Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. szeptember 13. kedd

DGNB, a fenntarthatóság mérhetősége

DGNB workshop: olyan kultúrára van szükségünk, amely fenntart minket

Mit is nevezünk fenntartható építésnek? Hogyan mérhetjük ennek kritériumait? Ezekre a kérdésekre adott választ a 2011. szeptember 8-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban megrendezett workshop, ahol a DGNB bemutatása mellett három magyar építész, illetve designer előadását is meghallgathatták az érdeklődők.

2007-ben az első Zero CO2 Fenntartható Építészet szakmai konferencián (www.zeroco2.hu) a környezettudatos építés még szép, de soha meg nem térülő, idealista gondolatnak tűnt. Az azóta eltelt néhány évben azonban a helyzet megváltozott, ma már a piacon az ingatlanfejlesztők és a magánbefektetők részéről is egyre nagyobb az érdeklődés a kis energiafogyasztású és környezetbarát épületek iránt – mondta el bevezetőjében Szekér László okl. építészmérnök, a DGNB Hungary ügyvezetője.

Az első előadásban Beleznay Éva építész, urbanista az Európai Unió és Magyarország fenntarthatósági céljait és az ezek elérését szolgáló programokat, irányelveket, jogszabályokat ismertette.

A Deutsche Gesellschaft für Nachhaltiges Bauen (Német Fenntartható Építés Egyesülete) által kifejlesztett DGNB minősítő rendszer a csak az ökologikus megközelítésre fókuszáló első generációs tanúsítási módszerekhez képest komplex, holisztikus szemléletet képvisel, mivel a gazdasági és a társadalmi összefüggéseket is vizsgálja – mondta el a rendszert bemutató előadásában Michael Dax  építészmérnök, a DGNB International System rendszeradaptációért felelős igazgatója. A minősítés menetét, részleteit, kritériumrendszerét Gyetvai Zsóka építészmérnök, minősített DGNB auditor foglalta össze.

A kávészünet után Ertsey Attila építész a települések szintjén vizsgálta meg a fenntarthatóság fogalmát, aki a klímaváltozás, a csökkenő kőolajkészletek és a gazdasági válság körülményei között az élelmiszer- és energia-önellátásban, valamint a vízkészletekkel való helyes gazdálkodásban látja a megoldást.

Zalavári József DLA formatervező, szobrász a kisebb léptékek, a design felé bővítette a rendezvény alapvetően építészeti témakörét. A fenntartható helyett a hallgatóság figyelmét a fenntartó, illetve önfenntartó fogalmára hívta fel, olyan kultúrára van szükségünk, amely fenntart minket – hangsúlyozta.

A mellékelt fotón – jobbra – Michael Dax építészmérnök, a DGNB International System rendszeradaptációért felelős igazgatója és Janesch Péter Ybl-díjas építész látható. Fotó: Green Press.

Janesch Péter építész több korábbi munkájának bemutatása után elmondta, hogy az építészeti tevékenységét felfüggesztette, jelenleg elméleti problémákkal foglalkozik. A pillanatnyi hazai társadalmi és szakmai helyzetet jól leírhatónak találja a matematika, a játékelmélet nyelvén, meglátása szerint – Martin Nowaknak, a Harward Egyetem professzorának ez évben Supercooperators címen, az emberi viselkedés matematikájával foglalkozó könyvére hivatkozva – egy olyan szituációban vagyunk, ahol a résztvevők a döntéseikben a rövid távon racionálisnak tűnő, az önérdekeket védő utat választják, ezzel elveszítve a hosszú távon nyertes, együttműködésre épülő stratégia lehetőségét. Forrás : Green Press

Hozzászólások (0): megnézem

SZAKMA
ÉMI | Építésügyi műszaki irányelv konferencia

Az ÉMI szakmai konferencia-sorozatot indít azzal a céllal, hogy a szakmai közvélemény minél szélesebb körével ismertesse meg az építésügyi műszaki irányelv-tervezeteket és minél többen kifejthessék véleményüket, gondolataikat a témában. Az első konferencia június 13-án, az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában kerül megrendezésre. A hazai építési gyakorlatban – eltekintve az utóbbi három évtizedtől –, jó hagyománya volt a […]

ÉMI | Építésügyi műszaki irányelv konferencia
2018. június 10. vasárnap
SZAKMA
ÉMSz Regionális Szakmai Napok – Pécs, 2015. máj. 28.

A rendezvény két fő témakör köré épül fel: – Korszerűség és megbízhatóság a tervezésben és a kivitelezésben – felelősség a tervezésben és a kivitelezésben A szakmai-elméleti blokkban az ÉMI vezető munkatársai mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértői adnak elő, mellette a kapcsolódó jogi kérdésekről és elvárásokról fogunk előadásokat hallani. Külön figyelemet érdemel az a […]

ÉMSz Regionális Szakmai Napok – Pécs, 2015. máj. 28.
2015. május 25. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább