Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. december 21. szerda

Egyszerűbb, gyorsabb közigazgatást ígérnek

A 21. század ritmusához igazított, az ügyfelek adminisztrációs terheit csökkentő közigazgatás alapjait alapozza meg az a törvény, amely december 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény egyes rendelkezései 2012. február 1-jén, míg az általános ügyintézési határidő jelentős – 30 napról 21 napra – csökkentése 2014. január 1-jétől lép hatályba.

A most megjelent törvény módosította a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt, többek között az elektronikus ügyintézés új szabályait határozza meg, módosult a polgári perrendtartás, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával kapcsolatos és az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló korábbi törvény is.

A módosítások egy része az eljárások gyorsítását szolgálja, a hatóságok majd jogszabályban meghatározott ügyekben mérlegelhetik a most kötelezően bevonandó szakhatóságok körét. Emellett egyértelműbbé válnak a hatósági ellenőrzések keretei, meghatározva annak alapvető, valamennyi eljárásban érvényesülő szabályait. Szintén rendelkezik a törvényjavaslat a bírságolások rendszeréről, ami jelenleg gyakran hátrányosan érinti az ügyfeleket. Bizonyos ügyekben törvény vagy kormányrendelet meghatározhat olyan ügyeket, amelyekben az ügyfelet költségmentesség illeti meg.

Új alapokra helyezik az elektronikus ügyintézés szabályait is, amelynek célja az innovatív, az ügyfelek számára kényelmesebb megoldások minél gyorsabb elterjedését segíteni, és ezáltal a költségtakarékosabb megoldások alkalmazását is lehetővé tenni. Az új szabályozás alapján akár telefonon, akár interneten (és természetesen a kormányablak-koncepció alapján már korábban kialakítottak szerint akár személyesen) érdemi „egyablakos” ügyintézési lehetőségre lesz lehetőség. Egyes kormányablak-funkciókat a hatóságok mellett közigazgatáson kívüli szervezetek is elláthatnak (például akár egyes postahivatalok), így a személyes ügyindítás lehetősége közelebb vihető az ezt igénylő vagy erre rászoruló állampolgárokhoz. Az új törvény alapján már az is biztosítható lesz, hogy az ügyfélnek ne kelljen sokféle igazolványt magánál hordania (TAJ-kártya, adóigazgatási jel, személyi igazolvány stb.)….

A hatósági ügyintézés racionalizálási folyamatába illeszkedik a miniszterhez telepített hatósági ügyek felülvizsgálata is. A KIM (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) koordinációja mellett megtörtént a kormányzati struktúra felülvizsgálata, ennek eredményeként a jelenleg minisztereknek címzett hatósági hatáskörök mintegy 40%-a szűnik meg vagy kerül át más felügyelet alá.  Így például 2012-től a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt majd a határátkelőhelyeken előterjesztett három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum iránti eljárásokban, illetve az összes, katasztrófavédelemmel kapcsolatos hatáskörrel a jövőben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság foglalkozik majd.

Azok az ügyfajták, amelyek felett eljárt az idő vagy nem illeszthetők be a szolgáltató közigazgatás rendszerébe, megszűnnek. A törvényjavaslat mindemellett – más kormányzati programmal összhangban – a vállalkozásoknak is kedvez adminisztratív terheik csökkentése tekintetében.

forrás és a teljes cikk: e-epites.hu

Hozzászólások (3): megnézem

  • tanúsító

    2011. december 21. szerda 06:10

    #82986

    Nincs megállás! Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében módosult a 2011.évi CLVI tv. és az 1999.évi CXXI tv! Utóbbit érdemes átolvasni a MK 2011. 140. számában, 34.p. 403-408. paragrafus. Ezek szerint minden vállalkozás (egyéni és társas) tartozik magát regisztráltatni a helyi Kereskedelmi és Iparkamaránál, díja évi 5000.-!

  • Rezsnyák Péter kivitelező építész

    2011. december 21. szerda 21:09

    #82988

    [re=82986]tanúsító[/re]: A kivitelező cégeknek ezt már 2 éve meg kellett tenni, kiszűrendő a fantomvállalkozásokat. Naívak. Ez most ugyanaz kibővítve minden vállalkozásra?

  • közbeszerzési törvény

    2012. február 20. hétfő 11:42

    #83522

    hát nagyon remélem

SZAKMA
Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 1.1. Járásonként legalább egy építésügyi hatóság

2015. szeptemberében jelent meg az építésügy átalakítását célzó 1567/2015. (IX. 4.) Korm. határozat, amely jelentős részben előrevetítette azokat a jogszabály változásokat, amikre 2016 során annyira rácsodálkoztunk. E sorozat keretében a 2015-ös építészetpolitikai elképzeléseket vetjük össze a ténylegesen megjelent jogszabályokkal illetve az ezek nyomán kialakult gyakorlattal.  Előtte azonban egy kis emlékeztető.Az építésügy teljes átalakítása várható című 2015. […]

Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 1.1. Járásonként legalább egy építésügyi hatóság
2017. február 15. szerda
SZAKMA
Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 12. Főépítészek és tervtanácsok

A Mi valósult meg az építészetpolitikából című sorozatunkban igyekszünk az adott területet jól ismerú szakembereket is bevonni és a véleményüket kérni. Az itt következő írás szerzője Horváth András építész, a Dél-Dunántúli Építész Kamara (DDÉK) elnöke, Paks főépítésze. 2010-ben az év főépítészének választották   12. Főépítész és tervtanács 12.1. Az épített környezet minőségének országos biztosítása érdekében […]

Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 12. Főépítészek és tervtanácsok
2017. február 12. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább