Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2014. március 6. csütörtök

FUGA Rádió – game over

fuga-radioA Budapesti Építészeti Központ, a FUGA közleménye:

A FUGArádió működésének első szakasza 17 hónap után véget ért. A FUGArádió stábja vállalkozói szerződését március 1-jével rendkívüli felmondással megszüntette.

A FUGA a nehéz pénzügyi helyzetben folytatja munkáját. A lehetőségekhez alkalmazkodó, nagyobbrészt önkéntes műsorkészítőkre épülő, új közösségi rádiózás megvalósítása a célunk.

Az élő adásokban egy hónap szünet következik. Ez alatt az idő alatt az elmúlt időszakban rögzített több száz adásból válogatunk. A rádió működésében eddig is több szakmai csoport vett részt. Segítségükre, munkájukra továbbra is számítunk.

Kérjük hallgatóinkat, ne pártoljanak el a fugaradio.net hallgatásától. Számítunk a FUGA eddigi partnerei és az építészettel foglalkozók közösségére. Várjuk segítő ötleteiket.

Budapest, 2014. március 1.

Nagy Bálint programigazgató,
Winkler Barnabás, a FUGA ügyvezetője

forrás: https://fugaradio.net/

——————–

mielőtt bármilyen tanácsot is adnék a folytatásra, 2 kérdésre jó lenne tudni a választ:

1. mekkora hallgatottsága volt naponta, havonta a rádiónak?

2. mekkora költséget jelentett nekünk, a kamara tagjainak ennek a 3 fős stábnak a 17 havi eltartása + mennyibe kerültek a berendezések?

ezek ismeretében lehet bármiről beszélni.

[poll id=”59″]

Hozzászólások (0): megnézem

SZAKMA
Ma indul az építészettel foglalkozó Fuga rádió

A FUGA RÁDIÓ gondolata a FUGA rendkívül gazdag kulturális kínálata alapján fogalmazódott meg. A FUGA RÁDIÓ részben a FUGA programjairól ad tájékoztatást: bemutatja a ház életét, a közreműködőkkel együtt elemzi, értékeli a történéseket. De nem áll meg a FUGA ajtajában: fővárosi, országos és nemzetközi kitekintéssel ad tájékoztatást az építészeti, kulturális élet eseményeiről. Az utcáról, a […]

Ma indul az építészettel foglalkozó Fuga rádió
2012. október 1. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább