Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2015. április 9. csütörtök

Saját maguktól kellene elhatárolódni

Olvasom, hogy a milánói világkiállításra kiválasztott épület tervezői elhatárolódnak attól, ami Milánóban épül. Értem én, hogy ha kihagyják őket az épület megvalósításának terveiből, akkor ezen berágnak és elhatárolódnak, kérdés, hogy mi ezzel a céljuk.

„“Kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a pavilon megvalósuló, végső változatától elhatárolódunk, annak építészeti – műszaki színvonaláért, működőképességéért, a terem hangzásáért felelősséget nem vállalunk. Kénytelenek vagyunk felhívni az érintettek figyelmét, hogy nevünket ne szerepeltessék sem a sajtóanyagokban, sem a hivatalos honlapon, mert ez ránk nézve kompromittáló” – írja a nyilatkozatban Ertsey Attila, Herczeg Ágnes, Stocker György, Podoski György és Borsiné Arató Éva.”

Nem kell Pritzker-díjas építésznek lenni annak megítéléséhez, hogy az általuk tervezett (aláírt) tervek olyanfajta színvonaltalanságot tükröznek, hogy a különböző dehonesztáló jelzőket használó kritikusok legkevésbé sem túloznak.

milano-ertsey

Itt nem a megvalósult épülettől kellene elhatárolódni, hanem az egész tervtől és attól a gyalázatos módszertől, ahogy az 1. helyezettet kifúrta az ügyért felelős kormánybiztos.

Volt már egyszer a közeli építészetünkben, aki igazi szocialista módon kézivezérelt egy fontos épület tervezést, a Nemzeti Színházét.  Akkor egy író gondolta, hogy jobban ért ehhez a szakmához, mint a szakmabeliek és nem hallgatott senkire, mikor a kész mű láttán mindenkinek csak a giccs szó jutott eszébe.

Most sincs másképp, csak épp most egy költő véli ugyanezt. Az ő személye – ebben a stádiumban – már teljesen mellékes, sokkal inkább érdekes és az egész szakmát az foglalkoztatta, hogyan lehet, hogy egy ilyen – láthatóan az építészethez alapszinten sem konyító – módon készült tervet felvállal egy jónevű építész? A ma napig senki sem tudja, hogy pontosan mi a különbség a „kreatív tervező” és az építész között? (annyi lehet csak tudni, hogy az előbbi nem építész). Hogyan lehet, hogy egy felelős építész tervező elhárítja magától az épület esztétikáját?

Jó lenne már megtudni.

Hozzászólások (4): megnézem

  • Pató Károly

    2015. április 10. péntek 07:44

    #106823

    Lehet, hogy a Habony tervezte?

  • Szabó András

    2015. április 19. vasárnap 11:14

    #106913

    Az igazi szocialista módon a Nemzeti Színházat kézivezérlő kormánybiztos Schwajda György volt, később Orbán miniszterelnöki biztosává lépett elő. Sok jelzőt aggattak már rá, a szocialistát még nem.
    A pályázati győztes félreállításának azonban nem ez volt az első esete, az 1992-es Sevillai Expo pavilonjának Zalaváry Lajos féle díjnyertes tervét dobták félre az Antall kormány illetékesei, hogy Makovecz Imre tervezhesse, és építhesse meg azt. Az építészeti értékeket most ne hasonlítsuk össze, a történet nem erről szól.

HÁZ-TERV
Karcagiak örvendjetek, tiétek lesz a Sámándob!

Szombathely megmenekült. Eredetileg úgy volt, hogy a szelektív hulladékgyűjtő helyett a várost tartották megfelelő lerakónak arra, hogy letárolják ezt a kulturális hulladékot. A sors kifürkészhetetlen akaratából mégis inkább Karcagot büntetik vele, így ez a város kénytelen befogadni az ősi magyar múltat szimbolizáló bálnatetembe oltott sámándob kettőst. A felállítása után vélhetően tízezrek fogják megtekinteni. A vizuális környezetszennyezésre […]

Karcagiak örvendjetek, tiétek lesz a Sámándob!
2016. január 2. szombat
HÁZ-TERV
Miláno 2015 | magyar pavilon

A sokat vitatott magyar pavilon megépítése utáni fotó mindent elmond. Ráadásul erről az oldalról korábban nem fotózták. Az a két beleerőszakolt lift…. hát mit lehet erre mondani? Ilyen az, amikor egy építészetileg értékelhetetlen giccset még el is rontanak, mi több le is egyszerűsítenek. Nem csodálom, hogy az eredeti alkotók elhatárolódtak, bár az is igaz, az […]

Miláno 2015 | magyar pavilon
2015. május 12. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább