Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. július 5. kedd

Hogyan (ne) fejlesszük a MÉSZ honlapját?

 

Nem vagyok MÉSZ tag, így viszonylag ritkán nézek rá a Magyar Építőművészek Szövetsége honlapjára, a valódi ok inkább az, hogy grafikailag olyan színvonalú, ami miatt inkább eltekintek az olvasgatásától. Nem tudom a pontos dátumát, de legalább 1 éve is lehetett, amikor erre jártam, akkor is pont ugyanígy nézett ki.

Mindennek a fényében meglehetősen megporosodott a  Készülőben a MÉSZ új honlapja! felirat. Mióta állhat ÍGY ITT??? Tudja valaki? Az biztos, hogy 2009 májusában még egészen másképpen mutatott, egészen pontosan így

Ez sem volt egy ütős honlap, de legalább VALAHOGY kinézett.

Egyetlen dologra tudok gondolni, hogy a MÉSZ vezetősége egyszerűen nem tudja, hogy saját szövetségük nem a mesz.hu, hanem a meszorg.hu domain név alatt található meg vagy esetleg nem is tudják, hogy van egy honlapjuk? Nem tudom ugyanis elhinni, hogy egy építőMŰVÉSZETI szövetség tisztségviselője elégedettséggel tudna ránézni erre az oldalra. Méltatlan és teljességgel amatőr megjelenés ehhez a méltán nagyhírű szervezethez képest. Mit gondolhat rólunk az interneten  véletlenül ide tévedő angol, amerikai, német építész. Inkább nem mondom ki.

Kezdjük azzal, hogy a honlap teteje mozog. Ez derék dolog, csak így, ebben a formában nem sok az értelme. Ezt ugyanis pl. arra szokták használni, hogy események fotóalbumait vagy mást (pl. linkeket) innen is meg lehessen nyitni, külünösen akkor, ha túl hosszú volna és nem férne ki. Itt nem. Itt ha rákattintunk egy képre, megjelenik önmagában. Pont ugyanolyan kicsiben. Semmi info, mi vagy kik vannak a képen, hol mikor készült. Semmi. Csak mozog. Egy online teleshop webhelyen nyilván még elmenne, de itt?? 10 éve nyilván nagy szám lehetett, ma viszont egyszerűen ciki. Az meg különösen megtévesztő, hogy a megjelenő képek alapján leginkább arra lehet asszociálni, ez valamilyen térburkolatos kereskedő cég honlapja lehet, annyi a térkő, a járda. Ház viszont semmi. Ja hogy ez MÉSZ előtt, az utcán megtartott rendezvény képei?

Nem kell honlap dizájnernek lenni ahhoz, hogy értsük mi a baj az egész oldallal. Elég megnézni a baloldali oszlopot:

1. Nincs a kérésnek megfelelő tartalom. Tudja valaki, hogy ez itt mit jelent?

2. Információk. A menüpont nem linkelhető, így információt sem tartalmaz

3. Készülőben a MÉSZ új honlapja! Mióta is? Miért is lesz jó, ha valóban készül egy újabb, miért is várjuk? Jobb lesz, szebb lesz?

4. Várjuk észrevételeiket és ötleteiket az alábbi e-mail címre: meszorg@t-online.hu Nos, az észrevételem  maga ez a cikk, a javaslatom pedig az, hogy mielőbb keresni kellene egy honlapkészítéshez és a grafikai megjelenéshez is jól értő SZAKEMBERT, aki képes egy jól működő és a szervezethez MÉLTÓ honlapot elkészíteni. Ez az javaslatom.

5. Firefox böngészőt ajánlunk. Valamikor 8-10 éve volt szokásban, hogy kiírták a honlapok nyitóoldalára, hogy mivel javasolják megnézni és mekkora felbontásban. Ma ezt kiírni azt jelenti, hogy az oldal programozója csak egyetlen böngészőre optimalizált. Való igaz, hogy a magyar netezők leginkább a Firefox-ot használják, a fennmaradó cca. 40- 50%-a viszont Internet Explorert,  Chrome-t, Opera-t, Safari-t használ, így őket eleve kizárni elég nagy modortalanság.

Nem is szólva arról, hogy a honlap tartalmához képest lényegtelen Firefox logót ekkora méretben kell kitenni egy oldalra??

Egyszerűen hihetetlen, akárcsak az egész oldalelrendezés, ami 4 hasábos, viszont a tartalmi rész két középső oszlopa kb 1:4 arányban eltér egymástól. Ezt egyrészt nem indokolja semmi, másrészt, ahol a keskeny hasábra és a széles hasábra szedett cikkek nem egyforma hosszúak, ott szép nagy üres foltok éktelenkednek, ahogy itt alább is jól látszik.

Tényleg nem zavarja senkinek sem a szemét?

Idöközben észrevettem, hogy a nyitólap függőleges hasábjait az határozza meg, hogy az egyes cikkekben mekkora logók vagy képek tlálhatóak, aminek az lett pl. az eredménye, hogy az oldal annyira kiszálesedett, hogy a 4 hasáb egy része csak akkor látszik, ha jobbra scrollozunk. Lásd itt alább, tessék a képre kattintani és látszik, hogy 1300 pixel sem elég, hogy látszódjon a teljes weboldal. Nem is szólva az óriási fehér foltokról

Az pedig már az észrevétlen apróságok közé tartozik, hogy amíg 3 hasábban balra rendezett a szöveg, a jobb szélsőben középre rendezett.

Ha már arra jártam, kalandvágyból megnéztem a Magyar Építőművészet folyóirat Online változatát is …

Nos annak legalább már egy fokkal jobb a dizájnja, csak amikor (egy internetes honlap fő részére) a bal felső sarokban található MÉ vagy UTÓIRAT ikonra kattintottam, mindjárt hibaüzenetre váltott, miszerint: javítva

Bár az elején kellett volna írnom hogy nem véletlenül ilyen a MÉSZ honlapja, hiszen a szintén hasonlóan kinéző és korábban részletesen kivesézett MÉK honlap (itt és itt) és a MÉSZ honlap ugyanazon kéz munkája.

Jól látható, az oldalnak nincs se főszerkesztője, se helyettese, se szerkesztője, se „tartalmi adminisztrátora”. Magyarul nincs gazdája. Így viszont már akár érthető is.

ezek után az látszik, hogy a Magyar Építőművészek Szövetségét nem érdekli, hogy miképpen jelenik meg az interneten, ami 2011-ben mondjuk úgy elfogadhatatlan. Mire gondoljon az egyszerű honlaplátogató, mint arra, hogy a szervezet tisztségviselői nyilván csak valamilyen úri huncutságnak tarták az internetet és a muszájból létrehozott honlapjukat, amivel komoly (építész)ember nem foglalkozik.

Célszerű volna tanulmányozni a UIA honlapját, ahol az összes tagország szervezetének a honlapja egy oldalról elérhető. Kezdetnek elég a környező országok tagszervezeteinek a honlapját átnézni

A cikk megjelenéséről természetesen értesítettem a MÉSZ-t is, ahonnan az alábbi választ kaptam:

Tisztelt Koós Úr,
vagy ahogy blogjában írja tegező viszonyban Koós kolléga, köszönjük a rendkívül hasznos és konstruktív javaslatot, de egy dolgot a figyelmébe ajánlok. ismeretlenül ne vádoljunk senkit, ha az a másik erre nem szolgált rá. Simon Nándor évek óta nagy megelégedéssel végzi feladatát, ami a Szövetség, és a Kamarák rendszergazdai munkája, illetve felügyelete. Munkájára negatív észrevétel nem érkezett.

ami a méltó honlapot illeti….
lassan 10 hónapja van szerencsém abban a team-ben résztvenni, aki a honlap elkészítéséért felelős, grafikusok, programozók, stb. jelenleg a tesztelés állapotában vagyunk. azért ilyen hosszú az időszak, mert egy olyan nagy könyvtárkezelő és tartalmazó honlap jön létre, mely mind vizualitásában, mind pedig tartalmában reményeink szerint kiszolgálja a szakmánkat a következő 20-30 évben, folyamatos frissítéssel, egyben a külvilág számára is bemutatja kultúránk értékeit. a grafikusok is kipróbált, de fiatal kollégák. (a kutató munkába például bekapcsolódott az Építészeti múzeum is…)  üdv, Borsay Attila

Hozzászólások (13): megnézem

  • TÜKE

    2011. július 5. kedd 07:18

    #80982

    Amikor nem oly’ régen ajánlottad megismerésre azt a „Nyílt levelet” pl. https://www.ddek.ku/index.php?id=956 akkor én is elkalandoztam és megnéztem a MÉSZ honlapot és egyebeket. Voltak is róla akkor is gondolataim,csak nem éreztem a témához kacsolódónak. Mint laikus, én nem tudom, hogy kinek,milyen formátumú honlap jön be,vagy sem. Mindenesetre az feltűnt nekem, hogy pl. a megosztása nem lehetséges, nincs a facebookon sem. (Megjegyzem: mintha abban a Régi-új Magyar Építőművészet c. újság előállításában többen vennének részt, és pl. abban elég részletesen felsorolják a készítőit, ill. nekem pl. működik a főoldal bal sarokban az, ami neked nem ? https://meinline.hu/ – de ez most nem tatozik ide.)
    Természetesen mint építész „jogodban áll” úgy vélekedni,ahogy azt megtetted, szerintem pedig minden relatív. 🙂 Én pl.belenéztem az Arhiteca Hungarica c. részbe is, kíváncsi voltam, pl. mit tartanak érdemesnek Baranya megyéről megmutatni.
    Már csak annyit: (nem kritika!) bele-belenézek az általad ajánlott magyar építészeti blogokba is,bizony elégé relatív, hogy azok milyen gyakorisággal frissülnek,- válaszolnak-e egy-egy hozzászólásra , stb. bár ezt elmondhatnám pl. települések (önkormányzatok) honlapjairól is. A MÉSZ honlapban érzek bizonyos mértékű „naprakészséget.”
    Kimaradt : én sem szeretem, ha olyan linkek vannak megadva, amik nem is működnek, ill. ha egy-egy cikk után beírják : részletesebben itt !- aztán vagy beírom én magam a linket, vagy sem.
    P.s. ahhoz képest,hogy „nyári üzem” van… alaposan „idetettél” mára is ! 🙂

  • sityu

    2011. július 5. kedd 18:50

    #80992

    Miklós!

    Az okok egyike egészen pontosan az, amit a szürke mezőben összegeztél („(…) tisztségviselői nyilván csak valamilyen úri huncutságnak tartják az internetet és a muszájból létrehozott honlapjukat, amivel komoly (építész)ember nem foglalkozik.”).

    A másik ok ebből következik: mégpedig Simon mágus ( https://www.simonszoft.hu/files/simon_nandor_oneletrajz.pdf ) tevékenysége. Egészen pontosan az, hogy ez az egyébként valószínűleg nagyon tisztességes mérnök-kolléga el tudja adni magát mint zseniális webszakértő (egészen pontosan: tudta magát eladni már a huszas éveinek elején). Az lehet, hogy a számítógépekhez jól ért, de ez még nem jelenti azt, hogy egy weblap komplett megtervezését, összeállítását, strukturálását is meg tudná oldani. Olyan ez, mintha egy újság komplett szerkesztését, grafikai megtervezését rábíznánk a nyomdászra: létezhet ugyan olyan nyomdász, aki ért a tördeléshez, dtp-hez, grafikához, szerkesztéshez, de nem azért, mert jól tudja kezelni azokat a bonyolult nyomdagépeket.

    Merthogy egy jó weboldal létrehozásához/működtetéséhez elég sokféle szakértelemre volna szükség: mindenekelőtt egy webes szakértőnek/tanácsadónak kellene meghatározni az alap kérdéseket (pr-, célközönség-, cél-, arculati-, tartalmi-, tartalomszervezési-, megjelenítési-, web2-, SEO-, usability- stb. kérdések), majd ezeket a kérdéseket a megrendelő képviselőjével megválaszoltatja; majd jönne a grafikus/designer, aki formába önti mindezt, és csak ezek után jön képbe a programozó/webmester, aki mindezekből egy működőképes weblapot csinál (lehetőség szerint egy jól sminkelhető, jó támogatással rendelkező keretrendszer igénybe vételével; s nem áll neki mondjuk fórum-motort fejleszteni, amikor ingyenesből is tucatnyi rendszer közül lehet választani). Ez általában nem egy ember szokott lenni. S még egy jól megtervezett, megcsinált weblappal kapcsolatos teendők sem érnek véget a beindítással, s a karbantartás sem csak arról szól, hogy elérhető legyen a lap (hogy technikailag működőképes legyen a szerver), hanem a működtetés is fölvet még kérdéseket, teendőket (reklámok értékesítése, az oldal népszerűsítése, működési tapasztalatok, javítások, ésszerűsítések stb.).
    S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy kell-e/célszerű-e egyáltalán az építészkamarának szervert üzemeltetni, nem-e hatékonyabb mondjuk szerverkapacitást bérelni?

    Tisztára, mint egy ház tervezésekor: tervezési program, vázlatterv, engedélyezési- és kiviteli tervek (melynek készítése során tisztázódnak a szakági részletek), majd jön a kivitelezés. Egy ház tervezésekor se sok jó szokott kisülni abból, ha a mindentudó kőművest választják ki elsőként, meg a szomszéd fűtésszerelő ötletel bele a folyamatba. Meg van olyan is, amikor az építész építési vállalkozó is egyben, de ezzel is inkább a gondok szoktak lenni.

  • Uborka Péter

    2011. július 5. kedd 19:59

    #80993

    Érdemes megnézni a Kós Károly Egyesülés honlapját: https://koskarolyegyesules.hu
    Ezt az oldalt is érdemes lenne kivesézni. A legszebb része a hírek (https://koskarolyegyesules.hu/hirek.htm) ahova 2004 óta nem sikerült semmit feltölteni, merthogy akkor készült az oldal. Saját hitelességüket rontják ezzel, de ezt nem veszik észre. Mert ha nincs hírek menüpont akkor nincs nincs baj, de így hogy van elég ciki.

    Vagy ott van az https://orszagepito.hu ahol 2008 óta (lásd jobboldalt lent) nem került fel friss tartalom. Maga sz Országépítő folyóirat jó, de ez nagyban ront (legalábbis az én szememben) a megítélésében.

    Lehetne az egyesüléshez tartozó oldalak egy következő cikk alapja !?
    Hátha észbe kapnak.

    https://koskarolyegyesules.hu
    https://orszagepito.hu
    https://eloepiteszet.hu
    https://vandoriskola.hu

  • Botzheim Bálint

    2011. július 5. kedd 22:36

    #80994

    Tisztelt Koós úr!

    Köszönjük az építő jellegű kritikát!
    „Nos annak legalább már egy fokkal jobb a dizájnja” megjegyzését dicséretként értelmezzük, köszönjük.
    Az említett 404-es hibaoldalt javítottuk, de az Ön cikkében szereplő hivatkozás téves! Nem létező, téves linkekre hibaoldalt ad vissza a honlap-motorunk.
    Amennyiben szeretne előfizetni a régi-új Magyar Építőművészetre, a helyes link: https://meonline.hu/subscription/
    A facebook-on is megtalálhat bennünket:
    https://www.facebook.com/pages/Hungarian-Architecture-r%C3%A9gi-%C3%BAj-Magyar-%C3%89p%C3%ADt%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szet/181598481886906

    További észrevételeit, javaslatait várjuk az epitomuveszet(at)gmail.com címre.

    üdvözlettel:
    Botzheim Bálint
    szerkesztő

  • Botzheim Bálint

    2011. július 6. szerda 14:26

    #81002

    [re=80998]Koós Miklós[/re]: A régi-új Magyar Építőművészet folyóirat szerkesztőségének tagjaként reagáltam a cikkre. Köszönöm, hogy gyorsan javítottad a linket!

    üdvözlettel:
    Botzheim Bálint
    https://meonline.hu/impressum/

  • Zoo Lee

    2011. július 6. szerda 14:46

    #81003

    Kedves Miklós!
    Ha már kritika napot tartunk, engem kicsit zavar a blogban, hogy nem derül ki, hogy ki írta az adott cikket.
    Egyébként megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a sok munkátokat, és jó egészséget kívánjak!

  • Megújult a MÉSZ honlapja

    2011. október 13. csütörtök 00:03

    #82022

    […] nyár elején tettem kritika tárgyává, az elmúlt hetekben viszont már örömmel fedeztem fel, hogy Magyar Építőművészek […]

  • MÉK Kamarai tagi beszámoló 2013. 1. rész

    2013. november 25. hétfő 09:06

    #87204

    […] neki túl nagy jelentőséget (hasonló volt a helyzet a hosszú időre magára hagyott MÉSZ honlappal is, azonban ott majd egy évi munka után létrehoztak egy, a szervezethez méltó […]

SZAKMA
MÉK választások 2017 | 5. rész – Mi lehet az új MÉK vezetés programja?

A MÉK-ben 2017-ben választások lesznek, ennek kapcsán a kamara jelölő bizottsága felkérte a tagságot, hogy mondja el, milyen kamarát szeretne. Nem kell új javaslatok után keresgélni, nem kell feltalálni a spasnyolviaszt, ha már egyszer készen van szinte a teljes program: „… Meg kell fordítani a kamarák működésének irányát!… A jelenlegi MÉK > területi kamara (küldöttek) > kamarai tag […]

MÉK választások 2017 | 5. rész – Mi lehet az új MÉK vezetés programja?
2017. július 30. vasárnap
SZAKMA
MÉK választások 2017 | 4. rész – Mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei 2013-ban?

A MÉK-ben 2017-ben választások lesznek, ennek kapcsán a kamara jelölő bizottsága felkérte a tagságot, hogy mondja el, milyen kamarát szeretne. Újabb javaslatok helyett úgy vélem 4 év elteltével érdekes olvasni arról, hogy 2013-ben a tisztújításon mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei ? ” … Hajnóczi Péter elnökjelölt „belügyekre” és „külügyekre” osztotta a tennivalókat. A belügyek terén szerinte a […]

MÉK választások 2017 | 4. rész – Mit kritizáltak és mit ígértek a MÉK elnökjelöltjei 2013-ban?
2017. július 28. péntek

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább