Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. november 7. hétfő

Családi ház majdnem szakadékban

A cím persze enyhe túlzás, pontosítsunk: NAGYON MEREDEK TELEKRE. Olyan telekre, ha előtte kikérik a véleményemet, egészen biztosan lebeszéltem volna az építtetőket.

Egy ilyen telekre való építkezésből nehéz jól kijönni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy olyan többletköltségek merülnek fel az alapozás miatt, ami kétségessé teheti a megvalósítást. Az építtetők mégis belevágtak.

A lejtős telkek alapvetően kétfélék, az egyik, amikor felülről tudjuk megközelíteni illetve, amikor alulról. Az alsó megközelítés lehetőséget ad pl. támfalgarázsra. Az épül lakószintjeit vagy belső vagy külső lépcsőn közelíthetjük meg. A lakótérhez kapcsolódó terasz vagy az épület mögött vagy mellette alakítható ki, ami nyilván függ a tájolástól és egy esetleges panorámától is. Ez a könnyebbik eset.

A nehezebb, fogalmazzunk nyugodtan, a SOKKAL NEHEZEBB eset az, amikor csak fentről lehet megközelíteni. Ennek minősített esete, amikor a lejtés igen jelentős, mint pl. ennél a teleknél is.

Az nyilvánvaló, hogy csak többszintes épület jöhet szóba, de még a több szint esetén is az lesz a végeredmény, mintha elásnánk a házunkat, olyan mélyre kerül. Ez a telepítési mód több áthidalhatatlan problémával is jár. Az első a gépkocsival való megközelítés és a garázs. Vagy az értékes lakóterületből veszünk el, vagy le kell mondanunk a garázsról, mert egyszerűen egy ilyen lejtésű teleknél megoldhatatlan a lejárás. Terveztem már ilyen telekre is gk. lejárót, de az előkert egy szinte telibetonozott, alig használható szerpentin lett. Ott ragaszkodtak a garázshoz. Szerencsére itt könnyen belátható volt, hogy a garázs kialakítására nincs lehetőség.

 

A másik gond a funkcionális elrendezés, ami egy kétszintes háznál általában azt jelenti, hogy a kertkapcsolatot igénylő nappali-konyha-étkező van alul, a háló felül. Itt azonban a nagy lejtés miatt csak az oldalterasz jöhetett szóba, másrészt el kellett dönteni, hogy ha felül van a bejárat, akkor keresztülmenjen-e mindenki a hálóblokkon, míg lejut a nappali szintre, vagy cseréljük meg a két szint funkcióját és kivételesen alulra helyezzük-e el a hálókat?

Végül is emellett született döntés. Bár a terasz oldalra került, de még így is hatalmas támfalakat kellett betervezni. A látványterveken jól látható, hogy a telken való mozgás is lépcsőket igényel.

Természetesen most sokan felhördülhetnek és azt kérdezhetnék, miért kell megvenni egy ilyen telket? Vannak szempontok, amik ezt indokolhatják és e cikknek nem szerepe a lehetséges személyes motivációkat vizsgálni. Egy lebonyolódott telekvásárlást követően egy építésznek nem ez a dolga (természetesen jó, ha tud róla), hanem elsősorban az, hogy az építtetői elképzelés alapján ERRE A TELEKRE építészeti választ adjon. Természetesen azon lehet vitatkozni – mint ahogy eddig minden terv esetében is lehetett – hogy ez a válasz jó-e vagy sem. A megjelenés az építtetők kifejezett kérésére született ilyenre. A kivitelezés megkezdődött.

 

Hozzászólások (17): megnézem

  • bobo

    2011. november 7. hétfő 10:57

    #82312

    A körülményekhez képest szerintem sikerült nagyon színvonalasan megoldani ezt a kihívásokkal teli helyzetet.

    Egy apró észrevétel: ha valóban 2 autó lesz, az biztos, hogy ilyen formán gond lesz az elhelyezéssel a ház előtt.

  • Szabóbácsi

    2011. november 7. hétfő 12:11

    #82314

    Eddig kétszer futottam be szakadék szélén álló házba. Mindkettő felső megközelítésű. Az egyik megmaradt tervnek. A másik szerkezetkész.
    Nem tudom itt mi a szabályozás, de ahová terveztem, Szentendre-Pismány, ott a meglévő terepszintet csak 1,5m-el volt szabad megváltoztatni, azt is csak az építési vonalon belül, ép.mag 4,5m és kb. 35m2-nyi pincegarázs/tárolón túl a többi földalatti is beszámít a bruttó szt-be. Ezek szinte ellehetetlenítették a beépíthetőséget. Ok, egy ilyen telek általában jóval olcsóbb, a panorámája sokkal szebb, de ezt utólag busásan meg kell fizetni.

  • sby f. j.

    2011. november 8. kedd 17:25

    #82322

    Valóban nem semmi lejtések.
    Kicsit aggályosnak tűnik nekem az alap megoldás Miklós. Úgy nézem több, mint 5m magas földfal feszül az épületnek, hogy „vigye tovább a szakadék végére”, haha.
    Az úgy méterenként, bár nem ismerve a talaj minőséget, de 45°-ot alapul véve legalább 16-18 tonna tömegerő/m egy özönvizes időszakban. Lehet, hogy az egész építmény talán nem lesz ennyi.
    Biztos át lett gondolva, de ez nekem első látásra szembe ötlő…

  • M

    2011. november 8. kedd 18:08

    #82324

    Kifejezetten szimpatikus a ház (legalábbis száraz időben ;), nem csodálom, hogy az építtető nem hagyta magát lebeszélni. A meredek lejtés és a fenti elhelyezkedés nem csak hátrányokkal jár: pl. így jól funcionálhat a francia erkély a nappaliban (ablak helyett). Esetleg PHPP készült a házhoz? Csak azon morfondírozom, hogy nem merült-e fel a dolgozó és a konyha „megcserélése” (tudni illik, ilyen teraszon vétek nem étkezni, és mégiscsak kevesebbet kellene úgy hurcolászni a ételeket…)

  • Hawaii

    2011. november 9. szerda 17:18

    #82342

    Egy kicsit nekem is szúrja a szemem az autóbeálló. Az utca felé az a 3 fa már meglévő adottság, amit ki kellett kerülni, vagy csupán díszlet a vizualizációhoz?

  • aa

    2011. november 9. szerda 22:14

    #82352

    A 668-as hrsz-ú közútról nem valósítható meg jobban a kocsibeálló?

  • Hawaii

    2011. november 13. vasárnap 13:34

    #82420

    A megrendelői igények és költségvetés ismerete nélkül, a domborzati viszonyokat a képekről megítélve, ahogy magamnak csinálnám:
    A lekerekített L-alakot aszimmetrikus Y-ná alakítanám, mégpedig a Mondeóval szemközti fa és a(z ÉNY-i, 7,3m-es) telekhatár közé beillesztett, autónyi beállóval. Ez egyrészt lehetőséget biztosítana egy második autó független elhelyezésére, másrészt 1 autó esetén az oda való betolatásra kiállásnál, hogy ne tolatás és kanyarodás közben kelljen leküzdeni a felhajtó jelentette szintkülönbséget.
    Ennek egy továbbfejlesztett változata a középső fa ‘háromszög alapú’ földterületének megszüntetése, helyére az autóbeálló területének a(z utcával párhuzamos) kerítés vonaláig történő kiszélesítése, ami lehetővé tenné, hogy a fa helyére egy 3. autó is beállhasson (az autó eleje az ÉNY-i homlokzat vonalánál lenne). A balra bekanyarodott 2 autó nem közvetlen egymás mellé állna, hanem eltolással, hogy a rendelkezésre álló 4,8m okán ne a másik autóra kelljen az ajtókat rányitni. Ez esetben mindkét jármű használhatná a korábban felvázolt Y nyúlványt a betolatásra kiállásnál, amennyiben épp nem áll ott 3. autó.

    Amúgy kifejezett megrendelői igény volt autóval közvetlenül a bejárat elé hajtani? Mert amennyire én látom, csak ez indokolja, hogy az útról 1,7m szintkülönbséget kelljen ‘áthidalni’.

  • Hawaii

    2011. november 13. vasárnap 15:28

    #82425

    Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Rajzoltam egy képet a szemléletesség kedvéért: https://i.imgur.com/JnsIg.jpg
    A 3-as rész természetesen további támfalat igényelne.

  • Hawaii

    2011. november 13. vasárnap 15:40

    #82426

    Persze a kitolatás problémájára a egyszerűbb megoldás, ha mindig tolatva állnak be a telekre. Mindenesetre a 2-es autónak kialakított hely nem jelentene drámai többletköltséget.

  • dyro

    2012. január 31. kedd 15:27

    #83284

    Ejj, pedig azt hittem láthatok egy padlásra tervezett garázst, nekem speciel ez marad az álmom! 😉

    És a pincéből kimaradtak a berendezési tárgyak… 😉

  • Hawaii

    2012. január 31. kedd 16:14

    #83286

    [re=83284]dyro[/re]: „Ejj, pedig azt hittem láthatok egy padlásra tervezett garázst, nekem speciel ez marad az álmom! ;)”

    Ezen segíthetek. Véletlenül akad itt a közelben egy, ami eladó.
    Alaprajzok: https://tinyurl.hu/rECC/
    Képek: https://tinyurl.hu/0fgA/

  • epiteszikon

    2012. január 31. kedd 19:35

    #83288

    Miklós !!!!
    Nagyon dolgozol 🙂

SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek

Oldalhatáros beépítés + garázs + jó tájolású utca felöl lejtő telek. Lehet rosszabb? A fenti írásban azt írtam anno, hogy „A tervkritikákban sűrűn elforduló oldalhatáros beépítés esetén sokszor felmerül, hogy hová tegyük a garázst és a bejáratot. Ezekhez szeretnék tippeket adni. Három darab, tervezés alatt álló családi házam is beleesik a ebbe a kategóriába, mondhatom, […]

Családi ház Pest megyében | 2. Rossz adottságú telek
2018. november 23. péntek
SAJÁT
Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre

Van úgy, hogy minden jószándék mellett is rossz a tervezési program. Nem feltétlenül csak azért, mert mondjuk nem helyesen adták meg a szükséges paramétereket vagy mert olyat kértek, ami nagyon drága lenne, hanem mert a kiindulás helytelen volt. Mindez leggyakrabban átalakítás-bővítés kapcsán szokott előfordulni. Ilyen esetben az építész tervezőnek különösen nagy a felelőssége, mert a […]

Családi ház Pest megyében | 1. Tudnunk kell nemet mondani a saját ötletünkre
2018. november 21. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább