Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. december 5. hétfő

Államosítják a krisnások földjét?

Akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok híve a petícióknak, de azért a valóban jó ügyeket magam is támogatom. Ilyen a krisnások hosszú évek alatt igazán mintaszerűen felépített és megőrzésre méltó külön világa, ami Somogyvámosan létrejött és amit az új egyházügyi törvény megszüntetne, pontosabban elvenné tőlük a földjeiket.

Kevés olyan egyház található Magyarországon, mely ennyire önzetlenül működne és létszámához képest ilyen arányban próbálna az embereken segíteni. Az általuk létrehozott ökofalut – elsősorban természetesen építészeti szempontból – most tavasszal akartam felkeresni és beszámolni az ott látottakról, de lehet, hogy már elkéstem?

A 270 hektáros Krisna-völgy jelenleg 300 szerzetesnek és kisgyermekes családnak, és 52 szentként tisztelt tehénnek valamint ökörnek a lakóhelye. Az egyházügyi törvény módosítása után kialakult rendezetlen jogi helyzet miatt azonban 2012. január 1-én ők mindannyian elveszíthetik otthonukat, életterüket, s az ország egyik legkiemelkedőbb ökogazdasága és turisztikai célpontja bezár.

A Somogyvámos határában lévő Krisna-völgyet 1993-ban kárpótlási jegyekért, saját erőből és adományokból vásárolták a hívők. Az első lakók a telet az akólban, szalmabálák között dideregve töltötték. Főzni, meleg ételhez jutni nem tudtak, mert a palackban megfagyott a gáz. De nem adták fel. Lemondásuknak és eltökéltségüknek köszönhetően az elhanyagolt birkalegelők és az ugaron fekvő területek néhány év alatt virágzó kertekké, lombos ligetekké és dúsan termő biogazdasággá változtak. Krisna-völgy az elmúlt években több, mint félmillió hazai és külföldi kisiskolást, egyetemistát, családot és turistát látott vendégül, s osztotta meg tapasztalatait velük. A vegyszermentes növénytermesztésre és szennyvíztisztításra, és a megújuló energiaforrások használatára épülő, önellátó Krisna-völgyi gazdaság világviszonylatban is elismertséget jelent Magyarországnak.

Védjük meg az ország egyik legfontosabb biogazdaságát és turisztikai célpontját! Mentsük meg a családokat, a szerzeteseket és a szent teheneket! Csatlakozz Te is a december 13-án 14.00 órai kezdettel a Parlament melletti téren (Kossuth tér 4., a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előtt), a Krisna-völgyi tehenek jelenlétében tartandó békés demonstrációhoz, melyben cselekvésre kérjük az ország vezetőit!

Kérünk, fejezd ki Te is szimpátiádat petíciónk aláírásával: https://www.peticiok.com/krisna
További információk: www.krisna.hu
Mérő Mátyás (Madhupati dász) 06-1-212-62-70
Fodor Kata +36-30-336-71-71; info@krisna.hu

Hozzászólások (1): megnézem

SZAKMA
Ne vegyen részt a Városliget tönkretételében!

Az éf-en jelent meg az alábbi felhívás, amit magam is fontosnak tartok Kérjük, ne vegyen részt a budapesti Városliget tönkretételében! A Világörökség részét képező Hősök tere körül elhelyezkedő budapesti Városliget a világ első közparkja volt. A Liget Budapest nemzetközi tervpályázat öt új múzeumépületet és számos további turisztikai létesítményt kíván felépíteni itt. Ezt a barbár beépítési tervet élesen ellenzi sok civil […]

Ne vegyen részt a Városliget tönkretételében!
2014. március 2. vasárnap
HÁZ-TERV
Unokáink sem fogják látni

Nem szoktam sűrűn aláirogatni petíciókat, mert nem sok értelmét látom. Általában. Tavasszal mégis aláírtam egy petíciót (amit aztán később némiképp megbántam, pontosabban feldühített az, hogy kiderült, a kiírók az összegyűjtött terjedelmes címlistát az újonnan indított vállalkozásuk promóciójára használták fel). Most mégis aláírtam egy listát, ráadásul egy olyan alkotó műsorának a megszüntetése kapcsán, akinek a közelmúltban […]

Unokáink sem fogják látni
2010. október 20. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább