Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. május 2. hétfő

Tervkritika | Re: velemenyezes egy almodozonak

Számos alkalommal kaptam tervkritikára olyan tervet, amit az építtető maga készített és kérte egy hozzáértőnek tartott szakember véleményét. A motivációk sokfélék lehetnek: szunnyadó kreativitás, hibás önértékelés, türelmetlenség, teljes bizalomhiány az (idegen) építésszel szemben, tervezés közbeni bizalomvesztés, a tervezés jelentőségének bagatellizálása,”én tudom, milyen házban akarok lakni”. Számos ok merülhet fel.

Minden egyes ilyen levél, felkérés kapcsán azt kérem, hogy olvassák el a Tervkritika főoldalán olvasható megjegyzést:

A Tervkritika célja nem az, hogy az építtetők által készített terveket, vázlatokat bírálja el, sem az, hogy egyfajta gyorstalpaló keretében megtanítsunk bárkit is a tervezésre, ezért kérem ilyen rajzokat, terveket ne is küldjenek nekünk. Sokan bizonyára elismerésre méltó dolognak tartják, ha egy laikus megpróbál különféle programokkal terveket készíteni, de ez maradjon meg a programadás, a tervezési feladat meghatározásának a szintjén, magát a tervezést hagyják meg azoknak, akiknek ez a foglalkozásuk. Ha egy építészt csak arra tartanak jónak, hogy az építtető ötleteit pusztán lerajzolja (és adja hozzá a tervezési jogosultságát), akkor abban mi nem tudunk partnerek lenni (többek között erről írtunk a 2. hiba | amit az építész elkövethet c. írásunkban is).

Ez a téma nem először fordul elő, hiszen mindjárt a legelején kaptam egy alaprajzot, azzal a szöveggel, hogy „Mivel ez nem építész rajzolta terv, ezért hiányoznak a tartófalak, nincsenek megválasztva a gerendahosszak (leginkább a fafödém felé hajlunk), bár van ráutaló magatartás 🙂 a folyosó északi fala egyvonalban a garász déli falával, illetve a nappali és a dolgozószoba keleti fala szintén egyvonalban„. Ekkor készült az első, ezzel foglalkozó írás, a Tervkritika 08 | tanuljunk-e meg magunk tervezni? .

Az effajta „terveken” látszik, hogy iszonyú mennyiségű munka van mögöttük, hiszen a legtöbbször tervezésre alkalmatlan eszközzel próbálnak olyasmit létrehozni, amihez alapvetően a legkevésbé sem értenek. Az esetek 99%-ban teljesen feleslegesen kidobott időről beszélünk, hiszen az, hogy a „tartófalakat majd később berakjuk” azt mutatja, ez nem fogja segíteni a majdani építész munkáját, és akkor azt hiszen igen-igen-igen udvariasan fogalmaztam.

Van, aki képes csak azért megtanulni egy lopott CAD programot, hogy büszkén megmutathassa, mi az elképzelése. Ha ez eddig terjedne, akkor még nem is zavarna, de volt olyan megrendelőm, aki ezt olyan komolyan vette, hogy számon kérte rajtam azt, amit velem párhuzamosan tervezett otthon stikában. A végén már kezdtem úgy érezni magamat, mintha ő korrigált volna engemet. Utólag visszatekintve elég vicces volt, benne lenni már kevésbé. szerencsére meg is szakadt a kapcsolat.

Udvariasan fogalmazok, amikor azt írom, ilyenkor nincs könnyű helyzetben egy építész. Ilyenkor az látszik, hogy totálisan bizalmatlanok a tervezővel, nem hiszeik el, hogy neki ez a szakmája és hogy nem akar rosszat a megbízójának. Nem hiszik el, hogy VALÓBAN kihasználta-e a rendelkezésre álló maximális beépíthető területet, megkeresik és számon kérik, hogy maradt még 0,25 m2 beépítetlen terület és egyébként is azt olvasták valamelyik jogszabályban, hogy még ezt is át lehet lépni, „ha nagyon akarjuk”.

A koronát azonban nem ez a munka tette fel, hanem egy fiatal házaspár, akikkel hosszasan leveleztem, mire sor került a személyes találkozásra Bp-en. Egy multicég tárgyalójában találkoztunk, ahol a (z informatikus végzettségű) fiatalember elővett egy notebookot, amin elindította az AutoCAD-et. Betöltötte egy családi ház komplett tervét, alaprajzokkal, helyszinrajzokkal, metszetekkel. Ő készítette, majd büszkén hátradőlt azzal, hogy nézzem meg, jó lesz-e így? Fejből mondta a beépítettségi és egyéb előírásokat, amiket ő MINDET BETARTOTT. Valóban egy ház terve volt, ráadásul 3d-ben megmodellezve, még váza is volt a dohányzó asztalon.

Látszólag minden rendben is volt, leszámítva azt az apróságot, hogy mindez egy 35%-os lejtésű telken épült volna. A „tervező” készített egy 20 m mély platót, erre került a 3 szintes épület. Olyan apróságokkal nem is törődtek, miszerint a telekhatáron egy 5 m-es támfal illetve egy 5 m-es bevágás létesülne. Azon túl, hogy egy ilyen telekre nem lehet autóval még csak behajtani sem, a támfalak problematikájával nem is foglalkoztak. Nem szaporítom tovább a szót, megkérdeztem, hogy ez nagyon derék dolog, de mit szeretnének tőlem, hiszen ez már meg van tervezve?

Nos az kérik, hogy írjam csak alá. Így. Ennyi.

Elmeséltem nekik, hogy nekem nem az a foglalkozásom, hogy házhoz menjek aláírni a laikusok által megtervezett házak terveit, hanem hogy házat tervezzek. Láthatóan meg voltak lepődve az elzárkózásomtól. Elköszöntünk egymástól. Napokig nem tértem magamhoz.

Akárcsak a napokban, amikor már naiv módon azt hittem, hogy engem már nem igen érhet meglepetés. Természetesen továbbra is tartom magamat a fenti elvekhez, de hiába is a fenti kitétel, ennek ellenére mégis kapok laikus által készített tervet véleményezésre, mint pl. az alábbi:

Tisztelt Koos Ur!
Korabbi levelebol megertettem, hogy tervkritikat csak heti egy alkalommal van alkalma elfogadni, vagyis kozzetenni. Nem is allna szandekomban zavarni ont, de megiscsak megprobalom a lehetetlent es elkuldok Onnek egy Excelben elkeszitett hazi haztervet, hatha egy  pillantast vetne ra es csak annyit valaszolna nekem, hogy IGEN, kivitelezheto es folytathatom eziranyban az almodozast hogy talan par ev mulva lesz belole valosag is, vagy hogy ebben a formaban NEM felel meg  sem epiteszetileg, sem funkcionalisan, sem sehogy.
Rengetegek tervezek mar evek ota, mondhatnam hogy lassan ez tolti ki a szabadidomet es szukseget erzem egy profi visszajelzesre, de csakugy nem allithatok be egy tervezo irodaba, hogy velemenyt kerjek az almodozasaimrol, igy irmeretlenul Onnel probalkozom. Elnezeset kerek  elore is, ha terhere voltam csak torolje irasomat. Udvozlettel, …

A meglepetés akkor ért, amikor megláttam, hogy mivel készült a terv. XLS volt a kiterjesztése. Igen, Excel-ben készült, nem is akárhogy. Fogalmazzunk úgy, hogy „pointilista” stílusban. Belegondolni is rossz, hogy ez mekkora (hiábavaló) munka lehetett.

Aki szeretné a maga szemével is tanulmányozni a fenti épületettervet, innen letöltheti.

Hozzászólások (43): megnézem

  • meregzsakk

    2011. május 2. hétfő 00:42

    #80056

    Jézusom!! Excell-ben alaprajzot tervezni?! Nagy fazon lehet a beküldő, kitartó munka.

  • Szabóbácsi

    2011. május 2. hétfő 03:05

    #80057

    Ez kb. olyan mint ha egy mozdonyvezetőt a műkormös kioktatna vasútüzemből 😀

  • epiteszikon

    2011. május 2. hétfő 06:47

    #80058

    Pár történet:
    a., Egy ügyfelem egyszer az albérletét mérte fel, mert ott jók voltak a méretek…és azzal jött, nomeg agy ipari szoftverrel meg is rajzolta a házat…iszonyú ház és iszonyú embert ismerem meg. Azóta tudom NEM-et tudni kell mondani.
    b., egy másik családi háznál az ügyfél azzal próbált kedvező árat kicsiholni a tervezőből, hogy rajza már van. Hülyén el is vállaltam mire a megrajzolás után döbbenten néztem a rajzot és ráébredtem hogy ezt…ezt a….sz..t…nem fogom aláírni, lejáratni magam. S egy benapozás vizsgálattal sikerült meggyőzni egy jobb megoldásról…de a fazon „netenokosodó” féle volt, azaz folyamatosan tesztelt. ( „Hallottam már a …ról, mi a véleményem róla ?” A családi ház tervezés nem egy hálás feladat. És a másik „sürgős” volt….már megjegyzéseket tett, hogy „hogy ajánlana másoknak is de most úgy érzi, hogy ezt a „csúszás” miatti rossz szájízzel nem szívesen tenné. Az arc elkezdte az építkezést vagy2 éve és azóta 30%-on áll…Értik ugye? „kockáspapír”, iszonyú sürgetés, zsebben meg van 5 millió Ft.Azaz a beugró sincs meg, de feltételek, igények azok vannak.
    (Magyar népszokás pardon népmese ).
    Tényleg nem hiszik el többnyire, hogy az egész produktum szinte csak rajtunk múlna, ha hagynák hogy dolgozzunk.
    Persze ennek a „van egy rajzom” dolognak van egy „ugye olcsón rajzolja meg így már ” attitűdje. Minden esetben.

  • epiteszikon

    2011. május 2. hétfő 06:50

    #80059

    Kollégák.- Itt legyen egy kérdésem, Mennyi tervváltozatot készítetek általánosságban egy családii házra vonatkozóan ? 1, 2 10 ?

  • tuzimado

    2011. május 2. hétfő 08:32

    #80060

    Ez szép, még az excel használatát sem tanulta meg, pedig évek óta ez tölti ki a szabadidejét, de „tervez”.
    KO.
    Cellákat színez, holott ott az excelben a vektoros rajzolási lehetőség. Ha már „tervez” tudná tologatni a falakat és a bútorokat, de nem.
    Olyan mint motoros láncfűrésszel, motor beindítása nélkül fűrészelni.

  • Hurra

    2011. május 2. hétfő 11:57

    #80063

    A vilagert sem szeretnem bantani, de ugy erzem ” a csucson kell abahagyni”.

  • Kocsis Krisztián

    2011. május 2. hétfő 13:06

    #80064

    Tavaj voltam egy építészmérnönél egy aktuális irodaház project kapcsán.
    Elmesélte, hogy a megrendelő eggyik kérese az volt ,hogy úgy alakítsák ki a 3 tömbből álló irodaház együttes szerkezetét, hogy 2 alatt legyen 3 szintes mélygarázs. Amennyiben pedig jók leszne az irodák kiadottsága a harmadik épület alatt szintén kialakítható legyen még egy 3 szintes mélygarázs egy gyors átépítéssel.
    Ezután már semmin sem lepődöm meg..

  • zoli

    2011. május 2. hétfő 14:22

    #80065

    Informatikus vagyok, nekem erről az jut eszembe mikor valaki egy előadáson azt mondta, hogy az Excel a legjobb adatbázis kezelő, enyhén szólva mosolyogtunk rajta. Na hát ez kb. ugyanaz a kategória csak más hangszeren, úgy látszik az Excel nagyon jól sikerült és nagyon univerzális program, annyira, hogy egyeseknek a legjobb építésztervező program is 🙂

  • Jesu

    2011. május 2. hétfő 14:45

    #80067

    🙂 Nincs ezzel semmi baj. 😉

    Én azért a másik oldalról szeretném kicsit támadni az urakat. Én magam is ismerek olyan „tervezőt”, akinél jobb, ha inkább csak aláír, vagy azt se. Véletlenül sem szeretnék senkit megbántani, neveket akkor sem mondok, ha kínoznak. Igény van erre is (hiszen ha nem lenne, már mást csinálna..).
    Én pl. egy elég nehéz ügyfél vagyok, szeretem megkínozni az „áldozatomat”, aminek a vége sok sok egyeztetés, jó néhány vázlatterv utáni közös többszörös megszületése.
    Persze jó az összhang, de ízlésbeli eltérések attól még szükségessé teszik a részletekre kiterjedő pontosítást. Jó az olyan ügyfél, aki szabad kezet ad a tervezőnek, de hosszabb távon nem praktikus. 😉 Én pláne sokat szoktam küzdeni (gépészetileg), már ha lehetőség adódik rá IDŐBEN!

    Amúgy ki akar nekem segíteni egy zöld tetős félig meddig dombház tervezésében?

  • TÜKE

    2011. május 2. hétfő 14:54

    #80068

    Komolyan bocs’ a szakemberektől és mindenkitől,kinek kevés ráérő ideje van.
    Megint nem bírtam megállni… ne legyek demagóg és írtam már én ezt.
    Plagizálás : „Az oktatás-ügy egy olyan mező,melyen Isten minden barma legelészik.” Ezt én néha kiegészítem pl. az egészségüggyel -de más területekkel is. Viszont az is igaz, „az egér és a tv.távirányítója még nálunk van!”
    Ki-ki döntse el, mit,hogyan csinál. Mivel múlatja idejét.
    Elnézést.

  • Fenyvesi Péter

    2011. május 2. hétfő 16:35

    #80070

    [re=80061]Koós Miklós[/re]: Nálam is ez a jellemző. Elsőre általában egyet ajánlok, amit én legjobbnak gondolok a program alapján, esetleg pár részkérdésre alternatívákkal. Aztán, ha ez alapján e megbízó rájön, h mégsem ezt szeretné, akkor még egy két változat, jelentős eltérésekkel. Utána ezek közül a megfelelő továbbreszelése, hol sok, hol kevesebb kisebb nagyobb részletben, ahogy írod, egy idő után, jó esetbe, már csak a részletek kibontása. Sajnos, néha ekkor derül ki, h bizalmatlan a megbízó (?) és mindent látni akar, ami csak eszébe jut, aztán nagy biztonsággal ragaszkodik a kevésbé jókhoz. (Nemrég terveztem így másfél évig egy családi ház bővítést) Szerencsére ez ritka, mert középtájon már majdnem visszaadtam a megbízást.

  • Huszti István

    2011. május 2. hétfő 16:51

    #80071

    Egy eset, ha birka a tervező, mármint én.
    Első vázlat azonnal tetszett, még erőszakkal sem akartak mást. Már szinte teljesen kidolgoztuk a tervet, mikor megjelent a megrendelő, hogy a férje KISVASÚTJA! nem tud közös emeleti térből a három hálószobán áthaladva a megfelelő ívekben áthaladni. Azt hittem vicc, de nem. Első dermedésemben átrajzoltam, a ház megépült, a tervezést kifizették és még állítólag a ház is jó.

  • sala

    2011. május 2. hétfő 17:55

    #80072

    kedvenc tervezést megelőző párbeszédem (többször megtörtént eset)
    – mennyiért tervezne nekem egy házat?
    – egy használtautó áráért?
    – OOOLLYAN SOOOK? de milyen autó?
    – milyen házat?

  • Fenyvesi Péter

    2011. május 2. hétfő 18:39

    #80074

    [re=80072]sala[/re]: Szellemes! Mennyi a jogdíj?
    Én csak a cipő árára szoktam célozni (eddig 😀 ) márhogy az is van 500-ért is, meg 500 ezerért is.

  • Zoli

    2011. május 2. hétfő 19:20

    #80075

    Nekem az a szlogenem, hogy egy cipész 3 év alatt elvégzi a szakmunkásképzőt, és a vizsgamunkája egy cipő.
    Ki áll neki otthon cipőt készíteni?
    Mi 4-5 évig tanulunk egyetemen, főiskolán, és még jópár év, mire tényleg érteni kezdünk a szakmánkhoz.
    Tervezni mégis (majdnem) mindenki „tud”!

  • sala

    2011. május 2. hétfő 20:02

    #80076

    és ez a kérdés többnyire a igények és telekadottságos ismertetése után szokott előjönni.

    olyan már nálam is volt, hogy kész tervvel jöttek házhoz. hogy ezt szeretnék, ha „megtervezném”. olyankor beírom a gépbe a kuncsaft előtt a díjszámítási oldalt, hogy egy kicsit elképedjenek. majd hozzáteszem, hogy ennek a háromszorosáért akár már elkurvulni is hajlandó lennek…

    de sajnos ismerek olyan „kollégát”, aki ezeket kiszolgálja. így már voltam olyan házban, ahol a kamra a nappali és a wc közt volt, de 15 méterre a konyhától.

  • sala

    2011. május 2. hétfő 20:03

    #80077

    [re=80076]sala[/re]: bocs, ismertetése előtt…

  • laikus

    2011. május 2. hétfő 21:49

    #80079

    [re=80076]sala[/re]: nahát ezek a megrendelők!
    Teljesen el vagyok képedve, ha nem lettem volna én is az. És az építkezés közben jöttem rá, hogy sokkal több időt kellett volna a tervezéssel foglalkozni. És sokkal több javaslatot kellett volna a tervezőnek adnia (amit én nem tudhatok, de neki tudnia kellett volna).
    Hála Istennek nekem is volt már elképzelésem és könnyebb volt egymással a dolgunk, és nem lett rossz a terv (bizonyos kritikusok is kevés fogást találtak rajta).

  • Ferenc

    2011. május 2. hétfő 22:39

    #80080

    Kedves Építész Urak!

    Az, ahogy Önök általánosságban a megbízóikról nyilatkoznak véleményem szerint igen rossz fényt vet Önökre. Kérem gondoljanak arra, hogy ezt az oldalt nem csak építészek olvassák, és az ehhez hasonló korlátolt megnyilatkozásaikat tartogassák a kilátásba helyezett pécsi sörözésre. Kérem, ne aggódjanak, ezek után „netenokosodó” arcok nem fognak azon részt venni.

    A cikk pedig szerintem teljesen fölösleges, az amúgy színvonalas oldalt és annak szerzőjét lejáratja. Az a véleményem, hogy a szerző visszaélt azzal a bizalommal, amelyet a rajz beküldője megelőlegezett részére. Valószínűleg az lett volna etikus és tapintatos ebben az esetben, ha a laikus álmodozó levelére szintén egy udvarias levél keretében válaszol, és nem teszi köznevetség tárgyává.

  • shiver

    2011. május 2. hétfő 22:48

    #80081

    A tervezést letudandó, szükséges rossznak tartják gyakran. Hisz az építés a lényeg, az mikor kezdődhet már el? Attól lesz házunk, nem a tervezéstől…
    S valahogy így van ez díjazással is. A kőműves, ács stb ott dolgozik egész nap, épít, van látszatja, a tervező meg…azt meg kell spórolni, valahogy.
    Nem is gondolná az ember, hogy sok esetben mennyire nincs becsülete ennek a szakmának. 🙁

  • Tamás

    2011. május 2. hétfő 23:44

    #80082

    Ez a hozzáállás nem csak ebben a szakmában van így. Az ilyen típusú emberek elmennek pl az orvoshoz és ők mondják meg, hogy mi a baja és hogy milyen gyógyszer kell rá.
    Én bútor gyártó vagyok, van olyan ügyfél akinek esze ágában sincs meghallgatni az ötleteimet, mert övé lesz a konyha, ő jobban tudja mi jó neki…akkor faragja ki magának egy rönkből a bútort 🙂

  • BB

    2011. május 3. kedd 02:30

    #80083

    Szerintem az a jó felállás, ha az építtető és az építész partnerként tekint egymásra. Nincs szükség alá-felérendelt viszonynak egyik fél részéről sem. Hiszen az építtetőnek kell évekig (esetleg évtizedekig) benne élnie, míg a tervezőnek inkább a szakmaiság és a megvalósíthatóság felé terelgetés a legfőbb feladata.
    A tervezés elött rengeteget böngésztünk a neten olyan házakra vadászva ami tetszik nekünk. Így akadtunk rá az Építészgaléria oldalán a Tóth Árpád féle „modern mediterrán” stílusú házakra. Mivel a tervező nem ért rá kb. fél évig, ezért egy barátunk által bemutatott építészt választottunk akivel elbeszélgettünk, megnéztük pár házát és már megbízást is adtunk.
    A beszélgetésen szóba kerültek az életvitellel és terekkel kapcsolatos kérdések. Majd megindúlt a munka. Mi alaprajzokat és házakat böngésztünk a neten. A tervező tervezett. Majd ráakadtunk a feleségemmel egy tetszetős alaprajzra, amit jócskán átdolgoztam és megcsináltam a floorplanner.com -on.
    Itt is van: https://files.me.com/bbalint/x1dzzg
    Ezt megmutattuk a tervezőnek, akinek szintén beindította a fantáziáját és ebbe az irányba indúltunk el. Három hónapig finomítgattuk, csiszolgattuk míg kialakúlt a végleges változat, amit a tervkritika 67 Érdi ház címszó alatt már értékeltetek is.
    Persze rengeteg kompromisszum és kitartás kellett, hogy eljussunk idáig, de csapatmunka volt és ez szerintem így jó. 🙂

  • sala

    2011. május 3. kedd 05:36

    #80086

    [re=80079]laikus[/re]:
    félreértettél.
    a megrendelő által elmondott elkképzelések, javaslatok előreviszik a munkát.
    de a „kész” tervek, amit csak aláírni kell a tervezőnek, na ezzel van a gond (mint ahogy a cikk is erről szólt)

  • OSman

    2011. május 3. kedd 15:18

    #80094

    Kedves Ferenc!
    Szerény véleményem szerint Miklós akkor élt volna vissza a bizalommal, ha a „terv” beküldőjét meg is nevezi! Így csak egy érdekes adalék volt, és jellemző a szakma megbecsülésére…

  • Zotya Apa

    2011. május 3. kedd 19:16

    #80098

    Mint építtető mondom, hogy aki szeretne magának egy otthont, az tervezget otthon, újságokat lapozgat, böngészi az internetet, mielőtt szakemberhez fordul. Mi is ezt tettük. Még ha egy szakember meg is mosolyogja a próbálkozásunkat, de kell, hogy legyenek elképzelései az embernek. Ezek nélkül a „tervek” nélkül, nehezebben születnének meg az otthonok.
    Aki pedig egy tervkritikával foglalkozó oldalra beküldi a terveit, az tudja, hogy a terve akár meg is jelenhet.
    Mi akik beküldjük a terveinket azt is vállaljuk, hogy kinevetnek, azt is, hogy nem fog tetszeni, vagy hogy sikere lesz. Ezért nem beszélhetünk arról, hogy itt bárki is visszaélt volna akárki bizalmával.

  • meregzsakk

    2011. május 3. kedd 21:26

    #80100

    Üdv,
    A szakikat kérdezném, hogy egy 15 m széles telekre kb milyen széles házat lehet építeni? (telek kb 100 m) Csak kíváncsiságból kérdezem, hátha egyikőjüknek lesz ideje válaszolni 🙂

    Dávid

  • Fenyvesi Péter

    2011. május 3. kedd 22:21

    #80101

    [re=80072]sala[/re]: Ma ki is próbáltam a párbeszédet. Jót nevettünk, bejött. Jövök eggyel.

  • Szabóbácsi

    2011. május 3. kedd 22:49

    #80102

    [re=80100]meregzsakk[/re]: Üdv. Kevés az info, nagyon kevés. Ennyivel 0-15 közt bármi lehet.

  • meregzsakk

    2011. május 3. kedd 23:55

    #80105

    [re=80102]Szabóbácsi[/re]: Kedves Szabóbácsi! Diósdi telek, lekóövezet. Többet nem nagyon tudok. Esetleg, ha tudnám a kérdést talán találnék rá választ. Tisztelettel. Dávid

  • TÜKE

    2011. május 4. szerda 05:20

    #80110

    Elnézést, nem tudtam dönteni, hogy Ferenc vagy Miklós hozzászóláshoz kapcsoljam a magamét,hangsúlyozva azt, nem szeretnék én lenni a nagy igazságosztó! 🙂
    Szerintem a cikk egyáltalán nem felesleges és a hozzászólásokban írt korlátolt megnyilatkozásaik sem feleslegesek!- az Építész Uraknak! Szerintem tükröt tartanak elénk!-építtetők elé,akik ilyenek is vagyunk! Én nagyon remélem,hogy az álmodozó sem sértődött meg !- és nem érzi azt, hogy köznevetség tárgya lett volna! Természetesen azt, hogy ki-hogyan érez ?- nem tudhatom. Adataim sincsenek arról,hogy egyes esetekben mi a jellemzőbb ? A bizalmatlanság vagy a szakma lenézése ?
    Érthetőbben : bár nem tartom magamat netenokoskodónak!- előfordul velem,hogy pl. egy-egy orvossal szemben bizalmatlan vagyok!- de attól még nem nézem le a szakmáját! (ill. magát az orvost sem)- szerintem akkor van az, ahogy azt írják többen is: tudni kell nemet mondani! (kölcsönösen)

  • epiteszikon

    2011. május 4. szerda 06:52

    #80112

    Egy nagyon fontos tényező mindenképpen megemlítendő.
    1. Igen kell egy irány ami az építészeknek irányadó. Stílust muszáj önmaguk számára rögzíteni. Itt a Megrendelő a domináns. Ez a jellemzőbb.
    2.- Van olyan építész aki Önmaga az irány, így őt mikor megbízzák az önmagában egy ikont- fog létrehozni. Kevés ilyen kolléga / Iroda van, de van, és van helyük a társadalomban. Itt íz építész a domináns. Ez a kevésbé jellemzőbb.
    3. Kockás papírt azért szeretem, mert a négyzetmétereket Önmaguk számára tisztázni tudják. Tehát nem árt ha az Építtető 50- %-ban kb tudja hogy mifélét, és mekkorát szeretne. Az a rossz, ha semmit nem tudnak (nem szántak ré időt) és az építész rengeteg többletmunkájával sierült kiszedni a tudatalattiból a számunkra szükséges ionfókat, bedigződéseket (ez néhe jó is lehet, de ott van !!))
    4. Tervezési költség: Tisztázzuk, A tervező az aki mindent meghatároz. Nem 1 évre alkot, és rajzai közgazdasági/műszaki/esztétikai elveket kell hogy egybe kezeljenek. Mennyibe kerül ? Ez a kérdés nem helyes. Mit tervez ? Ez a helyes.(vicc: tudok egy olcsó agysebészt !! Megadjam a számát ? Ugye nem….
    5. Tervezési idő: Az építkezés előtt min 6 hónap, de őszinte véleményem szerint 8-12 hónap kell a koncepciók, engedélyezési terv, kiviteli tervek, belsőépítészeti elvek tisztázáshoz. 6 -12 hónapa alatt meg kell építeni. 20-30 évig fizetni kell érte a törlesztő részleteket. Tehát a 20-30 év távlatából 1 év előkészülés nem okoz lélektani problémákat. ( Autóvásárlásra általában 6 hónpot szánnak rá az emberek. Egy 3-5 milliós autóról beszélek. 5 év után megy a kukába,. Mi házakat tervezünk. 20-30 évre.)

    Azaz Kedves Építtetők legyen kockás papírok, elképzelések és kezdődjön a közös munka, mert ez csapatjáték. Közös alkotás.

    ikon

  • Szabóbácsi

    2011. május 4. szerda 08:46

    #80114

    [re=80105]meregzsakk[/re]: Sokféle beépítési mód lehet lakóövezeten belül.
    1: ha zártsorú, akkor (faltól falig) 15m széles is lehet
    2: ha oldalhatáros (egyik házoldal szinte vagy teljesen a kerítésen) 12m vagy kevesebb.
    3: ha szabadonálló (körben kert) max 9m széles lehet. Nem biztos hogy ki kell használni. Fontos még a tájolás, lejtviszonyok…
    Üdv, tehtube@gmail.com Bp.

  • Szabóbácsi

    2011. május 4. szerda 08:57

    #80115

    Építésztervek, vázlatok száma:
    Egy megrendelő érdekes tervindításába futottam be két éve. Pici telek, kemény feltételekkel, komoly, feszes igényekkel.
    A megrendelő gyakorlatilag megpályáztatta. Hat építésztől kért vázlatot és az alapján ajánlatot a tervezésre.
    Mivel nem közbeszerzési umbulda, láthatóan komolyan gondolta és előkészítette a dolgot. Így viszonylag gyorsan letudta a hosszas ötletelési, tervgyúrási szakaszt. Később láttam a többi tervet is, gyakorlatilag a többi öt mind különböző koncepció alapján készült. Egyik másik szinte ép.eng. szinten.
    Én csak szabadkézzel, funkciókapcsolatokkal, tömegvázlattal, mert a beépítési mutatók valójában 3D-ben adják meg a kiterjedés lehetőségét.
    A hatból én nyertem és terveztem meg. Engedélye régóta megvan, talán megépül.

  • Jesu

    2011. május 4. szerda 11:56

    #80120

    Kedves Miklós:
    Köszönöm a képeket! Kíváncsian várom a bemutatót!
    Mivel nem tudok megülni a s..gemen, állandóan jár az agyam ezen a lehetséges megoldáson is. Foglalkoztat, mert a telek, ahová illeszteném nem túl nagy (~750nm), kissé lejtős, és mivel nem szeretném csökkenteni a zöldfelület arányát ez tűnik szimpatikusnak. Szeretnék egy egész más megközelítésben viszonyulni az „integrált kert” megoldásához. Érdekes feladatnak tartom. 🙂
    (ps: nem vagyok építész, de nem kockás papírral dolgozom. 😉 )

  • Cser Eszter

    2011. május 4. szerda 19:11

    #80131

    Egyik kedves Építtetőmtől Törökbálintra kaptam tervezési feladatot. Első találkozáskor látszott, hogy komolyan átgondolta az igényeit, mire van szüksége, utána nézett mindennek, tájékozódott, számolt. Az első megbeszélés végén elém tett egy kis ‘füzetkét’ (előlappal, kb 10 oldal terjedelemmel sűrűn gépelve, összefűzve), ebben leírta milyen helyiségekre van szüksége, ezek mekkorák legyenek, milyen igényei vannak egyes helyiségekkel szemben, és az egyes helyiségekben minek kell beférnie. Pl: Garázs: 2 autó, 2 db szánkó, 4 pár síléc, 1 fűnyíró, 2 ásó stb. És így tovább a nappalitól, az utolsó hálószobáig.
    Tájékoztatott, hogy ettől nem szeretne eltérni, ehhez ragaszkodna.
    Ennek a fele sem tréfa gondoltam, és neki láttam a tervezésnek. Hát… férjem és 2 kollégám segítségét kértem egy idő után.
    Így 4 építész 2 hétig rakosgatta a helyiségeket, bútorokat. De nem ismertünk lehetetlent. 2 hét után letettünk egy vázlatot az építtető elé és elmondtuk, hogy a leírtak 95%-át teljesítettük.
    Építtető látszólag nagyon elégedett volt, elvitte a vázlatot. eltelt egy hét, kettő, … nagy csend. Harmadik hét végén felhívott, és elnézést kért, hogy túlságosan megkötötte a kezemet. Azt mondta, kezdjük elölről az egészet, mert igaz, hogy ebbe majdnem minden benne van amit elképzelt, de ez nem az ő háza.
    Ezek után nagyon jól tudtunk együtt gondolkozni, tervezni, és egy jó épület, otthon lett belőle.

    A tervezés során nagyon fontos a kompromisszum készség, mind az építtető, mind a tervező részéről. Az építtetőnek bíznia kellene a tervezőben, hogy nem akar neki rosszat, és időt hagyni a tervezésre.

    Ez nagyon fontos. Egy jó épület általában nem egy nap alatt születik, az első vázlatok, skiccek után érdemes egyet aludni rá. Az ötleteknek, elképzeléseknek érnie kell. Bonyolultabb házaknál, vagy érdekes telkeknél (lejtő esetén)pár hét is eltelhet, mire megszületik pár olyan vázlat amit már érdemes megmutatni az építtetőnek.

    A tervezőnek pedig el kell fogadni, hogy nem saját magának tervez házat, lehetnek az építtetőnek érdekes igényei, különleges életvitele stb.

    Tegnap én Excel-ben csomóponti vázlatot kaptam kivitelezőtől.

  • ba

    2011. május 4. szerda 22:05

    #80132

    Ez a szál akkor lenne igazán tanulságos, ha néhány kivitelező leírná a véleményét az építészek munkájáról, akár példákkal illusztrálva.

  • Fenyvesi Péter

    2011. május 5. csütörtök 09:04

    #80142

    [re=80131]Cser Eszter[/re]: Kedves Eszter! Így van. Utoljára tegnap este mondtam megbízóknak, h az a ház, ami mindent tud, semmit sem tud (jól). Prioritások kellenek. A terv kompromisszumok gyűjteménye. Ezek ugyan közhelyek, de igazak. Az általam beküldött terv is ennek hiánya miatt nem épül meg. Sajnos.

  • Eckhardt Tibor

    2011. május 5. csütörtök 09:29

    #80144

    Mindenkinek. Írhatnék én is megtörtént „fura” eseteket, de az nem vinne előrébb senkit. Úgy hiszem alap probléma az építtetők részéről, hogy azt az irgalmatlan összeget, amit sokuk számukra a házépítés jelent félnek bárkire is rábízni… A csípős hozzászólások pedig pont nem a bizalmat építik a laikusok felé. Egyet értek Ferenccel, aki nem építész, és pont a bizalmát veszti el velünk, építészekkel szemben az ilyen megnyilatkozások kapcsán. Lehet hogy mindenki nagyon jó a szakmájában, de jómodorhoz nem kell egyetemet végezni…
    Számos olyan esetem volt nekem is, ami bosszúságot, álmatlanságot, idegeskedést okozott, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szidtam a megrendelőt magamban, de meg kell tanulni/nunk felülemelkedni ezeken. Az nem csak a tervezési folyamatot viszi előbbre hanem az egész országot is. (ezt remélem nem minősül pártpolitikai megjegyzésnek). A bizalomra rá kell szolgálni. A házak, be kell látni, nem beszélnek önmagukért. Az alkotó megnyilatkozásai igen.

  • Veliczky Zoltán

    2011. május 5. csütörtök 11:44

    #80145

    Mi a probléma az építtető által készített komplett tervekkel?

    Az első tervrajz amit életemben készítettem utólag nézve nem volt valami fergetegesen jó. Hogyan is lett volna az, hisz az volt az első munkám.
    Mégis, mivel rengeteget dolgoztam vele, nagyon büszke voltam rá, és rosszul esett minden kritika a tanáromtól.

    Ha egy építtető nagyon sokat dolgozik az elképzelésein, azzal ugyan ez fog történni. Eltekintve az esetleges őstehetségektől a legtöbb ilyen terv éppen olyan gyengécske, mint a mi első tervrajzunk volt. Viszont a sok beleölt munka miatt tetszeni fog neki és büszke lesz rá.
    Így nehéz együtt dolgozni!

    Jobban járnak a tisztelt építtetők, ha csak kockás papíron rajzolnak, és nem vesznek el a részletekben. Esetleg összegyűjthetnek újságokból olyan házakat, ami tetszik nekik, de ha túl sokat dolgoznak az elképzeléseiken, az nem visz előre, sőt!

    Ha engem félkész rajzokkal keresnek meg, akkor ugyanúgy járok el, mint ha nem hozott volna a megrendelő rajzokat. Végigbeszéljük az igényeket.
    Az első vázlattervek között átdolgozom az általa adott rajzot is. Ezzel megadom a bizalom kiépítéséhez szükséges tiszteletet.
    Rendszerint elfelejti a saját rajzát, és az én vázlataim egyikén indulunk tovább.
    Persze már nekem is volt olyan ügyfelem, aki annyira ragaszkodott a vállalhatatlanul rossz elképzeléseihez, hogy el kellett válnunk egymástól.

TERV KRITIKA
Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés

Tisztelt Koós Miklós! Szeretnénk a véleményét kérni a tervezett családi házunkról. A telek alapterülete 714 m2, sík, beépíthetősége 20%, a maximális épületmagasság pedig 5,5 m. Én és a férjem márciusban fogjuk elkezdeni az építkezést Pilisvörösváron. A ház tervezését a volt építész tanárom kolléganője készítette el nekünk. Egy olyan családi házat képzeltünk el, amely megfelelő egy 5 […]

Tervkritika 195 | nem derékszögű elrendezés
2018. február 14. szerda
TERV KRITIKA
Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell

Tisztelt Koós Úr! Engedje meg, hogy gratuláljak a honlapjához azon belül a tervkritika „intézményéhez”. 6-7 éve fedeztem fel, azóta vissza-vissza járok és nézegetem a különböző tervrajzokat és az arra adott észrevételeket, javaslatokat. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a fajta nyilvánosságot, mivel egy tervezési folyamat során az abban résztvevőknél könnyen kialakulhat egyfajta üzemi vakság és fatális hibák […]

Tervkritika 194 | csak ott magastetős, ahol kell
2018. február 11. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább