Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar photo
Koós Miklós
2011. április 27. szerda

Kell-e a MÉK-nek (is) (ön)kontrollt gyakorolni?

Érdemes lenne (ön)kontrollt (is) gyakorolni” címmel jelent meg egy cikk az éf-en, még valamikor februárban. Félretettem, de csak most vettem észre a ládafia sarkában. A Finta Stúdióban dolgozó Mezei Gábor azt írta:

„… Budapest közép és hosszabb távú fejlesztési koncepcióján ma nem egy építész iroda dolgozik, munkájukat jellemzően már évek óta megkezdték (gondolok itt pl. a Nyugati pályaudvar sínkanyonjának lefedését, így a VI. és XIII. kerület összekötését, az Állatkert bővítését célzó évtizedes elképzelésünkre, de számos, más iroda által jegyzett ötletet lehetne konkrétan említeni). Feladatukat jellemzően szakmai önbecsülésük, a közös ügyért tenni akarásuk mozgatja, egy közös vonással: nem vesznek fel érte honoráriumot, pályázat előkészítő elképzeléseiket a lehető legszélesebb szakmai körben egyeztetik, publikálják, vagy éppen osztják meg egymással. A fentiekben említett – végső soron – eredménytelen pályázatokkal ellentétben, munkájukat nem finanszírozta eddig sem városi, sem országos szintű, vagy egyéb, közpénzt felhasználó szerv költségvetése … „

Erre mondják hogy az „orcán felvastagszik a felső hámréteg”. Érdemes elolvasni az un. HOLNAP HOLNAPUTÁN BUDAPEST, A Duna kulturális fővárosa koncepciót, ami ugyan nem sokat foglalkozik magával a Dunával, viszont végigveszi az összes olyan területet, ahol a fenti építésziroda tervezni szeretne a következő 20-30 évben.

De olvassuk el a BÉK állásfoglalását is, mert az még érdekesebb. A Budapesti Építész Kamara közleménye:

„… A társadalom és az építészközösség elvárja az ilyen alapú beruházás meghatározást, és nem ért egyet a „kerülő” beruházói, építésztervezői magatartással. Ezért felszólítjuk jelentkezésre azokat az építész kollégáinkat akik ilyen projekt tervezésében (előkészítésében, beruházási – program meghatározásában) eddig részt vettek annak érdekében, hogy közösen megteremthessük a tervezés kívánatos körülményeit.
Hiszen a városszerkezeti, közlekedési, közműhálózati, környezetvédelmi, örökségvédelmi, építészeti elemzések után lehet csak azokat a szakmai programokat előkészíteni, melyek társadalmi vitái teremthetik a beruházások valós alapjait. Ne feledjük közpénzeket költünk és ezért nem követhetők el ismét azok a régi hibák amelyekből inkább tanulnunk illene. A Budapesti Építész Kamara várja tehát a lehetőséget a jól szervezett körültekintő munka megkezdésére … ” forrás BÉK

Ez nem sokban különbözik attól, mintha felszólítanánk a „kedves rabló urakat”, hogy adják meg pontos tartózkodási helyüket, hogy a rendőrség elkaphassa őket. A kamrai tagok bizonyára ismerik a kamarai szabályzatot, különös tekintettel azokat a pontokat, amelyek azt taglalják, hogy mit tehet és mit nem és ha mégis megteszi, mire számíthat (pl kizárásra). Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy a MÉK szabályzata mennyire jó, de mivel a fennálló törvényeket sem minősíthetjük, mert azok attól még betartandók, ugyanez érvényes ránk is, építészekre.

A kamara nem tudja, hogy ki vesz részt egy olyan projektben, ami nyilvánvalóan tervpályázat köteles volna? Ez ugye nem lehet igaz? Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg az érintett iroda(irodák) vezetőinek ismertsége, hogy úgy mondjuk „szakmai beágyazodottsága” úgyis udvarias és persze méltányos elintézést eredményezne.

Most akkor van kamarai kötelezettség vagy nincs, egyformák vagyunk-e a magas kamara ítélőszéke előtt vagy sem? Aki esetleg tudja a választ, azt ide a kommentek közé várjuk.

Hozzászólások (1): megnézem

  • epiteszikon

    2011. április 28. csütörtök 15:42

    #80017

    Kedvenc kamaránk egy dolgot tett ami eddig nekem tetszetős és valóban gyakorlatias volt: tervezői mintaszerződések.
    Azóta is várom a sokszor módosított jogszabályokra épülő mintairatok összeállítását.
    A felhívás valóban röhejes, szeretnék jelentkezni, teli vagyok jobbnál jobb ötletekkel. Rengeteg tanulmányt készítenék. Ki is most az udvari építész ? Hova kell jelentkezni ? 🙂

SZAKMA
FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat

A FAKRO és a BIMobject nemzetközi építészpályázatot hirdet tetőterek felújítására és átformálására. Sötét és elfeledett tetőtéri terek, tele felesleges kacatokkal, ez már a múlt – a jelenlegi divatnak köszönhetően a tető alatti élettér népszerűvé vált a belsőépítészek és építészek számára világszerte. Az elrendezés és kialakítás sokfélesége a szokatlan alaprajzoktól és a különböző tetőszerkezeti formákból ered. […]

FAKRO fusion – befor & after – 10.000 euró összdíjazású nemzetközi építész pályázat
2018. január 4. csütörtök
SZAKMA
E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei

Vajon a terv- és ötletpályázatokkal szemben támasztott igények azonosak a pályázóknál, a bírálóbizottsági tagoknál és a kiíróknál? Mindhárom szereplő közérthetőbb és egyértelműbb szabályozási környezetet szeretne, mely biztosítja a versenyt és a minőséget – derül ki a Lechner Tudásközpont által elkészített kérdőíves felmérésből. További tanulság, hogy a pályaművek elkészítésében egy gyorsan és áttekinthetően működő online rendszer […]

E-Tervpálya | a Lechner Tudásközpont kérdőívének eredményei
2017. november 15. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább