Ezen a hétvégén igyekszünk témában a közelgő Mindenszentek és a Halottak napjához igazodni. Andrási Zsolt barátom, a Hazajáró vendégbloggere jóvoltából a Nemzeti Sírkertről láthatnak egy remek fotóösszeállítást.

Réges-régi, dédelgetett úticél valósult meg a váratlan szeptember eleji nyárutón, múlt vasárnap, amikor a Fiumei úti (régen hívták Mező Imre útnak is) Nemzeti Sírkertbe (Google Maps szerint Kerepesi temető) látogattunk.

A munkásmozgalmi panteon szobrai

Ez a klasszikus “oly távol van tőlem, és mégis közel” esete, amikor tudod, hogy létezik, valamiről hallottál már, netán ott jársz előtte minden nap, de ott még sosem jártál, pedig simán megérné. Ez a célpont egyike a kevés budapesti különlegességnek, amelyet hazajárva meglátogatunk.

Nohát, ez a Nemzeti Sírkert valami ilyesmi. Nálam mondjuk annyi volt a csavar, hogy a gimnáziumi osztállyal jártunk ott egy külsős irodalom/történelem órán, ami emlékezetes volt számomra. Egyszer felvettem a kapcsolatot a honlapjukon keresztül egy PR-munkatárssal, aki szerint engedély kell a fotózáshoz, de őszintén szólva addig szórakozott, amíg letettem erről a fotósétáról. Sajnos egy fotóséta nem úgy működik, mintha egy szervezett turistaút lenne, ha rossz idő van, nem megyek. Úgy tűnt, ezt nehezen érti meg az illetékes. Így aztán engedélyek nélkül vágtunk neki a kalandnak.

A Nemzeti Sírkert Budapest legjelentősebb temetője. Nem a legrégebbi, nem is a legnagyobb, de benne nyugvó személyek miatt mindenképpen a legjelentősebb ilyen jellegű létesítmény

A sírkert történetéről igen részletesen lehet olvasni a honlapján (a flash-tartalmakért néhány fekete pont), amely alapos és részletes bemutatója a sírkert múltjának, jelenének és talán jövőjének is).

Röviden engedtessék meg, hogy én is összefoglaljam a sztorit!

1847-ben járunk, amikor Pest város bezáratta a Váci úti temetőt, mivel megtelt, de a ferencvárosi ill. a józsefvárosi temetők sem voltak sokkal jobb helyzetben, úgyhogy elhatározták egy új temető nyitását. Ezzel alapozták meg a Nemzeti Sírkertet.

Az első hivatalos temetés 1849. április 12-én volt az akkoriban még külvárosinak mondható temetőben. A város házai a Nagykörútig értek, onnan szőlőskerteken lehetett megközelíteni a temetőt. A városlakók sokáig tiltakoztak a távol lévő temető miatt.

A mainál jóval nagyobb területen elhelyezkedő temetőt az 1850-es években körbekerítették és megkezdték a falsírboltok kialakítását. 1860. június 23-án Pest város köztemetőjévé nyilvánították és Pesten bezárták a keresztény temetőket. A Váci úti temetőből az elhunytakat áttemették, míg a Józsefvárosi temetőből már az időközben felértékelődött helyzete miatt csak a kiemelt sírokat temették ide, a többit a rákoskeresztúri temetőbe vitték.

Kattintsanak az alábbi fotóra és nézzék meg a fotóstúra többi felvételét és a hozzá készült leírást is!

Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, így kértem meg Andrási Zsolt barátomat is, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.

Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!