Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2015. december 1. kedd

Mit kell védeni, egy trafóházat vagy a belvárost?

trafo-3

Olvasom, hogy a Vámház körúti vásárcsarnok mögötti Csarnok téren álló hatalmas téglafelületű trafóház elé szállodát terveznek. A történetben most nem is a tervezendő szálloda a fontos, hanem az, hogy páran elkezdtek aggódni ezért a téglafelületű épületért. Oda a látvány, oda a kortárs építészet e jeles darabja, ha a szálloda azt eltakarja.

trafo-2

Kétszer is el kellett olvasnom, mert nem is értettem. Mit kell ezen az izén megvédeni? Ez a trafó hasáb már akkor is orbitális tévedés volt, amikor odaépítették, figyelmen kívül hagyva mindent, ami egy történelmi belvárosban bármikor is számított valamit.

A Google Maps-on jól látszik, hogy egyszerűen csak leejtették a helyszínrajzra ezt az egészet, nem törődve holmi környezettel. A környezetéből kellően kiemelkedik „változatos tömegformálásával és homlokzatképzésével”. Egy biztos, erről még ceruzával is rém könnyű volt perspektívát szerkeszteni.

trafo-5

A másik hasonló épület a Dob utca elején található, de az még ennél az épületnél is borzasztóbb. Nem csak az irdatlan tömege, hanem a környezetéhez képest legalább 2 emelettel magasabb homlokzata is.

Jól érzékelhetően itt sem törődtek a környezettel, a 100 év alatt kialakult beépítési vonallal és az elmúlt 30 év alatt nem is tudtak a közvetlen környezetével mit kezdeni. Itt kényszerűen kiszélesedik a Dob utca, úgyhogy pár éve ültettek 2 sor fát, bár a legkevésbé sem sétálóutca.

Nos most ezeket a tégla hasábokat kellene megvédeni. Persze én még emlékszem arra, amikor valaki a Váci úton álló Volga szállót akarta levédetni, de aztán szerencsére eltakarították onnan. Akkor miért is lepődök meg?

A 60-as, 70-es évek építészeti stratégiája az volt, hogy ami régi az nem érték és majd a (szocialista) modern megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Akkor készültek sorra azok az épületek, amik történelmi belvárosokban fittyet hányva minden történelmi előzménynek, oda lettek pöttyintve. Lehetőleg úgy, hogy a vak is lássa, itt nem az igazodás, hanem a „legyőzés” volt a cél. A szocialista építészet győzelme.

Így épült pl. a soproni Orsolya térre, a Lábasház elé az a borzasztó paplak, de ide sorolhatjuk a Kossuth tér sarkára odaálmodott modern épületet, a Margit körúton felépített – azóta lebontott – Ipari Minisztériumot, a régi Corvin Áruház eltakarását egy „új homlokzattal”… hosszasan lehetne sorolni.

50 év elmúltával a honi kortárs építészet – jobbat nem találva – visszament abba az időszakba, amit évtizedekig lenézett és elutasított. Szóval csak gratulálni lehet!

 

Hozzászólások (1): megnézem

  • Szondi Egon János

    2015. december 6. vasárnap 02:36

    #108475

    A Csarnok tér szomszédságában vannak az egykori közraktárak. Szép téglaépületek, öröm volt rájuk nézni. Ezek közé erőltették be a partra vetett bálnát.

    Ez után a kitérő után két „védendő trafóházat” mutatok be pár sorban.

    Műemléki védelem alatt áll a Dob utcát keresztező Kazinczy u. 21 alatti egykori villamos alállomás. Jelenleg múzeum, ismertetése:
    https://www.mmkm.hu/index.php/a-kiallitohely-toertenete-elektrotechnikai-muz
    Képgaléria (tervek, fotók): https://elektromuzeum.hu/galeria/a-muzeum-epulete/

    A Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán álló Erzsébetvárosi alállomás a 30-as években épült 30/10 kV-os alállomás helyén létesült 1960-ban, 120/10 kV feszültségre. Azért pont itt, mert a 10 kV-os fogyasztói hálózat nem változott. Az alállomás gyakorlatilag a teljes VII. és VIII. kerületet ellátja, ami a budapesti igénynek 6-7 %-a. Ezt 2 db 63 MVA trafó fedezi. Ezt az alállomást elvileg el lehetne tüntetni innen, de egy újnak, mondjuk föld alatti kivitelben (ugyanott!), a költségei horribilisek lennének. Ami a Dob utca felőli homlokzatot illeti, a látványnál fajsúlyosabb problémát elemez Timár Peregrin László és Sitkei Gyula cikke:
    https://www.omikk.bme.hu:8080/cikkadat/bitstream/123456789/2150/1/ET_1992_06t.pdf
    (A vitaindító cikk 4. és 5. képén látható fasor természetes fákat tartalmaz, nem úgy, mint pár lépésre innen, a Károly körút drótvázakra erőltetett kocka-alakú fái.)

    A Csarnok téri alállomásra akkor térek vissza, ha arról is találok hasonlóképpen érdekes olvasmányt.

SZAKMA
„Kevesebb esztétikát, több etikát”, avagy tasli a magukról megfeledkezett építészeknek

December 14-én jelent meg egy nagyon fontos cikk az ÉF-en Körmendy Imrétől, a MUT elnökétől „Kevesebb esztétikát, több etikát” címmel. Hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye. Körmendy Imre írása az etikus építészeti magatartásról.  Massimiliano Fuskas nem véletlenül választotta […]

„Kevesebb esztétikát, több etikát”, avagy tasli a magukról megfeledkezett építészeknek
2017. december 22. péntek
HÁZ-TERV
„Jössz-MÉSZ” Nyári városnéző séták a MÉSZ szervezésében

„Jössz-MÉSZ” Nyári városnéző séták a Magyar Építőművészek Szövetsége szervezésében. Merüljön el velünk Budapest építészeti különlegességeiben egy kellemes nyáresti séta során. Sétáinkon betekintést nyerhetnek a Palotanegyed épületeinek és egykori lakóinak történeteibe, a Városligeti fasor kialakulásába, a legimpozánsabb századfordulós villák lakóinak mindennapjaiba, illetve a Pasaréti fák alatt meghúzódó különleges villanegyed építészeti megoldásaiba. Különleges élményként városnéző sétahajó kirándulást szervezünk a Dunán, […]

„Jössz-MÉSZ” Nyári városnéző séták a MÉSZ szervezésében
2017. július 25. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább