Regisztráció/Belépés

további cikkek

Szabóbácsi
2016. április 26. kedd

Tervbemutató | Szabóbácsi lakásátalakítása

tervbemutató-szabobacsi-eredeti

Levelet kaptam Szabóbácsitól:

Szevasz Miklós!

Láttam a tervkritikádban egy lakás átalakításának kísérletét. Nemrég lett ilyenre szükség. Egy házaspár barátom három óvodáskorú kislánnyal (1+ikrek) megvett két szomszédos társasházi lakást egy épülő társasházban.

Elég kevés az utcai homlokzat, mély, sötét belső terek vannak, D-É-i fekvésű. Viszont az építőtől megkapták a két lakás közti közös folyosórészt. Pillérvázas épület, a belső vastag falak csupán az elválasztást szolgálták.

 

tervbemutató-szabobacsi-tervezett másolat

A szokásos szobaigény mellett szükség volt a férj részére egy dolgozó, zenélőszobára. Ez a tűzfalon került kialakításra, természetesen ablak nélkül. Javarészt esti dolgozatjavítás, gitározgatás helye. Sajnos a két-két homlokzati helyiség több ablakos szobát nem ad ki. Központi hővisszanyeréses szellőzőhálózat kiépítését javasoltam, úgyhogy ablak nélkül is folyamatosan friss levegővel ellátott. A halvány vastag csíkok jelzik a levegő útját. Az előszobában álmennyezet fölött lesz a gép. A jelenlegi kisgyermekes élethelyzet sok otthontartózkodással jár, ill. páraterheléssel, mindenképpen előnyös. Télen főleg, nem szólva az energiatakarékosságról. A lehetőség szerint minél több tárolóterület, gardrob lett elhelyezve, de külön ilyen szobát nem akartak.

A két egyforma közepes fürdőszoba helyett lett egy tágasabb, picit luxus, külön szárítógéppel a mosógép mellett. A másik meg egy zuhanyzó kissé tágasabb zuhanytálcával és kizárólagosan konzolos vécékkel. Radiátoros fűtés helyett padlófűtés lesz. Végülis 101m2-en így sikerült.

Üdv, Szabóbácsi

Szabóbácsi további írásai itt a kooseptar.hu-n

Hozzászólások (5): megnézem

  • Kiss András

    2016. április 26. kedd 08:34

    #109878

    Nem tudom, mennyire kellene átvariálni hozzá a szobákat is, de nem lenne érdemes a két fürdőt felcserélni? A gyerekszobákhoz közelebb, jobban elszeparálva jobb lenne a kádas, és a zuhanyzósban lévő wc-t használhatná pl. a vendég is, ha az esne a nappalihoz. (Ha ez nem megy a szobák miatt, akkor a dolgozót is be lehetne vonni a tili-toliba látszólag)

  • Rezsnyák Kriszta

    2016. április 27. szerda 10:44

    #109881

    Nehéz a helyzet azzal, hogy csak a lakás két végére kerülhetnek nyílászárók. Szerintem korrekt megoldás született.
    A közlekedő az onnan pakolható beépített szekrények miatt nem csak szükség szerinti, hanem funkciót is kap.
    A kis fürdőszobát szívem szerint szívesebben nyitnám a közlekedőről, de nyilván a bútorozhatóság, és a belső elrendezés használhatósága hozta ezt a megoldást.
    A nagyobbik gyerekszoba ajtaja egy 95 cm-es folyosó végéről nyíló 90 cm-es ajtónak van rajzolva. Tehát a kőművesnek egy 90 cm-es nyílást kell falaznia 2,5-2,5 cm-es kávákkal. Ez biztosan nem fog menni. A falnyílás mellett minimum 5 cm- nek kell maradnia vakolás után, hogy az ajtó tokja rá tudjon borulni a falra, tehát a 95 cm szélesnek rajzolt folyosón 95-2(vakolat)-2-5(falfül)-5=81 cm marad nyílásméretnek, így ide én eleve egy 80-as ajtót méreteznék. A beltéri ajtókról szerintem laikusoknak is szinte mindent meg lehet tudni itt: https://www.ajtohaz.hu/belteri-ajto-kerdes-valasz . Érdemes végignézni, de több alcím is van, ami kifejezetten erről ír, pl.: MI AZ A FALKÁVA, FALFÜL, UTÓLAG SZERELHETŐ TOK?
    A nagy fürdőszoba 75-ös ajtaját kicsit keveslem. Egy 75-ös ajtó átjárhatósága 65 cm körül van, ami igen csak megnehezíti pl. a mosó- és szárítógép bevitelét. Itt szerintem nem is indokolja semmi, hogy ne lehetne legalább 80-as ez az ajtó is.
    A legkritikusabb számomra a szülői háló mérete. Az építész alaprajzon jelölt 2,67-es méret -mint tudjuk- a kőművesnek szól. Ebből a vakolás után 2,63-2,64 cmnél nem lesz több. Egy franciaágyat 2 méteres matraccal+ágykerettel számolva, hozzávéve a parkettaszegély vastagságát, kb 2,1 m -rel kell számolni, így a fennmaradó hely az ágy és a fal között mindössze 53-54 cm. Ez azért valljuk be nem sok. Jó megoldásom viszont nincs rá, mert a sarokba tolt franciaágyat nem tekinthetjük annak. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az ágyat naponta kétszer kell megkerülni ez a szükséges rossz bevállalható, ha a reggel éberebb fél kerül az ablakhoz közelebb eső oldalra.

  • Hawaii

    2016. április 27. szerda 14:26

    #109897

    Noha mindennek sikerült elfogadható helyet találni, minél többet nézve egyre inkább hatalmasodó érzés, hogy maradtak kiaknázatlan finomhangolási lehetőségek.
    – Az egy ágyas gyermekszoba mérete fejedelminek/pazarlónak érződik az ikrek és lényegében a lakás összes helyiségéhez mérten. A látszólagos kényszermegoldás visszaköszön a dolgozó alakjában, illetve a központi, hosszanti folyosó falainak eltoltságában egyaránt. Felmerül a kérdés, hogy érdemes-e ragaszkodni a folyosó mindenáron egy tengelyre való felfűzéséhez? Mert a dolgozó és fürdő közötti szakaszát lejjebb lehetne tolni, így a beépített szekrény felkerülne a dolgozó felőli falra; a dolgozó lényegében U-alakban körbe lenne bástyázva szekrényekkel, ami a zajcsillapítás szempontjából is előnyösebb; a fürdő nyílhatna a dolgozó felől; a megváltozott megközelítéssel pedig rugalmasabban/arányosabban lehetne felosztani a területet a gyerekszobák és a dolgozó között.
    – Lehet, a konyha-étkező-nappali térérzete szempontjából is érdemes lenne megfontolni az U-alakú konyha helyett a körüljárható konyhasziget lehetőségét. Megfelelő méret esetén az étkezőasztalt is kiválthatja.
    – És végül egy rendhagyó ötlet: A szülői háló és a nappali fala közelebb kerülhetne az ágyhoz (amennyit az erkélyajtó nyílása megenged), a szobát pedig két (akár toló)ajtón lehetne megközelíteni az ágy két oldalán, még tovább javítva a nappali térérzetét. Persze ez a szokatlanság mellett az ülőgarnitúra és TV viszonyára is kihatással lenne.

  • Hawaii

    2016. április 27. szerda 14:33

    #109898

    Még egy észrevétel: Van valamilyen technikai akadálya a természetes fény fénycsatornákkal történő bevezetésének a ház központi részébe? Álmennyezetes takarással, mint a szellőrendszer esetében?

  • Szabóbácsi

    2016. április 27. szerda 18:49

    #109900

    Köszönöm az ötletes hozzászólásokat.
    A 90-es ajtó szélen lesz 0 és 5cm kávával. Egyszerű, rutinból beszerelhető, de középen valóban problémás.
    A szülői fürdőszobára valóban jobb a 80-as ajtó! Kis eltérés az építtető által kínált ajtóválasztéktól, hátha megléphető? Köszönöm a tippet 🙂
    A 2,67-es szobaszélességgel nincs mit kezdeni, ekkorára „parcellázták” az épülő társasházat, ill. annak tartószerkezetét. Természetesen megvizsgálva más lehetőséget, egy előny két hátrányt generál.
    A egyik gyerexoba valóban lényegesen nagyobb, de a szülők elsőrendű szempontja volt, méltányolhatóan- hogy az ablakos szobák a lehetőségek szerint minél nagyobbak legyenek. mivel vannak a gyerekeknél közös dolgaik is, legfeljebb ezeket a szóló gyereknél helyezhetik el.
    Felmerült a törtvonalú átközlekedés lehetősége is a vázlatoláskor. Egy lakást a közlekedéskor jobbra át, balra át utak, kanyargás megutáltatják a használójával, aki nem is tudja miért, de nem szereti már azt ahol él. Az egyenes áttekinthetőség és némi fény átjárása is szempont volt. Meg a lehetőség szerint maximális mennyiségű gardrób, tárolóterület.
    A konyha-konyha, az étkező a kiterjesztett család központi dolgozóhelye. A 3-4 éves gyermekek iskolások lesznek, természetesen 10 éves korukig nem fognak elvonulni, hanem délután anyukájuk mellett fognak tanulni pl. Étkezőpultos konyhaszigeten ez nem valósítható meg. (A gyermek életszakaszai három részre bonthatók. 1, vegyél föl 5 évesig, 2, tegyél le 10 évesig, 3, hagyjál békén 10-től 🙂 Kábé.) Még utána is a leginkább kihasznált bútordarab a családi étkezőasztal. A külön, elvonulást adó szobák inkább úgy 10 éves kortól lesznek szükségesek. Addig anyunál a konyha-étkezőben.
    Felmerült a konyhasziget (az étkezőasztal mellett), de sokkal helyigényesebb, drágább és kevesebb benne a tárolóterület. a jelen konyha hátsó része mennyezetig érő szekrényfal mely a gépészeti berendezéseken kívül sok tárolóhelyet biztosít olcsón.
    Az ágyhosszra lekeskenyített hálószoba két bejárattal ötletes megoldás. A szeparálhatóság, elvonulás és a némiképp eltérő szobahőmérsékletek ellene szólnak a sok ajtónak, amint a két szülő öltözési lehetőségei is. Különösen az apuka három leánygyermek előtt.
    Függőleges értelemben két szint alatta, két szint fölötte helyezkedik el. Felmerült a még beépítetlen tűzfal üvegbetonosítása kismértékben, de annyit nem ért az építtetőnek az üvegbeton hőhídjával egyetemben. Kárpótolja a lámpa és elsősorban a központi hővisszanyerős szellőzőrendszer, a színes vonalakkal.

HÁZ-TERV
Tervbemutató | Tóth Szilveszter ikerháza

A kétlakásos lakóépület ideális tájolású, trapéz alakú telken egy Budapest környéki lakóparkba valósul majd meg. A megrendelő részben magának, részben üzleti céllal kíván építkezni, határozott elképzelésekkel rendelkezett, így a stílus – tervezési program adott volt -pl a gépkocsi tároló elhagyása -, ugyanakkor az építészeti kérdésekben maximálisan szabad kezet adott, mondhatni ideális megrendelői hozzáállás ahhoz, hogy […]

Tervbemutató | Tóth Szilveszter ikerháza
2016. február 15. hétfő
TERV KRITIKA
Tervkritika 128 | belső átalakítás, bővítéssel

A tervkritikára egy meglévő épület átalakítására vonatkozó tervet kaptunk, elég szűkszavú kisérőlevéllel: Üdvözlöm! Kérem véleményezzék a tervrajzunkat! Mi konkrétan: a konyha és a fürdő méreteit kicsinyeljük. A belső pincelejáróról lemondanánk már, de még mindig nem tetszik a konyha,és fürdő mérete. 3D tervnek is nagyon  örülnék :). Véleményét előre is köszönöm! kezdem azzal, hogy a 3D-s megjegyzést nem igazán értem, de talán nem […]

Tervkritika 128 | belső átalakítás, bővítéssel
2015. április 19. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább