Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. szeptember 4. vasárnap

Hazajáró | Nádasdy-kastély, Nádasdladány

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét:

A nádasdladányi Nádasdy-kastély a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által kezelt műemlék, így már korábban szerepelt a listámon, viszont amikor idén tavasszal olvastam, hogy elkészült a homlokzat-felújítás, valódi célponttá vált. Így, útban a Balaton-felvidékre, útba ejtettük a csendes kis települést.

A GPS gond nélkül odatalált, az út mellett a kerítésen átbukó sűrű növényzetet látva rögtön beugrott, hogy ez egy kastélypark (némileg elhanyagolt állapotban) és már ott is voltunk.

Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk (ahogy később sem), mindenesetre bementünk. 11 óra után értünk oda, úgyhogy még gyorsan utolértük a 11 órakor induló csoportot az Ősök Csarnokában. Korrekt, lelkes idegenvezetést kaptunk 700 forintért.

Nézzük hát egy kicsit a kastély történetét!

A Nádasdyak évszázadokon át szereplői voltak a magyar történelemnek, hiszen bújtatták a tatárjárás során IV. Bélát, harcoltak Csák Máté ellen Károly Róbert oldalán, harcoltak a török ellen Mátyás oldalán, majd a mohácsi vész után Ferdinánd oldalán is.  A grófi rangot 1625-ben megszerző Nádasdy Pál fia, Ferenc királyi helytartó volt.

A Wesselényi -összeesküvésben való részvételéért 1671-ben kivégezték, vagyonát elkobozták, grófi címét visszavonták. Tíz évvel később kártalanították a 11 árvát és visszakapták vagyonukat. Ezt magas rangú katonai és polgári tisztség vállalásával hálálták meg.

Nézzék meg a fotóstúra többi felvételét és a hozzá készült leírást is!
Amint azt már bizonyára észrevették nem csak a szakmai anyagok írásába vontam be külső szerzőket, hanem Andrási Zsolt barátomat is megkértem, hogy a Hazajáró sorozatunkhoz ő is készítsen fotósorozatokat vagy engedjen át a kész összeállításaiból. Az együttműködésünk látható és kereshető bizonyítéka a Zsolt által összeállított Hazajáró térkép, amely a Google Maps szokásos lehetőségeit igyekszik kihasználni. Kattintsanak a térkép alatti linkre és nem csak nagyobb méretben fogják látni, hanem a bal oldalon megnézhetik a különféle színek jelentését is.


Hazajáró projekt nagyobb térképen való megjelenítése

Jó böngészést a fotósorozatok között!

Hozzászólások (3): megnézem

  • Tibor

    2011. szeptember 4. vasárnap 21:39

    #81531

    Annyi adalék még elkel – ha már építész-blog, hogy az épület Hauszmann Alajos egyk remekbeszabott munkája. Kevés tudor stílusban épült kastély van ma Magyarországon, amely megparad, amely látható – ez egy ilyen.
    Gyatra állapotából a ma itt élő Nádasdy gróf próbálta meg kirángatni 99 évre bérbe véve, egy szellemi műhelyt létrehozva Nádasdy Akadémia néven. Az épület csodálatos lehet, rég nem jártam ott, de a kép láttán – én még elég szétzilált állapotban láttam évekkel ezelőtt – látom, el kellene jutni oda.

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. szeptember 5. hétfő 13:32

    #81538

    Gratuláció a szép felvételekhez! Ha valaki ezen a környéken jár, érdemes megnézni a közelben található Palotai várat (Várpalota), Mátyás király vadászkastálya volt. A vártól nem messze már Bakony kezdődik, ahol betyárok már nincsenek, de Bátorkő vára még áll a völgyben.

  • Tüke

    2011. szeptember 7. szerda 06:43

    #81550

    Akik nem olvasták volna
    https://nol.hu/kult/ujabb_szazhetvenharom_egyedi_muemlek_
    Benne a felsorolás ( Pécs is)

HÁZ-TERV
Hazajáró | Tisza-tó 1. rész

Idén nyáron már a második alkalommal jártunk a Tisza-tavon, Tiszafüreden nyaraltunk egy hétig. Idén is annyira jól éreztük magunkat, hogy eldöntöttük, ebből bizony rendszer csinálunk. Megyünk jövőre is. A tó tiszafüredi része abszolút vadregényes, keresztül kasul be lehet járni, leginkább kajakkal és motorcsónakkal. A motorcsónak bérlés kb úgy zajlik, hogy „melyikkel akarnak menni? Ha visszajöttek, […]

Hazajáró | Tisza-tó 1. rész
2017. november 26. vasárnap
HÁZ-TERV
Hazajáró | a sarródi Kócsagvár

„…Az egykori, a Fertő tó összezsugorodása következtében megszűnt révátkelő helyén áll az 1993-ban épített Kócsagvár. Tervezői a Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészet követői, a hegykői születésű Zámbó Terézia és férje, Koller József. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta, a madár alakja a díszes bejárati kapun is megjelenik. A kócsag a természetvédelem […]

Hazajáró | a sarródi Kócsagvár
2017. augusztus 21. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább