Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2017. február 1. szerda

Smart City | összehangolják a hazai okos város fejlesztéseket

A városi életminőség javítása mindenütt a világon kiemelt fontosságú. Még 2009 elején egy külön kis sorozatot szenteltünk a témának „Szebb jövő” címmel. Ennek keretében írtunk a híressé vált bogotai kisérletről, illetve idéztük Bardóczi Sándor írását „a lassulás erény: a CittàSlow mozgalom” címmel. A “Lassú Városok” eszményképe Itáliából indult 1999-ben, a lényege pedig az emberközpontúság és az élet minőségének a fontossága.

A Smart City (okos város) koncepciója a fentitől különbözik, sokkal komplexebb, de végső célja hasonló, nagyobb szervezettség, a rendelkezésre álló erőforrások jobb kihasználása és végső soron a városi élet minőségének a javítása. Az okos város koncepció nemzetközi megjelenése 2008 körülre tehető.

***

Lechner Tudásközpont honlapjáról:

A Kormány tegnapi, 1024/2017. (I.24.) határozata megerősítette a Lechner Tudásközpont okos város fejlesztések összehangolását irányító szerepét, mely szerint a jövőben a Tudásközpont gondoskodik „…az „okos város” fejlesztések részletes követelményrendszerének kidolgozásáról, az „okos város” fejlesztések lépéseinek szabályozásáról.”

[…] A Lechner Tudásközpont honlapjáról jelenleg PDF formátumban letölthető Smart City Példatár célja az okos város fejlesztések, jó gyakorlatok sokoldalúságának bemutatása több mint 300 eredményes hazai és nemzetközi példán keresztül. Az okos város fejlesztésre irányuló kreatív új ötletek és megoldások azonban gyorsan követik egymást. A dokumentumot ezért a Tudásközpont szakértői dinamikusan fejlődő, online felületté alakítják át – az Okos város online példatár könnyen elérhető, naprakész és folyamatosan bővülő tudást nyújt majd. A nemzetközi szinten is hiánypótló adatbázis előreláthatóan februártól bárki számára elérhető, átfogó és összetett keresési lehetőséget kínál a hazai és külföldi okos városok jó gyakorlatai között. A magyarul és angolul egyaránt elérhető kereső felületen az egyes projekteket rövid leírás és kép is illusztrálja, kiegészítve a fejlesztő cég vagy város nevével és hivatkozásával. […]

peldatar

[…] A Lechner Tudásközpont eddig elkészült dokumentumai alapján bárki komplex, ugyanakkor könnyen érhető módon megismerheti az okos város mint városfejlesztési szemléletmód részleteit. A Smart City Tudásplatform átfogó képet ad az okos város koncepciójáról, míg az Okos Város Fejlesztési Modell segít a városoknak az okos stratégiájuk elkészítésében. A Településértékelés és Monitoring Rendszer segítségével egységes szempontrendszer alapján nyomon követhetőek lesznek az okos város jellegű fejlesztések településekre gyakorolt hatásai […]

forrás: Lechner Tudásközpont

 

Hozzászólások (0): megnézem

HÁZ-TERV
Várostervezési szempont-e a futás? 2. rész

Annak érzékeltetésére, hogy mit jelenthet a tervezésnél a futás szempontjának figyelembevétele tettem egy sétát GPS-szel és fényképezőgéppel felszerelkezve a Papp László Budapest Sportaréna (továbbiakban „kavics”) körül. Pontosabban a példa kapcsán az a helyes szóhasználat, hogy mit jelenthetett volna. Mielőtt elkezdeném a séta ismertetését szólnék néhány szót a kavicsról. A szakmai olvasók bizonyára tudják, de remélem […]

Várostervezési szempont-e a futás? 2. rész
2011. március 11. péntek
HÁZ-TERV
Várostervezési szempont-e a futás?

a fotó forrása A futásról Ahhoz, hogy a címben feltett kérdés jogosságát bizonyítsam bevezetésként ejtenék néhány szót a futásról. Azt gondolná az ember, hogy a futás szó mindenkinek egyértelműen ugyanazt jelenti, pedig szerintem nagyon sok értelmezése lehet és van is. Számomra – mint amatőr futónak – elsősorban egy filozófia, egy lehetőség a környezetemmel egy más […]

Várostervezési szempont-e a futás?
2011. február 23. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább