Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2016. december 21. szerda

Tervkritika 170 | lejtős telek lineáris alaprajzszervezéssel

tervkritika-170-homlokzat

 

Tisztelt Koós Úr,

Melléklet küldöm az építési engedély megszerzése előtt álló családi ház tervünk, szíves véleményezésére. Üdvözlettel

Nem mondhatom, hogy úszom az információtengerben, így csak a hozott anyagból tudok dolgozni (ami nem sok).

Mivel nem kaptam helyszínrajzot, így számos dolgot csak feltételezni tudok. Kezdem azzal. hogy a szülői háló ablakai normál méretűek, ergo nem oldalhatáros a ház. ez azért fontos, mert a bejárat elhelyezésére nyílna másutt is lehetőség.

De előbb nézzük a koncepciót. Adott egy jó hosszú ház, amit az egyik rövid oldalon közelítünk meg és végigvezetünk középen egy folyosót és ami helyiségre szüksége lehet, az jobbra-balra felfűzünk. Ezt színesíti az a körülmény, hogy lejtős telken kell alaprajzot kialakítani, ami egy ilyen lineáris alaprajz szervezésnél azt jelenti, hogy több helyen is meg kell lépcsőzni, ha terepre szeretnénk helyezni az épületet.

Az eredmény látható: van egy olyan lakásunk, ahol a hálók intimitása nem számít, cserébe egy jó hosszú folyosót kapunk. Mivel egy lakáés bejáratának az elhelyezése és az ehhez kapcsolódó közlekedése meghatározza egy lakás teljes térszervezését, így érdemes végiggondolni, hogy egy máshová elhelyezett bejárat mit eredményezne:

tervkritika-170-alaparajz

A javaslatom az, hogy a bejárat kerüljön a jelenlegi nappali és szülői háló közé úgy, hogy ezt a bejáratot az ÉNY-oldalon egy járda közelítse meg, ami lehet persze egy tornác is. Mit eredményezne mindez?

  1. szeparálni tudnánk a hálóblokkot a nappali-konyhától
  2. nem a benapozás szempontjából értékes DK-i oldalon foglalunk el helyet egy bejárattal
  3. A garázs helyett építhetünk egy szerkezetileg is különálló, a termikus burkon kívül eső fedett (kétállásos!) gk. beállót, amely alkalmas arra, hogy később részben vagy egészében beépítsük garázsnak, addig elég egy lábakon álló fedélszék is (ütemezhetőség, költségkímélés)
  4. ügyesen elhelyezett terepre illesztéssel talán elérhető lenne, hogy a garázs és a mögötte lévő blokk egy tetővel legyen lefedve a szintkülönbség ellenére is, lévén a garázsnál – figyelembe véve a nyitott fedészéket, akár 60 cm szintugrás is elképzelhető lenne. A garázsnál elég lenne ha a szelemen alsó síkja 210 cm-en lenne.
  5. ezt a roppant bonyolult, előnytelen és rém erőltetett tetőformát sokkal egyszerűbbé tenné már az is, ha egy szintugrás elmaradna.
  6. drasztikusan lecsökkenne a belső közlekedő.
  7. lakáson belül meg lehetne takarítani egy lépcsőkart
  8. én meggondolnám a lapostetős kialakítást is, persze csak akkor, ha erre egyáltalán lenne fogadókészség a megrendelők részéről –

Végül pedig egy rövid megjegyzés az építtetői levélben írottakhoz: ilyen lakóépület esetén már nincs építési engedély (remélhetőleg ezzel tisztában van a tervezőjük…)

tervkritika-170-metszet

Összefoglalás |  kevés információ birtokában nehéz jótanácsot adni, hiszen lehettek olyan építtetői szempontok vagy akár külső körülmények, amikről én nem tudok és alapvetően befolyásolhatták a kialakítást. Hacsak szimplán az a kérdés, hogy tetszik-e, a rövid válaszom az, hogy nem. A javaslatom fentebb olvasható

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

[poll id=”18″]

Hozzászólások (14): megnézem

  • Ramkin

    2016. december 21. szerda 01:52

    #113669

    Szerintem egy darab fürdőnél nem jó a két ajtós megoldás. Így két irányból törhetnek a bent lévőre, ami ellen mindenki azzal fog védekezni, hogy bezárja kulcsra mindkét ajtót. De kinyitni nagyon-nagyon kevés kivétellel mindenki csak azt nyitja majd ki, amelyiken ki is megy. Elég sok bosszúságot okoz ez majd a zárt ajtón bejutni próbálónak, főleg, ha folyosó felőli ajtó marad zárva. És mindig a rossz ajtó lesz zárva, az tuti.
    Egy két ajtósnál az sem olyan egyértelmű, hogy most akkor foglalt-e vagy sem, mint az egy irányból megközelíthetőnél.

    Ha nagyon akarnak a szülői hálóból megközelíthető fürdőt, akkor valamit úgy kellene variálni, hogy két fürdő legyen. Egy kizárólag a szülőké, meg egy közös. Akár két pici is lehet, mivel úgy is külön van a mosókonyha a mosás, a szárítás és a szennyes minden nyűgével és helyigényével együtt. Szerintem ezzel az egy szem fürdőszobás, két ajtós megoldással az ember csak megszívatja saját magát, ez max. akkor működik, ha kettesben élnek, de a két plusz háló alapján azt gondolom, hogy nem így van.

  • Kutasi Jenő

    2016. december 21. szerda 11:45

    #113675

    Mindenképpen legeslegelőről újra kellene ezt gondolni…
    A bejárati érkezés a hálóblokk legmélyére egészen érthetetlen.
    Rögtön a telepítést kellene nagyon alaposan újragondolni, mert ez a lépcsős kígyó elrendezés biztosan nem jó.

  • Ács János

    2016. december 21. szerda 21:39

    #113690

    Nem is tudom, ha valaki beküld egy tervet, akkor feltételezem előtte elolvasott pár tervkritikát. Azaz tudja, hogy:
    – két keskeny ablaknál több egy nagy ablak
    – a legtöbb folyosó/közlekedő a rosszul elhelyezett bejárat és lépcső eredménye
    – a hálóblokk intim tér nem küldünk át rajt minden vendéget
    – a garázs nem szükséges mindenáron
    – a bonyolult szerkezetek pl. tető drágábbak
    – az ajtókat nem falra nyitjuk
    – gardróboknál/kamránál jobban kihasználható az alapterület, ha nem egy oldalon butorozható, hanem mindkettőn
    – a szigetelés manapság nem 10 centi
    – stb.
    DE ha az építtető nem is tudja, akkor HOL AZ ÉPÍTÉSZ?!

    A terv rossz, bűn megépíteni!
    A kamrába való bepakolás egy igazi „álommeló”.
    Ha a Kedves Építtető azt hiszi, hogy bántásból írjuk ezeket a sorokat, akkor kérem, ne törődjön vele!
    Ha viszont azt gondolja, segítő szándékkal írjuk, ne legyen rest gondolja újra!
    A magam részéről maximálisan reménykedek, hogy ennél jobb házban fogja leélni az élete egy nagy részét!

    UI: Lehet érdemes lenne vázlatterveket véleményezni, ott még nagyobb az esély a jó /jobb irányba módosítani, illetve kevésbé bántó – mert sajnos az – mint, egy közel kész terv esetében.

  • Vadliba

    2016. december 21. szerda 23:03

    #113692

    Rendre felmerül újra és újra a garázs szükségtelensége. Erre műszaki emberként csak annyit tudok mondani, hogy sültbolond lennék, ha megtehetném, hogy garázst építsek 2-3-4 milliót érő kocsimnak, mégsem tenném meg.
    Ne legyen a termikus burokban, ezzel egyet tudok érteni, de a technika rendkívül meg tudja hálálni az ilyesfajta törődést nem kevés élettartam kitolódással, alacsonyabb szervizköltséggel, stb. (feltételezve, hogy a használata és karbantartása is szakszerűen történik). Ami ugye nagyon nem mindegy, amikor egy komplett család féltve őrzött, sokszor egyetlen közlekedési alternatívát jelentő, milliós értékű vagyontárgyáról beszélünk, a tartalékok nagyrészét pedig elvitte egy építkezés. Mert az elviszi, lássuk be, nálunk egy ilyen mértékű beruházás bizony életre szóló elkötelezettséget, még inkább eladósodást jelent – sajnos.

    • Angelo

      2016. december 22. csütörtök 12:35

      #113699

      Van egy kis logikai bukfenc ebben. Azért építesz garázst 2-3-4 millió Ft-ért, mert a házépítés elvitte a pénzed, így még jobban kell vigyázni az autóra? Ha nem építesz garázst, máris 2-3-4 millió Ft-tal több marad a zsebedben.

      Műszaki szempontból nyilván vannak érvek a drága garázs mellett, és persze vannak kényelmi szempontok. De hogy pénzügyileg nem fogja megérni az ezer százalék. Már ha nem valami baromi drága luxusautóról van szó. De akinek olyan van, annál úgysem a pénzügyi szempontok döntenek.

      Ha garázsban tárolod az autód, akkor a karbantartása kevesebb lesz… mennyivel, évi pár tízezer forinttal? 10 év után az 5 millióért megvett új autód nem 1 milliót, hanem 1,2-t ér, miközben a 3 milliós garázs miatt kifizetsz a banknak 10 éven keresztül havi 30 ezer forintot. Ez nem hangzik valami jó üzletnek.

      • Vadliba

        2016. december 22. csütörtök 13:28

        #113700

        Ha pedig szétrohasztod az autód a nyálkás őszi/téli/tavaszi időben, az fog elvinni újabb 2-3-4 milliót.
        Autót tartani sosem arról szólt, hogy anyagilag megéri (kivéve az általad említett drága luxusauókat, abból is a ritka példányokat, amelyek idővel csak növelik az értéküket nyilván)
        De ha már van, akkor legyen kisebb bukta, nemde?

        Sajnos igazad van abban, hogy magyar átlagra kivetítve a különbség forint tízezrekben mérhető. A többség vagy olcsó, olcsón fenntartható autóval jár (pl a jóöreg swift, annak lehet én sem építenék garázst), vagy azt HISZI, hogy évi pártízezer ráfordítással fenntartható az autója. Ezekből lesznek aztán a „megkímélt”, műszakilag lelakott példányok, amelyekre a vételár felét még rá lehet költeni.

        Mint említettem: műszaki ember vagyok. Ennek megfelelően tudom, mivel jár téli időszakban hidegen indítani egy motort, vagy kevésbé hidegen, vagy éppen előmelegítve, hogy milyen kopással jár egyik és másik, hogy mennyire tesz az jót a kocsi élettartamának, és a szervízszámláknak.

        Ugyanakkor azt is megértem, hogy szerinted és úgy általában az itt előforduló hozzászólók többsége szerint miért nem fontos garázst építeni. Pusztán csak el kéne fogadni, és nem felhozni „kritikaként”, hogy egyesek igenis törődnek azzal, amijük van, mert drága volt, mert megküzdöttek érte, és mert – még az is lehet, hogy – értenek hozzá, tudják hogyan kell HOSSZÚ távon bánni vele…

        • Szabóbácsi

          2017. január 2. hétfő 15:04

          #113836

          Fagypont alatt hogy állunk a korrózióval? Miért száraz a hideg levegő általában? Mert a belső garázsban mindig afölött van a hő. Egy nedves autó mennyire dunsztolja be magát egy zárt garázsban? Mindennek van hatása természetesen, de célszerű súlyozni. Van olyan is aki a kocsijával vagy motorjával alszik egy szobában.

    • Tóth Szilveszter

      2016. december 22. csütörtök 15:04

      #113703

      Kedves Vadliba! alapvetően egyetértek, hogy az autó nagyon meghálálja, ha garázsban tartják. ugyanakkor mi tervezők itt nem azt szoktuk mondani, hogy sose építsen senki garázst, hanem azt, hogy ha van egy adott kényszer, akkor a garázsról való lemondás az első olyan kompromisszum, amivel érdemben lehet változtatni a büdzsén, de ez sokszor fel sem merül az építtetőkben – ezért hangzik el itt sokszor. ráadásul a garázs egy olyan része a háznak, amit könnyű utólag hozzátoldani (főleg, ha a tervezéskor már gondoltunk rá), ha majd később változik az anyagi helyzet. kb mint a későbbi tetőtérbeépítés szintén könnyedén megvalósítható, ha a tervező úgy tervez, de ezzel a kezdeti beruházást 3-5 milliókkal lehet olcsóbbá tenni.
      ha viszont a pénztárca elbírja, akkor természetesen jó dolog a garázs, számtalan előnnyel.

      sokszor beszélünk az energetikai fenntarthatóságról, de legalább annyira fontos a pénzügyi fenntarthatósága is a házaknak. a kamatköltség ugyanúgy rezsi, mint a gázszámla.

  • Kedves

    2016. december 22. csütörtök 12:05

    #113697

    Én, szerintem, minden tervkritikát elolvastam mióta megtaláltam az oldalt és nekem úgy tűnik, a garázs (azonnali) szükségessége akkor szokott megkérdőjeleződni, mikor a terv arra enged következtetni, hogy bizonyos dolgokat, amik ahhoz, hogy a ház jó, kényelmes – és gyakran hogy egyáltalán élhető – legyen fel kellett áldozni a garázs oltárán. Ráadásul nem a kemény áldozatot hozó építtetők azok, akik 2-3-4 milliós autó(kat) tartanának benne.
    Vannak, akiknek maguktól pedig eszébe sem jut, ha a tervező nem világosítja fel, hogy van más megoldás is, másik ütemben is lehet, főleg mivel úgy sem kell (szabad) a termikus burokba tenni a kocsit. Nekem se jutott eszembe. Mikor először felmerült, hogy 2-3 éven belül építkezünk, akkor számolgatások után nagyon kétségbe is estem, hogy az a nyomorult dupla garázs kis túlzással egy fél ház árát fogja elvinni. (Főleg mivel jelenleg csak egy autó van, mert egyelőre elég, de idővel kelleni fog egy második is, aztán úgy voltunk vele, hogy nehogy már csak egynek legyen hely majd egyszer, ha már csinálunk garázst.) Még jó, hogy megtaláltam a tervkritikát, egyebek mellett a garázs-lázból is kigyógyított. Lehet, hogy nagyon buta vagyok, de kellettek ehhez Miklós racionális megjegyzései is a terveknél és hozzászólásban is láttam már tervezőket konkrét számokkal ecsetelni, hogy mégis mekkora áldozatokat hoznak és miért az építtetők. Magamtól egyszerűen csak azt láttam, hogy úristen „garázs, garázs” és mindenki úgy építi, hogy egyszerre és a ház elválaszthatatlan részeként. Akinek meg nincs, az ilyen palatetőből meg deszkából készült tákolmányokat épít már, hát hogy néz az ki, nekünk normális kell. Aztán azóta jobban szétnéztem és milyen jó carportokat is lehet készíteni! Egyelőre csak keressük a telket, de kisimultak a ráncaim, mert már azt látom magam előtt, hogy a garázs ára a mi életterünkre fog menni és így már passzív álmokat is tudunk dédelgetni. Garázs meg majd lesz később. Vagy nem. Meglátjuk utána, a ház fontosabb.
    Érdekes egyébként nagyon hasznos egy oldal ez, azóta az épülő házakra is egészen más szemmel nézek. Pl. ismerős épülő házára nagyon büszke, én nem vettem el a kedvét, félkész már, de az első gondolataim a következők voltak: garázs a termikus burokban, mivel ismerem a környéket látom, hogy a legjobban tájolt két oldalból egy a garázs, a másikat meg árnyékolja a garázs. És marha nagy egy garázs, de a lakótérben ők is áldozatokat hoztak érte. Régebben csak ránéztem egy bármilyen épülő garázsos házra és rögtön irigykedtem is. Már nem. 🙂

    • Szabóbácsi

      2017. január 2. hétfő 15:11

      #113837

      Öröm olvasni ilyen hozzászólást. Valóban. Egy racionális, közel 0 energiaigényű épület carporttal. Hamarosan úgyis ez lesz/van a minimum. Annál meg inkább csak jobbat. Rosszból úgyis van bőven elegendő és csak úgy tódulnak továbbra is ide.
      Mire aktuálissá válik az építkezése, valóban jó házat fog „akarni”.

  • Szabóbácsi

    2016. december 22. csütörtök 15:38

    #113704

    Rettenetes alaprajz!
    Valaki ezt egy rossz pillanatában megálmodta, majd rákényszerítette az „építészére”
    Abszolút amatőr, mert a garázs úgy bent van a termikus burokban hogy csak na!
    A középső alagút az itt-ott előbukkanó lépcsővel állatorvosi ló. Meg a többi ordító hiba, kár részletezni.
    Ha az a cél, hogy feleannyit se érjen mint amennyibe belekerül, mindenképpen ezt kell megépíteni!

  • Daidalos

    2016. december 22. csütörtök 23:10

    #113717

    A nagyon rossz középfolyosó után egyébről kár is beszélni. Reload.

  • Zoltán

    2016. december 23. péntek 08:23

    #113721

    Garázs termikus burkolaton kívül:
    Tudom itt állandóan ez van javasolva, de nekem ez csak egy „Koós” szempont.
    Sok háznál, köztük a mienknél is a garázs igen is a termikus burkolaton belül van, s kifejezetten örülök neki, miért is?! Számtalan oka van:
    – Az autót télen kényelmesebb takarítani kesztyű nélkül
    – Télen ide hordom be a virágokat (még ablaka is van, hogy természetes fény is rendelkezésre álljon!)
    – Itt szoktam barkácsolni, ha kedvem úgy tartja
    – Pingpongozásra is ez az egyetlen hely a gyerekkel (ezen időszakra időszakosan ki kell álljak az autóval)
    – stb…

    Ami igaz:
    Tartós tartózkodásra szolgáló helység nincs közvetlen falkapcsolattal a garázzsal, de pl. háztartási helység, bejárati wc, előszoba esetében egyáltalán nem érzem negatívnak a fűtetlen garázs közelségét. Sőt, kifejezetten jótékonynak tartom, hogy ezek a helységek egy kicsit fűtik a garázsomat, s ott nem igazán kell a termosztátnak elindítania a temperáló fűtést.

    Persze ez is csak egy vélemény, az enyém! Szándékom csak annyi volt ezzel a hozzáoszlással, hogy a világ nem fekete és fehér. Az építtetőnek kell tudnia, hogy neki miért van szüksége garázsra és azt mire akarja használni.
    Ezt ismerve és figyelembe véve lehet csak javasolni az építésznek a garázs elhelyezését termikus burkolaton belül vagy kívül.

    Üdvözlettel:
    Szabó Zoltán

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább