Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2014. április 28. hétfő

Építsek házat vagy használtat vegyek? 3. rész

ingatlanok-pecs

A témáról már több ízben írtunk, többek között a Mire figyeljünk lakás/ház vásárlásánál? című cikkekben, a mostani 3 részes kis sorozatunkban igyekeztünk összeszedni a legfontosabbakat és párba állítani, kinek melyik lakásépítési mód való, melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak. Az első részben az új épület építésével kapcsolatos előnyökről és hátrányokról írtunk, a másodikban a meglévő épületek átalakításáról, ebben a részben pedig

3. meglévő családi házba költözés, felújítás nélkül

azoknak ajánlott

akik képesek kompromisszumokat kötni vagy mert anyagilag rákényszerülenk. Az életükből nem szeretnének elvenni időt, hogy olyasmivel foglalkozzanak, amihez nem értenek, vagy nem látják pontosan a következményeket, a határidőket. Akik tisztában vannak azzal, hogy legyen bár vonzó a legalacsonyabb árajánlat is, a végén vagy a minőségben vagy az árban kell engedményeket tenni. Úgy vélik, ez meghaladja a képességeiket. Azoknak való, akik utálják a felfordulást, hogy hosszú időn keresztül iparosok, létrák és törmelékupacok között közlekedjenek, még akkor sem, ha tudják mindez egy jó célért történik. A családi háttér vagy a munka vagy más miatt nincs idejük ezzel foglalkozni.

azoknak viszont nem ajánlott

nem ismételjük meg, akikneknek az előző két részben ajánlottuk az új ház építését vagy a meglévő átlakítását

előnyök:

  • pontos költség (vételár) ismeretében tudunk dönteni
  • azonnali használatbavétel
  • bizonyos felújítási-korszerűsítési munkák akár később illetve bentlakva is elvégezhetőek (héjazatcsere, ablakcsere, külső utólagos hőszigetelés
  • ha egy felújított régi házat találunk patinát, értéket sugározhat

hátrányok:

  • legtöbbször az ár, az elrendezés és a beköltözhetőség dönt, a szóbajöhető környék csak másodlagos
  • kevés az olyan meglévő lakás/ház, ami nagyjából megfelel nekünk
  • csak lakva derülnek ki a rejtett hibák, amiket a vételkor nem fedeztünk fel.
  • a többiben megegyezik az előző részben (meglévő épület korszerűsítése) írottakkal.
    • leginkább csak szemrevételezéssel tudjuk eldönteni, hogy milyen minőségű anyagokat építettek be korábban
    • ez különösen akkor problémás, ha többször átalakított, bővített épületet találunk, mert az egyes időszakokban végzett munkák minősége különböző lehet
    • a legtöbbször nincsenek iratok magáról az építésről (már az is előny, ha engedélyezési tervek megmaradtak)
    • nem ismert, hogy mennyiben szakszerűen vagy mennyiben házi barkácsolással készültek a szerkezetek
    • nem csak azt kapjuk meg, amire ténylegesen szükségünk van, hanem sokszor felesleges területeket, helyiségeket is, melyek növelik a felújítás költségeit.
    • a takart szerkezetek esetében sok esetben csak becsülni tudjuk azok tulajdonságait, minőségét, állapotát, ha ez nem elég feltárásokat kell végezni

Aki ezt a megoldást választja, talán az van a leginkább nehéz helyzetben, mert az ingatlankínálatnak csak egy szűk keresztmetszete jöhet szóba, különösen ha fokozottak az igényei, de korlátozottak az anyagi lehetőségei. A cikk nyitóképét egy ingatlanos honlapról vettem s mivel ebben a kategóriában magam is láttam jó pár épületet itt Pécsen, azt kell mondjam, hiába látszólag nagy a kínálat, a szomorú helyzet az, hogy a legtöbb eladó ház borzasztó vagy a belső elrendezését vagy a minőségét illetően, még akkor is ha ezeknél is sűrűn előfordul az a szó az „igényes” vagy hogy „újszerű”. A legtöbbjének inkább csak használati értéke van, vagy csak az az előnye, hogy viszonylag jó helyen található. Ez az a pillanat, amikor le kell mondani, hogy a város belső területein vegyünk házat, a körzőt nagyobbra kell nyítni és akkora kört kell rajzolni, hogy az adott településtől 5-15 km-re lévő települések is beleférjenek a potenciális kínálatba.

A sorozat utóbbi két részéhez még hozzá kell tenni, hogy mindez csak a városok és közvetlen vonzáskörzetükre igaz, de nem igaz azokra a kis településekre, amik távol esnek városoktól, ipari centrumoktól, idegenforgalmi helyektől. Ott már 15 éve sem érte meg eladni a házakat, mert annyit sem lehetett kapni értük, mint amennyiért megépítették őket. Ezeket az ingatlanokat a szokásos ár akár feléért is meg lehet szerezni a vevők nagy örömére, de az eladók nagy bánatára.

A sorozat témái:

  1. új családi ház építése
  2. meglévő családi ház megvétele és felújítása
  3. meglévő családi házba költözés, felújítás nélkül

[poll id=”63″]

Hozzászólások (1): megnézem

  • Kocsis Krisztián

    2014. április 28. hétfő 21:46

    #88068

    Ami a legfontosabb bárhogyan a is döntünk : életünk párjával alaposan beszéljük át a döntést mielőtt vásárolunk /építünk /felújítunk higgadtan és nyugodtan egy bölcs Buddha kompromisszumkészségével és türelmével. Mindenesetre nagyobb mennyiségű Le*****om tabletta beszerzése előre fokozottan ajánlott!! 😀

SZAKMA
Az országban hol épülnek új lakóházak?

Érdekes interaktív térkép került fel a Lechner Tudásközpont honlapjára, amely a lakóingatlanok korösszetételét mutatja (a legsötétebb zöld a legújabb). Jól látszanak hol épültek az utóbbi években lakások: Budapest agglomerációja Balaton, kiemelten Siófok környéke szombathelyi agglomeráció győri agglomeráció A világos színű területeken  háború előtti lakások, családi házak a jellemzőek. Ebbe néhol komplett megyék tartoznak bele Az […]

Az országban hol épülnek új lakóházak?
2017. január 29. vasárnap
HÁZ-TERV
Így kell ingatlant hirdetni

Így kell hirdetni, ha eladó a házunk. A sok rettenetes, magamutogatós celebvilla után felüdülés egy ilyet látni. aki érdekel, az igyekezzen, mert 12,5 millióért elvihető (mármint dollárban számolva) Azért van ehhez hasonló magyar is, igaz a tulajdonos rejtve marad: Madárként repülheted körbe az eladó házat

Így kell ingatlant hirdetni
2017. január 25. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább