Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2012. szeptember 18. kedd

Kiírták a Széll Kálmán téri tervpályázatot

fotó: Wikipédia

A Széll Kálmán tér felújítása a Főváros és a BKK egyik kiemelt fontosságú közös projektje, mely megvalósításának következő lépcsőjeként kiírásra került a tér átalakítását megalapozó tervpályázat.

 

A tervpályázat célja, hogy a Széll Kálmán tér Budapest közlekedési rendszerében betöltött kiemelt szerepéhez és a városszerkezetben elfoglalt helyéhez méltó módon, előnyös adottságait kihasználva újjászülethessen.

A BKK az elmúlt egy évben számos lépést tett annak érdekében, hogy a tervpályázat elindulhasson. 2011-ben elkészítette azt a koncepciótervet, ami megalapozta azt, hogy a Főváros a központi költségvetésben a Budai fonódó villamos és a Széll Kálmán tér felújítására rendelkezésre álló összeg lehívása érdekében támogatási szerződést köthessen, így a tér rekonstrukciója a korábbi elképzelésekkel szemben anyagi oldalról is biztosított legyen.

A tér felújítására közel 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre az állami, fővárosi források, valamint a teret érintő Budai fonódó villamos uniós forrásainak felhasználásával.

A projekt részeként:

  • Akadálymentes kapcsolatokat hozunk létre valamennyi irányban, ehhez kapcsolódva új mozgólépcsőt és liftet építünk a Várfok utcai autóbuszmegállók irányába.
  • Az utasok szempontjait előtérbe helyezve építjük át az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat.
  • Csökkentjük a terjengős autóbusz-tárolók által elfoglalt terület nagyságát. Átépítjük a tér északnyugati sarkában található közúti csomópontot.
  • A kerékpárosok számára minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárhatóvá tesszük a teret.
  • Megszüntetjük a rendezetlen bódékat, egységessé tesszük a tér építészeti arculatát, és növeljük a zöldfelületek arányát.

A most kiírásra került tervpályázat nyertesének feladata lesz a térátépítés koncepciójának meghatározása a rendelkezésre álló források adta kötöttségek mellett. Az egyes pályázatok elbírálását és a győztes pályaművek kiválasztását a Finta Sándor fővárosi főépítész elnökletével és Vitézy Dávid BKK vezérigazgató részvételével működő – az érintett kerületek, az építész kamarák és egyéb szakértői szervezetek által delegált személyekből álló – bírálóbizottság végzi. A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 22 000 000 (huszonkét millió) forint áll a bírálóbizottság rendelkezésére.

A pályázatok benyújtási határideje november 13., a zsűri december 11-ig fogja a beérkezett pályaműveket elbírálni.

A tervpályázaton nyertes tervező készítheti el a tér részletes engedélyezési és kiviteli terveit. Az építészeti és a Főmterv által készített közlekedési tervek együttes leszállítása 2013 végén várható az engedélyek és hozzájárulások kiadásától függően. 2014-ig megkezdődhet a tér átépítése.

forrás: BKK

Hozzászólások (0): megnézem

SZAKMA
FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat

A FAKRO és a BIMobject nemzetközi építészpályázatot hirdet tetőterek felújítására és átformálására. Sötét és elfeledett tetőtéri terek, tele felesleges kacatokkal, ez már a múlt – a jelenlegi divatnak köszönhetően a tető alatti élettér népszerűvé vált a belsőépítészek és építészek számára világszerte. Az elrendezés és kialakítás sokfélesége a szokatlan alaprajzoktól és a különböző tetőszerkezeti formákból ered. […]

FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat
2018. január 4. csütörtök
SZAKMA
E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei

Vajon a terv- és ötletpályázatokkal szemben támasztott igények azonosak a pályázóknál, a bírálóbizottsági tagoknál és a kiíróknál? Mindhárom szereplő közérthetőbb és egyértelműbb szabályozási környezetet szeretne, mely biztosítja a versenyt és a minőséget – derül ki a Lechner Tudásközpont által elkészített kérdőíves felmérésből. További tanulság, hogy a pályaművek elkészítésében egy gyorsan és áttekinthetően működő online rendszer […]

E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei
2017. november 15. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább