Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2014. április 25. péntek

Építsek házat vagy használtat vegyek? 2. rész

ingatlanok-pecs-2

A témáról már több ízben írtunk, többek között a Telekkeresés 5. | Meglévő ház korszerűsítése illetve a Mire figyeljünk lakás/ház vásárlásánál? című cikkekben, a mostani 3 részesre tervezett kis sorozatunkban igyekszünk összeszedni a legfontosabbakat és párba állítani, kinek melyik lakásépítési mód való, melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak. Az első részben az új épület építésével kapcsolatos előnyökről és hátrányokról írtunk.

2. meglévő családi ház megvétele és átalakítása-felújítása

azoknak ajánlott

akik nem tudnak vagy nem akarnak teljesen 0-ról indulni, vagy ragaszkodnak egy bizonyos környékhez és ezért inkább használt házat vesznek. Ide sorolhatók azok is, akik szeretnék az egészet letudni 4-6 hónap alatt, akik hajlandóak és képesek kreatív módon felhasználni, amit készen kaptak és képesek azt úgy átformálni, hogy majdan az otthonuk legyen. Nem rendelkeznek a végösszeggel, fokozatosan akarják, tudják elvégezni az átalakítást, bővítést

Elég erősnek, elszántnak és „tökös”nek érzik magukat, hogy helytálljanak a rájuk váró ismeretlen szituációkban, talán még jobban, mint az új házat építők, mert itt bizony fel kell készülni az előre nem látható helyzetek garmadájához. Aki bentlakva végzi a felújítást, annak a családjára nagy teher hárul, erre külön fel kell készülni.

azoknak viszont nem ajánlott

akiknek az új ház építése sem, mert ez annál sokkal megterhelőbb lelkileg, így akinek nincs kitartása, ne fogjon bele. Nem való azoknak sem, akik nem szeretnének hetente, naponta problémákat, problémás helyzeteket megoldani, felelősséget vállalni olyan területen, ahol nem teljesen járatosak.

előnyök:

  • a szóbajöhető környéket illetően akár kifejezetten jó környéken is találunk ilyen házat
  • eleve olyan házat keresünk, ami nagyjából megfelel nekünk, illetve úgy véljük magunkhoz tudjuk alakítani
  • egy kifejezetten régi ház patinát, értéket sugározhat
  • ha jó az állapotuk, olyan szerkezeteket menthetünk meg, amit ma már nem készítenek (béléses ajtók, spalettás ablakok…)
  • ha lemondunk az azonnali átalakításról, legtöbbször beköltözhetőek, azonnal lakhatóak
  • mivel általában lakhatóak ütemezni lehet a felújítási munkákat (nyílászáró csere, gépészeti felújítás, tetőhéjalás csere…stb), így emiatt a költségek  is ütemezhetőek

hátrányok:

  • a meglévő ház adottság, szerkezetileg és egyéb szempontok miatt sok kompromisszumot kell kötni
  • leginkább csak szemrevételezéssel tudjuk eldönteni, hogy milyen minőségű anyagokat építettek be korábban
  • ez különösen akkor problémás, ha többször átalakított, bővített épületet találunk, mert az egyes időszakokban végzett munkák minősége különböző lehet
  • a legtöbbször nincsenek iratok magáról az építésről (már az is előny, ha engedélyezési tervek megmaradtak)
  • nem ismert, hogy mennyiben szakszerűen vagy mennyiben házi barkácsolással készültek a szerkezetek
  • nem csak azt kapjuk meg, amire ténylegesen szükségünk van, hanem sokszor felesleges területeket, helyiségeket is, melyek növelik a felújítás költségeit.
  • alapterületben lehet hogy megfelelne a ház, de lehetnek olyan helyiségméretek, amikre nem volna szükségünk, de amik leválasztással nem bonthatóak további helyiségekre
  • bár az előnyöknél azt írtam, hogy akár azonnal birtokba vehető, beköltözhető, de a bentlakásos átlakítás meglehetősen horror tud lenni, erről többször írtunk már.
  • ha energiahatékonyságra törekszünk, akkor minden szerkezetet meg kell vizsgálni, hogy hol lehetnek pl. hőhidak, tartógerendák
  • ha nem teljes az átalakítás, akkor gond lehet a falban lévő, ismeretlen nyomvonalú vezetékekkel
  • a takart szerkezetek esetében sok esetben csak becsülni tudjuk azok tulajdonságait, minőségét, állapotát, ha ez nem elég feltárásokat kell végezni
  • a régi faanyagok sok esetben akkor sem tarthatóak meg, ha látszólag jó állapotban vannak
  • egyes takart szerkezetek később felfedezett hibái további szerkezetek cseréjét is indokolhatják
  • a sok takart szerkezet és feltárás, régi szerkezethez való csatlakozás miatt a költségek jelentősen megemelkedhetnek, a kivitelező nem tud mindent előre beárazni
  • a felújítási költségek becslésénél az új építéshez képest jelentősen nagyobb pénztartalékot kell képeznünk, félretennünk az elején.
  • az esetleges bontásokkal törmelék (régi palafedés esetén veszélyes) hulladék keletkezhet, aminek csak a lerakóhelyi díja 100 ezres vagy akár milliós tétel lehet
  • a legnagyobb gond, mindig az, hogy milyen mélységig szabad felújítani egy régi házat, mert ha csak a falak maradnak, akkor az új háznál is drágábban fogunk építkezni, hiszen itt még a bontás és annak járulékos költségei is minket terhelnek.

A sorozat témái:

  1. új családi ház építése
  2. meglévő családi ház megvétele és felújítása
  3. meglévő családi házba költözés, felújítás nélkül

[poll id=”63″]

Hozzászólások (2): megnézem

  • Szabóbácsi

    2014. április 25. péntek 09:29

    #88049

    Erős, elszánt és „tökös” vagyok éppen 🙂 Bentlakva a nyers tartószekezetig való visszabontással. Lesz ez 8 hónap is!

  • Építsek házat vagy használtat vegyek? 1. rész

    2014. április 28. hétfő 22:30

    #88070

    […] meglévő családi ház megvétele és felújítása  […]

SZAKMA
Az országban hol épülnek új lakóházak?

Érdekes interaktív térkép került fel a Lechner Tudásközpont honlapjára, amely a lakóingatlanok korösszetételét mutatja (a legsötétebb zöld a legújabb). Jól látszanak hol épültek az utóbbi években lakások: Budapest agglomerációja Balaton, kiemelten Siófok környéke szombathelyi agglomeráció győri agglomeráció A világos színű területeken  háború előtti lakások, családi házak a jellemzőek. Ebbe néhol komplett megyék tartoznak bele Az […]

Az országban hol épülnek új lakóházak?
2017. január 29. vasárnap
HÁZ-TERV
Így kell ingatlant hirdetni

Így kell hirdetni, ha eladó a házunk. A sok rettenetes, magamutogatós celebvilla után felüdülés egy ilyet látni. aki érdekel, az igyekezzen, mert 12,5 millióért elvihető (mármint dollárban számolva) Azért van ehhez hasonló magyar is, igaz a tulajdonos rejtve marad: Madárként repülheted körbe az eladó házat

Így kell ingatlant hirdetni
2017. január 25. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább