizálásra szorulnak. A kormány célja, hogy javítsa az állampolgárok életminőségét, a panelekben lakók is megérdemlik, hogy a kormány segítsen rajtuk – mondja a miniszter.

Szerinte a panelek 80-90%-át eddig még nem sikerült felújítani, pedig erre szükség lenne.

A kormány a következő hetekben egyeztetést kezdeményez azokkal az érdekképviseletekkel, akik a panellakásokban lakókat képviselik, szeretnék tisztázni, hogy ezek a szervezetek miben látják a magoldást.

Csak olyan lépés képzelhető el, amivel a lakástulajdonosok egyetértenek, a kormány semmit nem fog tenni a tulajdonosok ellenében – szögezi le.  A tulajdonosok mellett a magyar építésztársadalommal egyeztet majd a kormány, hogy a javaslataikat meghallgassa. Ezzel párhuzamosan már elkezdték vizsgálni a német modellt a panelrehabilitációról.

A magyar panelek statikai vizsgálata azt mutatja, hogy ezek a házak fenntarthatók, de kérdés, hogy a felújítás költsége mekkora, illetve érdemes-e ezt a költséget vállalni. Első lépésben a kormány elindítana egy mintaprogramot a tervek szerint Hódmezővásárhelyen, ahol felmérnék az érintett házak állapotát, majd ezt követően kell mérlegelni a lehetőségeket a felújítástól az új házak építéséig.

Ezeknek a panellakásoknak az életciklusa lejárt, valamit kezdeni kell velük az eddiginél erőteljesebb ütemben. Tíz év alatt 70 ezer lakást sikerült felújítani, ami kevés, ezt az ütemet fel kell gyorsítani – mondta Lázár.

***

Jön a CSOK felülvizsgálata
Szeretnénk, ha családbarát ország lenne Magyarország, ennek érdekében csökkentjük az adókat. A két gyereket nevelők már 2018-ban 35 ezer forint adókedvezményt kapnak, a családi otthonteremtési programot pedig még 2017-ben felül fogjuk vizsgálni az eddigi tapasztalatok alapján – mondja Lázár János. A részletekkel kapcsolatban a miniszter nem sokat árult el, de annyit mondott, hogy gondolkodnak azon, hogy esetleg a településtípusok között különbséget tegyenek, hiszen nem biztos, hogy ugyanarra van szükség a fővárosban, mint a kis falvakban.  forrás

Hozzászólások (0): megnézem

SZAKMA
15 millióra bővül a CSOK

„…A csok bővítésével a kormány egy a kedvezményes áfánál sokkal rugalmasabb lakáspolitikai eszköz mellett döntött. Az építőipar némi levegőhöz jut, de a kétgyerekesek könnyített hitelfelvétele még nem oldja meg az ágazat problémáit. Gulyás Gergely a mai kormányinfón jelentette be, hogy a kétgyerekesek számára is elérhető lesz az új lakásokra a fixen 3 százalékos kamatozású lakáshitel 10 […]

15 millióra bővül a CSOK
2018. október 25. csütörtök
HÁZ-TERV
Mi lesz veled családi ház?

A 2017-ben tervezett családi házaink nagyobb részét át kellett tervezni. Részben, mert nagyon durván felmentek az árak, másrészt egyre nehezebb kivitelezőt találni. Ez előbbit nem valamiféle drámai építőanyagdrágulás okozta, hanem a lassan monopolhelyzetbe kerülő kivitelezők (vagy un. „ingatlanfejlesztők”) addig emelték, ameddig csak gondolták. Mindez kezdődött a CSOK-kal, amit a kivitelezők elsőként nyeltek be. Emlékezzenek csak, […]

Mi lesz veled családi ház?
2018. július 21. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább