Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. december 24. szombat

Karácsonyi jégvirág

a kép forrása

Gyerekkorom világa idéződik meg ilyen képek láttán. Az emeleti fürdőszoba egyrétegű ablakán láttam ezeket a mintákat és próbáltam megfejteni, mit is ábrázolhatnak.

A gyerekkor mindenkinek más, az az igazi bezzeg korszak. Akkor BEZZEG SOKKAL hidegebbek voltak a telek, nagyobb volt hó, mi több minden sokkal jobb volt. Persez, hiszen gyerekek voltunk.

Így visszagondolva varázslatos volt a környék, ahol felnőttem, a szünidőkben mi egész nap az utcán játszhattunk, vagy a Szent Imre tér (akkor még Dimitrov tér) sarkán álló nagy ház még hatalmasabb kertjében, a gyerekmagasságú buxusok között bújócskáztunk. Üres cipőkrémes dobozokat kötöttünk össze vékony dróttal és úgy beszélgettünk egymással a szomszédos almafákról. Sopronban mi nem ismertük a kirándulást szót, hiszen 5 percre volt az erdő, naponta kijártunk oda csatangolni, később indiánozni, majd bringázni.

Kisgyerek koromban, karácsony napján délután a nagypapám feladata volt, hogy elvigyen egy rövid sétára a ropogó hóban, miközben a szüleim felállították a szoba magasságú fát a földszinti nappali utca felé kiugró zárterkély-szerűségében, később pedig az odahelyezett zongorára. Az ajándékosztás és kibontás után leült az egész család az asztalhoz és feltálalták az őzgerinc formájú kocsonyát … nem is folytatom.

Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Hozzászólások (3): megnézem

  • Tüke

    2011. december 24. szombat 07:03

    #82999

    Szinte 1:1-ben hasonlóak az emlékeim !- (50′-es évek elejétől/Pécs/Frühweisz) [OK!-a fürdőszoba a fdsz.-en,nem volt zongora és erkély-szerűség.]
    Külön elismerés a „telefonálás-ért ! „- mert azt szinte már el is felejtettem!
    Én is kívánok – mindannyiotoknak – https://www.e-card.hu/kepeslap/415_Boldog-Karacsonyt

  • Albert Sándor

    2011. december 24. szombat 11:12

    #83000

    Miért rajzol jobban a fagy-üveg-pára, mint én ? Ez nem igazság ! 🙂

    Kellemes Ünnepeket kívánok !

  • Fenyvesi Péter

    2012. január 1. vasárnap 10:44

    #83073

    Igen, a kapcsolt gerébtokos ablakokon gyönyörű jégvirágok voltak, igaz, a konyhában néha be is fagyott a víz a vödörben.
    A kisváros minden utcája lejtett, így télen szinte mindenhol szánkózhattunk, a réten meg korizhattunk a kulcsos korival. Néha láttunk lovasszánt is, autót csak elvétve.
    B.U.É.K !

SZAKMA
Kályhás Akadémia indul

Kedves építész-tervező, épületgépész-tervező, műszaki ellenőr és vezető, generálkivitelező Kollegák! Volt már rá példa, hogy ügyfeletek jelezte nektek, hogy tervezés / építés alatt álló házába majd cserépkályhát vagy kandallót is szeretne? Előfordult, hogy műszaki megvalósítási kérdések merültek fel bennetek, és jó lett volna valakihez fordulni velük? Bemutatjuk a Kályhásakadémiát, Magyarország eddigi legnaprakészebb és legátfogóbb cserépkályhás továbbképzését, […]

Kályhás Akadémia indul
2017. augusztus 14. hétfő
JÓTANÁCS
Használati útmutató cserépkályha használatához

Egy kis ismeretterjesztés …

Használati útmutató cserépkályha használatához
2017. január 12. csütörtök

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább