Regisztráció/Belépés

további cikkek

.:iStván:.
2016. március 23. szerda

Településképi vélemény kontra építéshatóság, címszavakban

terkep

(a nyitókép csak illusztráció)

Látszólag egyszerű tervezési feladat szép fővárosunk egyik kerületében.

Adott egy agilis tervező páros, aki a tervezési feladatot megkapva (2015. április) berohan az építéshatósághoz egyeztetésre, hogy mit és hogyan lehet a telekre építeni. Az építéshatósági előadó beteg, a helyettes ügyintéző közli, hogy ők nem adhatnak tájékoztatást, azt kizárólag a kerületünkben csak a főépítész adhat. Ha van pozitív tervtanácsi és településképi vélemény, akkor lehet majd egyeztetni az építéshatósággal. Mert akkor már van érdemben miről beszélni.

Semmi gond, át a másik irodába a főépítészhez, ahol közlik az övezetet, majd kérik, küldjünk emilen, egy helyszínrajzot az építési hely megjelölésével, és hogy mit szeretnénk építeni, majd válaszolnak.

Végre egy korrekt hozzáállás.

Helyszínrajz elkészítése, elküldése, és … 2 hét után meg is érkezik a válasz, a telekre lehet többlakásos lakóépületet építeni, az építési hely, az épület méretei megfelelnek a helyi rendeletnek.

Megkezdődhet a tervezés, összeáll egy vázlatterv, és ahogy illik, beadásra kerül előzetesen egy tervtanácsi állásfoglalás kérésre.

Tervtanács összeül, természetesen nem teljesen úgy gondolják, ahogy a tervező és az építtető, de nem lehetetlen, amit szeretnének, nem kérnek elrugaszkodott dolgokat.

Újratervezés, új tervtanácsi állásfoglalás kérés.

Tervtanács új időpontja elhúzódik, főépítész váltás, és nyári szabadságolások miatt.

Új tervtanácsi állásfoglalás, már majdnem jó, de még egy körre vissza kell jönni.

Újratervezés, új tervtanácsi állásfoglalás kérés.

Pozitív tervtanácsi állásfoglalás, ami pozitív településképi véleményt is jelent.

Megy minden, mint a karikacsapás, haladunk (2015. szeptember eleje)! Építtető elégedett.

Tervtanácsi állásfoglalás legépelése sajnos 2015 december közepéig tart (mindenki udvariasan érdeklődik, udvarias válaszok: főépítész beteg, ügyintéző beteg, még sajnos nem értek rá, sok a munka stb.).

Végre megszületik a pozitív településképi vélemény, mely kimondja, a terv megfelel a helyi rendeletnek.

Na, akkor jöhet az építéshatósági egyeztetés. Pár lényegtelen kérés, rajzi kérések, és a fő probléma a terv nem felel meg a helyi rendeletnek.

Ez meg hogyan lehet, hiszen van egy állásfoglalásunk, hogy megfelel?

Az építéshatóság nem úgy értelmezi a helyi rendeletet, ahogy az főépítészi iroda.

Át a főépítészi irodába, halk hangú számonkérés. Kérik, írjuk le a problémánkat és majd írásban jól megválaszolják.

Levél írása, elküldése…. 3-4 hét múlva válasz: a terv megfelel, a helyi rendeletnek a főépítészi iroda értelmezi jól a helyi rendeletet.

Újabb egyeztetés építéshatósági főnökkel a főépítészi levél birtokában: őt nem érdekli, hogy hogyan értelmezi a főépítész, ő nem úgy értelmezi és kész, erre nem ad engedélyt.

Most itt állunk egy majdnem készre kidolgozott tervvel, mely a főépítészi iroda szerint megfelel a helyi rendeletnek az építéshatóság szerint meg nem.

Eltelt majdnem 1 év.

Az építtető már nem elégedett, a tervezők rendkívül sokat dolgoztak, építési engedély a közelben sincs, a két iroda nem igazán érzi át a problémát.

Variációk a befejezésre:

  1. Az építész tervet engedélyezésre benyújtjuk (csak az építész tervet, hogy az építtetőnek ne legyenek plusz költségei), elutasítják, mert nem felel meg a helyi rendeletnek, és mert hiányos. Fellebbezés, majd másodfokú döntés, mely mivel a terv hiányos természetesen elutasító lesz. Ha szerencsénk van ad útmutatást a vitás kérdésben, de az is lehet, hogy nem ad. Ügyintézési idő: kb 3-4 hónap, kimenetele bizonytalan, mivel nem lehet tudni, hogy két iroda vitájában hogyan dönt a II. fok.
  1. Komplett készre elkészül a terv (összes társtervező, liftes, utas stb,), elutasítják, mert nem felel meg a helyi rendeletnek (örülhetünk, ha nem kérik meg a szakhatóságok véleményét), majd a II. fok dönt valamit. Ügyintézési idő: kb 3-6 hónap (mivel a II fok a szakhatóságokat is megkéri), kimenetele bizonytalan
  • pozitív döntés: öröm, és boldogság, már csak a szomszédok miatt lehet izgulni.
  • negatív döntés: bíróság (ügyintézési idő: kb 1-1,5 év, kimenetele bizonytalan)
  1. Építéshatóságnak engedve az épület újratervezése, új településképi vélemény bekérése, majd terv véglegesítése, és beadása engedélyeztetésre.

És az idő csak múlik……

szerk.megjegyzés: amíg ez az ügy előkészítő szakaszban van, addig nincs kártérités, ha nagyon szélsőségesen alakulna, max az építész elveszti a megbízását és bukja esetleg a tervezési díja egy részét. De tegyük át az ügyet a 456/2015 hatálya alá, ahol is nem lesz semmiféle hatósági közreműködés. Ha a főépítész és az építési hatóság nem ért egyet, akkor egy egyszerű bejelentés után egy szomszéd simán perelhetne, hiszen legalább egyik oldalról biztosan megtámogatnák. Ez ne lenne kockázat, ezt nem képes egy építész kamara felismerni?

Hozzászólások (6): megnézem

  • Varga Péter

    2016. március 23. szerda 12:58

    #109664

    Kedves Eszter!
    252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet:
    (6)39 A tervtanács a véleményét az építészeti-műszaki dokumentáció hiánytalanná válásától számított 15 napon belül alakítja ki. E határidő túllépése esetén a tervtanácsi véleményt megadottnak kell tekinteni. Ha a határidő megtartásában a tervtanács akadályoztatva van, akkor a tervtanácsi véleményt a tervtanács elnöke is kiadhatja.

  • Cser Eszter

    2016. március 23. szerda 13:43

    #109666

    A jogszabály az nagyon szép, de senkit sem érdekel. Pont most van egy ilyen esetem, hogy 15 napon belül össze sem ült a tervtanács, a határidőn túl mikor összeült, akkor nem javasolta, utána még 2 hét múlva lett nemleges tervtanácsi állásfoglalás. Az építéshatóság azt mondta adjuk be a tervet, de ő el fogja utasítani, mert nem vállalja fel azt, hogy megadja. Majd fellebbezhetünk.
    Tehát jogszabály az van, de nem alkalmazzák, mert senki nem meri első fokon bevállalni.

    • András

      2016. március 24. csütörtök 10:14

      #109671

      Normális ügyintéző (megtörtént eset 2015ből) a főépítészt küldte el, mikor 3 hétre adott negatív állásfoglalást (nem tervtanács, csak településképi véleményt). Nem tudta figyelembe venni a határidő után, mert az ügyfél úgyis felebezne, és neki lenne kellemetlen, hiszen a jogszabály itt kivételesen egyértelmű. (Igaz, itt falusi főépítész kontra járási hivatal volt, de láthatólag itt sem puszipajtások)
      Szóval voltak – vannak itt pozitív jogszabályi változások is, ezt kéne erősíteni, nem ilyen sértődött módon -már bocsánat a megfogalmazásért, de nekem ez így jön le- visszavonatni mindent. A szándék jó (VÉGRE!!!), a megvalósítás rossz, ezt ki kell javítani nem visszavonatni!
      Konstruktív kritikával többre mennének!

  • Balázs Zoltán

    2016. március 31. csütörtök 09:06

    #109706

    Kedves Érintettek!

    Eddigi tapasztalatom szerint ilyen esetekben lehet kérni jegyzőkönyvvel, emlékeztetővel záruló egyeztető tárgyalást, amelynek célszerű résztvevői: tervezők, jegyző, főépítész és építsügyi hatósági osztály(iroda) vezetője, hatósági ügyintéző, amennyiben komolyabb beruházás akkor akár a polgármester is. Ezen a tárgyaláson tisztázható a félreértés…Amennyiben nem, úgy a jegyzőtől kell kérni jogértelmezést. Ha azzal nem lennénk szakmajogilag megelégedve akkor kérelmet nyújthatunk be a helyi rendeletalkotóhoz: a helyi önkormányzathoz, kérve azt, hogy tárgyalja a tisztelt Képviselő-testület a Helyi Építési Szabályzatának esetleges anomáliáját, Uram bocsá az esetlges jogsértőnek tűnő előírását. Ezen egyeztetés mehet bizonyos részében párhuzamosan is…Így elkerülhető a nagyobb időveszteség. Jvaslom kizárni az esetlges érzelmi vonatkozásokat és a negatív prejudikációkat. Ez utóbbiak nem vezetnek jóra soha sem…

    • Avatar photo

      Koós Miklós

      2016. március 31. csütörtök 14:41

      #109707

      Kedves Zoltán,
      ha a „ilyen esetekben lehet kérni” megállapításhoz nem tudunk mellékelni egy jogszabályi hivatkozást, ami szerint valóban jogunk van KÉRNI egy ilyen tárgyalás összehívását, akkor azzal nem kerülünk előbbre. Ha sok esetben még a jogszabályban foglaltakat sem tartják be az érintettek, mi kényszerítené őket arra, hogy egy ilyen széles körű egyeztető fórum létrejöjjön? Nekem legutóbb egy főépítészi megbeszélés – amit előtte pontosan leegyeztettünk – első alkalommal elmaradt (de ez csak ott derült ki), a második alkalommal 1,5 órás késéssel futott be a főépítész.

      A helyi képviselő testület megkeresését pedig már végképp nem tartanám alkalmasnak arra, hogy „Így elkerülhető a nagyobb időveszteség”.Őket pont ugyanúgy nem kötelezi semmire sem, ha egy ilyen beadvánnyal fordul hozzájuk bárki is, vagy ha igen, akkor is majd „valamikor”

  • Cser Eszter

    2016. március 31. csütörtök 16:14

    #109708

    Sajnos jegyzőkönyvet nem érnek rá írni, mert sok az ügyfél.
    Januárban beadtam egy tájékoztatást kérő levelet egy másik főépítésznek a helyi rendelet értelmezésével kapcsolatban, sajnos a mai napig nem volt rá idejük a megválaszolásra.
    Van úgy, hogy a tervtanács után 4-6 héttel kapok tervtanácsi jegyzőkönyvet vagy településképi véleményt.

ÉPÍTÉSI JOG
A főépítészi konzultáció, ami jó hírnek tűnt, sajnos mégsem az

A múlt hét csütörtökén született írásnak az a címet adtam, hogy Gondok lehetnek a települési arculati kézikönyv (TAK) és a településkép védelmi rendelet (TVR) finanszírozásával Elhamarkodtam. Kiderült, hogy még sincs jó hír, sőt! A fenti cikk megjelenése után levelet kaptam egy főépítésztől (kiemelés tőlem) […]  A főépítész által kiadott „szakmai konzultáció” (nyilatkozat) csak a települési önkormányzatokat […]

A főépítészi konzultáció, ami jó hírnek tűnt, sajnos mégsem az
2017. szeptember 13. szerda
ÉPÍTÉSI JOG
TAK és TVR | a településképi rendeletek hogyan érintik a futó munkákat?

A rövid válaszom az, hogy rosszul. Leginkább azért, mert guruló autón elég nehéz kereket cserélni. Szerződéseink vannak határidőkkel, szakági tervezőkkel egyeztetünk, akik a mi terveink alapján dolgoznak. Az építtetők beleélték már magukat, hogy milyen házuk lesz, elkészültek a látványtervek, de még nincs kész a terv, még nem tölthető fel. Nem kizárt, hogy valamelyik önkormányzat már […]

TAK és TVR | a településképi rendeletek hogyan érintik a futó munkákat?
2017. szeptember 12. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább