Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2013. augusztus 16. péntek

Sár-sziromfalas földház és Napkályha ház

Önjelölt csodadoktorok, fényevők, vajákosok és a soha el nem fogyó perpetum mobile feltalálok írásait sokkal jobb olvasni, mint a száraz műszaki cikkeket, mert tele vannak élettel, érzelemmel, dinamizmussal, jövőképpel. Meg persze végeláthatatlan humorral. No a szerzőik eredetileg nem ennek szánták műveiket, hanem komolyan veendő tudományos értekezésnek, de azért általában nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy elolvasásuk után a többség nevessen az egészen.

Van persze egy kisebbség, aki belelkesedik, akárcsak a Vekla esetében, mert ha meghallja, hogy pl. „30 %-kal olcsóbb és 30 %-kal jobb hőszigetelő”, akkor a felfokozott izgalmi állapotában csak azt felejti el megkérdezni, hogy tessék mondani, MIHEZ KÉPEST? No ővelük már egy építész is nehezebben boldogul, mert előbb el kell magyaráznia a minket körülvevő, ma ismert fizikai világ széles körben elfogadott fizikai és egyéb törvényeit, hogy elhigyjék, nincsen perpetum mobile. Ez viszont viszi az energiát és az időt. Ők szerencsére kevesen vannak és egy kooseptar.hu típusú oldal kellően el is riasztja őket. Az én szerencsémre.

Vannak bizonyos fórumok – és itt nem szeretnék nekik reklámot csinálni – amelyek vonzzák a fenti holdkórosokat és ezotéria lovagokat, amelyek mellé persze néha mellévegyül egy kis politika, egy is turulos magyarkodás is, egy kis Szent Korona … csak úgy desszertként.

A fentiek miatt ezért aztán nehezen is találtam megfelelő kategóriát a következő „találmány” bemutatásának, végül kiválasztottam a legmegfelelőbbet, a HUMOR kategóriát. Az alábbiak egy szakmai fórumon kerültek elő kellő megdöbbenéssel vegyes derültséget okozva. A következőket tessék a helyén kezelni és a legkevésbé sem komolyan venni!

***

Hogy mindjárt erős felütéssel kezdjük, az alábbiakat a „Bodajk Város Iskola tornatermében” megrendezett

II.KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR AGYAK TALÁLMÁNYI KIÁLLÍTÁS-on mutatták be, melyet Péter Ákos „A Szent Korona tagja” szervezett. Nézzük akkor az egész hazai szakembergárdát és évszázados tudáshalmazt egyszerűen lealázó leírást !

napsziromhaz

Javaslom a mondatok egyesével történő elemzését, mert különben átugornánk olyan gyöngyszemeken, mint „Az „EU-kódos” és épületenergetikai engedélyezési akadályokat veszi” vagy „lényegében elértnek vélem a műfaj (önellátás) határait”.

Természetesen vannak az oldalon olyan kódolt szövegek is, melyek még egy magamfajta Veklán (is) szocializálódott agy kapacitásait is messze meghaladják. Aki meg tudja fejteni az alábbi lábjegyzet valós mondanivalóját, annak ingyen tervezem meg a 2013-ban felépülő Vekla házát!

napsziromhaz-2

Attól tartok, hogy ez már az a dimenzió, ahol a magamfajta emberek már feladják. Kész, nyert a feltaláló, megadom magam. Azonban mint minden komoly felfedezésnek ennek is vannak előzményei, mint az alább látható (a honlapért katt. az alábbi képre!)

napsziromhaz-3

Ha még bírják rekeszizommal, javaslom erre még tartalékoljanak:

napsziromhaz-5

Egy másik sziromfalas ház leírásban olyan gyöngyszemeket találni, mint  „A kihozatali ár a „hihetetlenül alacsony” és a százezer/m2 között van. A látható „polgári” változat ára 60 és 90 között„. Ügyes, pusztán csak a pénznem nincs meghatározva, így az aztán lehet akár kuvaiti dínár, ezüst félkrajcár, aranypengő vagy akár halpénz is, csak mert forint nyilvánvalóan nem lehet.

Ja és egy igazán apróság a végére.

Sehol egy anyag, egy termékjellemző, egy mennyiség, egy csomópont. Semmi. Még összezavarna valakit (egyet azért találtam: decemberben is (sokéves átlag alapján) 600-1000 kWh/négyzetméter. No ez engemet is összezavart). Szóval semmi, amibe kapaszkodni lehet és amit a magamfajta hazátlan bitang meg tudna kritizálni.  Kizárólag valamilyen, csak a „kiválasztottak” számára dekódolható ezoterikus halandzsa.

Így nem tudom én sem, ergo még az is lehet, hogy mindez igaz???

https://www.tabulas.hu/haz/sarszirom1.htm
https://www.sziromfal.hu/kezd.html
https://antalvali.com/hirek/foldhaz-olcson-ingyen-futessel.html
https://hazafisag.files.wordpress.com/2013/01/sziromfalasfoldhaz.pdf
https://magtar.hu/oldal/magfalva
https://emberiseg.hu/emberiseg/foldhaz-olcson-ingyen-futessel/
https://www.tudatoslet.hu/index.php/koernyezetvedelem/fenntarthatoepiteszet/912-foeldhaz-olcson-ingyen-ftessel
https://www.shp.hu/hpc/web.php?a=mestralapitvany&o=1144765894
https://www.okotaj.hu/szamok/41-42/ot41-20.htm

Utóirat:

Mielőtt bárki félreértené, semmi bajom a földházakkal, magam is terveztem már illetve mutattam be ilyet még 2007-ben. Ugyanakkor hülyeségeket írni és azt terjeszteni természetesen mindenkinek jogában áll, még akkor is, ha láthatóan nem ért hozzá, de a témában járatlan olvasókat szándékosan megvezetni már korántsem volna illő. Mondjuk az már a színtiszta megtévesztés kategóriájába esik, hogy a különféle oldalakon elhelyezett irományok az internetről levadászott földházak fotóit mutatják, mintha azok „sziromfal” technológiával épültek volna és rájuk is vonatkoznának a megadott nevetségesen alacsony árak. A szerző láthatóan igyekezett a lehető legtöbb oldalra eljuttatni –  mellesleg szó szerint egyező – eszmefuttatásait, ebből is látszik, hogy „komolyan gondolja”.

A belinkelt oldalak némelyikének a legalján megtalálják az írások szerzőjének az elérhetőségeit is, de azt javaslom, hogy holmi kW-okkal és más zavaros efféle evilági dolgokkal ne is zaklassák, mert csak felidegesítik vele. Volt aki megpróbálta és aztán jól megkapta! Én szóltam!

Hozzászólások (7): megnézem

  • VZo

    2013. augusztus 17. szombat 00:16

    #86771

    Ez hihhhetetlen!
    És mégis!

  • zeugma

    2013. augusztus 18. vasárnap 02:46

    #86779

    És gondolom, az egészet a nullponti energia hajcsa. Meg a teremtés óta megőrződött pozitív rezgések. Alighanem világításra sem kell költeni egy ilyen házban, hiszen beragyogja az ezo-eszme fénye…
    Köszönöm az ismertetőt, nagyon jól szórakoztam! 🙂

  • Pálffy Dénes

    2014. július 16. szerda 23:13

    #91115

    Röviden mondhatnám, hogy már megint alacsony volt a kerítés, ezért szabadult ki az Isten állatkertjéből egy barom, de ez olyan szint lenne amely legfeljebb egy politikusnak megfelelő.
    Attól tartok, hogy ez az ember ezt a maszlagot nem a hozzáértőknek szánja, hanem azoknak az amatőrőknek akiket majd megvezet és kifoszt.
    Azt hiszem ez több mint egy öntelt ostoba ember önajnározása. Tartok tőle, hogy megint egy népbutító szélhámossal van szerencsénk találkozni.
    Őszintén örülnék, ha ez utóbbi feltételezésem tévedés lenne és csak egy futóbolond szellemi termékének örülhettünk volna.

    Üdv az elemző értelemnek és az alkotó gondolatoknak.

  • Carl Smith

    2015. szeptember 21. hétfő 17:38

    #108013

    Azert mert egy mernok nem lat tul a ceruzajan meg nem biztos hogy ert is a nem ‘konvencionalis es penckozpontu’ epitesi technikakhoz. Nyilvan a fent emlitett nem teljesen ertheto idezetek azert szulettek hogy a ‘talamanyt’ ne lehessen ‘ellopni’!
    Ha valaki volt mar paraszthazban es uveghazban akkor nyilvanvalo hogy a paraszthaz hidegebb nyari kanikulaban mint pl. a B30-as teglahazak es az is egyertelmu hogy az uveghaz melegebb telen mint pl. a B30-as haz (hutes es futes nelkul ertve termeszetesen).
    Ha elhisszuk hogy egy tomeg kepes hot tarolni es hogy a meleg levego folfele szall akkor teljesen nyilvanvalo hogy egy hazat megepithetunk ugy is hogy az energiafelhasznalas szempontjabol takarekos legyen.
    Ja hogy ez nem tetszik a konvencionalis mernokoknek akik abbol elnek hogy ranktukmaljak a penzkozpontu epitkezest, az ertheto. De emelkedjunk tul ezen es kerem oket hogy ne beszeljenek butasagot a humoros kritikajukkal.

    Martadok Tisztelettel:
    Carl Smith

  • Carl Smith

    2015. szeptember 21. hétfő 18:36

    #108015

    Magyarazat:

    * A hozzájutási faktort akkor voltam kénytelen (legalábbis a magam számára) bevezetni, amikor világossá vált, hogy valójában kizárólag pszichológiai (tudati) kérdés létezik, amely a legkülönfélébb (műszaki és egyéb) alakokat öltheti. A hozzájutási faktor nem azonos az árral, és önmagában azzal sem, hogy valamire van-e pénzem, hanem tudati helyzet, hiszen a „valami” „meglátása”, megítélése, elfogadása vagy nem elfogadása, mint saját, személyes szűrőm a meghatározó tényező.

    Hozzajutasi faktor az a koltseg amibe egy energiatakarekos haz epitese kerul. Az anyagias vilagban van ennek egy osszege. A szerzo nem anyagias vilagban el es maga epiti a hazat olcso vagy ingyenes epito anyagokbol. Igy az egyetlen akadaja az epitesnek a tudata ami megakadalyozhatna abban hogy megvalositsa ‘muvet’ amit a sajat (meg)itelo kepessege tesz tehetove.

    Kerem irjon ha az ertelemzes sikeres.

    Maradok Tisztelettel:
    Carl Smith

  • Miért is szuper a Szupervályog? - koos.hu

    2016. március 14. hétfő 14:00

    #109564

    […] vagy éppen egy pásztói parasztember zseniális találmányát, nem is beszélve a fantasztikus Sár-sziromfalas földház és Napkályha házat, hogy kiderüljön “a király meztelen”. Innentől kezdve, puszta […]

  • Szuztea kapszula

    2016. szeptember 10. szombat 21:02

    #112024

    Jézus mi ez:D

ZÖLD
Zöld ház – némi megtévesztéssel

Bár évekkel ezelőtt már a magyar weben is megjelent, de talán nem bánják azok, akik még nem ismerik. A gyönyörű fekvésű ausztriai Frohnleiten-ben épült meg ez  a minden felületén zavarba ejtően zöld ház. A Weichlbauer Ortis Architects építészeinek alkotása, művészeti projekt is egyben, ezt jelzik pl. az Eschert megidéző semmibe vezető vb. lépcsőkarok, a zöld háttér elé […]

Zöld ház – némi megtévesztéssel
2017. szeptember 10. vasárnap
JÓTANÁCS
Miért is szuper a Szupervályog?

Időről időre belefut az érdeklődő különféle világraszóló újdonságokba. Az emberiség újító kedve határtalan és ez rendben is van. Mindig lesznek olyanok, akik úgy vélik, amit kitaláltak, az valódi újdonság, mert megoldás egy problémára, csak sajnos azt nem veszik észre, hogy a „fantasztikus megoldásuk” újabb problémákat szülnek, aminek a jelentőségét viszont szándékosan elbagatelizálják. Anno elég volt […]

Miért is szuper a Szupervályog?
2016. március 13. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább