Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. október 24. hétfő

40 éves az email


„… Az email atyja, az amerikai RayTomlinson nem emlékszik pontosan, mikor született az első elektronikus levél, sőt még a legelső üzenet tartalmára sem. Valószínűleg „QWERTYUIOP” volt egyébként, vagy valami nagyon hasonló tesztszöveg, csupa nagybetűvel.

Az viszont biztos, hogy az első értelmes üzenet még nem a levél tartalmáról, hanem magáról a hálózaton küldhető elektronikus levél megalkotásáról szólt. A pontos tartalmát ennek sem ismerjük, de azt tudjuk, hogy utasítások voltak benne arról, hogyan kell használni a @ karaktert a felhasználónevek és szervercímek elválasztására …”

Olvassák el az Index teljes cikkét az email keletkezéséről

szerk. megjegyzés: ha belegondolok, hogy 1971-ben írodott az első email és 1973-ban, a negyedikes tagozatos fizika tankönyv utolsó oldalai egyikének a lábjegyzetében említésre kerültek a NYÁK lapok, mármint hogy már léteznek ilyen áramkörök is, akkor érződik hogy semmit sem tudtunk a nagyvilágról. A Műegyetemen pedig hallottuk, hogy az R épületben van egy fél szobányi „számítógép” ahol gépidőt kell kérni és le lehet futtatni számításokat. Másodévben – talán a statika kertében – próbálkoztak a BASIC nyelvvel megismertetni minket, meglehetősen kevés sikerrel, szerencsére nem nagyon erőltették később se. Nekem a mai napig kínai maradt a programozást, az első számítógépem 1995-ös vásárlása után is, de arról már írtam

És végül egy kis bónusz. Ki ne emlékezne a korai weblapok idióta mozgó email gif-jeire?

Email GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF AnimationEmail GIF Animationanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gif

animated gifanimated gifanimated gifanimated gifanimated gif

animated gifanimated gifanimated gif

animated gif animated gif

 

aki szeretne még további email gif-eket

Hozzászólások (2): megnézem

  • Tüke

    2011. október 25. kedd 07:14

    #82160

    Bár – emlékezetem szerint – az iWiW-ről és facebookról máshol is „esett már szó”- ez meg itt legyen az én bónuszom ! 🙂
    https://people.inf.elte.hu/lama/iwiw-smiley.html
    (Egy „születésnap idején” ne legyek demagóg és/vagy hangulatromboló, de úgy emlékszem, az e-mailjeinket is meg tudják „figyelni,” ha akarják… stb.)

  • sby f. j.

    2011. október 25. kedd 13:07

    #82166

    Re Miklós:
    „mármint hogy már léteznek ilyen áramkörök is, akkor érződik hogy semmit sem tudtunk a nagyvilágról”

    – Puskás hír-müszer-távk. technikum: agyon kínoztak bennünket az elektron csövekkel triódákkal, pentódákkal, különféle rácskarakterisztikákkal (1967 +- 2év). Az egyik jegyzet végén összesen volt 1,5 oldal a tranzisztorokról.
    Jókat derültem az egészen mivel 6-7 évesen csöves rádiókat építettem, 1-2 év múlva tranzisztorosakat, azaz tényleg mit sem tudott az oktatás a világról.
    Ezekből a tárgyakból nem is feletettek csak beírták a max. jegyeimet.

    – Később felnőtt fejjel, mikor ép. gépész-, ép fiz. is lettem az egyik feladat (1986) az volt hogy 7-10 soros mini Basic progit „üssünk” össze külső belső hőmérséklet figyelésre egyebekre Commodore 64-re.
    Én már 83-ban ezzel ismerkedtem, ragadt rám a dolog „mint a kosz”, 84-től gépem is volt 4 floppyval.
    Írtam vagy 7-8 oldalt megfűszerezve kapcsoló áramkörök működtetésével. A kandid félre hívott, hogy menjünk át a laborba, ha ez tényleg működő képes. Olvasva bizonytalan volt, nem tudta eldönteni(!).
    Kipróbáltuk, működött. Megkért, hogy ne is szóljak hozzá az óráin semmihez, mert csak lejáratom, az sem baj, ha nem is veszek részt rajta, nekem felmentést ad a látogatás alól, mert amit nyújtottam, az több, mint amiről neki egyáltalán tudomása van.
    Akkor kicsit el is keseredtem, hogy mit keresek én itt. Persze volt azért sok minden amiben „holt kakukk” voltam, meg vagyok is…
    Én úgy gondolom, hogy minden fősulinak a legnagyobb erénye, megtanít TANULNI…
    Megtanít gyors-olvasni, a lényegest elválasztani a lényegtelentől.
    A többi már rajtunk múlik.

SZAKMA
Építészek és vállalkozók nemzetközi portálja | share-architects.com

elindult a share-architects.com honlap,  az építészek és vállalkozók közösségi portáljat! Látogasson el a share-architects.com közösségi portálunkra és értesüljön a 2016-os építészeknek és vállalkozóknak szánt rendezvényekeinkkel kapcsolatos legfrissebb hireinkről! Meghívjuk, csatlakozzon eseményeinkhez és ossza meg velünk véleményét közösségi hálózatainkon, a Twitter –en és a Facebook -on. Építészek és tervezők, világszerte a legrangosabb kitüntetések nyertesei, osztják meg majd velünk tapasztalataikat és ismereteiket, építészeknek és […]

Építészek és vállalkozók nemzetközi portálja | share-architects.com
2016. január 15. péntek
TECH
Ma 20 éve használok számítógépet

Ez nem valamiféle óriási szenzáció, sem egy ünneplésre való különleges alkalom, puszta tényrögzítés. Erről már írtam itt. Amikor kezdtem, még nyomtatóm sem volt, egy utcával arrébb jártam át nyomtatni a műszaki leírásokat. Mert jóformán csak arra használtam, azután később jött a modemes web a betárcsázós kapcsolattal, ma pedig Elképzelhetlen sebességnövekedés .. és ez csak az […]

Ma 20 éve használok számítógépet
2015. augusztus 15. szombat

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább