Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2012. december 1. szombat

Pécs 2030

Pár hete szinte egyszerre kaptam az alábbi meghívót és egy értesítést ema legújabb posztjáról, Pécs 2030 – na és addig mi lesz? címmel. Pécs önkormányzata 2030-ig szóló hosszútávú városfejlesztést kíván megvalósítani és ennek keretében megbízott egy tervező csapatot ennek kidolgozásával.

A történet eddig talán még örvendetesnek is látszik, de ha belemélyedünk egy kicsit, kiderül, kevés ok van az örömre. Nem kívánnám ema teljesen jogos észrevételeit ismételten elsorolni, magam is egyetértek velük és bár pár kommentben már jeleztem a véleményemet, úgy vélem fontos volna egy kicsit összeszedettebben is leirni.

Mielőtt a következő 15 év tennivalóit vizsgálnánk, érdemes egy pillanatra hátranézni, hogy a különféle városvezetések milyen, az egész városra vonatkozó döntéseket, beruházásokat (nem) valósítottak meg.

Expo center | Mindenkinek ismerős a történet, a helyi építészképzés valamikori első embere tervezett egy funkciójának és a fenntarthatóságnak teljességgel alkalmatlan kiállítási épületet, amitől a város évek óta szeretne megszabadulni, de érthető okokból nem állnak sorba a vevők.

Repülőtér | A „légikikötő”höz immáron 2×2 sávos út vezet, csak éppen nincs, aki használja e többlet sávokat. Lévén a reptér csak látszólag működik, életnek nem sok nyoma látszik. Ígéretek, ajánlatok rendre elhangzanak, aztán minden marad a régiben.

Magasház | egy ekkora projekttel sem tud mit kezdeni a város, sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja.

Városrendezés | az egész várost érintő döntés volt anno az Árkád üzletközpont megépítésének az engedélyezése. Nemcsak a belváros legértékesebb telkét építették be, de léptékében messze meghaladta egy városban megszokott épület nagyságrendeket. A városépítészeti tévedésen túl azonban volt egy sokkal jelentősebb hatása is az megvalósuló beruházásnak, mégpediglen az, hogy gyakorlatilag elintézték a belváros kiskereskedelmét. Sorban mentek tönkre a kis szakboltok, amik érthetően nem bírták a versenyt. A korábban épült Plaza – az elhelyezkedése kapcsán csak a városszéli bevásárlóközpontok számát növelte, nem volt ennyire közvetlen hatással a belvárosra.

Arról pedig már nem is érdemes beszélni, hogy a városon átmenő főút igen szerencsétlen Z alakú kanyarodását az Árkád örökre bebetonozta.

Kossuth tér | évekig volt lezárva a Kossuth tér a mélygarázs építése miatt és remélni lehetett, hogy egy méltó tér születik a korábbi tér helyén. Nos nem született, kirakodóvásárok terepe lett, szerencsétlen kertészeti (????) megoldásokkal, észrevehetetlen és látszólagos csobogókkal, szobrok nélküli posztamens sorokkal, kiégett fűvel. Kitelepült 2 vendéglátóhely és ennyi.

Hitelesség | Nem volt olyan régen a radar ügy, ahol a civilek tiltakoztak a megépítés ellen, a városvezetés viszont szembe ment velük, a kiírt népszavazás ugyan formailag eredménytelen lett, de szerencsére nem lett semmi a dologból.

Európa Kulturális Fővárosa | az EKF botrányos megvalósítása még elég friss „élmény” és nem nagyon látszana, hogy elkészült volna egy mindenre kiterjedő, alapos vizsgálat az elkövetett hibákról, tévedésekről, rossz beruházásokról, és nem utolsósorban a korrupciós ügyekről. Bármilyen örömteli a város főtereinek a megújulása, azért azt látni kell, hogy a kevésbé kiemelt helyeken jobbára csak térkő került a korábbi aszfalt helyére.

A három kiemelt beruházás közül a Koncertterem az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy egyáltalán fenntartható lesz-e a város által, és csak igen jelentős politikai nyomás hatására vált központi intézménnyé és ezáltal finanszírozhatóvá. Mi lett volna, ha nem sikerül mindez UTÓLAG? Belegondolni is rossz. Leginkább abba, hogy erre a döntéshozók láthatóan nem gondoltak, vagy csak hazardíroztak, ami meg megengedhetetlen.

A könyvtárral sem az a legnagyobb városrendezési baki, hogy a vasúti sínek, egy Penny Market és egy benzinkút közé tették, hanem hogy a korábban 3 épületben működő könyvtárak épületével nem tudnak mit kezdeni. Azokat ugyanis nem lehet eladni, mert akkor visszajár a támogatási összeg, hiszen a pályázati összeget nem ingatlan spekulációra kapta a város. Most van 3 értékes ingatlan, amit nem lehet leadni, a fenntartására pedig nincs pénz. Öngól.

Egyedül a Zsolnay Negyed nevezhető sikeresnek, bár annak pénzügyi fenntarthatósága sem egyértelmű még.

Talán nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, a város évtizedekig nem kap újabb 40-50 milliárdos, szabadon felhasználható fejlesztési pénzt, mint ahogy kapott az EKF-hez 2010-ben. A lebonyolitás és az eredmény is ismert. 

E hosszú bevezető talán érthető, ha arra keresnénk a választ, hogy mi alapján is akarhat itt bárki 5-10-15 évre előre tervezni? Nemcsak a korábbi előkészítetlen döntések kerülnek bele ilyenkor a pixisbe, hanem a rosszul megtervezett vagy éppen kivitelezett épületek, közterek, a végletesen elrontott városrendezési megoldások.

Így aztán kifejezetten irritáló olyasmiről olvasni, hogyan kellene ISMÉT fellendíteni a helyi kisipart, amikor előzőleg a város nyakára hozták a hiányolt kisipart, kiskereskedelmet teljességgel tönkretevő Árkádot. Elég ránézni a város hajdan jól működő áruházára, amiből mára olcsó zoknit árusító kínai bazáráruház lett.

A Pécs 2030 projektre a szerződést a város kötötte a tervezőkkel. De volna ennél egy sokkal fontosabb szerződés is vagy inkább kötelezettségvállalás is, aminek a város és a városlakók között kellene megszületnie. Csakhogy az egész a bizalmon és a hitelességen múlik. Ki garantálja, hogy a most kidolgozásra kerülő (remélhetőleg igen remek) koncepció bárkit is kötelezne?

Az pedig a pofátlanság netovábbja hogy holmi “tervezői kapukon” keresztül lehet INGYEN munkára jelentkezni azoknál, akik persze mindezt pénzért készítik.

Az ész megáll. El akartam menni szombaton a városházára – ahol valamilyen fórumszerű izé volt erről – hogy a felháborodásomnak hangot adjak, de sajnos közbejött valami….

Lesújtó.

Tőkeerős beruházókat kellene idecsábítani, de ahhoz nem kell 15 éves fejlesztési terv. Nem is feltűnő, hogy egy egyébként sok évet igénylő előkészítő és tervezőmunkát ilyen feszített tempóban kell elkészíteni 2013-ban? Vajon miért, talán csak nem azért, mert 2014-ben választások lesznek?

A végére hagytam talán a legfontosabbat: Pécs városának az adóssága a legnagyobb az országban, de nemcsak a legnagyobb, hanem KIUGRÓAN a legnagyobb:

153 ezer lakosú Pécs adóssága 43,7 milliárd forint !!! 

A kassza üres, mi a fenének ilyenkor 15 éves távlatban tervezni? Annak lehetne MAJD örülni, ha nem kerül csődbe a város és sikerül majd valamit visszafizetni ebből a gigantikus összegből. Tényleg van ma még valaki, aki azt gondolja, hogy ilyen tartozáshegy mellett bármilyen fejlesztésre még futni fogja?

Utóirat: mindössze 2 napos a hír, miszerint a fejlesztési koncepciót kidolgozó tervező-fővállalkozó elállt a szerződéstől

Utóirat 2014Pécsnek volt a legnagyobb adóssága, 43 milliárd. Egy tollvonással eltüntették (magyarul a költségvetés, vagyis most már mindenki fizeti), majd pár hónapra rá kapok egy képviselői levelet, hogy “kitartó szorgos munkával legyőzték az adósságproblémát és most már jut fejlesztésre is” !!! Értik? LEGYŐZTÉK. 

Hozzászólások (12): megnézem

  • Eva Mihály Amichay

    2012. december 4. kedd 22:46

    #84956

    Szerintem, koncepció kell, de nem az eu-s pénzek leszívására, hanem arra, hogy ebből a mocsárból milyen gazdasági eszközökkel lehet kikecmeregni.
    A tervezők abszurd feladatot vállaltak, abszurd határidővel, abszurd feltételek mellett, nem csodálkozom, hogy bedobták a törölközőt.
    Persze, ha azt mondom, hogy itt városgazdászért kiált a helyzet, akkor megvádolnak az irigyek, hogy magamat akarom előretolni, holott, ilyen ambicióm sosem volt. De meggyőződésem, hogy a kutya a gazdasági helyzetben van elásva.

  • Patartics Zorán

    2012. december 10. hétfő 11:50

    #84965

    [re=84958]Koós Miklós[/re]:
    Kedves Miklós!

    Valószínűleg felületesen olvastad el, miről mondasz véleményt. Nem építészek tervezik a Városfejlesztési Koncepciót, nincs szó arról, hogy építészeti megoldások születnének urbanisztikai problémákra. Nem tudom, miért e sommás ítélet, ha még a per tárgyát sem mértük fel. Lásd tömören itt: https://pecs2030.afal.hu/mi_ez_az_egesz

    Számos más információt a KÖZZÉTÉTEL rovatban olvashatsz el, és ajánlom figyelmedbe a vonatkozó törvényt, valamint a novemberben megjelent Kormányrendeletet. Ezek definiálják, hogy a Városfejlesztési Koncepció mi.

    Üdvözlettel: Zorán

  • Patartics Zorán

    2012. december 11. kedd 14:13

    #84969

    [re=84967]Koós Miklós[/re]:

    Kedves Miklós!

    Ez némiképp a „tyúk vagy a tojás” vita. A tapasztalatom az, hogy a magyar társadalom áthárításra szocializálódott. Mitől remélhetnénk a FELÜLRŐL megoldást, ha a saját szintünkön semmit sem tudunk megoldani, illetve a mi szintünkről semmit sem tudunk felfelé kezdeményezni. Jó néhány évig dolgoztam korábban a területi és az országos kamarában, és voltak kezdeményezéseim, amik a kamara működésének változtatására irányultak. Olyan is előfordult, hogy láttam kamarai vezetőség megnyílni, sőt a tagsághoz fordulni, őszintén. A tisztelt tagság nem kívánt résztvenni a változtatásban, nem kívánt résztvenni egyáltalán semmiben, majd önelégülten utálkozott vagy panaszkodott, mikor a dolgok nélkülük dőltek el. Meg voltak sértődve azon, hogy őket nem kérdezték meg. Meg voltak kérdezve. Az én projektjeimben is ismétlődnek ezek a helyzetek. Amíg a tervező csapat tagja voltam, a FALon megjelenő konstruktív vélemények hasznosulását magam igyekeztem bekapcsolni a folyamatba. Ez megakadt, most más módokat kellene keresni, de mindenki bizalmatlanságot említ, pedig e levelezésünk energiáiból akár három problémát is azonosíthattál volna a SZERINTEM rovatban, és akkor annyival több volna látható. A távolmaradás leértékelő, és éppen azt értékeli le, amire a legnagyobb szükség volna.

    Érvelésed kapcsán véleményem szerint megkerülhetetlen három kérdés, amire örömmel venném válaszod itt:

    1. Hogyan képzeled Te el a változást? Miben bízol, mitől fog a politika megváltozni, ha a változás igényét a civil társadalom csak protest, és egyébként egymást cserben hagyó, elszigetelt módon tudja kinyilvánítani, de semmilyen leheztőséggel élni nem tud, s így a változás aligha jár neki? (Mint a sült galamb…)

    2. Miért publikálsz a honlapodon elemző szövegeket, véleményeket, miért generálsz vitákat, ha magad a változásban nem hiszel, s ha nem látod értelmét annak, hogy a vélemények megjelenjenek?

    3. Ha mégis szükségét látod a vélemények megjelenítésének, miért azt tartod hiábavalónak, amely a feladat megoldására irányul, s miért nem azt, amely csak utólag bírál?

    Remélve válaszaid, üdvözlettel: Zorán

  • Patartics Zorán

    2012. december 12. szerda 12:56

    #84973

    [re=84972]Koós Miklós[/re]:

    Kedves Miklós!

    Miközben engem folyamatosan építészként regisztrálsz (voltaképpen az is vagyok, de jónéhány éve a társadalom szervezésével, készségeinek fejlesztésével töltöm időm jelentős részét), valószínűleg nem veszed észre, hogy semmit sem építészként közelítve jelenítettem itt meg. Nem veszed észr eazt sem, hogy akik a munkát a koncepció kapcsán elkezdték, állati sokan nem építészek. Hiába csatolok ide neked linkeket, úgy tűnik a benne írtak nem mozdítanak ki. Az általad magánoldalamnak nevezett oldal a legkevésbé sem magánoldal, éppen hogy közösségi próbál lenni. Közösség viszont nincs. Te forradalompártinak láttatod itt magad, és diskurzuspárti volnék. Én a bevatkozást keresem, Te a számonkérést. Teszed ezt sokszor úgy, hogy amiket felsorolsz, jól mutatja, hogy az információkra nem vagy kíváncsi, a miértek szerinted nem tartoznak a megítéléshez. Örülök, hogy legalább a helyi építész kamarával nem vagy elégedetlen. Tényleg elképesztő sokat tettek, tesznek, nagy munka ez, kevés megbecsülésért, sok ellenségeskedés közepette, és magányos munka ez, mert a tagság tájékozódni, dolgozni, részt venni nem szeretne. De ezeket leírtam már, és a párbeszáédünkből látszik, hogy valójában nem párbeszéd. Így a magam részéről meghagyom neked az utolsó hozzászólás lehetőségét.

  • Robinhood

    2012. december 12. szerda 13:17

    #84974

    Jómagam a következőt látom. Van egy – legyen ez – szakmai vagy civil tömörülés, Akik ötletelnek, javasolnak, szeretnének jobbá tenni……és egy idő mindig kifullad. (Kifulladás oka…mindenki a maradék idejében önszorgalomból teszi és egy idő után ehhez apparátus, pénz, pénz és még több pénz kell ) DE hamvaiból e kezdeményezések mindig újraindulnak. És vannak Azok, akik a megfelelő -akár – politikai, baráti, pénzügyi, befektetői hátterek támogatását élvezve elvégzik a számukra kirendelt feladatot. Miközben a szakmai / érdekvédelmi szervezetek levegőhöz sem jutnak…… Távolról láttam a PÉCS vergődését, idő/szakmai problémáit….és tényleg sok, szakmaiatlan döntés született…túl sok. Elnézést de pl a KellerF és BalázsM féle épületeket ahova telepítették….nos….tudom tudom. )Örüljünk a kamionspoiler tuningos Nemzeti Színháznak, örüljünk itt is hogy Élelmiszer /MCdDonlads háta mögé lett telepítve (amúgy nagyon korrekt) közintézmények….Kamaránk meg mind szar a gazban….hallgat. Évi cca 400.000.000.Ft-os bevételű szervezet. Szégyellem magam, hogy egy mérnöki kamara ennyire nulla szintű tevékenységével ezt még MA is meg tudja csinálni. Vízfejek. Miklóst tisztelem e lehetőségért és kitartásárt, Zoltánt személyesen a legjobb építészek közé sorolom. Két különböző habitus. Mindegyik szükséges és lételemünk igénye (azaz számomra fontosak vagytok). De egyet kell megérteni. Amíg Ti / Mi itt beszélgetünk, addig mások végrehajtják a feladatot, akár tetszik, akár nem. Mi csak szavakat tudunk hanghullámok formájában megfogalmazni. Semmi Többet. (De egy nagy támogatású 400mill Ft-os éves bevételű szervezet már fel tudna lépni. Bármi ellen. Szeliden, Ravaszul.).

  • Várostervezés … ja

    2013. október 4. péntek 00:30

    #86984

    […] hatalom eldöntötte, hogy múzeumnegyedet hoz létre, ha kell erővel is. Pont ezért volt olyan lesújtó véleményem arról a már most láthatóan kidobott rengeteg pénzről és energiáról, amit a Pécs 2030 nevű […]

  • Pécs 2030? Nem, Pécs 2014

    2014. február 10. hétfő 01:00

    #87399

    […] még valaki a Pécs 2030 nevű kezdeményezésre? Nekem akkor arról elég lesújtó véleményem volt, no nem a civil vonal […]

KREATÍV
Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018

Tegnap kezdődött és 4 estén/éjszakán át folytatódik a Pécsi Zsolnay Fényfesztivál. A fél belvárost világítják be statikus és animált fotókkal, fényekkel. Ezek mellett számtalan egyéb program (zene, tánc, kézművesség, performansz…) is lesz ezen a hétvégén. Külön gondoltak a gyerekekre, nekik külön programokat szerveznek. A dolog természetéből adódóan az attrakciók este 21:00-kor kezdődnek, a fő attrakció, […]

Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018
2018. június 29. péntek
HÁZ-TERV
Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?

Új strand, új pályaudvar, új ipari park, új vásárcsarnokok, átépített Petőfi tér, rendelőfelújítás, óvodafelújítás – egyebek mellett ilyen részei vannak az Új Főnix Terveknek Debrecenben. A 200 milliárdos, uniós pénzből finanszírozott programhoz látványos animációt készítettek, amelyben minden tökéletesnek tűnik. Forrás: Gazdaság: Utópisztikus videón mutatják meg, milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után – HVG.hu

Milyen lesz Debrecen 200 milliárd elköltése után?
2017. február 14. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább