Regisztráció/Belépés

további cikkek

Andrási Zsolt
2011. november 6. vasárnap

Hazajáró | Alcsúti arborétum

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét:

A múlt hétvégén (talán az utolsó napfényes hétvégén) a korábbi alcsúti Habsburg-birtokon jártunk, amely ma már Alcsútdobozon található arborétum. A Hazajáró-kompatibilis posztban hosszasan fejtegetjük ezen átalakulás okát, úgyhogy most ne is mélyedjünk el nagyon benne. Elég annyi, hogy az egyik legmegdöbbentőbb kastély-látogatásunk volt ez.

Az őszi fények és a cirrusok jót tettek a HDR-technika alkalmazásának, persze mértékkel.

Kattintsanak az alábbi fotóra és nézzék meg a fotóstúra többi felvételét és a hozzá készült leírást is!

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, így kértem meg Andrási Zsolt barátomat is, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (0): megnézem

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább