Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2014. április 11. péntek

Tervkritika 110 | elégedetlenek a tervezővel

tervkritika-110-3

Egy tervezőjében csalódott építtető küldte be a tervkritika rovatba egy épületalakítás terveit:

Párom évekkel ezelőtt megvásárolta a nagyszülei kisméretű téglából épített házát. Nyárra tervezzük a felújítást, tetőmegemelést. Nem túl jók az adottságai, mivel a ház oldalhatáron áll és a kert a ház Észak-Északnyugati részéhez csatlakozik. Mivel a falu legszélső utcája, télen az ÉNy-i szél, nyáron a déli szél miatt a telek nagyon huzatos. A belső válaszfalak elbontásra kerültek, a 2 dél felé néző szoba kivételével, mivel az főfal. Párom tetőtér beépítést tervez, amihez meg kell emelnünk a falakat.

Úgy érzem, nagyon sok kompromisszumot kell kötnünk a már meglévő állapotok miatt, de szeretném a maximumot kihozni belőle. Amire viszont biztos, hogy szükségem van, az egy gardróbszekrény, és egy kis kamra. Későbbiekben szeretném majd hátra, a kert felé bővíteni a házat L-alakban (ott kapna helyet 2 hálószoba), és akkor az utca felé néző szobából lehetne a nappali, ami most nincs. (Amit még megemlítenék, hogy van egy 5 éves gyermekünk, többet nem tervezünk.)

A tervezőnk sajnos túl sok ötlettel nem szolgált, ezért kb. a mm-papíron lerajzolt terveimet alkalmazta. Csalódott vagyok, mivel azt hittem, a tervező majd felvázol 2-3 tervet, amelyből majd választhatunk. Nem érzem úgy, hogy a lehetőségekhez képest ez lenne a legjobb terv. Mindemellett a ház külső megjelenése sem tetszik, bár talán ez könnyebben orvosolható. Kérem, ha tud, adjon ötletet, mit lehetne másképp elhelyezni!

Egy valamit előre kell bocsátanom, egy ház átalakításából nem lehet kihagyni a tervezőt. Ha nincsenek vele megelégedve, akkor keresni kell másikat. Jól néznénk ki, ha pont a válság idején, amikor majd a felére zsugorodott a szakma, csak olyan jutna Önöknek, akinek nincs ötlete, se ambíciója!

Mindamellett viszont hadd védjem a tervezőt azzal, hogy ő a megbízója elképzelését kell, hogy a legjobb szakmai tudása alapján tervezze meg. Miért érdekes ez itt? Ha nem egyértelmű a szándék, ha a megbízó sem biztos a dolgában, akkor ez állandó konfliktus forrása lehet a későbbiekben, mert hiszen nem ragaszkodik semmihez, ebből következően bármikor mondhatja, hogy nem azt kapta, amit kért. Erre való a tervezési program, de sok esetben maguk az építtetők sem tudják mit is kellene kezdeni a házzal, ekkor számít az sokat, hogy megbíznak-e a tervezőben vagy sem.

Annyi infóból, ami itt olvasható, abból hirtelenjében én sem tudom eldönteni, hogy mi is pontosan a VÉGSŐ elképzelés. A tetőtérről nem kaptunk alaprajzot, de vélhetően oda kerülnének a hálók, ha viszont ott lesznek a hálók, akkor oda kell kerülnie a fürdőnek is. Megfelelő térdfalmagasítással mindkét háló nyílhat az utca felé és akkor a lépcső mellett a tetőtérben kialakítható egy fürdőszoba.

 

tervkritika-110-alaprajz

Ha ebből indulunk ki, akkor ismerve a 2+1 fős családösszetételt a fszt-re leginkább a nappali-étkező-konyha funkciónak kell helyet találni, no meg egy kamrának, előszobának, WC-nek. Ezen a területen ezek el is férnek.

E megközelítésben viszont nem értem a későbbiekben építendő két hálót az É-i oldalon. Azoknak mi az értelmük, ha a tetőtérben már ott van kettő, vagy ezek további funkcióik, igények, amikről eddig nem esett volna szó? De a fszt-i  utcai hálókat sem értem igazán, hiszen ha most kezdenek a felújításba, a tetőtér kialakításába, akkor mihez kellenek a lenti hálók?

Vagy ez csak egy átmeneti állapot, amíg lesz lehetőségük teljesen kiépíteni a fenti szintet? Ha ez egy I. ütem, akkor viszont arról kár beszélni, mert a véglegesből kell kiindulni és csak az átmeneti időre kell alkalmassá tenni. Pl. ilyenkor nem építek egy sarokkádas nagy fürdőt, hanem egy tágabb WC-t, amibe el lehet helyezni egy zuhanykabint is.

tervkritika-110-metszet

tervkritika-110-3d-1

tervkritika-110-3d-2

tervkritika-110-1

tervkritika-110-2

Összefoglalás | Jó lenne ismerni a véglegesnek szánt elrendezést vagy igényt, mert a lehetséges építtetői elképzelésekre tippelgetve igen nehéz javaslatot adni. A tervezési program összeállítása, átgondolása nem hárítható másra, a tervező csak a megadott igényekre tud tervet készíteni, adott esetben jelezve, hogy az építtetői elképzelés – különösen egy meglévő épület esetén – milyen kompromisszumokkal valósítható meg.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

[poll id=”18″]

 

Hozzászólások (8): megnézem

  • Tóth Szilveszter

    2014. április 11. péntek 00:47

    #87920

    egyetértek Miklóssal. kellene egy tervezési program, amiben biztos a megbízó. ez minimum egy helyiséglista, amihez kb területek is rendelve vannak és kapcsolatok. pl kell a kamra és bár evidens, de le kell írni, hogy a konyhához kapcsoltan. kell a gardrób, de az már nem evidens, hogy a szülői hálóhoz kell-e kapcsolni vagy sem.
    én nem védem a tervezőt, mert ha nem kapok ilyet, akkor az tervezői hiba, hogy nem kérek. (mellesleg, aki ilyen látványtervet ad ki a kezéből, az NEM igényes és nem ért a szakmájához. lehet kézzel rajzolni a tervet, tustollal, meg lehet géppel is jól csinálni, de ez olyan, mintha zsírkrétával rajzolnék rágott papírra kiviteli tervet – bocsánat, nem szoktam fikázni. ha a megrendelő dobta össze skech-upban, hobbiból, akkor természetesen visszaszívom)
    térjünk vissza a helyiséglistára: fontos lenne tudni, hogy hány háló kell, milyen osztásban (vendég, gyerek, dolgozó stb…)

    amúgy nekem az jutott eszembe, hogy ahol most van az északjel, oda kéne most építeni egy nappalit, befordulva (a telek elég szélesnek tűnik) egyből adna szélárnyékot az előtte lévő terasznak és lenne délről napsütése. a lépcső helyére csúszna a fürdő és jutna hely a kamrának a konyhából. a tároló helyére étkező, azon túl meg a konyhakert.

    talán olcsóbb is most megépíteni ezt, mint a tetőt leszedni. ha még kell szoba, akkor a nappali fölé raknám az új tetőtérbe és nem bolygatnám a régit, bár a fotók alapján elég sok faanyag lehet rossz állapotban a cserép alatt.

    de ezek tényleg üres ötletelések így, ismert elképzelések nélkül.

  • Sebastian

    2014. április 11. péntek 06:30

    #87921

    Kedves Megrendelő!

    A kritikát egy tervezővel szemben, önkritikusan is meg kell vizsgálni. Meg kell nézni, hogy elegendő információval láttam el? Van vagy nincs elképzelésem? Van e olyan hobbim vagy élek-e olyan társasági életet, hogy nagy terek kellenek? Mennyi pénzt szánok vagy tudok rá szánni? Hányan élünk? Vannak-e bővítési terveim, amiket elő kell készíteni? Rengeteg olyan kérdést tudnék kapásból feltenni, amit sokszor harapófogóval kell az emberekből ennél egyszerűbb dolgokkal kapcsolatban kihúzni. Ami fontos, ha valaki terveztetni szeretne egy házat, tudja, hogy mik az alapszükségletei vagy elvárásai. Milyen komfortot szeretne vagy tud kialakítani. Sajnos nem minden ember képes kellőképp motiválni a megbízóban ezeket a gondolatokat, ezáltal válaszokat kapni. A nullára nem lehet tervezni. Tény, hogy a tervező nem magának építi az épületet, ezért szeretném, ha mindenki érezné a saját felelősségét. Egyébként a ház jelenlegi kialakítása nem túl praktikus. Megérne egy újratervezést. Számomra érthetetlen a 2 előtér szükségessége. Azon gondolkoztam, hogy kérés volt a tervező felé, hogy maradjon a 2 nagy szoba, mert akkor az minden tanácstalanságot megmagyaráz. A tér jelentős részét lefogja a háló, a többi már majdnem adta magát.

  • Berta Erzsébet

    2014. április 11. péntek 10:49

    #87924

    Nem vagyok építész (a lányom az, akinek a tanulmányait végig figyelemmel kísértem), de amikor megláttam a három összeragasztott épületrész tömegarányait, elborzadtam…

  • Szabóbácsi

    2014. április 11. péntek 11:50

    #87925

    Tömegarányok. Valóban túlzás, azonban a középső szárny tetejét az alatta léfő födémmel együtt meg lehetne szélesíteni, hozzáigazítani a hátsó épületéhez. Egységesebb megjelenésű lenne az épület, fent tágasabb beépíthető tér alakulna ki, lent végig fedett lenne a terasz és így a pincelejáró is. Nem kéne fölé az a félköríves izé.
    Ha az a hozzáragasztott tároló-garázs-sufni nem a lakás része, szerintem egy sokkal alacsonyabb és olcsóbb lefedés is elegendő lenne neki. Az utcai homlokzaton meggondolnám a kettős franciaerkélyt, helyette inkább két ablakot javasolnék. Alatta a két háromszárnyas ablak helyett ok a kétszárnyas, de az nem szimmetrikusan hanem aszimmetrikus felosztásban javasolnám. Olcsóbb lenne, a kisebb szárny kinyitva nem lógna be túl a szobába. A nagyobbik meg lehet fix (ezért olcsóbb) amivel több fény jutna be. A 10cm hőszigetelés nudli, javaslom a kissé távolabbi jövő megcélzását. Minimum 15, de inkább 20cm lenne a szerencsés. Idén márciustól nagyon mexigorodtak a hőszigetelési előírások, de igazából nem is az előírás számít hanem a bent lakó érdeke, komfortja, fűtésköltsége.
    A lenti fürdő valóban komoly túlzás ha az emeleten lesznek hálók és fürdő(k). Meggondolandó hogy a most előszobának nevezett kocka legyen egy átmeneti zuhanyzós helyiség és a fürdő az előtérrel egy szép nagy, elegáns fogadó helyiség, étkező… A konyha a bútorok ilyetén elrendezéséhez túl széles. Csak rohangálásra jó a két távoli bútorsor között. 3,10 helyett ,20-240 bőven elég. Mellette nem látom indokát a 25-ös falnak (más a sraffozása, gondolom utólagos), az is csak veszi el a helyet egy 10-es ellenében. A lépcsőnek is akkora helye van hogy akár egy sokkal kényelmesebb, biztonságosabb kétkarú lépcső is elférhetne a húzottfokú helyett. Érdemes a magastető hőszigetelésére is odafigyelni! A 15cm szerkezetvastagság semmire nem elég. (Én most teszek a 15cm-em fölé 16cm PIR táblákat és a fölé 7cm átszellőztető hézagot. Utána jön a fedés) Fűtés, kémény nem látszik, hőszivattyús (elektromos) lesz a hőközpont? A tárolóból átfűteni nem épp a leggazdaságosabb megoldás. Sok a veszteség. A tároló vékony falai miatt gondolom nem fűtött tér.
    Viszonylag egyszerű a feladat. A sok kötöttség ellenére még lehet a terven mit reszelni. Azthiszem elküldöm két átalakítási tervemet Miklósnak.

  • Építettő

    2014. április 11. péntek 20:22

    #87928

    Kedves Hozzászólók!
    A két szobát határoló fal főfal (a 2 szoba közötti fal jelenleg nincs meg), ugyanígy a konyhánál levő 25 cm-es fal is, tehát nem mozgatható. Tetőcserére amúgy is szükség lenne, ezért gondoltuk, hogy akkor miért ne emeljük meg. Sajnos, jelenleg sincs elképzelésünk, a meglevő nagyon rossz adottságokhoz igazodva, hogy lehetne egy praktikus belső elrendezést létrehozni. A ház kert felé bővítésével létrejövő hálók számomra azért fontosak, mert nagyon rossz alvó vagyok… 🙁 Köszönök minden hozzászólást!

  • meregzsakk

    2014. április 13. vasárnap 16:53

    #87937

    Kedves Építtető!

    Ha jól értettem, akkor összesen egy gyermekük van. Ebben az esetben az alábbi linkre kattintva találja a javaslatom.

    https://kepfeltoltes.hu/view/140413/110_koos_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Ebben a koncepcióban nem kellene a tetőt megemelni és a raktár is maradhatna opcióként. Az előszoba megtartaná a funkcióját egy nagy gardrob szekrénnyel. onnan a nagy nappali terébe léphetünk (28,5nm). A nagyobbik szobából lecsípünk egy kb 6 nm-es fürdőt és marad egy kis közlekedő (2nm) és egy kisebb szoba (11nm). A másik szoba maradhatna érintetlenül. A konyhát inkább szigetesen rendezném be, ahonnan nyílna egy kamra (amennyiben a falat ki lehet ütni), a kamra alsó oldalán elférne a hűtő, körben meg a polcok. Ha később bővíteni szeretnének, a konyhából lehetne nyitni a felső részen ajtót, folytatva a folyosót.

    Remélem tudtam segíteni.
    Üdv

  • meregzsakk

    2014. április 13. vasárnap 16:55

    #87938

    Még egy tipp, ha tényleg annyira rosszul alszik, megfontolandó lehet a konyha-szoba(17nm) cseréje, ekkor a kertre nézne a hálószoba ablaka, a konyha pedig sokkal világosabb lenne.

    Üdv

  • Tervkritika

    2014. augusztus 24. vasárnap 15:30

    #92067

    […] 2014. április 10. Tervkritika 110 | elégedetlenek a tervezővel […]

SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek

Oldalhatáros beépítés + garázs + jó tájolású utca felöl lejtő telek. Lehet rosszabb? A fenti írásban azt írtam anno, hogy „A tervkritikákban sűrűn elforduló oldalhatáros beépítés esetén sokszor felmerül, hogy hová tegyük a garázst és a bejáratot. Ezekhez szeretnék tippeket adni. Három darab, tervezés alatt álló családi házam is beleesik a ebbe a kategóriába, mondhatom, […]

Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek
2018. november 23. péntek
SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre

Van úgy, hogy minden jószándék mellett is rossz a tervezési program. Nem feltétlenül csak azért, mert mondjuk nem helyesen adták meg a szükséges paramétereket vagy mert olyat kértek, ami nagyon drága lenne, hanem mert a kiindulás helytelen volt. Mindez leggyakrabban átalakítás-bővítés kapcsán szokott előfordulni. Ilyen esetben az építész tervezőnek különösen nagy a felelőssége, mert a […]

Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre
2018. november 21. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább