Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2013. május 31. péntek

Már régen mínuszban kellene lennünk …

„A lakásépítések erőteljes visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 19,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.” forrás

A fentihez hasonló mondatot olvashatunk most már sokadik éve, legfeljebb a számok változnak, hol felfelé, hol lefelé. A lejtmenet immáron nagyon régóta tart és nem is látni a lejtő alját. ha minden évben 15-20%-kal csökken egy ágazat teljesítménye, akkor előbb vagy utóbb NULLA közeli állapotig jutunk, bár ez nyilván sohasem következik be (még matematikailag sem).

Tönkrement vállalkozók, ki nem fizetett szerződése összegek, megnyert, de ki nem fizetett pályázati összegek, a fővállalkozóknál ragadt összegek, körbetartozás… amerre csak nézünk. A kamara létszáma megfogyatkozott, az aktiv tagok a korábbi évek felére esett vissza, rekordszámban szüneteltetik a tevékenységüket.

Az építőipar a gazdaság lakmuszpapírja, ha az gyengélkedik, az annak a jele, hogy nincs beruházás, nincs fejlesztés, az ipar és azon keresztül a gazdaság stagnál, bármilyen győzelmi jelentéseket is olvassunk időnként.

Megvallom nem tudom, mit fogok csinálni az év második felében és nem tudom mit csinálnak a kollégák, hogy elkerüljék a teljes csődöt?

Egy fiatal házaspárnak terveztem egy nem túl nagy házat, de a kivitelezőktől érkezett ajánlatot nem tudják elfogadni, mert egyszerűen nincs annyi pénzük. Csökkenteni kell az igényeket és az alapterületeket. Igy sem biztos, hogy elérhető lesz az a szint, ami még vállalható számukra. Mivel nem Pécsen, hanem egy közeli kistelepülésen építkeznek egyből fel is merült, miszerint ha most meg is építik álmaik házát 35 millióból, a használatbavétel napján már 25 millióért sem tudnák eladni.

Megfordult a világ? Még 15 éve is egy 30 millióba kerülő házat egyből el lehetett adni 35 millióért. Egy esetben persze, ha az jó helyen fekszik. E tekintetben a főváros, nagy és közepes városok kivételével a kisvárosokban és falvakban gyakorlatilag már 10-15 éve sem lehetett eladni nyereséggel családi házat, a piac egyszerűen nem fizette meg.

Tele vagyunk üresen álló, eladásra kínált házakkal és igazából nem tudunk velünk mit kezdeni, miközben sok tízezren vágynak lakásra. Talán ez volna az a pillanat amikor komolyan el kellene gondolkozni azon, hogy miképpen lehetne vonzóvá tenni a bérlakást, mint lakhatási megoldást, miképpen lehetne legyűrni a tömeges ellenkezést és sokakat ráébreszteni, hogy nem csak a saját lakás az egyetlen megoldás.

Természetesen ezt adó és egyéb jogszabályok általi ösztönzéssel is el lehetne indítani, de mire számítsunk, ha maga az állam is inkább bérlakás lakótelepet épít a semmi közepén, ahelyett, hogy az üresen álló lakásokkal kezdene valamit.

Population_by_tenure_status

A bérlakás konstrukció hosszú évtizedeken keresztül működött, sőt Nyugat-Európában még ma is kiválóan működik. Amikor a korábbi tanácsi bérlakások döntő többségét „privatizálták” akkor a korábbi bérkőkből hirtelen mindenki tulajdonos lett, persze mindenféle tulajdonosi gondossság és előrelátás nélkül. Az eredmény ismert.

Fontos volna átgondolni, hogy a bérlakásépítés, kiadás ne jelentsen egyet az önkormányzati bérlakásokkal, hanem mód legyen ebbe bevonni a magánszektort is. Mindenki jól járhatna, persze ha hajlandóak lennének a résztvevők egy kicsit feladni a korábbi becsontosodott elképzeléseikből.

Mire végeztem a fenti írással találtam erre a cikkre, ami pont ugyanerről szól: Félmillió lakás áll üresen, a nyomorgók hiába várnak rájuk.

 

Hozzászólások (17): megnézem

  • bobo

    2013. június 1. szombat 12:14

    #85762

    Meg tudom érteni az elkeseredettséget, de nincs itt némi ellentmondás? Ha a fiatal párnak van 35 milliója (gondolom hitelből is), miért nem bérel inkább? Ha 7% hozammal számolunk, az is több mint 200.000 forint havonta, amit erre költhetnének. Vagy megfordítva: nem a hitelükre fizetnének ki gondolom ennél magasabb kamatot, hanem házbérlésre fordítanák az összeget. A jelenlegi tőkéjük így is megmaradna.

  • zeugma

    2013. június 1. szombat 17:51

    #85764

    Szerintem azért nem népszerű a bérlés, mert

    – Az önkormányzat csak romos, szinte lakhatatlan állapotú ingatlanokat tud ajánlani, és csak a papíron rászorulók kaphatják meg. (A valódi rászorulók sokszor nem jogosultak, mindenféle bürokratikus indok miatt.) Piaci áron, a nem rászorulóknak nem tud bérlakásokat kínálni, mert nincs pénze ehhez megfelelő ingatlanokat megvenni és/vagy 21. századi szintre felújítani.

    – A magánszektorban nem bízunk, úgyis csak átverik az embert és hatalmaskodnak felette – ennek iskolapéldája bármelyik közüzemi szolgáltató. Majd jól elmaradnak a felújítások, és a bérlőkkel akarják megfizettetni; meg fantomtartozásokra hivatkozva kidobják őket a lakásból, stb.

    – Ha az ember csak bérli a házát, akkor ha váratlanul romlik az anyagi helyzete, például megbetegszik vagy kirúgják, és nem tudja fizetni a bérleti díjat, akkor azonnal utcára kerül, és nem lesz semmije. (Mint tudjuk, az átlag magyar embernek egyáltalán nincs megtakarítása, nem tud mihez nyúlni, ha baj van.) De ha van egy saját, akármekkora lakása, abban már benne maradhat, amíg a helyzete rendeződik – ha pedig nem tudja fenntartani, még mindig eladhatja, és az árán elköltözhet egy kisebb, olcsóbb, falusibb, stb. lakásba vagy házba. Oké, az eladás manapság nem is olyan könnyű, de akkor is jobb, mint bérelt házból utcára kerülni. További szempont, hogy a saját ingatlant meg lehet terhelni jelzáloggal, ha hitel kell, egy bérelt házat azonban nyilván nem.

    A nyugati lakás- és házbérlés kultúrája teljesen hiányzik nálunk. Mind a kereslet, mind a kínálat annyira minimális, hogy igen nehézkesen fog ez a közeljövőben megváltozni. Kivéve persze ha az állam úgy dönt, hogy értelmesen foglalkozik a helyzettel.

  • bobo

    2013. június 1. szombat 21:03

    #85765

    [re=85763]Koós Miklós[/re]: amúgy én is kíváncsi vagyok, mi fogja kibillenteni az építkezéseket a holtpontról? Talán újra a szocpol? Vagy egy igazi állami bérlakás-építési program? Esetleg a lakásfelújítások?

    Én azt látom a környezetemben, az emberek szeretnének szép helyen lakni és akik megtehetik, mindent meg is tesznek érte. Viszont sokan megégették magukat a hitelekkel, ezért újba nem tudnak költözni. Marad a használt lakás, ami sok esetben a panel, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

    Érdekes lenne arról is olvasni, meddig éri meg felújítani valamit és hol érdemes inkább újban gondolkozni? Vajon egy fűtéskorszerűsítés+szigetelés+nyílászárócsere+burkolatok+festés és egyebek érvényesíthetőek-e az árban a piacon? Egy felújított téglalakás vagy egy korszerűsített panel a jobb megoldás?

    De azt hiszem, kicsit messze kalandoztam az eredeti felvetéstől…

  • Kati

    2013. június 1. szombat 22:02

    #85767

    [re=85763]Koós Miklós[/re]:

    Mert a magyarok jó részének az egyetlen tőkéje az ingatlana, amiben benne van a munkája, és amihez kötődik minden jelentős életeseménye.
    Vagy mert a magyarok többsége szereti a helyet, ahol lakik, a mobilitásra való hajlama nagyon alacsony. (Ez egyrészt jó, mert így élvezhati a közösség megtartó erejét, a rokonság közelségét, a barátok nyújtotta stabilitást, és hasonlókat, másrészt előnytelen, mert nem segíti a munkaerőpiacot. Mondjuk ez nekem még mindig sokkal szimpatikusabb, mint az amerikai forgatókönyv, amikor a lakásbérlő szülők a gyerekeik tanulmányait, szerelmét, barátait, életét semmibe véve felpakolják a családot, és irány az ország legtávolabbi csücske… Aq gyökértelenség nem megy a középeurópaiaknak, mi szeretjük ápolni a nagyszüleink sírját, szeretünk átugrani a nagynénénkhez, mi szeretünk összejárni az osztálytársainkkal, a gyerekkori barátainkkal. Lehet, hogy ezért vagyunk képesek nemzetként megmaradni?)

    A lakásbérlés szerintem nálunk bizonylatan, semmi sem védi sem a bérbeadót (amikor nem fizetik ki a bérleti díjat, a rezsit, a tönkretett berendezéseket), sem a bérlőt (bármikor kitehetik, felemelhetik a bérleti díjat).

    Pedig a nagyvárosokhoz közeli falvakban is százával vannak olcsó, lakható ingatlanok, de nem kellenek a kutyának sem, sem bérbe, sem megvenni. talán azért, mert azokkal dolgozni kell, fel kell újítani, ki kell takarítani, rendbe kell tenni a kertet, és folyamatosan gondozni kell. A kényelem nagy úr, lassan nagyobb, mint pénz.

  • Kati

    2013. június 1. szombat 22:10

    #85768

    Ja: és régen minuszban vagyunk, már ami a társadalmat illeti. A lakosság lélekszámát illetően, a gyerekszülések számát illetően, a karbantartott házak, épületek számát illetően, a megművelt föld mennyiségére vonatkozóan, az emberek fizikai, lelki, szellemi állapotát illetően… stb. sorolhatnánk napestig. A kérdés inkább az, hogy miért nem kap nyilvánosságot az a pár sikeres település, ahol némi eredménnyel veszik fel a harcot ezekkel a tendenciákkal szemben. (Pl. amit Aba településen csinálnak, vagy a pázmándi „mesefalu”-program.)

  • Fenyvesi Péter

    2013. június 2. vasárnap 00:34

    #85769

    A hagyományaink miatt a többség a tulajdont preferálja. Ami egyben röghöz kötés is.
    Azért a 7% hozam (kamat) ma már megint álom, legfeljebb ügyes befektetéssel jön ki.

    Nagyon kevés az új családi ház, társasház meg pláne. A többség alkalmazkodik, átalakít, bővít, felújít. Szerencsére az energiatakarékosságra egyre jobban rá lehet hangolni a megbízókat. Tetszik nekik, hogy lehet csökkenteni a rezsit, saját erőből, fenntarthatóan, nem csak voluntarista eszközökkel. Csökken a levegő-víz kazánok, a kondenzációs kazánok, a rekuperátorok, puffertartályok ára. A 3 rtg-ű ablak, a grafitos EPS is egyre elérhetőbb. A Geocell viszont, szinte csak kamiontételben.

  • stuksza

    2013. június 2. vasárnap 12:49

    #85770

    Sajnos a bűnös, kókler Kivitelezőket/Beruházókat se tudjuk kiszűrni, mert a törvényeink olyanok, mint a szita.
    Egy kivitelező épít saját beruházásként egy lakóparkot 324 lakással.
    Ebből el tud adni 20%-ot.
    Társasházi tv. alapján Beruházó lesz a közös képviselő, míg a lakók a tűrni köteles kisebbség. Társasházi képviselők felett nincs senki! Se kamara, se felsőbb hatóság, csak Bíróság.
    A kiviteli hibák miatt per indul. Bíróság előtt 2 évig kell bizonygatni, hogy a lakás nem lakható, míg kirendel egy igazságügyi szakértőt.
    Szakértő megállapítja, hogy a kivitelezés egyszerűen úgy szar, ahogy van, és az érintett lakás – melyhez a többi is nagyon hasonló – sem felel meg az elvárt kritériumoknak.
    Beruházó feljelenti Kamaránál Ig. Szakértőt – időhúzás végett.
    Bíróság vár fél évet, míg Szakértő kimossa magát, majd újabb szakvéleményt kér be ugyanattól a Szakértőtől.
    Szakértő leírja, hogy a helyzet azóta még rosszabb, a hibák javíthatatlanok. Beruházó közben végelszámolást kezdeményez maga ellen. Mindez folyik 3 éven keresztül, közben letelt a garanciális idő, lakók nem tudják használni a lakásukat, fizetnek érte horror közösköltséget és közműdíjakat, ami egy F kategóriás lakás fogyasztásának felel meg. Mire valaki kimondja, hogy 25-30 MFt-ért vett egy szart, addigra nem tud a pénzéhez jutni. Üres lakásokra eső költségek pedig felhalmozódtak. Beruházó pedig alapít egy új céget.
    Ez ma Magyarország Igazságszolgáltatása és a Kivitelezők szakértelme. Azokat az embereket, akik ilyen munkát adnak ki a kezükből – Beruházó, Kivitelező, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr, mind-mind megfosztanám az összes jogosultságától és soha nem alapíthat sem ő, sem családtagja Vállalkozást!
    Lakópark pedig ott áll örök mementóként, eladhatatlanul! Jelenleg féláron próbálják már eladni az új „lakásokat”! És lesznek újabb és újabb Vevők, akik bedőlnek, és vesznek sok pénzért egy újabb sz…t, és kezdődik minden előröl!
    Ti Tervezők, Kivitelezők meglepődnétek, hogy milyen tervezési, kivitelezési, eljárási hibákat lehet elkövetni, és ezek halmozódása milyen mérhetetlen kárt okoz Vevőnek. Hány hatóság hunyt szemet látható dolgok felett! Csodálkoztok, hogy embereknek elmegy a kedve a lakásépítéstől/vételtől és Magyarországtól!

  • Szabóbácsi

    2013. június 3. hétfő 00:02

    #85771

    Az év második fele bizonytalan? 🙂 Ezt akár dicsekvésnek is vehetem. Évek óta passzió a kamarai tagságom.
    Viszont valóban meggondolandó többért építeni mint amit ér. Vidéken sok ilyennel találkozni. Pont emiatt meggondolandó a felújítás is, amivel meg csökken a tervező megbízási állománya.

  • Fenyvesi Péter

    2013. június 3. hétfő 10:58

    #85773

    Miklós, like.

    Mostanában mindig a következő félévre ígérik a stabilizációt/elrugaszkodást/növekedést/gazdasági csodát/csoportok megmentését/működő tőke féktelen beáramlását, stb…Úgyhogy, a magam részéről megvárnám a 2. félévnek legalább a közepét.

  • Szabóbácsi

    2013. június 3. hétfő 11:13

    #85774

    [re=85772]Koós Miklós[/re]: Egyetértek, de mint a naptári vagy meteurológiai nyár is eltér, nálam ez valahogy inkább szeptembertől jön 🙂
    Egyébként egyre többen bérelnek, mert az is gyakran alacsonyabb összeg mint az a törlesztés amit egy hasonlóért fizetni kéne.

  • pampalini

    2013. június 3. hétfő 11:23

    #85775

    „Félmillió lakás áll üresen, a nyomorgók hiába várnak rájuk.”
    Ez azoknak az ingatlanoknak a száma, ahova nincs bejelentve senki.
    Legalább te mint szakmabeli tudhatnád, hogy ebben a statisztikai adatban a nyaralók is benne vannak. Sőt, ennek a félmilliónak a kilencvenvalahány százaléka nyaraló.

  • Fenyvesi Péter

    2013. június 3. hétfő 19:02

    #85780

    🙂

  • Kőmíves Kelemen

    2013. június 7. péntek 22:22

    #85801

    Lekopogom, én nyakig vagyok tervezési munkákkal, de egyre több nálam is az olyan megrendelő, aki vágyálmokat kerget, és itt szembesül azzal, hogy amit ő 120 m2-nek gondolt a pénzéből, az jó ha 80 m2 lesz.
    Az elmúlt 15 évben volt kb 10 olyan esetem, hogy emiatt álltak el a tervezési munkától (és természetesen a kivitelezéstől is). Most csak idén 3 volt eddig…

    Inkább vesznek egy használt ingatlant, és jobb esetben azt bővitik, „rosszabb” esetben felújitják.

SZAKMA
Megfullad az építőipar a sok megbízástól vagy épp, hogy recesszióba zuhan?

évoszNem először fordul elő, hogy ugyanazon napon egyszerre több helyről is kapok helyzetértékelést az építőipar várható kilátásairól. És kezd megszokottá válni az is, hogy pont ellentétes a tartalmuk, ahogy az alábbi kettőnek is. Csak gratulálni tudok hozzá. Az egyiket az ÉVOSZ adta ki, a másikat valamilyen marketingtanácsadással foglalkozó kft. Ez utóbbit 300.000 Ft+áfáért lehet megvásárolni. […]

Megfullad az építőipar a sok megbízástól vagy épp, hogy recesszióba zuhan?
2017. december 8. péntek
SZAKMA
Csontvázak a városban | Foghíjbeépítés

A 2008-as válság óta új kategória jelent meg tömegesen az urbanisztikában, a megkezdett és félbehagyott épületek. Van tulajdonos, de nincs befektetési szándék, viszont a nyers épületcsontvázak immáron majd egy évtizede ott éktelenkednek számos város forgalmas útja mellett. Nem ritkán ezek igencsak óriásira nőtt beruházási szándékok lenyomatai, közülük is kiemelkedik a már többször emlegetett Tópark ingatlanfejlesztése, […]

Csontvázak a városban | Foghíjbeépítés
2014. augusztus 30. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább