Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2014. november 4. kedd

Gyertyafény az alagút végén …

Az év első kilenc hónapjában 27 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 30 százalékkal haladta meg a tavaly első három negyedévit – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év eleje óta tartó folyamatos növekedés ellenére az idei első kilenc hónapban épített 5168 lakás mindössze 25 százaléka a válságot megelőző 2008-as esztendő első három negyedévében használatba vett lakások számának.

forrrás: https://index.hu/gazdasag/ingatlan/2014/11/04/itt_az_uj_lakasboom/

Hozzászólások (1): megnézem

  • VÉRTES LÁSZLÓ ÖDÖN

    2014. november 6. csütörtök 19:07

    #94616

    ÉN CSAK STADIONT SZERETNÉK TERVEZNI! REMÉLEM AZ EGYETEMEKEN AZ ORSZÁGBAN KIEMELTEN FOGJÁK OKTATNI EZT A TERVEZÉSI FELEDATOT!

HÁZ-TERV
Mi lesz veled családi ház?

A 2017-ben tervezett családi házaink nagyobb részét át kellett tervezni. Részben, mert nagyon durván felmentek az árak, másrészt egyre nehezebb kivitelezőt találni. Ez előbbit nem valamiféle drámai építőanyagdrágulás okozta, hanem a lassan monopolhelyzetbe kerülő kivitelezők (vagy un. „ingatlanfejlesztők”) addig emelték, ameddig csak gondolták. Mindez kezdődött a CSOK-kal, amit a kivitelezők elsőként nyeltek be. Emlékezzenek csak, […]

Mi lesz veled családi ház?
2018. július 21. szombat
SZAKMA
2017-ben az építendő lakások száma 37 997 volt

Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44,0 százalékkal  több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Budapesten 2761 lakást vettek használatba, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban, de […]

2017-ben az építendő lakások száma 37 997 volt
2018. február 23. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább