Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2013. október 3. csütörtök

Átverős hirdetések: passzívház eladó

334-2

Különösen azoknak ajánlom az alábbiakat a figyelmébe, akik 3-4 éve azon károgtak, hogy milyen fölösleges és piacképtelen a passzívház koncepció. Mára hívószó lett az ingatlanhirdetésekben. Talán mégsem akkora hülyeség …

„…Az adatbázisban csupán 66 hirdetést találtunk, mely megfelelt a szűrési feltételeknek. Bár ez nem is annyira meglepő, tekintve az építési technológia fiatal életkorát. Az első passzívház 1990-ben épült a németországi Darmstadtban, Magyarországon viszont csak 2009 februárjában adták át az első olyan épületet a Pest megyei Szadán, amely rendelkezik a hivatalos tanúsítvánnyal. A találati lista szerint jelenleg a „passzívház” kulcsszóval hirdetett ingatlanok döntő többsége Pest megyében, illetve Budapesten található. De akad találat Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, illetve Veszprém megyékből is.

Jókora probléma tárul viszont elénk, ha egyesével vesszük szemügyre a hirdetéseket. Nem kell hozzá avatott szem, hogy a legtöbb „passzív” jelzővel jegyzett hirdetésnél kiszúrjuk, hogy csak szépen becsomagolt reklámfogásról van szó. Úgy tűnik, a hazai ingatlanközvetítők is felismerték az igényt, miszerint a fogyasztók egyre inkább az energiatudatos épületek irányába húznak. Az ilyen épületek zászlóshajója pedig egyértelműen a passzívház technológiával épült ingatlanok – a fogalommal ugyanis a legtöbb ember, hacsak hallomásból is, de már találkozott. A legtöbb épület viszont nem passzívház, csupán A+ energetikai besorolású, esetleg minősített anyagokból épült ingatlan. A minősítési kritériumoknak ugyanakkor semmiképp sem felelnek meg…”

forrás: Átverős hirdetések: nem tudunk ellenállni az ingyenenergiának?.

 

Hozzászólások (12): megnézem

  • Átverős hirdetések: passz&ia...

    2013. október 3. csütörtök 12:57

    #86981

    […]   […]

  • Lazzlo

    2013. október 3. csütörtök 13:51

    #86982

    ” Különösen azoknak ajánlom az alábbiakat a figyelmébe, akik 3-4 éve azon károgtak, hogy milyen fölösleges és piacképtelen a passzívház koncepció. Mára hívószó lett az ingatlanhirdetésekben. Talán mégsem akkora hülyeség …”

    tetszik…

  • bobo

    2013. október 4. péntek 22:08

    #86988

    A passzívház-fogalom olyan, mint az autóvásárlás: mindenki audi-merci-bmw-t szeretne, de sokaknak csak suzukira van csak pénze. A bili és a kéz esete…

    Úgy gondolom, a hőszigetelés egy bizonyos ponton túl ablakon kidobott pénz. Hosszú távon megéri, ez egyértelmű. Kérdés, mi az a hosszú táv? Persze, a saját tulajdonú ingatlan is olyan, ami nélkül le lehet élni az életet, mindig az adott körülményekhez igazodó bérleményben. De mi mégis arra vágyunk, valami megfoghatatlan oknál fogva, hogy akár 35 évig is hitelbe verjük magunkat, a békés családi fészek illúzióját kergetve. Most szólok, ha ekkora hitelre van szükség, nem lesz idilli ez az időszak, míg megteremtik a rávalót hónapról hónapra.

    Ugyanígy passzívházat igazából csak az engedhet meg magának, akit az energiaárak kevésbé izgatnak amúgy is. Mert van mit a tejbe aprítani. De ha nincs, akkor jönnek azok a tervkritikák, melyek az irreális árajánlatok miatt nem jöttek össze. Vajon az árajánlatot adó a hibás, vagy az, aki nincs tisztába azzal, meddig nyújtózkodhat?

    Visszakanyarodva az autókhoz: kellemes abban a hitben élni, hogy egy pár kilowattos elektromotortól hatalmas környezetvédőnek érezhetjük magunkat a bőrülésünkben. Ráadásul a regadón is mennyit spórolunk. Ezért olyan hívogató a passzívház is, a szinte teljes energiafüggetlenségével. Csak ne kelljen elköltözni munka/gyerek/egészség vagy más okból, mert akkor oda a befektetésünk…

  • Lazzlo

    2013. október 6. vasárnap 12:30

    #86997

    https://www.greenpressblog.com/2012/01/harom-eve-epult-meg-az-elso-magyar.html Érdemes elolvasni ezt az írást, talán választ ad a kommentelő felvetéseire, kételyeire. Az analógiákkal az a baj, hogy mindig sántítanak egy kicsit. Csábító gondolat, hogy az autós hasonlatokból messzemenő következtetéseket vonjunk le pl. a passzívházakat illetően, csak az a baj, hogy könnyen téves következtetésekre juthatunk. Tartsuk magunkat az alapelvhez, hogy almát almával, körtét körtével hasonlítsunk össze…

  • Rezsnyák Péter kivitelező építész

    2013. október 6. vasárnap 14:40

    #86998

    [re=86988]bobo[/re]: A passzívház nem luxuskategória, mégha manapság sok esetben a luxus és a passzívház egybe is esik. Sokkal több olyan megvalósuló épület van, ahol bizony nem vastagpénzű emberek döntenek a pillanatnyilag nagyobb, de nem irreális kiadás mellett.De egy jól megépített épületnél nem sokkal drágább egy gazadságosan megtervezett passzívház sem. Mondom ezt úgy, hogy minősített passzívháztervezőként többedik passzívházamat tervezem, hétköznapi embereknek!!

  • bobo

    2013. október 6. vasárnap 20:19

    #86999

    [re=86997]Lazzlo[/re]: tévedtem volna? Az általad adott linken egy igen impozáns épület van. 30 millió volt+10 misi a telek. Én továbbra is azt mondom, akinek ennyi pénze van, annak nemcsak lehetőség, hanem már szinte elvárás, hogy passzív házat építsen.
    De, ha nincs ennyi pénzed, ne álmodozz róla, mert sajnos csalódni fogsz. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

  • Lazzlo

    2013. október 7. hétfő 09:06

    #87002

    [re=86999]bobo[/re]: Köszönöm a véleményt (mint a ház tervezője), sok mindent mondtak már erről a házról, de ez az első, amelyik impozáns épületnek látja. Az önálló családi ház érték – mindenhol a világon – melynek egyik kifejezője az ár. A takarós közmondással egyet kell érteni, és akkor toldjuk meg egy másik közmondással: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

  • bobo

    2013. október 7. hétfő 12:53

    #87004

    [re=86998]Rezsnyák Péter kivitelező építész[/re]: Kedves Péter!
    Akkor neked is megerősíteném, nem a passzívházak ellen vagyok. Nagyon is támogatom az energiatudatos építkezést. Amit ellenzek, ha valaki túlvállalja magát, vagy épp valótlanságoknak dől be. Ahogy a cikk is rámutat, sokan az energiatakarékos házukat szeretnék passzívházként eladni. Mert most ez a menő. Szerintem ez egyszerű megtévesztés, hogy erősebb jelzőt ne használjak. Tehát azt támogatom, hogy az emberek legyenek tisztában a határokkal, amikor saját családi házat szeretnének. Ne pedig utólag lepődjenek meg, amikor megkapják az első ajánlatokat a kivitelezésre.
    Tudom, ez egy hosszú folyamat, de az is időbe került, míg elfogadták, hogy pl. 5 cm szigeteléssel csak saját magukat csapják be. Ma már nem látok ilyen ajánlatokat. Viszont az ellenkezőjét se szeretném, hogy egyesek azon a kevés energiatudatos építkezőn/vásárlón próbáljanak nyerészkedni, akik még megmaradtak. Hogy egy másik példát hozzak: ha szeretnénk egy szép tortát, az x Ft, de ha esküvői tortaként rendeljük, rögtön 1,5-2 x lesz belőle. Szerencsére úgy látom, ennek az oldalnak a szakmai kommentelői a hivatásukat többre tartják, mint hogy ilyen trükkökkel éljenek.

  • OSman

    2013. október 7. hétfő 13:26

    #87005

    Lazzlo: Most viszont eladásra meghirdetve látom a házat:::?! Hol a gubanc…?

  • Tóth Szilveszter

    2013. október 7. hétfő 13:37

    #87006

    almát almával, de a passzívház luxussága rettentő relatív. passzívház kapcsán szinte mindenki csak családi házakról beszél, ami valahol eleve luxus vagy legalábbis egy ideje nem a „munkásosztály” építkezik.
    Másrészt amint egy nyolclakásos társasházat néznénk – sajnos ezek elméleti számítások, 2008 óta nem épült körülöttem ilyen – már elenyésző lenne az árkülönbség, egész egyszerűen a felület/térfogat arány okán. Egy 8lakásos házban a belső szerkezetek (amik ugyanazok egy C és egy passzívházban is) jóval nagyobb arányt képviselnek. A 2-3ezres vagy a 12-13ezres járólapok közül való választás kis túlzással nagyobb árkülönbséget eredményez… (de az 50ezres vagy a 120ezres belső ajtó a 10m2-es szobán szintén ilyen kategória)
    családi háznál is el lehet ezt mondani ám: egy kicsit kisebb telek, kicsit máshol lévő telek és máris megvan a pénzünk. egy hosszabb utcafronti kerítésköltemény többe kerül, mint a fent linkelt ház „passzivitása”.

    kinek mi a luxus

    költözés: el lehet adni a passzívházat, amivel azonnal realizálhatom a befektetésemet, nem kell várnom éveket, mire kitermeli nekem. – legalábbis egy boldog világban így működik.

  • Lazzlo

    2013. október 7. hétfő 13:50

    #87007

    [re=87005]OSman[/re]: Hol történt a látás, ha szabad érdeklődni, és milyen gubanc??

  • Mennyibe is kerül egy passzívház?

    2013. október 15. kedd 00:31

    #87053

    […] bobo: írta  2013. október 4. péntek ekkor: 22:08 […]

TERV KRITIKA
Tervkritika 193 | modern egyszerűség falusi környezetben

Kedves Miklós! Még az év első felében találkoztunk, hogy egy Pest megyei családi ház tervezéséről egyeztessünk. Akkor nem Önt választottuk tervezőként, viszont most szeretnénk tervkritikára beküldeni az elkészült terveket. A kiviteli tervcsomag építészeti része közel végleges állapotban van, most a gépészeti/elektromos/statikai tervezésnél tartunk, ezeket januárban szeretnénk befejezni. Az építkezést ez év őszén szeretnénk megkezdeni. A […]

Tervkritika 193 | modern egyszerűség falusi környezetben
2018. január 24. szerda
SZAKMA
Az országban hol épülnek új lakóházak?

Érdekes interaktív térkép került fel a Lechner Tudásközpont honlapjára, amely a lakóingatlanok korösszetételét mutatja (a legsötétebb zöld a legújabb). Jól látszanak hol épültek az utóbbi években lakások: Budapest agglomerációja Balaton, kiemelten Siófok környéke szombathelyi agglomeráció győri agglomeráció A világos színű területeken  háború előtti lakások, családi házak a jellemzőek. Ebbe néhol komplett megyék tartoznak bele Az […]

Az országban hol épülnek új lakóházak?
2017. január 29. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább