Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Kárpáti József
2011. szeptember 30. péntek

Európai Készházgyártók 2011. évi Közgyűlése


Az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozata 2011 szeptember 20-22-én rendezte az Európai Készházgyártók Szövetségének 2011. évi Közgyűlését.

Ma reggel Dr. Fodor Tamás Sopron város Polgármestere nyitotta meg a Közgyűlést, aki örömét fejezte ki, hogy a város, – ahol a Nyugat-magyarországi Egyetem keretében folyik a faipari szakemberek képzése -, adhat otthont ennek a fontos Közgyűlésnek.

Az Európai Készházgyártók Szövetsége tagjai favázas épületeket építenek A Közgyűlésen 9 ország delegáltjai vettek részt.
Ausztria, Németország, Svédország, Svájc, Olaszország, Oroszország, Bulgária, Finnország, Magyarország.
A delegáltak beszámoltak az országukban a lakásépítés és ezen belül a készház építés helyzetéről, a jövő évekre vonatkozó prognózisokról, és a tervezett intézkedésekről.

A magyar készház-építők rossz évet zártak 2010-ben: összesen 445 családi ház készült ilyen technológiával, ebből a MAKÉSZ tagjai 180-at építettek. Az idei becslés 300 lakás, amelynek a felét a szakmai szervezet tagjai adják. Az abszolút csúcs 2007-ben volt, amikor összesen 2100 készházas lakás épült Magyarországon, míg a MAKÉSZ tagjai 2008-ban adták át a legtöbb lakást, szám szerint 765-öt – közölte a szervezet. A válság nem csak Magyarországon okozott ilyen tragikus mértékű visszaesést, ami több cég megszűnését eredményezte. A MAKÉSZ védjegyes cégek 2008-ban 21-en voltak, míg 2011-re 14-re csökkent a számuk.

Tagjaink a fejlesztéseiknek köszönhetően, az energia takarékos épületek építésében élen járnak. Épületeikkel megjelentek az Európai piacon. Idén újabb öt cég kezdte meg az európai forgalomba hozatali engedély megszerzéséhez szükséges felkészülést, mivel a hazai megrendelés állomány jelentős növekedésére nem lehet számítani.

Németországban 1999-ben 234 000 lakás épült, ez a szám 2009-ben érte el a mélypontot 84 000 db-t. A prognózisuk szerint folyamatos de lassú növekedésre számítanak, így 2011-ben 98 000, míg 2012-ben 105 000 lakásépítésre számítanak. Korábban nagyobb növekedést vártak, de a növekedés üteme a gazdaság minden területén lassult. A passzívház értéket elérő házak mellett, a Plusz Energia Házak iránt nőtt meg a kereslet, ahol az épület több energiát termel mint fogyaszt. (Magyarországi szó használat szerint Aktív ház). 2020-tól, már csak ilyen épületek kaphatnak építési engedélyt az Európai Unió tagországaiban!

Olaszországban a lakásépítések közül, 2.8% épül készházból, ebből is 71% észak Olaszországban. A prognózisuk nagyon optimista 2015-ig 50%-s növekedést várnak a készházak részesedésében. A robbanás szerű növekedés a földrengés sújtotta területeken sikeres szociális készházépítésnek köszönhető. Jelenleg 4 szintes földrengés biztos készház forgalomba hozatalán dolgoznak!

Svédország a Készházasok álom országa, hisz itt a lakások 80%-a készház. Ahol elektromos árammal fűtenek a minimum követelmény 55 kWh/m2/év, ahol más fűtőanyagot használnak 90 kWh/m2/év. Magyarországon ez 160 kWh/m2/év. Ez különösen akkor érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy Svédországban 10-12 hónap a fűtési szezon! Az összes készház 20%-a már Plusz Energia Ház! Svédországban percenként egy öt emeletes háznak megfelelő mennyiségű fa nő!

Oroszország 188 000 lakás épül évente ebből 40% favázas készház. Az épülő lakások 60%-a 150-300 nm-s. Prognózisuk szerint 2020.ig a pesszimista várakozás 150 000 db, az Optimista 260 000 db. készház épülhet! Ez már piac! Építenek öt emeletes épületeket, és náluk is megkezdődött a plusz energia házak építése, habár a téli hosszan tartó nagy hideg miatt, kihívás elérni a plusz eredményt.

Svájc a gazdasági válság hatására 2009-től stagnál az új lakás építések száma, a felújítások viszont megnőttek, mint egy 40%-al. A fa építészet oly mértékben terjed, hogy alapanyag, és szakember hiány keletkezett. A Plusz energia Házak, készházak minden kategóriában terjednek. A prémium kategóriában az ára eléri a 14 000.-SCHF/nm-t is! Az ötszintes favázas épületek is gomba mód szaporodnak, különösen Zürich környékén. A Lakásépítés részesedése 25 Mrd SCHF, ebből az új építés 20 Mrd, míg a felújítás 5 Mrd-al részesül. A fa építészet terjedésének oka, a környezettudatos gondolkodás, ugyanis 1 tonna CO2 felhasználásával (lekötésével) 1 m3 fa állítható elő! Más anyagok előállításánál CO2 kibocsátás növekedés történik.

Finnország az összes épület 87%-a fa, vagy favázas épület! Évente 22 300 családi ház és nyaraló épül, az 5.3 millió lakosú országban. A házát interneten is megtervezheti a megrendelő, és egyben meg is rendelheti. Náluk az internet marketing a Mintaház parkok építése helyett azért fontos, mivel nagyon ritka lakosság, így nagy távolságra kellene utazni mintaházat nézni. Az új építésű házak építési költsége 7%-al nőtt, így nehéz exportálni. 2002 óta az üzemi előre gyártás aránya 70%-al nőtt. A kulcsrakész házak aránya 7%-ről 23%-ra nőtt a félkész házakhoz képest.

Bulgária, csak álmodozhatnak az északi országok problémáin, jó lenne ha nekik is ilyen gondjaik lennének. Infláció 2.4%, ennek ellenére 6.5Mrd Eu-ról a külföldi befektetések 1.2 MrD-re estek vissza. A lakásépítések száma 2008-tól 2010-re 49 000 –ről, 12 000-re estek vissza. A készházépítés területén 2007-s szintről 54%-ra csökkent. A lakás árak Szófiában átlag 700.-euró/nm , Várnában ez 1100.-euró/nm.

Ebéd szünet után következett Ausztria és Magyarország előadása.

Ausztria 2009-2010 egylakásos családi ház 3032-ról 2598-ra csökken, az Osztrák Szövetség tagjainak produkciójában, összesen cca. 5000 db készház épült. Összes családi ház építés 16 200 Hasonló arányban csökkent mint az egyéb technológiáknál, így megőrizte a 31%-s részarányát a készház a piacon. Passzívházak aránya 4.4%. A kutatás, fejlesztés szinte kizárólag a 0 energia felhasználású épületekre terjed ki, ill. a meglévő épületállomány, beleértve az intézményeket is a felújítás során, hogyan lehet a közel 0 energia felhasználást elérni! A közel 0 energia felhasználás az 5Kwh/nm/év fogyasztást jelenti.

Magyarországról összességében a fenti statisztikai adatokon túl, megállapítható, hogy a 2011 év második felében jelentkező fellendülés az ÁFA emelés miatt visszaeshet! A tagszervezetek növekvő érdeklődésről, és némi növekvő szerződésállományról számoltak be. A készházak iránti megnövekedett érdeklődés, jól érzékelhetően, az energia megtakarításnak, az energia hatékonyság növekedésének igénye, elvárása miatt következik be!

A folytatásban a Nyugat-magyarországi Egyetemen fa ipari kutatási eredményekről, fejlesztésekről, új falszerkezet kísérleteiről, labor eredményekről! Bemutatót tekintettek meg, egy fa gerenda különböző terhelési vizsgálatáról, amit egy új, rendkívül korszerű, vizsgáló berendezéssel végeztek.

A Közgyűlés zárásaként az alábbi egyhangú határozatot fogadták el:

  • Az EFV (Európai Készházgyártók Szövetsége) részt vállal a CEI-BOIS Nemzetközi Faipari Szövetség munkájában. A faipari szövetség keretében létrehozzák a faépítészeti tagozatot, ez fog lobbyzni Brüsszelben a tagszervezetek, érdekében, a különböző szabályozók előkészítésében.
  • Kidolgozásra kerül 2013 ig , egy „BEST Practice”- kézikönyv , amely összefoglalja  az EFV tagországokban érvényes hőtechnikai előírásokat, számítási metódusokat, stb, elősegítve a külföldi piacokra jutást, ezzel biztosítva az egyenlő esélyt, a tiszta piaci versenyt, a termékek szabad forgalmazásának elősegítését, az EU faépítészeti piacán az EFV tagországok, cégei számára!
  • A következő közgyűlés 2012 szept. Bécs

Kárpáti József marketing elnök helyettes
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK ORSZÁGOS SZAKSZÖVETSÉGE Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat
1013 Budapest, Döbrentei tér 1. Tel: 1/201-0333 Fax: 1/201-3840, m.: 06 30 206 33 60
E-mail: karpati@evosz.hu

Hozzászólások (1): megnézem

  • A készházak helyzete Európában

    2012. október 8. hétfő 08:26

    #84770

    […] Készházgyártók Szövetsége (EFV) Bécsben az ezévi konferenciáját. Az elmúlt évben Sopron adott otthont a konferenciának (amiről mi is hírt adtunk. a szerk. […]

SZAKMA
ÉMI | Építésügyi műszaki irányelv konferencia

Az ÉMI szakmai konferencia-sorozatot indít azzal a céllal, hogy a szakmai közvélemény minél szélesebb körével ismertesse meg az építésügyi műszaki irányelv-tervezeteket és minél többen kifejthessék véleményüket, gondolataikat a témában. Az első konferencia június 13-án, az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában kerül megrendezésre. A hazai építési gyakorlatban – eltekintve az utóbbi három évtizedtől –, jó hagyománya volt a […]

ÉMI | Építésügyi műszaki irányelv konferencia
2018. június 10. vasárnap
SZAKMA
Készházak | Milyen állapotban van egy 40 éves Falco-betonyp szerkezet?

Gyakran hajlamosak vagyunk a szocializmus érájában épített épületszerkezetek minőségét megkérdőjelezni, pedig számos területen semmi szégyenkezni való sincs. Egy szakvélemény kapcsán egy közel 40 éves könnyűszerkezetes épületet kellett véleményeznem. Több cikket is írtam betonyp témában, vélhetően ennek volt köszönhető a megkeresés is. Több helyen is feltártuk a födém- és falpaneleket és meglepődtünk, hogy mindenütt milyen épen […]

Készházak | Milyen állapotban van egy 40 éves Falco-betonyp szerkezet?
2016. augusztus 9. kedd

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább